Tegnap este a kommentfolyamban újabb remek téma került elő, méghozzá Asensio eredeti, természetes posztja. Bár nálunk Zidane a legtöbbször szélre vezényli, eddigi pályafutása alapján nem szélső. Erre kikerestem a tavalyi és tavalyelőtti mérkőzéseit, azokon milyen pozícióban játszott, ha a kezdőben kapott helyet. Ezen számhalmazok alapján Attacking Midfielderként játszott a legtöbbször, illetve kevesebbszer, de valóban játszott jobbszélsőként és balszélsőként is. Norma szerint pedig Asensio winger (azaz szélső). A kommentem után chatben azt írtam Normának, hogy…
JOSE: Most jól megmondtam neked!!!
NORMA: Nem győztél meg.
Nem azt mondom, hogy nem támadó középpályás, hanem azt hogy mindenki tényként kezeli azt, hogy ő nem winger. De ezt egyáltalán nem érzem egy megalapozott véleménynek.
JOSE: A „nem az a természetes posztja” és a „nem winger” nem ugyanazt jelenti.
Egyértelmű, hogy a támadóharmadban bárhol tud játszani.
NORMA: Én támadó középpályásként kezelem, ami nálam lehet közép, jobb vagy bal oldali.
A szélső támadó középpályásokra helytelenül bár, de rásütik a winger jelzőt.
Plusz keverik még a wingereket a szélső középpályásokkal, ami megint csak egy harmadik dolog.
JOSE: Mi a különbség a winger és a szélső támadó középpályás között?
NORMA: Winger egy szélső csatár, akinek a feladata a gólszerzés elsődlegesen. A szélső támadó középpályás pedig gólhelyzetet alakit ki.
JOSE: És a tükörszélső?
NORMA: Neymar winger, Asensio _ilyen_ értelemben nem winger, de nálunk szélső középpályást játszik. A tükörszélső csak annyi, hogy jobb lábas baloldalon, bal lábas jobboldalon játszik.
Az lehet wingeren belül és szélső tkp-on belül is. Angolban ugye a winger kollektív jelző.
JOSE: A pályán a tükörszélső könnyebben szerez gólt, mint a sima szélső, akinek a lábára igazából a beadás jön ki jól.
NORMA: Ez igaz. De tükörszélső lehet szélső középpályás is, és winger is.
JOSE: Neymar mi lenne a jobb oldalon?
NORMA: Mi az hogy mi lenne? Lehetne winger vagy jobb-tkp is. Csak szar lenne.
JOSE: Időt kérek, nem akarok elhamarkodottan válaszolni.
JOSE: Tudsz olyan bal vagy jobb lábas wingert mondani, aki a bal vagy a jobb oldalon játszik és a gólszerzés az elsődleges feladata?
NORMA: Nem, mert azok többnyire fél sorral hátrébb játszanak. De azt is vegyük figyelembe, hogy a tükörszélsők egy viszonylag új „projekt” és a 4-3-3 is most éli az aranykorszakát. A kettő egybeesése pedig nem véletlen.
En nem innen közelíteném meg a dolgokat. A tükörszélső nem egy poszt, hanem sokkal inkább egy szerepkör – bar ez sem a legjobb jelző rá. Az egy tulajdonság.
JOSE: Nekem a winger = támadó szélső (aki nem a középpályások vonalában játszanak), ezek közül pedig a tükörszélső tud könnyebben gólt szerezni, mert lövő lábra tud cselezni, egyben a védője gyengébb lábára, a sima szélsőknek pedig a helyzetek kialakítása az elsődleges feladatuk, de természetesen mindkettő élhet mindkét lehetőséggel.
NORMA: Igen, én is ezt állítom.
De a winger angolban szélsőt jelent, ami egy kollektív jelző a szélen játszó játékosokra.
A winger, amire te is gondolsz, magyarban a támadó szélső.
JOSE: A középpályásoknál a szélső középpályásokat nem wide midfieldernek hívják? Vagy left és right midfieldernek?
NORMA: Winger: fullback, wingback, side midfielder, side attacking midfielder és (attacking) winger
Vagy wide midfielder, igen.
Magyarban a szélsők: szélső hátvéd, wingback (magyar megfelelő??? – szárnyvédő-Jose), szélső középpályás, szélső támadó középpályás és szélső támadó.
JOSE: A FIFA játékban ezek jól elkülönülnek. Lwb, rwb, lb, rb, lm, rm, rw, lw.
NORMA: Csak nem használjak a magyarban a szélső támadó elnevezést hanem wingernek hívjak
És van a LAM (Left Attacking Midfielder – Jose) és RAM (Right Attacking Midfielder – Jose). És ez okozza a zavart az emberekben. A wingert nem úgy értik, mint szélső támadót, hanem mint szélsőt. Márpedig Asensio szélsőt játszik. Tehát nem lehet azt mondani, hogy fals az az állítás, hogy Asensio is winger.
JOSE: Igen, de ők már nem wingerek.
NORMA: Miért nem?
JOSE: A LAM, RAM inkább a halfspace területen jelenik meg, mint az oldalvonalak mellett. Iniesta LAM szerintem. Ahogy Zidane is az volt leginkább a Realban. Szóval, ha neveket rakunk hozzá, akkor Iniesta LAM, Neymar LW (Left Wing – Jose).
NORMA: Rendben, meggyőztél. Asensio LAM, ergo nem winger.
JOSE: Várj, ez túl egyszerű. Ki vagy és hol van Norma?
NORMA: Én is meglepődtem, de nem tudok ez ellen felhozni semmit.
JOSE: Cazorla és Walcott itt LAM és RAM, bár az a futóbolond inkább semmi. Következő kép:
Left inside forward winger szerintem ugyanaz, mint a LAM.
Szóval arra akartam kilyukadni, hogy az is lehet, ugyanarra gondolunk, csak mást értünk a jelzéseken.
NORMA: A jelzéseket értem és ugyanarra gondoltunk. De nekem a LAM és RAM szélsőkent volt elkönyvelve. Ami lehet, csak egy rossz beidegződés. Mert bár még mindig inkább szélsőként neveznem meg őket, az érvek nem ezt támasztják alá.
JOSE: Boldogan alszom el!
NORMA: Menj fel blogra és frissíts. Keresd meg a kommentemet.
Csak nekem fura, hogy fel lehet állni 4-2-3-1-ben szélsők nélkül. (Illetve nem, mert ott vannak a szélső hátvédek, de érted…)
De ha belegondolok, akkor tényleg, mert Asensioval a baloson az történne, hogy ő befele húzna, a szélt pedig Marcelo játszana be. Kroos meg kisodródna biztosítani a vonal mellé. Megoldható, tényleg.
JOSE: Mondok furábbat, azt, ami az első képen van, vagy ami a Zidane-Figo párosnál volt: bal oldalon egy igazi Tízes irányító, jobb oldalon egy igazi támadó szélső.
Az milyen amorf. (ZZ LAM pozícióban, Figo RW pozícióban – Jose)
Ezért élt annyira Roberto Carlos a baloson. Zidane nem az oldalvonal felé játszott, míg Figo igen.
NORMA: En sokat fifázok és nekem a mániám volt, hogy egy formációnak szimmetrikusnak kell lennie. Pont. És ezt átvettem a fifából. Pedig hülyeség. Sose az a jó, ha szimmetrikus az alakzat. Ma már ezt vallom. Nem is igazan lehetséges.
JOSE: Nem bizony. A védekezésbe való visszaváltást könnyíti az aszimmetrikus alakzat.
Eddig tartott az adott téma átbeszélése, így eddig tart ez a poszt is. Ha legalább egyszer felszisszentetek bárhol az olvasásban, hogy „az nem is úgy van!”, akkor osszátok meg a bejegyzést, írjátok meg a Ti igazatokat. Köszönjük a figyelmet!
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…