Madridi Tippelde

Üdvözöllek titeket a Madridi Merengués 2017/18-as La Liga Tippeldéjén!

Úgy gondoltuk, hogy idén egy kis játékkal lepünk meg titeket. Minden egyes bajnoki mérkőzés előtt leadhatjátok tippjeiteket 5 kategóriában. Az eredményeket a következőekben leírt szabály szerint pontozni fogjuk, és a szezon végén ajándékban fog részesülni az első három helyezett. Továbbá a szezon felénél, azaz a 19. forduló után az első helyen lévő játékost is megjutalmazzuk. Ajándékainkról későbbiekben – még augusztusban – fogunk titeket tájékoztatni. (Illetve egyéb meglepetésekre is lehet számítani majd a szezon közben.) De az már most biztos, hogy az első három helyezett játékos biztosan megkapja ajándékba az „A Real Madrid legendái” című könyvet.

Nézzük az 5 kategóriát és a pontozási szabályzatunkat!

  1. A Real Madrid kezdőcsapata – 11 játékost kell pontosan megjelölni
  • 0 hiba: 5 pont
  • 1 hiba: 3 pont
  • 2 hiba: 2 pont
  • 3 hiba: 1 pont
  • 4 vagy több hiba: 0 pont
  1. Hazai csapat rúgott góljainak száma
  • telitalálat: 5 pont
  • nem talált: 0 pont
  1. Vendég csapat rúgott góljainak száma
  • telitalálat: 5 pont
  • nem talált: 0 pont

Amennyiben nem találtad el sem a rúgott góljaink, sem a kapott góljaink számát, de a gólkülönbséget igen, akkor 2 pontot kapsz.

  1. A mérkőzés kimenetele (Hazai győzelem, Döntetlen, Vendég győzelem)
  • 5 vagy 0 pont jár. Értelemszerűen a helyes kimenetel eltalálása ér 5 pontot.
  1. Real Madrid gólszerzői
  • Minden helyes gólszerző 1 pontot ér. Viszont a megjelölt gólszerzők góljai összegének meg kell egyeznie a Real Madrid rúgott góljai kategóriában leadott tippel, különben erre a kategóriára 0 pont fog járni!
  • Példa: Jácint arra tippel, hogy a mérkőzésen Asensio két gólt fog lőni, egyet pedig Ronaldo. Végül hármat lő Asensio, egyet pedig Benzema, így Jácint két ponttal gazdagodik, hiszen két gól szerzőjét találta el, két Asensio-találatét.

A Tippelde rendje a következőképpen fog alakulni: Egy Google űrlapon keresztül fogjátok a  tippjeiteket leadni, ami ebben a posztban megtalálható lesz (ahogy most is). A keret kihirdetése után frissíteni fogjuk ezen posztunkat és az aktuális űrlapot itt találhatjátok meg. Erről értesülni fogtok Facebookunkon keresztül (lsd.: jobb oldalt), illetve az aktuális beharangozó végébe is be lesz ágyazva, ami többnyire a mérkőzés napján fog kikerülni.

Az eredményeket egy összesített táblázatban hetente frissíteni fogjuk, és szintén itt tesszük elérhetővé.

Az aktuális mérkőzés Tippeldéje beágyazva elérhető! Figyelj, tekerj lejjebb, hogy az összes kategóriára leadhasd a tippjeidet! Az űrlap erre a linkre kattintva is elérhető! A tippjeiteket szombat (05.19.) 19:30-ig adhatjátok le! 


Meccskeret: –

Weblapunk legtetején, a „Madridi Tippelde” menüpontnál megtalálod ezt az posztot, ami állandó frissítés alatt van. Minden fontos tudnivalóról beszámolunk majd Facebookon és aktuális posztjainkban is, ahol szintén meg fogjátok találni a Tippeldénk űrlapjait.

Bármilyen kérdésetek van, ne habozzatok feltenni nekünk! Elérhetőségeink az oldaldobozokban megtalálhatóak (mobilról vagy táblagépről olvasva lent, a kommentek alatt találhatóak meg ezek).

Köszönettel tartozunk V.I.C.-nek, aki segített létrehozni a Tippeldét!

Sok sikert, és örömökben gazdag 2017/18-as La Liga szezont kívánunk minden egyes olvasónknak!


AZ ELSŐ FORDULÓ UTÁNI EREDMÉNYSOR ITT IS VAN!  😉

1. forduló-EREDMÉNYEK


A II. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT!  😎

2. forduló – EREDMÉNYEK

Madridi Tippelde – ÖSSZESÍTETT


A III. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT!  😎

3. forduló – EREDMÉNYEK

Madridi Tippelde – ÖSSZESÍTETT – 3 forduló


A IV. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT!  😎

4. forduló – EREDMÉNYEK

Madridi Tippelde ÖSSZESÍTETT – 4. forduló


AZ V. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT!  😎 

5. forduló – EREDMÉNYEK

Madridi Tippelde ÖSSZESÍTETT – 5. forduló


A VI. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT!  😎 

6. forduló – EREDMÉNYEK

Madridi Tippelde ÖSSZESÍTETT – 6. forduló


A VII. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT!  😎

7. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 7. forduló


A VIII. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT!  😎

8. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 8. forduló


A IX. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

9. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 9. forduló


A X. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

10. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 10. forduló


A XI. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

11. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 11. forduló


A XII. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

12. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 12. forduló


A XIII. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

13. forduló  – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 13. forduló


A XIV. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

14. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 14. forduló


A XV. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

15. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 15. forduló


A XVII. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

(A 16. forduló maradt el a klub VB miatt, nem véletlen elírás miatt követi a 17. a 15. fordulót  😉  )

17. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 17. forduló


A XVIII. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

18. forduló – Eredmény

18. forduló – ÖSSZESÍTETT


A XIX. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

19. forduló – Eredmények

19. forduló – Összesített


A XX. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

20. forduló – Eredmények

20. forduló – Összesített


A XXI. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

21. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 21. forduló


A XXII. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

22. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 22. forduló


A XXIII. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

23. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 23. forduló


A XXIV. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

24. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 24. forduló


A XVI.* FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

16. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 16. forduló

* A 16. forduló a klub vb miatt elmaradt mérkőzésünk, amit a februárban pótoltunk


A XXV. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

25. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 25. forduló


A XXVI. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

26. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 26. forduló


A XXVII. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

27. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 27. forduló


A XXVIII. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

28. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 28. forduló


A XXIX. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

29. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 29. forduló


A XXX. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

30. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 30. forduló


A XXXI. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

31. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 31. forduló


A XXXII. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

32. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 32. forduló


A XXXIII. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

33. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 33. forduló


A XXXV.* FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

35. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 35. forduló

* A 34. forduló elmaradt a Sevilla ellen


A XXXVI. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

36. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 36. forduló


A XXXIV.* FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

34. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 34. forduló

* Az elmaradt forduló pótlása


A XXXVII. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

37. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT – 37. forduló


A XXXVIII. FORDULÓ EREDMÉNYE ÉS AZ ÖSSZESÍTETT TÁBLÁZAT! 😎

38. forduló – Eredmények

ÖSSZESÍTETT-38.-forduló


Megjegyzés: Kérek mindenkit, hogy figyeljen arra, hogy minden Tippeldében ugyanazzal a névvel/nickkel adja le a tippjét! Sokszor előforduló hiba, hogy egy ártalmatlannak tűnő szóköz benne marad az űrlap mezejében, ami miatt a program már nem tudja egyeztetni az előző héten leadott Tippeldében szereplő névvel. Igyekszünk manuálisan kiküszöbölni ezt, viszont ha elkerülné 1-2 a figyelmünket, akkor kérlek Titeket, hogy bátran szóljatok!

FONTOS: Azok, akik kettő, vagy több tippet adtak le, azoknál az elsőt vettük és vesszük figyelembe a későbbiekben is – a később leadott tippeket töröljük.

FONTOS II.: A szerkesztők saját szórakozásukra vesznek részt a játékban, ők jelölve is vannak a listában. A nyereményekről önként és dalolva mondunk le a TI javatokra! 

FONTOS III.: A Madridi Tippelde játékban résztvevőktől kérjük, hogy érvényes e-mail címet adjatok meg, mert később ezen keresztül tudjuk értesíteni a nyerteseket. A beérkező tippeknél minden mail-címet ellenőrzünk, hogy létező-e, vagy sem. Amennyiben nem létező, úgy a tippet töröljük, mert fordulóról fordulóra mail-címhez kötjük az összesített pontszámokat. Eddig már a 4. tippet töröltük emiatt, így a tendencia megállítása végett szólunk nyilvánosan. Az ugye nem kérdés, hogy Jamal és Rajesh ellenőrzi a mail-címeket… 😀 Megértéseket köszönjük, és jó tippelést mindenkinek ezután is!

Norma_va

View Comments

  • "It's normal that the fans whistle Bale," Pedrerol said. "What did he do yesterday? Nothing. The fans want players who are committed, players who leave their souls out on the pitch. What commitment has Bale shown? Nothing. After four years he cannot speak Spanish, does not even know how to say "buenos dias" or "buenas tardes.

    "But that is the least important, your commitment you show on the pitch, running for the ball, pressuring the opponent, putting the team on your shoulders. Yesterday that was left to [Marco] Asensio, a kid of 21. [Karim] Benzema is criticised for missing chances, but at least he tried. Bale needs to be spoken to, seriously. And if anybody offers €100 million, he must be sold, and you must say 'thank you' in English, as he will not understand anything else."

    Pedrerol a La Sexta tévés arca

  • Milyen nyereményekről mondunk le? A legjobb admin 74.
    Hiába, aki nem tudja, az tanítja.

  • na, most akkor a fenti tippelési játékhoz 2 kiegészítő, az első érzelmi alapon (hiszen már tudjuk az eredményt) a második a napokban dől el:
    A/ Griezmann
    1. feldobta magát és jogos a 2. sárga (kiállítás)
    2. egyértelmű 11es
    3. bár eltolta a labdát és átesett (ütközött) a kapuson, csak simán tovább kellett volna engedni a játékot, win-win.

    B/ Griezmann a jvezető szóbeli inzultálása miatt
    1. 5 mérközésre szóló eltiltást kap
    2. 4 mérkőzésre szóló eltiltás kap
    3. 4-nél kevesebbet kap de bonusként: CR7 - Pique (dedikált) emlékplakettet is adnak neki a "hogy ne b***gassuk a jvezetőt" felirattal.
    Aki jól tippel Jose új ghostwriter admin nevét megalkothatja és Josenak kötelező lesz ezen a néven 1 hónapig postolni.
    https://www.youtube.com/watch?v=PTCaC2CIGrU

    • Jó volt ez így abszolút, a videó alapján pedig szó sem volt bíróinzultálásról.

      És akkor még visszacsatolnék kicsit a spanyol szuperkupához, meg a szubjektív-objektivitás blogharchoz.
      CR több meccses eltiltása a bíró "elmészteafaszomba" meglökése miatt abszolút jogos, még ha előtte rossz ítéletet is hozott a kiállításával, mert egy játékos akkor sem lökdösheti a játékvezetőt. Én már arra is osztogatnám a több meccses eltiltásokat, mikor Ramos vagy a fél Barca beleáll a bíró arcába pofázni!

      És akkor a szubjektivitás rész:

      https://www.youtube.com/watch?v=tfpkGkmtIME

      Az eset után nem nagyon olvastam barcás részről Rakiticet feddő hozzászólásokat, sokkal inkább, hogy paraszt volt a bíró, hogy nekiment a horvátnak. Persze felkészülési mérkőzés révén elég nehézkes lett volna bármiféle eltiltást eszközölni, de maga az incidens durvább szerintem, mint CR esete.

      Más, de ide tartozik még a teregetős történet. Messi a bernabéus teregetéséért maga volt az Isten barcás oldalon, most meg CR egy komplexusos kisköcsög a fricskáért.

      Ja és a visszavágó első félidejében már sajnáltam a Barcát, úgy voltam vele, hogy azért nem kéne már ennyire alázósra venni a figurát, de miután szünetben felnéztem a Kampóra, gyorsan el is hessegettem az ilyesfajta gondolatokat... Megérdemelnek mindent, amit kapnak!

      • Ha ertekrendszert használ valaki, akkor az legyen egyetemleges. Sokan mondjuk ezt felfogni sem képesek.

    • A bíró rosszul ítélte meg a CR esetet. Most pedig a bírói kar bizonyítani akarja, hogy CR-t nem diszkriminálja negatívan - másnál is ugyanúgy jár el.
      Meggyőződésem, ha nincs a CR elleni téves ítélet, most Griezmannt sem állítják ki. Ez, a rossz döntés, ami precedens értékű önigazolássá válik tipikus esete.
      Mivel csak verbális "támadás" miatt kapta a pirosat erő második sárgát , szerintem 2 meccsre fogják eltiltani.

    • A/1: én támogatom, hogy ha a bírók nem a szimulálást támogatják. És most szerintem jól döntött, és elég nehéz lehetett megítélni. Míg nincs videóbíró (következő szezonban elvileg lesz) addig szerintem jobb hogy ha nehezebben ítélnék meg 11.est kétes esetekben, mert egyszerűen már lassan mindenki dobja magát, annak reményében, hogy majd befújja 11-esnek.(Arra vagyok kíváncsi, hogy míg Suarez a Barcába játszik, kap-e valaha szimulálásért sárgát?). De sárgát csak akkor kéne adni, mikor a színészkedése egészen egyértelmű. Szerintem nagyon rájátszott erre Griezmann, ezért is kapott sárgát. Bár tudom, sokszor nagyon nehéz megítélni egy-egyg kétes szituációt, de az biztos hogy a nagy szimuláns játékosok nem segítenek ebben. Ezért is lenne jó az utólagos eltiltás több meccsről, mert azért ott élőben kamerák nélkül néha tényleg rohadt nehéz lehet eldönteni.
      Az meg hogy feláll és egyből elküldi a k*rva anyjába azért is jogos a sárga szerintem. Bár retek szarok a spanyol bírók, de annál undorítóbb nincs mint mikor 2-10 játékos 5cm-re az arcátol küldi el melegebb éghajlatra. Griezmann most megtanulta a leckét.

      B/3. Megkapta az anyázásért a sárgát, nem tiltanám el utólag még plusz meccsért ezért, sem őt sem mást. Esetleg akkor, ha rendkívül hülye, és már visszaeső.

      • Azért szeretném megnézni, hogy te hogyan oldanád meg: jobbra eltolod a labdát a kapus mellett, de te lendületből egyenesen tartasz. Át kell ugranod a kapust (a lendület még mindig egyenesen visz), de a levegőben (!) irányt kellene változtatnod jobbra, hogy megtartsd azt az előnyöd, hogy sikeresen eltoltad a lasztit a kapus mellett és gólra tudj törni, ne pedig egyenesen fuss, a labda meg jobbra guruljon. Szerintem simán benne volt az, hogy a kapus hozzáért (és a levegőben elég a minimális kontaktus) plusz, hogy reflexből jobbra akart tartani, ami koordináció szempontjából lehetetlen, tehát esés (és nem feltétlenül műesés) a vége.
        Én a támadó focit támogatom, nálam ez simán megadható büntető.

        • Ezért mondom, hogy néha nagyon nehéz megítélni, és ezért lenne jó a videóbíró. Illetve az hogy a játékosnak eszébe ne jusson szimulálni (ezért eltiltás utólagosan jó lenne).

          Videóbíróval oldanám meg ezt.
          Én is a támadófocival vagyok, csak rühellem a színészkedést. Ezért írtam le azt feljebb. Jó lenne tenni valamit az ellen is :/

          • Mivel a szabálykönyv nem különböztet meg boxon kívüli és belüli szabálytalanságot (csak a következmény más), én mindig abból indulok ki, mi van, ha ez a büntetőterületen kívül történik? Elérte a kapus a labdát? Nem. Ezáltal szabálytalanul akadályozta a támadót - elé feküdt, aki akár simán el is akadhatott volna benne, csak reflexből, ill. gólra törési szándékból átugrotta. De ezáltal előnyt vesztett, tehát akadályozva volt. És akkor az esetleges levegőbeli kontaktusról még nem is beszéltünk.
            Ezért mondom, hogy nálam több a pro mint a contra - ezáltal nálam megadható (még ha nem is tiszta) büntető.

  • Legényesen kezdett a Leganes (Legane - Alaves 1:0) és nem ette meg nagykanállal (se villával) a Sevilla az Espanyolt (Sevilla - Espanyol 1:1). Még a végén jó meccset fogok látni? :-)

    • ha visszanyerné a régi önmagát nagyon boldog lennék függetlenül attól h hol játszik csak ne nekünk rúgjon gólt:D

Share
Published by
Norma_va

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago