Adíos, Pepe! – VENDÉGPOSZT

Ahogy azt már megszokhattátok, a nyáron felajánlottuk a lehetőséget, hogy vállalkozó szellemű blogger jelöltek kipróbálhassák magukat nálunk. Ez a poszt is egy jelentkezőnktől érkezett. A poszt végén pedig mind a formban, mind pedig a kommentszekcióban véleményezhetitek… Mi így búcsúzunk Pepétől!

Amikor a blog szerzői felajánlották, hogy én írjam meg a búcsúztatódat, egy pillanatig sem hezitáltam. Egyike vagy azon keveseknek, akiknél ezt gondolkodás nélkül elvállalom, és megtiszteltetésnek veszem. Az idei keret egyik legtapasztaltabb tagjaként, a csapat élő legendájaként távozol. Bár nem értem, pontosan miért nem sikerült megegyezni a csapattal, és melyik fél volt a hunyó ebben, és ez most még kicsit fáj. Nem, mégsem… nem kicsit.

2007 nyarán érkeztél a csapathoz, 24 évesen. Portugáliában már bizonyítottál ugyan, de a szőrszálhasogató spanyol média így is kétkedve fogadta az átigazolásodat, főleg az érted kifizetett pénz miatt. Hogy minderre még egy lapáttal rátegyen a klub is, megkaptad a távozó legenda, Roberto Carlos mezszámát.

Talán nem mondok újat azzal sem, hogy egy terhes időszakban érkeztél a csapathoz. A bajnokságban is csak második helyeket szerzett a gárda, a Bajnokok Ligájában pedig folyton a nyolc között esett ki.

És te hogy viselted mindezt a terhet? Úgy, ahogy kell. Szótlanul, csendben végezted a munkádat az edzéseken, és ez már az első szezonodban a bajnokság meccseinek felén kezdőtagságot jelentett számodra. Pedig nem gyenge konkurenciával kellett megküzdened: Cannavaro, Metzelder, Heinze, Ramos. Még ha nem is mindegyikük játszott középhátvédet a szezon jelentősebb részében.

Akkor még ezt nem láttuk, nem láthattuk, de egy új korszak kezdődött el veled. Te voltál az egyik első, aki fiatal igazolásként hosszú időre a kezdőbe tudtad játszani magad. Hogy másképp fogalmazzak, egyensúlyt hoztál a védelem bizonytalan tengelyébe.

Már ekkor is látszott, hogy te egy magabiztos, de kemény védő vagy. Sosem féltél odalépni akár lapokért cserébe sem, ha ez volt az ára annak, hogy az ellenfél ne érjen a kapuhoz. Önzetlen voltál, mert sosem a saját érdekedet helyezted előnybe, hanem mindig a címerért dolgoztál. Keménységed eredményeképp a szezonban csak Ramost állították ki többször nálad. De nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a csapat bajnok lett, és ehhez te is hozzátetted a magadét. Mindemellett a portugál válogatottban is bemutatkozhattál.

Aztán eljött a következő szezon, és stabil kezdő lettél a tapasztalt Fabio oldalán. Megbízható párost alkottatok, egészen áprilisig. Akkor valami elpattant nálad. Casquero legyalulásáért tízmeccses eltiltás járt, ami még kifejezetten enyhe büntetés volt azt tekintve, hogy mi történt. Nem fogom szépíteni, az én szememben ekkor óriásit zuhantál. Megfordult az is a fejemben, hogy te talán nem vagy ide való (szerencsére azért ezt később sikerült alaposan megcáfolnod).

Sad Pepe

Mire visszatértél az eltiltásodból, már bőven elkezdődött a következő szezon. A pótlásodra igazolt Albiol ki is szorított a kezdőből (kellett ehhez egy súlyos sérülésed is számára), és mindössze tíz meccs jutott neked a ligában.

Majd megérkezett a csapathoz Mourinho, te pedig visszanyerted a kezdőbeli tagságodat. Hogy ennek köze volt-e ahhoz, hogy az edző is portugál volt? Nem tudom, talán nem is akarom tudni. De ahhoz sajnos biztos köze volt, hogy te hajlandó voltál belemenni alattomos kis játékokba. Sajnos ebből a korszakból nekem a butaságaidon, durvaságodon kívül nem sok dolog maradt meg, pedig biztos vagyok benne, hogy a védekezésbeli képességeid nem változtak meg egyik pillanatról a másikra. Cserébe bebizonyítottad, hogy bár továbbra is inkább középső védőként láttunk szívesen, de védekező középpályásként is bevethető vagy vész esetén. Azonban az alattomos viselkedésed számomra továbbra is tüske volt, és elvonta a figyelmet a fontos dolgokról. A fegyelmezetlenségeidet pedig néha a csapat fizette meg, és ezért akkoriban nagyon nem csipáztalak.

Én személy szerint amúgy is megváltásként éltem meg Carlo eljövetelét, de a legnagyobb változás talán pont benned volt megfigyelhető. Mert lenyugodtál. Eltűntek a néha nem is olyan apró butaságok, vagy, ahogy mondani szokás, letisztult a játékod. És szinte egy csapásra a világ (egyik) legjobb középső védője lettél. Jár a dicséret persze Ancelottinak, hogy sikerült ezt elérnie nálad, de még nagyobb dicséret illet téged, amiért képes voltál megváltozni. Az én szememben ekkor váltál a legjobb középhátvéddé, ezt túlzás nélkül ki merem jelenteni.

És ez a változás szerencsére tartós maradt. Utolsó éveidben bármikor pályára léptél, továbbra is izzott körülötted a levegő, de a korábbiakkal ellentétben most azért, mert mindenhova időben odaértél, és kis híján azt is szerelted, amit nem lehet szerelni.

És hogy miket nyertél, mialatt nálunk játszottál? A portugálokkal egy EB-t nyertél tavaly, a Reallal pedig tíz év alatt három spanyol bajnoki cím, három BL-serleg, két spanyol kupa, két FIFA klubvilágbajnoki cím, két UEFA szuperkupa, és szintén két spanyol szuperkupa.

Szerény véleményem szerint személyedben az elmúlt pár év Madridjának legmegbízhatóbb középhátvédje távozik. Talán mindenki nevében mondhatom, hogy hálásak vagyunk neked mindazért, amivel ennek a csodás klubnak a hírnevét öregbítetted, és minden jót kívánunk a továbbiakban!

Öröm az ürömben, hogy nem utód nélkül hagyod itt a csapatot: Ramos párjaként most már bármikor nyugodtan látjuk Raphäelt, vagy Nachót, és a mezszámod örököse is ifjú üstökösként ragyog. Reméljük, hasonlóan szép időszak fűződik majd hozzá is, mint fűződött hozzád.

Köszönünk mindent, Pepe!

Adiós!