A legjobb felkészülési meccsünk!

Jose, ez mi volt?

Nem, nem magamhoz beszélek. A portugált, a manchesteriek edzőjét kérdezem. Iszonyat pénzköltések után kiábrándító teljesítményt toltak a saját szurkolóik arcába. De ez legyen az ő problémájuk. Mi foglalkozzunk a saját gondjainkkal. Például azzal, hogy mi van Carvajallal? Mi van vele? Mi lesz Iscóval?

Köszönjük a helyszínről küldött képet!

Mielőtt ezekre a kérdésekre választ keresnék, szót kell ejteni Real Madrid idei legjobb felkészülési meccséről (amely egybeesett az UEFA Szuperkupával) és a középpályájáról. Van abban valami remek érzés, amikor az első félidő közepén már „olézik” a közönség és Mourinho csapata sem megy át hentelésbe. Élőben látva ezt a szituációt, eszembe jutott a Barca kimagasló középpályája a csúcson lévő Xavi-Ini-Busi hármassal. Ők fényezték ennyire a labdát. Nálunk pedig napjaink legjobb középpályája muzsikál: Casemiro-Kroos-Modric-Isco. Ez a négy játékos a végtelenségig futtatta az ellenfelet a labda után. És muszáj feltenni a kérdést: mi lesz, ha Ronaldo is kezdő lesz? Értitek, ugye? Ha CR kezdő, akkor a jelenlegi csapatból valaki nem az. És persze, hogy legyen kezdő CR! Nincs jobb csatárunk. De sem Bale, sem Benzema nem tesz annyit hozzá a játékhoz, mint Disco! Végtelenül szomorú leszek, ha a Barca elleni két meccsen a BBC kezd. Már akkor is, ha csak az egyiken. De jóslatom szerint legalább ekkor nyilvánvalóvá válik, hogy JOBB a csapat, ha nincs BBC.

A négy középpályásunk nagyon komolyan uralja a játékot. Kroos és Modric forgatja a labdát és a játék folyását; Casemiro védekezésben legyalul bármilyen erőnégert (is), támadásban pedig kihasználja, hogy szabadabban felléphet a támadóharmadba, mert a német és a horvát lehetővé teszik ezt a passzpontosságuk révén. Nem csak a góljánál tartózkodott ennyire elől a tegnapi meccsen. Isco pedig… szabadon bemozogta a pályát. Darmian stresszelése után kicsit megdolgozta Valencia idegrendszerét, de volt, hogy hátralépett a két belső védőnkhöz, mert ott szeretett volna passzolgatni. Nagyon jó az egyensúly a csapatban, annyira jó volt látni, hogy még mindig döcögős játék mellett is érezhetően ösztönösen fordult át a csapat támadásból védekezésbe és védekezésből támadásba. Sőt, pár alkalommal védekezésből kontrába! Ha már fent a csúcsBarcát hoztam szóba, épp abban vagyunk jobbak, hogy a jelenlegi Real él a kontra lehetőségével. Xaviéknak az nem volt elképzelhető, hogy ők akkor kontrázzanak.

Ha az edző beszél, figyelj rá!

Viszont Bale-Benzema-Ronaldo. Nyilván Benzema és Ronaldo, hiszen ők álmukból felkelve, sötét szobában, 20 másik mellett szag alapján is egymásra találnak. Nem titok, a Juve elleni BL-döntős kezdőnél jobbat nem tudunk felrakni a pályára jelenleg. Aztán majd a kommentekben leírjátok, hogy „nemúgyvanaz”: kell Bale.

De a fair ítélet miatt: tegnap ő és Benzema is sokat dolgozott. Mindketten visszaléptek mélységbe labdákért, részt vettek az összjátékban és felváltva kimozogtak a vonalak mellé (lásd Isco góljának előélete). Rossz szót nem lehet a munkamoráljukra mondani. Formában még mindig nincs egyik sem, Bale két nagy lehetőséget rontott el (első félidő eleje és a jobblábas lövése), Benzema meg majdnem nulla helyzettel hozta le a meccset (volt egy lövése kapura). Nagyon tud ám ilyenkor hiányozni egy könyörtelen góllövő, mint Ruud van Nistelrooy, Cristiano Ronaldo vagy Lukaku. 😈

Komolyra fordítva a szót: mindkét játékostól hiányoznak a gólok. Ezt nem kell kimagyarázni a rajongóiknak, sem túltolni az ellenségeiknek.

Carvajal! Nagyjából igaznak tartom, hogy fejben jelenleg Dani van a legrosszabb állapotban a mieink közül. Különös nagy gondot ebben sem látok, hiszen a tavaszt 110%-on tolta le, természetes, hogy érkezni fog egy mentálisan rosszabb időszak. Martial Amerikában, Rashford meg tegnap hintáztatta halálra szegényt. Támadásban gyakran nem ért fel időben, Modric és Isco is széles karjelzésekkel elégedetlenkedett, hogy késik szeretett Danink. A két Klasszikuson biztosan ő fog kezdeni, de a bajnokságban, ha mód van rá, akkor Nacho és Hakimi is tudja majd helyettesíteni. Nála ősz végére várom, hogy újra topformába kerüljön.

Nézzünk pár érdekes statisztikát a meccsről!

Lövések: 16-14

Kaput eltaláló lövések: 6-6

Kapufák: 2-0

Blokkolt lövések: 1-3

Lövések a boxon belülről: 11-9

Passzok száma: 597-334

Passzok előre: 403-241

Passzok a védekező harmadban: 110-61

Passzok a középső harmadban: 363-179

Passzok a támadóharmadban: 173-139

Szabálytalanságok: 10-17

Kroos: 96%-os passzpontosság, 4 kulcspassz

Modric: 93%-os passzpontosság, 0 kulcspassz

Casemiro: 93%-os passzpontosság, 1 kulcspassz

(Itt jegyezném meg, hogy az MU középpályájáról Matic, Herrera és Pogba is 90% alatt maradt ebben a mutatóban, utóbbi konkrétan 81%-kal zárta a találkozót.)

Ramos: 4-ből 3 fejpárbajt megnyert.

Bár nem statisztika, de örömteli: Varane még mindig borzasztó gyors. Sem Pogba, sem Lükükü nem volt képes lefutni.

A számok alapján is az jön le, amit a meccsen is láttunk: uraltuk a mérkőzést. Legalábbis Brokkoli beállásáig. Ez nagyjából egybeesett a megnyugtató kétgólos vezetés elérésével és az ezzel járó visszaállással, valamint érzésem szerint az volt a terv, hogy ebben az esetben az izmokat is kímélni kell a srácoknak. A Unitedra nézve rémisztő, hogy második évében is az a B-terve Mounak, hogy behozza célpontnak Hajat. Hogy majd rá lőjék a labdát. Majd lefejeli, befejeli, szétfejeli. Utána fut, felrúgja. Tipikus Mourinho-játékos: kettétört koponyával is csak egy kötést kért és rohant vissza fejelgetni. A legkínosabb dolog az, hogy ez működött is a Vörös Ördögöknél. Veszélyesebbek lettek a támadásaik. Egyáltalán, lettek támadásaik. Ez visszamutat arra, hogy a portugál szakinak nincs értelmes build-up terve. Kivédekezni mindent, kontrázni és találni egy gólt. Ha hátrányba kerülünk, akkor kicsit úgy tenni, mintha támadnánk, de az utolsó 20-25 perce jön az Ent. A PL kiscsapatait bedarálják majd, de a nagyok ellen most is kevés lesz így Mou. Persze abban lehet vigaszuk, hogy összeérik náluk is a középpálya, mert tény: Matic enyhe túlzással a meccs előtt 5 perccel lett a játékosuk, de magasan a legjobbjuk volt tegnap. Pogba pedig a leggyengébb középpályás. A 15. perc környékén vezetett kontrájuknál csak kétszer volt esélye üresen, a kapu felé mozgó társat találni és lekészíteni nekik a labdát. De nem! PogBOOM inkább bele.aszta az első védőbe.

A 18. perctől kezdve teljesen felborult a pálya. A Vörös Ördögök nem tudták megtartani a labdát, igazából amerre álltak, arra szabadítottak fel. Érkeztek részünkről a beívelések, belőtt labdák és érezhető volt, hogy percek kérdése a gól. Amit aztán Carvajal gyönyörű nyesett labdájából Casemiro szerzett. Nyilván klubszimpátia kérdése, hogy les volt-e vagy sem, de nekem elég annyi, hogy a hazai MU-szurkerek nem ezen akadtak ki. Volt nekik más gondjuk.

A vezetés megszerzése után maradt a felállás: a Real agyondominálta a játékrészt. Volt olyan bő két perc, amikor minden mezőnyjátékosunk az ellenfél térfelén tartózkodott és ott cicáztak az ellenféllel. Akik alázatosan követték a labda útját, de meg se fordult a fejükben, hogy intenzíven megtámadják a labdás embert, vagy egyáltalán: közelebb helyezkedjenek az emberekhez.

Jobb csapat a mostani Real Madrid, mint a mostani Manchester United. Még úgy is, hogy nem tart ott a felkészülésben, mint az angol csapat. De egyszerűen ez egy összeérett társaság. Egy irányba húz mindenki és senkinek nem büdös a munka. Benzema is csúszott, hogy labdát szerezzen, ha arról volt szó. Sarri, a Napoli edzőjének februári nyilatkozata pedig továbbra is érvényes: ki lehet dolgozni remek taktikát a BBC ellen, de ebben a Realban mindig lesz valaki, akire nem tudsz figyelni és gólt fog szerezni. Most Casemiro volt az. Tavaly Ramos ontotta a gólokat.

A második félidő ott folytatódott, ahol az első véget ért. Ha a Manu támadt, az azt jelentette, hogy 4 játékosuk átjött a mi térfelünkre. De az első helyzetet Mr. Alibi nevéhez kell bevésni, ballábas lövését DDG védte a 48. percben – a jegyzőkönyv kedvéért: Bale készítette le a labdát neki. A szögeletet követően Marcelo szerezte vissza a labdát és lőtte rá, miközben azt magyarázta Benzemának, hogy lesen állt, nem tudta bepasszolni neki. És tényleg így volt!

Az 52. percben aztán Marcelo bedobása után Benzema gyönyörűen táncoltatta Smallingot, bepasszolta Isconak, aki Bale-lel kényszerítőzött gyönyörűen és máris kettőnulla.

Mourinho fejében meggyulladt a szösz: kellene egy csatár a pályára! Főleg, mert Lukaku két percre Isco gólja után ajtó-ablak helyzetben lőtte fölé négymilliárd méterrel. Mennyi volt ez a gyerek? Tehát elkezdte belőni séróját a Belga Fűzfa. Ramos ezt látva gyorsan kibikázta a labdát, mert ő is szereti az utcaharcot, Fellaini is… Cseréljék csak be gyorsan!

A 61. percben lassú, magabiztos labdajáratás után Benzema és Casemiro kényszerítője után a Tank ugratta ki Bale-t, aki a felsőlécet találta el jobblábas lövésével. A labdát ekkor is visszaszerezte a Madrid, Carvajal laposan belőtt labdáját Benzema szerette volna gólra váltani, de megkegyelmezett a kapusnak.

Navas ezen annyira felhúzta magát, hogy másfél perc múlva Lukaku elé paskolta a labdát, aki ezúttal hálóba talált. Keylor így szerette volna felhívni Karim figyelmét arra, hogy értékesíteni kell a ziccereket.

A meccs hajrájában a Real egyre jobban „lentebb tekerte a motort”, odafigyelt Zidane arra is, hogy CR-nek játékpercet adjon, valamint a 76. percben Ramos a tarkójával sunyi módon meglékelte a juharfát. Érdekelte a juharfa nedve. A nagy melegben ennek színe piros volt.

Rashford és Benzema révén egy-egy veszélyes helyzet kialakult még mindkét kapunál. Az angol rosszul célzott, Benzema beadásába pedig beleért a védő. Lucas bolondította meg Pogbát és Darmiant, majd laposan bepasszolta Asensiónak, aki gyengébb lábával gyengébb lövést eresztett meg, mint megszokhattuk tőle. DDG védett.

 

A végén még Ronaldo gyakorolhatta a szabadrúgást.

Összegezve: Kupával kezdeni a szezont mindig jó! A Real Madrid jobb csapat jelen állapotában, mint a Manchester United. Jobb játékosok, jobb alapjáték. Egyáltalán: a Realnak modern időkre jellemző terve van a támadások kivitelezésére. A United viszont szenved Mourinho kontra-fétise mellett. Nálunk Bale és Benzema mezőnymunkája végre megjelent, a középpályánk rendben van, a védelemben pedig a már említett Dani és Keylor lóg ki jelenleg. Navas páncélmellényét le kell venni, a kirúgásainak pedig bőven javulni kell.

Köszönjük a helyszínről küldött képet!

Zidane jó állapotban tudja tartani a csapatát mentálisan is, hiszen Morata, James és Pepe távoztával olyan játékosok mentek el, akik joggal kérhették volna a játékpercet és ha nem kapják meg, akkor durcizhattak volna. Viszont az újak elég jók lesznek a könnyebb csapatok ellen, cserébe elfogadják, hogy keveset játszanak.

Ebből kifolyólag a Barca ellen sem fognak sok játékpercet kapni. De legalább Kovát cserélje be Yazid!

Videós összefoglaló:

 

Jose

View Comments

    • Most duplán sírok, hogy eligazolt es helyette nezhetjuk Benzema vergődését.

    • látszik, hogy fejelni legalább megtanult a Realnál. Ennyi beadásból nem is csoda...

    • Mindkettő zseniális megmozdulás volt. Én mikor eligazolt nyomtam egy bátor kijelentést, hogy gólkirály lesz.
      PL fanok hihetetlen arrogánsan lelúzerezték, meg túlértékeltnek tartották, stb. Pedig szerintem a PL az ami igazán túlértékelt. szerintem!!!

        • Nyilván nem :D De én lehet a legrosszabb szeletet kaptam belőlük szűk körben. :D De hallgatni minden évben hogy a Pool meg az Arsenal milyen jó csapat és majd megnyerik a PL-t és a BL-t.... kicsit sok volt, közben meg fikázták a Real játékosokat hogy be se férne a csapatukba. :DDD
          Pl megtudtam tőlük hogy Modric be se férne egyikbe se :DDDDDD

          • Jó hát és vannak elég sokan, akik szerint Bale a világ egyik legjobb játékosa. Na, ez kb ugyanaz.

          • Az EGYIK legjobb.
            Ez bőven megállja a helyét.
            Talán csak azok között nem akik például Cr-t egyik félévben lekutyafaszázzák a következő negyedévben meg istenítik - vannak elég sokan...::)

          • Ronaldinho meg 32 millió volt. Ugye nem gondolod, hogy Bale nagyjából 3x jobb nála? :D Pont azért lehet ilyen drága egy Bale, mert eladható. Mert vannak, akik bedőlnek annak, hogy ő a világ egyik legjobb játékosa. Ami azt jelentené, hogy ott van a szűk top 5-ben. Bale ettől rettentő messze van.

          • Nem gondolnám, hogy 5 játékosra le lehet szűkíteni az egyik legjobb címzést vagy státuszt.
            Meg azt sem, hogy Bale és Ronaldinhó összemérhető lenne.
            "azért lehet ilyen drága egy Bale mert eladható" - ez valahogy nem OK , már bocs!
            Érdekelne a top 5-s listád ezek után.Kösz!

          • Akkor nem lehet mondani azt, hogy a világ egyik legjobbja. Lehet azt mondani, hogy a posztján az egyik legjobb. Ez igaz. Lehet mondani, hogy klasszis játékos. Ez is igaz. De, amikor van egy aktív Messi, Ronaldo, Neymar, Hazard, Griezman(...), középpályások közül Modric, Kroos, Fabregas, Kevin De Bruyn, Iniesta vagy Busquets(...) szaladgál, akkor nem hiszem, hogy lehet azt a waleszire mondani, hogy a világ egyik legjobbja, mert ez már nem igaz. Nyilván az már egy szubjektív dolog, hogy kinek mi a kritériumrendszere a világ legjobb játékosa megnevezésnek. Az én olvasatomban az, hogy poszttól függetlenül, képességekben és teljesítményben is emelkedjen mindenki (a játékosok 90-95%-a) felé. És ez még mindig nem egy konkrét meghatározás.

          • AS:
            To everyone who has asked: Yes, Madrid did include a buy-back clause in the deal with Lyon.

            :P

  • Sajnos csak most lettem kész a poszttal, mivel megcsúsztam az idővel és nem szerettem volna összedobott írást kiadni. Úgyhogy holnap reggel 8-kor fogom élesíteni. Remélem kárpótolni fog a reggeli melletti olvasmány.

  • Meg voltam győződve róla, hogy ma van a meccs. De aztán láttam, hogy nincs beharangozó. Gondolatmenet: "ha nincs beharang, akkor az nem lehet, hogy ma van a meccs" - és tényleg. Köszi az infót :)

    • Teljesen jogos volt mindkét piros, csak lehetett volna következetes, mert pár Burnley szerelésnél is volt nyújtott láb, azoknál meg csak sárgát adott.

      • azt gondolnám ha a nyújtott láb "csak" a labdára irányul elég a sárga, de mint Cahillnél ha az ellenfél lábát célozza szándékosan akkor piros

    • DE szép gól volt! :) Tessék @ronrics:disqus nézd meg a gólt! Ebben látszott hogy tudatos volt! :)

      • a másodiknál - amit ugye nem adtak meg - meg Mormota egy pillanatra átment Lukakuba.
        Örülök a góljának, mindig kedveltem.

Share
Published by
Jose

Recent Posts

Spanyol Szuperkupa: újabb EC a szezon első kupájáért

Abból a szempontból különös a vasárnapi esti El Clasico, hogy semleges pályán kerül megrendezésre, és…

22 óra ago

Spanyol Szuperkupa: szét kell ütni a Mallorcát!

A Spanyol Szuperkupa négy csapatosra bővítése, és Dzseddába kiszervezése a mai napig komoly indulatokat vált…

3 nap ago

CdR 2025: első állomás a Minera

A Real Madrid gárdája is csatlakozik a Copa del Rey idei kiírásának küzdelmeihez. Egy meglepetés…

6 nap ago

La Liga félidő: a Valenciával zárjuk az „őszi” szezont

Mint ismeretes egy elmaradt mérkőzést pótlunk ma. A Valencia környéki áradásos katasztrófa miatt kért halasztást…

1 hét ago

La Liga 19/38: végre otthon, jön a Sevilla

Bizonyos szempontból a katari Interkontinentális Kupával lezárult a tavalyi szezon. A lehetséges 6 kupából ötöt…

3 hét ago

Interkontinetális Kupa: Real Madrid – Pachuca

A FIFA - UEFA maffia páros egy kupából kettőt gyártott, szinte jelentéktelenre fogyasztva a maradék…

4 hét ago