Categories: La LigaÖsszefoglaló

„We did what we had to do”

A fenti idézet Iscotól van, a mérkőzés után nyilatkozta. Tökéletesen leírja a Real Madrid tegnapi terveit: gyorsan kialakítani a magabiztos előnyt, aztán a sérüléseket elkerülve letudni a meccset, a PSG-re gondolva. Összejött.

 

Ez a meccs sokat nem érdemel. Engedjetek meg egy gyenge hasonlatot: péntek este kezdtük a benti, téli teremfocis időszakunkat. Egy másik, általunk korábbról nem ismert csapattal béreljük a termet 60 percre. Ez volt az első meccsünk. Negyed óra múlva elszállt minden motiváció, hogy mi ott most naggggyon odategyük magunkat – addigra már 6-0 volt. Végül egy óra alatt 3 gólt kaptunk, és legkevesebb 20-at lőttünk. Nem volt jó érzés játszani, mert az ellenfél nem késztetett komolyabb teljesítményre.

A Real tegnap nyerhetett volna 7, 8, 9 lőtt góllal is, de ők a kétgólos előny birtokában már a PSG-re tartalékoltak. A vendégek nem voltak képesek komoly ellenállás kifejtésére, bár találtak egy gólt, ahol Nacho, Casemiro és Marcelo is hagyta a saját emberét, a beívelt labdára három támadó érkezett szabadon. Casillát talán elő lehet venni emiatt, de az egész meccset figyelembe véve volt pár szép védése (vagy pózolása a fotósoknak), jól teljesített.

A Real a lehető leghamarabb gólt akart szerezni, az első három percben csak Kroos-ék birtokolták a labdát, a gól mégis abból alakult ki, hogy megkapta a játékszert a vendégcsapat. A kapus kirúgása pillanatában hét madridi játékos volt a vendégek kapujától 35 méteren belül. Ez annyira megzavarta a sárga mezeseket, hogy eladták a labdát, Casemiro pedig gyönyörűen játszotta meg Iscot, aki higgadtan értékesítette a helyzetet. (Kázmér a győzelmet a meccs után mindannyiunk kedvenc Gutijának ajánlotta. Isten éltesse utólag is a ki nem teljesedett Zsenit!) 

Pár másodperccel később már vezetünk.

10 perc múlva, a pressinget csökkentve is sikerült megszerzni a második gólt, ez valami fantasztikus volt! A beadás Marcelotól, a mozdulat Ronaldotól… Bárki ellen is csinálják, ez gyönyörű.

Ezzel meg is volt a meccs, visszaállt a csapat, az első félidőben volt pár kontralehetőségünk, sőt, egyszer majdnem gólt is szereztünk belőle (Isco). Aztán jött a vendég gól – ami annyira meghatott engem és a barátaimat, akikkel néztem a meccset, hogy rezignáltan megjegyeztük: még a félidő előtt ismét két gól lesz a különbség. Annyira egyértelmű volt. Jesé pedig élt is a lehetőséggel, felvállalta a párharcot és szépen kilőtte a hosszú alsót. Ez az a Jesé, akit megszerettünk.

Már nem támadunk le, ez a labda nélküli felállás a PSG-nek szól. (4-1-4-1)

A második félidő meg… maradjunk annyiban, le kellett játszani. Néha mindkét csapat eltévedt az ellenfél kapujáig – a Real még intenzíven is kezdte ezt a játékrészt – de egyik csapat sem akart már sokat a meccsből kihozni. A Madrid hagyta a vendégeket is játszani: sikeres passzok száma 525-472.

Ami szót érdemel még, az a kezdőben helyet kapó Kroos – ezek szerint Kovacic mégsem volt teljesen fitt. Valamint Benítez kései cseréi – ha már pihentetni akar, akkor cseréljen időben. Részemről ezzel le is zárom a tegnapi eseményt és áttérek a köz véleményére.

Köszönöm a válaszaitokat az előző poszt végén feltett kérdésre. A témakör elég régóta érdekel, mert sok külföldi szaklap és véleményformáló, ill. Blanc is védekezőnek tartja Benítez Madridját. Meglepett, hogy nálunk is kevesen gondoljátok, hogy Rafa támadó felfogásban játszattja a csapatát. A szavazók 14%-a szerint támadó filozófiát követ Benítez, míg 36% szerint védekező. Őszintén érdekel, hogy miért alakult ki ez a kép. Kommentben beszélgessünk még erről, mert a tegnapi meccsről sokat nem lehet.

Én azt látom, hogy egy sokkal jobban megszervezett védekezés mellett ugyanannyit támadunk, mint Ancelloti alatt, de másképp. Szerintem Rafa támadó focit játszat a csapatával. (OK, aláírom, hogy nem annyira támadót, mint Zdenek Zeman csapatai… 1 védő, 1 középpályás, 8 támadó.)

De akkor miért alakult úgy a voksolás, ahogy? Talán mert sokat nyom a latba a vizuális hatás (meg a média): amikor a képernyőn nem látjuk a letámadást az ellenfél térfelén, nem látunk dinamikus támadásokat (hovatovább: kotrákat), akkor hajlamosak vagyunk inkább nem támadónak tekinteni egy csapat játékfilozófiáját. Főleg ha 9 meccs alatt csak 3 gólt kap a bajnokságban és azt látjuk, hogy a kapusunk többet van a levegőben, mint Superman és Vasember együtt. Pedig nem is olyan régen tárgyaltuk ki, hogy a tavalyi évhez képest idén minimálisan több lövés érkezik a kapunkra, csak Navas Ikerrel szemben dolgozik is – és sokszor látványos mozdulatokkal. Ez viszont megint azt erősíti sokakban, hogy magunkra engedjük az ellent, védekezünk. (Az alábbi képeken a mostani és Carlo két évét láthatjátok – az adatok meccsenkénti átlagot jelentenek.)

A látvány alapján néhányan mondhatják, hogy a Real Madrid most védekező focit játszik. De látvány gyakran illúzió. (Lásd még: számos Barca-szurker és egyéb focit kedvelő a nagyesküt rátenné, hogy Pep alatt a Barca végig támadófocit játszott, pedig számtalan magyar és külföldi oldalon bebizonyították már, hogy legkésőbb a 2010/11-es szezontól a labdajáratással nem a gólszerzés, hanem a bekapott gól elkerülése volt az elsődleges célja – ezt a csapat passzainak vizsgálatával el lehet dönteni.) Aztán itt vannak a számok, amelyek alapján a La Ligában nincs támadóbb csapat a Real Madridnál. (A képeket a Las Palmas elleni mérkőzés előtt készítettem – 9 lejátszott bajnoki összesített adatait látjátok.)

Tény,hogy a csapat rengeteg helyzetet dolgoz ki, de nagyon gyenge a helyzetkihasználás. Vajon, ha az jobb lenne, több gólt szereznének a srácok, akkor többen gondolnátok, hogy támadó focit játszunk?

Korábbi edzőnk, Mourinho és Benítez néhány kritikus pontban nagyon hasonlít egymásra (számos másban meg eltérnek): taktikailag mindkettő kiemelkedik a jelenlegi mezőnyből, mindketten szeretik a játék egészét a meccs előtt felvázolni a játékosoknak, hogy azokat ne érje semmilyen meglepetés (Fun Fact: a Real az egyetlen csapat a bajnokságban, amely még nem került hátrányba, amit csak a szerencsére fogni felesleges, kellett oda a felkészítés is.) Hasonlóan gondolkodnak a védekezés fontosságáról, azonban Mou szinte csak a labda nélküli védekezést gyakoroltatja be csapataival, ezt Benítez is megtette (Rafa – PSG) de(!) Rafa szeret labdával is védekezni (Rafa – ATMA). Ha Mourinho alatt a Real a világ legjobb kontracsapata volt, azzal azt is mondjuk, hogy alapvetően védekező játékfilozófiát használt (aki kontrázni akar, annak elsődleges célja a védekezés és labdaszerzés a saját védekező zónájában). Bajnoki évében mégis, rekordot jelentő 121 szerzett góllal zárt a csapat (Amely csapat ennyi gólt szerez, az csak támadó szellemiségű lehet, ugye?).

Tehát, (kinek) mi dönti el, hogy egy csapat (és edzője) támadó vagy védekező felfogással lép pályára?

Jose

Share
Published by
Jose

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago