Arra buzdítanám a társaságot, hogy részt vegyetek egy kis „játékban”, ha szabad így hívnom. Nem tudom, hogy mennyire lesz sikere, és hogy mennyire vevő rá az olvasó közönség, de úgy gondoltam, hogy a vasárnapi meccsig tátongó űrt szórakozással is tölthetnénk. A következő posztban rávezetlek titeket arra, hogy mire is gondoltam. Lapozás után játszunk! (Figyelem, ne tévesszen meg titeket a promó, a poszt tele lesz szakzsargonnal!)
A marketing, mint gazdasági kifejezés nem definiálható. Nagyon szerteágazó és nagy területet fed le. Piackutatás, Termék-és Árpolitika etc., etc. Viszont, ami mindenkinek először eszébe jut, az az, hogy egy adott terméket, hogyan is lehet a fogyasztók elé tálalni, úgy hogy azok nagyobb affinitást érezzenek az adott termék megvásárlásához. Magyarán reklámfejlesztés.
Konklúzió: A pénz az adott vállalat, saját területén végzett munkájának az eredményét méri, tehát nem más, mint egy elszámolási egység eszköz.
A márka előnyöket nyújt mind a gyártók(=Real Madrid), mind a fogyasztók(=szurkolók) számára. A gyártóknál segíti a kommunikációt, növeli a reklám és a PR hatékonyságát. A márkaimázs kiépítésével jelentős versenyelőny realizálható, a fogyasztók hajlandók többet fizetni ezekért, gondoljunk csak a magas meccs árakra, akár egy Las Palmas elleni hazai bajnoki alkalmával, és lehetővé válik a termékéletciklus meghosszabbítása is. Itt gondolhatunk például a minden évben újonnan vásárolt mezgarnitúrákra. Miután a márka egy meghatározott terméktulajdonság-halmazt fed le, fontos eszköze a megkülönböztetésnek, a vállalati arculat kialakításának. A márka a vevőket segíti a termékválasztásban, sugallja a minőséget, mérsékli az érzékelt kockázatot. Erre apellál a vezetőség is nálunk, konkrétan Pérez. Hányszor hallhattuk már, hogy a világ legjobb csapata, világ legjobb játékosai, stb. 12-3 éve ez megy nálunk. És a kupák? Az előző bekezdésben arra a következtetésre jutottunk, hogy egy vállalat, legyen az futball klub, eredményességét nem pénzben, hanem kupákban mérik. Lehet, hogy mindezt lefordítják ojróra meg dollárra, hogy össze tudják vetni a Los Angeles Lakersszel, de alapvetően nem a pénz az elsődleges értékmérő egy sportklubnál! Persze, bizonyos gazdasági elemzések alapján biztosan. De mit ér el azzal egy 3. osztályú üzbegisztáni klub, ha a maga szintjén évről évre arányosan a legmagasabb bevételt nyújtja X ország csapati közül, de sose nyer BL-t?
De hát, ilyen a marketing. Nem a marketing feladata, hogy az adott műszaki termék paramétereit beállítsa, hanem az, hogy akármilyen pocsék is a termék, a lehető legjobban adhassa el a piacon. Erre nagyon sok alattomos csel van, de számunkra a legismertebbek a reklámok, logók és szlogenek.
A legnagyobb riválisunknak is van szlogenje. Azzal a bizonyos pár szóval akarják a köztudat fejébe belevésni, hogy ők nem csupán egy futball klub, hanem egy életérzés, Katalónia megtestesítője; hozzájuk tartozni különleges, nem tucat ésatöbbi… És ezt tökéletesen ki tudják használni, mivel emellett komoly szakmaiság áll a háttérben. Nekik nem a márkaimázs az első. Követendő példa!
Nálunk viszont, ahol a marketing az első, nincs ehhez szlogenünk. Persze vannak rendszeresen ismételt kifejezések, mint; galaktikusok, gálakezdő. De mi lehetne a MI szlogenünk? Nem tudom mennyire vevő az olvasó társaság az ilyenekre, de gondoltam egy próbát megér! Arra invitálok mindenkit, hogy vegye elő kreatívabbik énjét, és mindenki dobjon be szlogeneket, ami a jelenlegi helyzetünket keretbe foglalja! Az egésznek a célja, hogy kifigurázza a marketing vállalatunkat, ami csak néha hasonlít foci klubhoz! Gyerünk, elő a sértő, bántó, de vicces szlogenekkel!!!
Az egész a mi szórakoztatásunkért van. Just for fun!
És, hogy milyen a jó szlogen? A jó szlogennek mindig van átvitt értelme is, amitől humoros és megjegyezhető lesz. Nem egyszerű, de biztos vagyok benne, hogy sok jó ötlet fog felszínre törni, ha ti is vevők vagytok rá. Jöjjenek a szlogenek! Just do it!
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…