Az UEFA Szuperkupával hivatalosan is elindítjuk a Real Madrid 2017/18-as szezonját. Az első Beharangozó vár rátok az új oldalon. Szeretném, ha tartalmas, érdekes és vitaindító lenne, de lássuk be: nyár van, tart az átigazolási szezon, maga a megnyerhető kupa sem olyan jelentős, bár kétségkívül jobb megnyerni, mint nem. Lássuk, milyen anyagot lehet írni ebből!
AZ EURÓPAI/UEFA SZUPERKUPA
1972 óta tartják meg az előző szezon Bajnokok Ligája (Bajnokcsapatok Európa Kupája) és az Európa Liga (1999-ig Kupagyőztesek Európa Kupája, majd az UEFA Kupa) győztes csapatai közötti címmérkőzés(eke)t. Az utolsó zárójeles részt megmagyarázva: 1998-tól csak egy meccset játszanak a csapatok, előtte – nyugodt politikai körülmények idején – oda- és visszavágó is volt.
2012-ig a monacói II. Lajos Stadionban játszották a mérkőzéseket, azóta az UEFA rájött, hogy még ebből is képes pénzt kisajtolni, így csak előre meglepő, hogy a holnap esti 90 (?) percet Macedóniában játssza a Real Madrid és a Manchester United.
Ezzel a kapcsolatban itt is megosztom veletek Benito cikkét, amelyet már az előző poszt alatt több kommentelőnk belinkelt.
Hogy mennyire fontos ez a kupa a Real Madridnak… Nos, 1972-es bevezetése óta a Királyi Gárda nyert 6 Bajnokok Ligáját (BEK-et ebben az időszakban nem) és 2 UEFA-kupát. Azaz 8 alkalommal vehetett részt az UEFA Szuperkupán.
UPDATE:
Eddig 5-ször vehetett részt a Real Madrid a Szuperkupán, most jön a hatodik alkalom.
A két UEFA-kupa győzelem idején (a nyolcvanas években voltak) még nem az UEFA-kupa győztes, hanem a KEK (Kupagyőztesek Európa Kupája)-győztes indult a Szuperkupáért. A KEK 1999-ben volt utoljára, a Lazio nyerte, és pont az MU-t verte a Szuperkupában.
(Az észrevételt és javítást köszönöm Asidotusnak!)
Hányszor nyerte azt meg Csapatunk? Háromszor. Melyik döntőre emlékszünk ezek közül? Talán egyre sem.
Miért lehetséges ez? Nos, mielőtt erre válaszolnék, tekintsünk a másik térfélre, ahol aktuális ellenfelünk, a Manchester United várakozik.
AZ ELLENFÉL
Az ICC alatt játszottunk velük, de nem mondok újat azzal, hogy miként tekintett arra a találkozóra a két csapat. Tehát hivatkozási alapnak semmiképpen sem használhatjuk. Ha érdekel annak a meccsnek az Összefoglalója, akkor kattints ide ReAlantos írásáért.
A Vörös Ördögökről nem tőlem, hanem a Britannia blog írójától, Psychocskától olvashattok! Azt kértem tőle, hogy az MU nagyon újkori történetével indulva jusson el a keddi találkozóig. Nyilván Psychocska is röviden fejtette ki mondandóját…
Mourinho kiválasztása
Moyes és van Gaal szerencsétlenkedése után a Ferguson utáni klubvezetésnek nem volt túl sok lehetősége, amikor új menedzser után kellett nézniük.
A United egyre inkább tekinthető egy pénzügyi vállalkozásnak, egy tökéletesen működő kereskedelmi és marketing gépezetnek, mintsem futballcsapatnak. Nem véletlen, hogy az előző két edzőnek is akkor mutattak ajtót, amikor papíron is elérhetetlenné vált a BL szereplés. Senkinek ne legyen kétsége: a pályán mutatott játék valami a jelenkori United edzőjének értékelésekor az egyik utolsó szempont.
Ez a fajta klubmodell viszonylag kevés opciót kínál egy új edző kiválasztásakor. Nem lehet hosszú távú projektben gondolkodni, hiszen az építkezés akár hosszú évekig is elhúzódhat, jó eséllyel BL nélkül. Ezt viszont már a befektetők sem néznék jó szemmel, a szponzori pénzekről nem is beszélve. Ez a fajta mentalitás csakis egy lehetőséget kínál: azonnal az elérhető legnagyobb név után nyúlni, aki tavaly nyáron José Mourinho volt.
Az első szezon
Mourinho rögtön az első átigazolási szezonjában megkapott mindenkit, akire rábökött. Elhozták neki Ibrát, Pogbát, Mkhitaryant és Baillyt. Papíron egy ütőképes és kellően mély kerettel mehetett neki a szezonnak, ami előtt a szakértők és szurkolók többsége is minimum a dobogót biztosnak látta, de a legtöbben egy újabb Pep-José csörtét vizionáltak a bajnoki címért.
A szezon első felében számomra meglepő módon úgy tűnt, mintha José igenis megpróbálna valamelyest idomulni a klubhoz és annak hagyományaihoz. Nyoma sem volt a túlbiztosított védekezésnek és a többnyire nézhetetlen játéknak. A támadók az előző évhez képest sokkal felszabadultabban és szabadabban játszhattak, ami a van Gaal-féle milliméterre kiszámított csapatjáték után igazi felüdülés volt nemcsak a játékosoknak, de nekünk, szurkolóknak is.
A lendület nagyjából a City elleni hazai vereségig tartott, amit gyors egymásutánban követett még kettő, majd nem sokkal később a Chelsea elleni parasztlengő. Nagyjából itt vált világossá mindenkinek, hogy a bajnoki címhez ebben az évben sem sok közünk lesz. A játékkal ez idő tájt a meccsenként kihagyott 3-4 ordító zicceren kívül nagy probléma nem volt, a rengeteg hazai döntetlent simán lehetett a szerencsétlenség számlájára írni.
Mourinho viszont más tanulságokat vont le ezekből a meccsekből és sajnos újra elindult a minimál-futball irányába. Ha ezt a folyamatot akarjuk tetten érni, elég ránézni az első 6 csapat elleni idegenbeli teljesítményre: a májusi, Tottenham elleni összeröffenés volt az első, ahol egyáltalán gólt sikerült lőni ezeknek a csapatoknak. Siralmas.
Ez a fajta nihilizmus aztán a szezon legfontosabb meccsén, az Ajax ellen lett igazán csúcsra járatva: José a holland gyerekek ellen is inkább arra koncentrált, hogyan tudná a leginkább elrontani az ellenfél játékát, ahelyett, hogy megpróbálta volna a sajátját elővezetni. Egyévnyi közös munka után is az volt az egyetlen ötlete, hogy hosszú labdákkal találják meg Fellainit. Impresszív.
Fő problémák a csapatjátékban
Ha valaki megnéz egy pár United meccset az előző szezonból, vagy a mostani előszezonból, néhány dolog azonnal fel fog neki tűnni.
Lassú átrendeződés
A csapat az európai élmezőnyhöz képest rettentő lassan és körülményesen megy át védekezésből támadásba. Nincs csapat- és rendszerszintű elképzelés arra, hogyan kellene átjutni az ellenfél térfelére, többnyire ad-hoc módon zajlik a labdakihozatal. A játék ezen szegmensében egyetlen visszatérő elem van: Pogba. Ez egyrészt túlságosan kiismerhető, másrészt a francia hiányában tényleg csak a Fellainire való ívelgetés marad, ami viszont ezen a szinten botrányosan kevés.
Veszélytelen széljáték
Fájó ezt leírni egy olyan csapatnál, amelyik évtizedekig tartotta terrorban az ellenfelek védekezését, főként a szélről beívelt labdákkal és mögé kerülésekkel. Az előző szezonban a Unitednek konkrétan nem volt bal oldala, és ez nem feltétlenül a szélső támadók hibája, sokkal inkább a támadásban teljességgel használhatatlan szélső védőké. Shaw – aki egyébként a legígéretesebb ebben a tekintetben – folyamatosan sérült, Darmianhoz képest Fellaini egy igazi labdazsonglőr (nem vicc), Blind pedig nem balhátvéd. Hiába játszik többnyire bal szélen a világ legjobb fiatal támadóiból kettő is (Martial, Rashford), a védők felfutásai nélkül általában 2-3 embert kéne átjátszaniuk, hogy történjen valami.
Pogba és a kétfős középpálya
Ezerszer és ezer helyen ismételt mantra, hogy Pogba nem az igazi, ha nincs mellette legalább két ember a középpályán. Ha állandóan azzal kell foglalkoznia, hogy összeszedje a védőktől a labdát, nem lesz lehetősége annyit a kapu elé kerülni, amennyit ideális lenne. A bajnokságban így is eljutott 5 gólpasszig, ami csak azért nem 10, mert rengeteg gólpasszt érő labdáját nem váltották gólra. Ezt a potenciált vétek lenne nem kiaknázni. Látni kell, hogy a United évek óta nem játszik klasszikus védekező középpályással, Pogba miatt viszont muszáj lesz.
Transzferek és kilátások a következő szezonra
Ha végigmegyünk az eddig bejelentett és a csapattal szóba hozott játékosokon, nagyjából kezd körvonalazódni, hogy mi vár ránk Mourinho mágikus második szezonjában.
A föntebb említett problémára lehet megoldás Matics, aki tökéletes Mourinho-játékos, és óriási hiányposztra érkezik. Egyrészt minden játékperc, amit Fellaini elől elvesz, aranyat ér, másrészt a Pogba-dilemmára is azonnali megoldást nyújt, harmadrészt pedig Herrerának sem kell többé leghátsó középpályást játszania.
Idén nyáron is igazolt egy középső védőt a portugál, a svéd Lindelöf személyében. Ő elméletben a nyers erőt képviselő Bailly tökéletes párja lehet, hiszen pont abban a legjobb, amiben az elefántcsontparti kevésbé: szinte mindig hibátlanul játssza meg a labdát, akár egy passzal is képes átjátszani a középpályát. Érdekes, hogy eddig egyetlen posztriválisát sem adta el José, sőt az előszezonban már pedzegette, hogy idén többször is elő fogja venni a három középső védős felállást.
Ibrahimovic súlyos sérülése azt jelentette Mourinho számára, hogy mindenképp igazolnia kell egy csatárt, hiába van a keretben Martial és Rashford is. Elmondása szerint egyik sem igazi kilences (értsd: egyik sem 190cm és 90kg), így szükség volt Lukakura. A belga leigazolása és Perisics hónapok óta tartó hajkurászása is egy viszonylag egyszerű támadójáték irányába mutat.
És itt jön az én vesszőparipám. Az a Mourinho, aki annak idején megcsinálta az utóbbi évek legfaszább kontracsapatát Madridban – 120 gólt rúgva csak a bajnokságban -, vajon miért nem hajlandó még csak megpróbálni sem valami hasonlót létrehozni, miközben szinte csak olyan támadói vannak, akik erre tökéletesen alkalmasak lennének?
A szuperkupa
Érdemes rögtön az elején leszögezni: hiába a két év alatt elvert közel 300 millió font, a szuperkupa egyértelmű esélyese így is a Madrid.
A felállást illetően egyetlen kérdés van: kettő vagy három középhátvéddel kezd –e a United? Magam részéről az utóbbira tippelnék, mégpedig elsősorban azért, mert kis túlzással Lindelöf jó megmozdulás nélkül hozta le az előszezont és túl nagy kockázat lenne bárkivel is párban hagyni. Mivel Jones és Bailly eltiltott, Rojo pedig sérült, nincs túl sok opció: Blind – Smalling -Lindelöf lesz a leghátsó hármas.
A két szárnyvédő is teljesen egyértelmű: a bal oldalon a támadásban teljességgel használhatatlan, viszont biztosan védekező Darmian, míg a másik oldalon a Mourinho-féle játékos archetípusa, a rendületlenül robotoló, robusztus Valencia. Marcelo miatt sajnos tőle sem várok sokat támadásban, bőven elég lesz neki a folyamatosan a United térfelén tartózkodó brazillal foglalkoznia.
A középpályán Matic, Herrera és Pogba helye is teljesen biztosnak tűnik. A védők előtt helyezkedő szerb végre lehetővé teszi majd, hogy Pogba elfoglalja a középpálya közepének bal oldalát, amire nagy szükség is lesz Carvajal semlegesítéséhez.
A támadásokért leginkább két ember lesz felelős: Mkhitaryan és Lukaku. Az örmény biztató előszezont futott és leginkább tőle lehet majd várni a várhatóan nem túl sok United helyzet előkészítését vagy akár befejezését is.
Lukaku és Zlatan között sok egyéb mellett a legfontosabb különbség, hogy a belga túl sokat nem tesz hozzá a csapatjátékhoz, nem fog visszalépni támadásokat indítani. Minden bizonnyal nem lesz túl sok labdaérintése, azok is főként kapunak háttal, legalább két védővel a nyakán. Legjobb esélye a gólszerzésre egy-egy kósza beadás vagy pontrúgás lehet.
Látványos meccsre senki ne számítson. José nyilván ismét felveszi majd az underdog mentalitást, és megint lesz egy terve, hogyan kéne minél jobban megkeseríteni a Madrid dolgát. Nagyjából a következő szezonban is az várható, ami kedden este: egy csapat, amit legalább olyan nehéz lesz megverni, mint élvezni a játékát.
A REAL MADRID
Visszavéve a karaktereket Psychocskától (akinek itt is köszönöm a közreműködést), azonnal el kell, hogy keserítsem őt: a Real Madrid is felemás, de inkább nem elég jó előszezont hozott le. Így aztán a mi részünkről sem lesz gördülékeny játék, de tény: mi leszünk a türelmesen kezdeményezőbb csapat.
Ki is fejtem, hogy miért nem volt elég jó az előszezonunk! A felkészülésnek több aspektusa van: fizikai felkészítő, csapatépítő, csapatjáték (és ezen belül a támadó, védekező, a kettő közti átmenetek) begyakorlása, csiszolása, egyéni játék építése. Ha észrevettétek, nem szerepelt ezek között az eredményesség. Mert az nem fontos. Sokadrangú. Felesleges. Az eredményesség majd most lesz a legfontosabb, nem a nyári 60 napban. Zidane és Pintus jól oldották meg a fizikai felkészülést és a csapatépítést. Előbbi nagyon látványosan fejlődött a négy barimeccs alatt, utóbbi már az első ICC-találkozón is megfigyelhető volt. Ezért is volt fontos, hogy Theo, Ceballos és a többiek már a túra előtt csatlakozhattak a csapathoz. A csapatjáték és az egyéni játék viszont bőven nem érte el a célját. Nem, nem azt mondom, hogy augusztusban kell csúcson lenni játékban. Hanem azt, hogy a négy lejátszott meccsen nem olyan ütemben fejlődött a csapat játéka és az egyéni teljesítmények, amilyen ütemben kellett volna. Ezt Zidane is megpendítette egy pár nappal ezelőtti nyilatkozatában.
Persze nagy gond nincs. A keddi meccs félig a felkészülést fogja még mindig jelenteni. Ha emlékeztek a tavalyi mérkőzésre a Sevilla ellen, tudjátok: mindkét csapat elég fapados játékot mutatott be. Most is ez lesz a helyzet. Idegesítően rossz passzok; passzok, amelyek idegesítően nem érkeznek meg; lövések, amelyek bűnrosszak; ordító hibák védekezésben… De senki se idegesítse magát. Ez is egy kupa, de nem a fontos kupák közül.
Amin lehet majd, az a kezdőcsapat és pár játékos egyéni teljesítménye. Bale és Benzema látványosan gyenge előszezont hoztak le, tehát értelemszerűen ők kezdenek majd. A gond az, hogy Benzemát Mayoral tudja most helyettesíteni – és ha így nézem a dolgokat, akkor én is Karimot pakolnám fel a gyepre. Bale viszont szívszorítóan veszi el a lehetőséget Asensio elől. A fiatal spanyol jó egyéni játékkal, rengeteg mezőnymunkával és egy, a Barcának lőtt góllal jelezte edzőjének: ITT VAGYOK. Félek, ez sem volt elég.
De menjünk hátrébb: a középpályánk legalább stabil! A CKM és Isco stabil labdatartást fog biztosítani Pogbáékkal szemben. Itt nincs hiba. Illetve de, egy van. A csapat új David Beckhame, a 23-as szám új birtokosa: Mateo Kovacic. Neki nem jut itt hely. Ami érthető, de igazságtalan. Ám nincs mit tenni, ZZ nem fog csak egy csatárral és öt játszó középpályással felállni. (Várjunk… tényleg azt írtam, hogy öt játszó középpályás, amikor ebben az ötben ott van a Tank is???)
Menjünk még hátrébb: a védelem. Carvajal megkérdőjelezhetetlen, Ramos és Marcelo már sokkal inkább. Előbbi még nem érte be a többieket, de remek ütemben fejlődött a játéka. Sergio helyett azonban Varane és Nacho is szóba jöhetne, ám Zidane csak egyiküket fogja felpakolni Kapitányunk mellé. A balhátvéd szerepe is érdekes. Marcelo jó formában szintén stabil kezdő, de érezhető volt a felkészülési meccseken, hogy még ő is messze van az elfogadható szinttől (és akkor hol van még a csúcsforma…). Theo azonban nagyon jól játszott minden amerikai meccsen, ahol szóhoz jutott. Támadásban és védekezésben is dinamizmus és érett játék jellemezte. Nem remegne a kisujjam, ha ő lenne a balhátvéd Szkopjéban.
A kapusainkról is érdemes szót ejteni, hiszen mind Keylor, mind Kiko be lettek lőve (nem biztos, hogy úúúúúgy) az Új Világban. Rengeteg hárítást mutattak be, igazából mindegy, hogy melyikük kezd a kapuban – tőlük stabilitást várok.
Maradnak a kispad emberei: az lenne a legjobb, ha CR-nek nem kellene pályára lépnie. Két forgatókönyv van, amely mellett mégis a zöld gyepen találja majd magát. Az egyik, amikor szükségünk van rá, mert ég a ház (és Ramost már kiszórták…). A másik, ha legalább két góllal megyünk és kap 10-15 percet. Viszont maradjunk értelmes madridisták: ő csak pár napja állt edzésbe. Nulla játékperc van a lábában, ilyenkor törvényszerű, hogy az első meccsen nem úgy megy a játék.
Viszont bőven kapott lehetőséget Mayoral, Llorente, Ceballos, Hakimi és Vallejo. A négy haknimeccsen Mayoral kivételével mindegyik játékos pozitív nyomot hagyott bennem. Saját feladatukat a legtöbbször jól látták el, extra vállalásaik pedig sokszor sikerrel zárultak. Bátran be lehet pakolni őket is, ha úgy alakul a meccs. Sőt, Llorrente játéka szabad szemmel is gördülékenyebb, mint Casemiro darabossága.
Ha Mourinho van az ellenfél padján, akkor a mérkőzés eredménye ritkán lesz over 3,5 – most is erre számítok. Minimál meccs, minimál eredmény.
Remélem, a sorok között megláttátok a választ is, hogy miért csak háromszor nyerte meg a Real ezt a kupát, miközben 8 alkalommal volt rá lehetősége. Ha nem, akkor leírom: a felkészülési időszaknak tekintették és tekintik most is az ide érkező csapatok.
A mérkőzést az M4 és a SPORT1 is közvetíti.
Kezdés: 20:45
MÉG EGY SZÓRA…
Fontosnak tartok azonban még egy oldaláról írni a találkozónak. Igazából ez a teljes 2017/18-as szezonunknak szól. És neked szól, Madridista Szurkoló.
Nem tudom, mióta és miért szurkolsz a Real Madridnak. Nem tudom, hogy mennyire egyszerűen vagy komplexen gondolkodsz a csapatról, a játékosainkról és magáról a fociról. Azt se tudom, mennyire érdekel téged más véleménye. De ha itt jársz, el fogod olvasni az enyémet.
A mögöttünk hagyott szezonban a Csapatunk soha nem látott történelmi tettet végrehajtva megvédte a címét a Bajnokok Ligájában. Mellé még a spanyol bajnokságot is megnyerte. Cristiano Ronaldo szinte biztosan megnyeri a következő Aranylabdát ezek miatt és a tavaszi teljesítményéért.
Tudod-e, hogy mire jók ezek a dolgok?
Nem arra, hogy nagy arcot növessz. Nem arra, hogy lenézd az ellenfeleket. Nem arra, hogy azt gondold, a tavalyi szezon óriási, ráadásbeli fordításai megnyerik az idei meccseket. Nem arra, hogy a tavalyi mély keret idén is ugyanúgy fog muzsikálni. A tavalyi címek SEMMIT nem jelentenek az idei évad kihívásaival szemben.
Legyél büszke a csapatra, a múlt sikereire, a játékosainkra. Legyél libabőrös, amikor visszanézed Casemiro megpattanó lövését és Ramost, ahogy magasba emeli a trófeákat. Jöjj zavarba, ha megkérdezik: melyik a kedvenc madridi pillanatod? Talán Ronaldo bemutatása? Talán a La Decima? Az Undecima? A 33. bajnoki cím? Vagy talán Ramos góljai, amelyekkel az utolsó utáni pillanatban mentett pontot, nyert meg meccset? 92:48? Ronaldo űrfejese a Barca elleni CdR-döntőből, még Mourinho idejében? Vagy Baptista gólja a Katalánok ellen? Esetleg Raúl, ahogy elgurítja Butt mellett? Ahogy csendre inti a Camp Nout? Zidane varázslatos gólja Glasgowból? Capello bajnoki címei és az ahhoz tartozó rendíthetetlen menetelés?
Nem is lehet egyet kiválasztani. Látod, Redondo, a Herceg mágikus cselét is kihagytam az előbb. Tudod, hogy melyikre gondolok. Madridista vagy.
Ahogy én is. Madridista vagyok a sikerekben, de még inkább a nehéz időszakokban. Senki nem garantálja, hogy jövő tavasszal, amikor a fontos kupákért lehet döntőket játszani, ott leszünk. De ez nem befolyásolhatja azt, ahogy érzünk a Habfehér mez iránt.
Kérlek, legyél az új szezonban is Madridista. Aki a Real Madridért szurkol és nem az ellenfél ellen. Aki a Real Madridért haragszik és mond mindenfélét imádott csapatára, és nem a Real Madridra haragszik. Legyél a csapat szurkolója idén is, olyan, aki minden korábbi hibát megbocsájt az új meccs kezdetére és rendíthetetlenül buzdítod a Csapatunkat.
A Mi Csapatunkat!
Rendben?
View Comments
Itt is van:
https://madridimerengues.hu/2017/08/09/2-1-real-madrid-vs-manchester-united-uefa-supercup/#more-272265
Végre már!
Kicsit mintha - a melegtől? - be lenne feszülve mindenki egy picit, így míg nem jön az ÖF, addig itt egy végtelenül aranyos papagáj, aki talán egy kis mosolyt csal mindenki arcára :)))
szentimentalitás off
https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--qkvySL0P--/c_limit,w_1160/72pFiQA98em97k9ca.gif
Humánmeteorológia
Szerdán fronthatás ugyan nem érvényesül, de az ismét országosan jellemző rendkívüli meleg komoly terhelést ró szervezetünkre.Többen fáradékonyak, tompák lehetnek, emellett ingerlékenység is jelentkezhet. Fokozódik a szervezetet érő hőterhelés, a La Liga csapatainak szurkolói a legveszélyeztetettebbek.
Dr Bubótól van az infó? :D
nekem ez az egyik kedvenc gifem:
https://68.media.tumblr.com/b2f873c31842d431e64117c9a490d1ad/tumblr_omi5ofg8Pn1qg39ewo1_500.gif
A fényhozó.
Amúgy előző életében villanyszerelő lehetett. :D
Nem mellesleg zseniális gif. Köszi :))
Én akkor ugrálok így amikor a sörömet csapolják a nagy melegben...
Fú gyerekek, 3 napig távol vagyok és már költözés meg új arcok? :) mázli hogy a hajó tatra még fel tudtam ugrani utanatok, úgyhogy here i am, és sok sikert a két új kollégának.
A tegnapi meccsről annyit, hogy valami elkepesztő mennyire magasan miénk most a legjobb keret a világon , kb a strandról beesve(az amcsi hakni túra ugye láttuk mennyire volt komoly) vertük agyon csozéékat. Kurvára meg kell becsülni ezt az időszakot,és megnyerni mindent, ami benne is van a csapatban.
arra vártak, hogy kitedd a lábad :D
A keret átlag kora is elkepesztő :)
és miújság a kommentelők átlag korával? :D
Ez egy fogós kérdés :D Kell egy vote :D
Meg kívülről is lehet látni, hogy nincs klikkesedés, jó az öltöző,örülnek egymás dolgainak.
Én ezzel úgy vagyok, hogy nem akarok látványos összeborulós gólörömöket látni, meg mindenféle ömlengést, a lényeg hogy nyugalom legyen az öltözőben, és ez most szerencsére úgy tűnik hogy megvan. Látod, Messi és Neymar is mennyire mentek a nagy, látványos bratyizással :D Ez olyan, hogy amelyik kapcsolatban lévő ismerőseid állandóan közösségi felületen, mindenki előtt láthatóan romantikáznak meg ömlengenek, ott lehet tudni, hogy bizony szar van a palacsintában, és a cukormázas körítés csak kifelé szól :D
de kibaszott bölcs lettél. hol is tartasz a phdban? a végére én is lehetek ilyesmi?
Ez a korral jön :D
"2017-08-09 11:29 Toni Kroos mutatói a tegnapi meccsről: 76 passzkísérlet, 73 sikeres passz, 96%-os sikerességi mutató"
Forrás: penamadridista.hu
#alibi #idenyelejiforma
mondjuk a csapatszinten 89%-os passzpontosság is elég kemény
Első tétmeccsen nem rossz. :)
4 keypass
José Mourinho a mérkőzés után: „Úgy gondolom, hogy jól játszottunk. Egyetlen góllal kaptunk ki, szoros eredmény született, a Real Madrid egyik gólja pedig les volt. Videobíró-rendszerrel hosszabbítás lett volna, talán majd legközelebb. Az első félidőt ők dominálták, a másodikat pedig mi. Bale? Számomra úgy tűnik, hogy a Real Madrid és Zidane is ragaszkodik hozzá, így kiszállok a játékból.”
Nah mit mondtam hogy majd megy a magyarázkodás :DDD EPIC! :D
Josénál nagy talány, mennyire tud még esetleg megújulni...nagyban rányomta az egójára/hozzáállására szerintem a bélyeget a madridi 3 éve, amire viszont nagyban rányomta a bélyeget a tény, hogy eredetileg a Barcához akart volna menni de ott Cruyf hatására is inkább Pep-et választották. Az ez után a Barca ellen indított háború szerintem igencsak meglátszik rajta...pedig szerintem nem indult rosszul, a Real Madrid is sokat köszönhet szerintem neki, ő vezette vissza a csapatot az elitbe ,és biztos vagyok benne hogy rengeteg önbizalmat szerzett a csapat az alatt a 3 év alatt, amíg itt volt. De tény, hogy ha bárhol hosszabb távra akar berendezkedni, akkor ezt a mostani hozzáállásával nagyon nehéz megtenni...
Ami számomra érdekes, hogy nekem José és Pep ugyanazon szakasz két ellentétes pólusán van, mind a kettejük extrém biztonságos játékra törekszik, de míg Pep azzal, hogy nem akarja odaadni az ellenfélnek a labdát addig José azzal hogy megöli az ellenfél játékát. És ennek a taktikának mind a ketten annyira a megszállotjaivá váltak, hogy ma már nekem egyikük játéka sem lett élvezhető a túlzott biztonságosságra törekvés miatt...
plusz Pep 1 kókler (bocsi muszáj volt levezetnem valakin a felgyülemlett indulatokat)
Ezt olyan axiómának érzem, amit le se kell írni :)
Nálunk is ugyan ezt tolta.. Kínos, hogy nalunk is volt edző. Akkor a siker szele engem is jobban érdekelt. Viszont most belegondolva...
Szvsz jobban belegondolva is kellett ő ide, helyre tette a dolgokat az öltözőben és talán Pérez hozzáállása is miatta változott. Az akkori Barcat az ő módszerével lehetett valamennyire megfogni+én a magam részéről imádtam azt a tökéletes kontrajátékot. Voltak faszságai, pl. legalább 1 BLt nyernünk kellett volna, ha nem annyira beszari, de összességében jókor jött, jó hogy itt volt, és talán egy évvel később ment, mint kellett volna.
Azért a végén eléggé összerúgta a port pár vezéregyéniséggel. Ezért nem is marad meg soha sehol, főleg nem olyan keretben, ahol azért nem úgy kell bánni (ez most jó vagy sem, döntse el mindenki magában) egy-egy játékossal (aki azért letett valamit már az asztalra a klubban) mint ahogy Ő tette, vagy ahogy egy "átlagos" jöttmenttel lehet beszélni. Mourinho akart a vezérbika lenni. Kicsapta a brét, de volt akinek nagyobb volt, így jobb volt hogy távozott. Az érdemeit emellett sosem venném el, mert tartást és hitet adott a csapatnak. De hihetetlen majom dolgai voltak, amik már akkor irritáltak, és ezért örültem hogy távozott. Bizonyos dolgokért meg hálásak lehetünk. De örülök hogy nincs már itt.
Nem volt sikertelen időszak, sőt.
Viszont ez a mocskos José felé háború..
Azt én se szerettem, de valszeg szükséges volt, így vette le a terhet a csapatról+gyengítette vele az ellenfelet. Ez persze csak egy ideig/határig működik, ezért sem baj, h elment
Pontosan.
amikor nálatok volt, akkor is magyarázkodott, az nem számított?
Én sosem szerettem. Szóval most nem jó emberbe kötöttél bele :( Irritál az ember, a tuskó, önimádó, magyarázkodó stílusával.
pusztán arra akartam célozni, hogy kissé fölényeskedve írtad, hogy "Nah mit mondtam hogy majd megy a magyarázkodás :DDD EPIC!" és időnként ugyanaz ment nálatok is ;)
Hát de attól még ő nem szereti, gondolom akkor se szerette, tiszta sor :) Én se vagyok oda érte, ha kikap a csapatom, és az edző vagy valamelyik játékos elkezd ordas nagy bullshitekkel dobálózni, hogy nagy volt a fű, meg rossz irányból sütött a nap, és hasonlók. Ez olyan, mint hogy én pl. akkor is ki fogok kelni a műesések meg a színészkedés ellen, ha tudom, hogy a saját csapatomban is volt/van ilyen.
Azaz, túl magas volt a fű, meg nem volt eléggé fellocsolva a pálya...hol hallani ilyeneket? Oh, wait...
én a velem azonos csapatnak szurkolókkal szemben is fellépek, ha bármely ellenfél minősíthetetlen pocskondiázása (és itt most nem a mocskosposzt-feelingre gondolok) történik. Mert az ilyen viselkedés az egész szurkolói bázist minősíti. Én meg így gondolom.
Amúgy ezt meg is értem, sőt el is várom mindenkitől itt, hogy ha hülye vagyok akkor szóljon rám. De én most nem is minősítettem Mourinhot, csak jót nevettem, hogy jött a szokásos magyarázkodás. :) Ezért nem is értettem nyuszit. De mindegy :D Nincs harag :D
Jól is gondolod. Ha a campon is így gondolnák az adminok, akkor Tika mester és még pár társa aligha lennének ott, maximum az nst maradna nekik.
a kampón nem madridista ízlés szerint bannolnak
Nehogy azt mondd, h szted minden rendben van ott
dehogy van! csak nem másnak kell megmondani azt hogy az adminok hogy tegyék a dolgukat
Kritizálni se lehet? Me'hogy az történt☺ Rossz napod van, Nyuszi? Nem vagy te ilyen😊
nem, annyira nincs rossz kedvem, csak gondolj bele: ti akarjátok megmondani, hogy ott mi legyen? ugyan... :)
vállalható - nem vállalható, annyi közötök van hozzá, mint amennyire "elfogulatlanok" vagytok ;)
ugyanez természetesen vica versa, ott sem nagyon tűröm hogy beleszóljanak abba, hogy hova kommentelek, hol érzem jól magam
a kutya se akarja megmondani, mi legyen ott, de a véleményünket hadd írjuk már le róla. közünk meg btw annyi mindenképpen van hozzá, h ha kordában tartanák a sultan által alább bemutatott hangokat, akkor érdemi vidrára néha akár még én is átnéznék, ill. érdekelne az, h bizonyos dolgokat hogy lát a másik oldal, mondjuk pl. ahogy Psychocska megtette jelen posztban, márpedig erre jelenleg pont tika és tsai miatt nincs érdemi esélyem
Gyanítom autocorrect, de légyszi mondd már el nekem, milyen az az érdemi vidra? :D
ilyen:
https://uploads.disquscdn.com/images/45eb2fd54508721c81d001bf3d263bc16cda4ac94e79e874e669e7c4e497147c.jpg
komolyan: nem autocorrect, túl sokat olvasok 444-et, ottani szleng
Tehát az észrevétel - csak azért, mert a te népedet érinti - már azt jelenti, hogy "mi meg akarjuk mondani, hogy mi legyen ott". ugyan... :) Azt csináltok, amit akartok. Tiétek.
Na meg részemről itt van vége a sztorinak. Értem és érzem, hogy véded az akolmeleget. Lelked rajta.
részemről is. meg a lelkem részéről is.
Herr Alzheimer, ezt már párszor körbejártuk ;)
Nagyon rég nem voltam odaát, de ezt egy üzenetben megkaptam nemrég.
https://uploads.disquscdn.com/images/e59fe28d812b647295b4752ff455af1cde406fb9cc388550636e3723d1749de2.jpg
Ott azért egy-két fejben elég komoly bajok vannak. Nehéz annyira szubjektívnek lenni, hogy ezt ne lássa be az ember.
itt sztem csak azzal van baj, hogy vale elvileg egy elismert újságíró (vagymi)
az hogy vannak buták az oké, de ezt az embert ezrek olvassák, ez mi a répa?
te komolyan rajtam kéred számon hogy tika mit írt?
Oh, dehogy. Az ottani "hangadók" (pontosabban, amikor még bekukkantottam néha, azok voltak) színvonalát és stílusát illusztrálom, valamint azt, hogy ez lazán tűrve van az adminok által. Én vagy nem tűrném adminként, hogy "antireal" klub üzemeljen Barca blog helyett, vagy nem posztolnék ilyen helyre. De most :-) nem akarom megmondani senki másnak, hogy mit csináljon. Leszoktam róla.
szerintem, itt az a lényeg, hogy amikor valaki ennyire el van csúszva a valóságtól, akkor az mindegy, hogy erre egy madridista vagy barcás szurkoló világít rá.
egyébként pedig én egyetértek azzal, hogy mindenki a saját portáján sepregessen, és ha vendégségbe megy, fogadja el a szabályokat, legalábbis ne lepődjön meg azon, ha ott máshogy mennek a dolgok :)
szeressük egymást fiatalok! :D
nem, de kontrasztos, hogy relyánk reagáltál, relyája meg nem.
mikor olvastál tőlem olyat, hogy tika reált szidó kommentjét kommentáltam, vagy ápvótoltam?
Van odaát normális barcás. Nekem pl Vily kifejezetten szimpatikus gyerek, mert értelmes dolgokat ír, és látszik, hogy gondolkozik. Lelkes Barcás, de nem vakon elfogult, csak amennyire egy szurkoló az. Viszont van egy része a gyakori kommentelőknek, aki olyan szinten frusztrált, végtelenségig elfogult, gyűlölködő, hogy az döbbenet. Pedig amúgy vannak értelmes kommentek odaát is, csak szelektálni kell :D ÉS engem kifejezetten érdekel hogy alakul a nyár náluk, mert a legnagyobb riválisunk a Barca és úgy gondolom, hogy az is marad jövőre is.
Le style est l' homme même.
az adminoknak indirekt elmondják a véleményüket azok, akik korábban írtak, de manapság már nem.
akkor is az ő dolguk, nem itteni szavazás alapján intézik
Btw itt se madridista ízlés szerint bannolnak, még senki nem lett kibaszva azért, mert normális hangnemben leírta a véleményét, legyen az bármi. Inkább volt azért belső konfliktus, h mindenki leírhassa. +remember gh14
GH14. Never forget.
csak a tények kedvéért: GH14 nem lett bannolva. (szerintem) amúgy meg kérdés ki bannol. Én is lettem ma, de dicsőségnek tartom. :DD
Itt én bannolok.
Szia Madridi Merengues! Üdv itt közünk :)
Én igazából rég elfelejtettem, amíg most fel nem hoztátok :D
Az b+, never😊 valamelyik nap eszembe jutott, vajon mostanában mivel indokolná, h Zidane kókler, CR meg kuka
nem is egy vállalható kulturális színvonal szerint.
Nem a madridista érzésre gondoltam, akkor értelemszerűen mindenki bannolva lenne :D Az ellenfelek általános, illetve legalább minimális tiszteletére gondoltam, és az ezzel kapcsolatban megütött hangnemre. Persze ez is olyan, hogy egyesek érzékenyebbek rá, mint mások.
van még örihari? elfelejtettem...
részemről nincs
persze, úgy könnyű hogy az én vállamra teszed a döntés felelősségét :D
az ominózus kommentben nem volt szó arról hogy közös az ízlésünk a tolmácsot illetően :P
ezt pont nekem írod? én szoktam leginkább hisztizni (mindennemű) tizi ellen, és a színészkedés ellen...
Ja, ezt csak példának írtam, nem rád értettem.
Nem fölényeskedve szerettem volna írni. Csak tudtam, hogy ha kikap, akkor egyből magyarázkodni fog. Igen, azért mert ilyen. Így nyilván mikor itt volt akkor is ezt tette.
@bawjose:disqus ma olvashatjuk az összefoglalód? Lesz elemzés is? :)
Nem türelmetlenkedni akarok (de :D ) csak érdekel mikorra várhatom a fincsi összefoglalót. Érdekel, hogy láttad/láttátok. :)
13-14 óra között.
Jó volt visszaolvasni a kommenteket. SZiasztok :))))))))))))))))))))))))))))
szia divat :)
Na, gratula a fiúknak a kupához. Szezon első tétmeccséhez képest nem is volt rosz, főleg úgy hogy még sör is volt otthon. CR szerintem abban a szabiban vezette le a végén az adóügyei miatt felgyülemlett feszültséget :)
https://www.facebook.com/nsonline/videos/10155684549331941/
Kroos hogy kiröhögte :DDD
Lukaku úgy volt vele, mint az egyszerű kutya agyában a gondolat: Laaaabdaaaaa!! Enyééééém!!!
http://i.imgur.com/1NsN8SJ.jpg
Igen, innen már csak egy lépésre van lefelé az, hogy a szájában visszaviszi a labdát a hozzá passzoló játékoshoz :D
Vagy a gazdihoz (Murinnyó :D )
Játékintelligenciában Kroos és Lukaku között akkora különbség van kb., mint az életben, alapvető intelligencia terén egy elméleti fizikus és Kiszel Tünde között.
Nah jó, de melyik elméleti fizikusnak van minden évben megjelenő naptárja? Naugye, hogy ugye... 😁
Olvasgattam egy kicsit reggeli közben. Milyen jó hogy elkezdődött a szezon, hiszen már majdnem elfelejtettem hogy milyen sokan"szeretik" a Realt. Hihetetlen hogy sok emberben milyen indulatokat tud kiváltani a csapatunk egyetlen egy meccse.
Ha valakit nagyon utálnak az annak a jele is lehet, hogy jól csinál valamit és sikeres. ;)
Jó lesz ha hozzá szoknak, hogy mostanság jól fog menni a csapatnak.
Tájékozódni fontos. De nem kell foglalkozni velük. Bár tudom sokszor nehéz megállni. (Senkinek sem megy hibátlanul.)
Most már jobban viselem ezt a dolgot, mint mondjuk tavaly. Nem húzom már fel magam annyira. De azért még mindig rosszul esik, mikor a csapatról és az általam szeretett játékosokról így írnak.
szerintem addig jó, míg utálnak. a siker velejárója