Látvány, pompa, csillogás…ez a mai Real Madrid. Legalábbis egyik oldalról. A királyi gárdának szórakoztatnia kell a publikumot, tehát gyönyörű, gól gazdag meccsek a minimum elvárás. Ha a Real Madrid tagja vagy nem csak ilyen extra teljesítményt várnak el tőled, hanem magas mezeladási szintet kell hoznod, a neved már-már márkaként funkcionál. És persze minden év úgy indul, hogy címek elhódítása a cél. (Mi mást mondhatna a világ legértékesebb klubja?) Ehhez mérten hemzsegnek a sztárok a csapatban: CR, Bale, James, Ramos…, és persze olyan edzők fordultak meg itt, mint del Bosque, Capello, Mourinho vagy az alig pár hónapja menesztett, Carlo Ancelotti.
Talán nem leszek egyedül, aki számára fura és egyúttal rossz érzés lesz, hogy nem Mr. Szemöldök, Don Carletto fog idegesen rágózni a csapatunk kispadjánál. Ugyan csak két évet húzott le habfehér egyesületünknél, de hamar meg lehetett kedvelni, s első évét, illetve második szezon első felét soha nem lehet elfelejteni. Másik hatalmas változás, amelyet kénytelen vagyunk elviselni, tűrni, hogy 25 év után máshol folytatja SanIKer. Olyan idénynek futunk neki, ahol a Real Madrid kezdője nem Iker Casillas nevével fog kezdődni. Bár lecsengett talán a nagy polgárháború, ami ennek kapcsán zajlott, de megszokni még nem sikerült. Na, de a show-nak folytatódnia kell, így új idény, új edző (Rafa Benítez személyében) és néhány új érkező is. Némi változás blogunk gárdájában is lezajlott, hiszen új írók érkeztek, egyiküket rögtön be is mutatkozik. Baw José volt olyan hű közösségünkhöz és Real fan, hogy nem kevés elfoglaltsága mellett írói feladatokat is el fog látni nálunk, reményeim szerint nem kis sikerrel. Szóval következzék szezon beharang, Jose tollából!
Nesze semmi, fogd meg jól
A 2015/16-os szezonban a Real Madrid ismét közel lesz a címek elnyeréséhez. Ez az, amit biztosan le lehet írni, azonban a mondatot akár pozitív, akár negatív irányba folytatni a jelenlegi információk birtokában nem lehet.
Az eddigi két meccsen pedig épp azt a két végletet láttuk, amelyeket még sokszor látni fogunk a szezonban a kis csapatoktól: 200%-os lelkesedéssel keresztbe tenni a Madridnak (Gijon), vagy belenyugvással várni a répázást (Betis).
Tények:
– A Real Madrid továbbra is Európa 5 legjobb csapata közé tartozik,
– játékosaink minősége irigylésre méltó, keretünk nem gyengült,
– gazdaságilag stabil az intézmény, amely
– Florentino játszótere.
Továbbra is kimagasló játékerő.
Akkor a kérdés: menny vagy pokol a 2015/16-os bajnoki szezon végén?
Az elmúlt évekhez hasonlóan a kis csapatokat és a középmezőny nagy részét idén is legyőzi a Csapat, azonban hurrá-optimizmust nem fogok elérni ezekkel a sorokkal, mégis ezt tartom a legvalószínűbbnek: hazai színtéren a Valencia-AtMa-Barca ellen idén sem fogunk sok pontot összehozni. Tavaly az ellenük megszerezhető 18 pontból 7 került be a zsákba. A bajnokságban 2 ponttal maradtunk el a Katalánoktól…
Idén a tavalyinál erősebb AtMa és Valencia vár ránk a Barcán kívül, miközben nem érzem, hogy Csapatunk egy kritikusan gyenge játékelemben fejlődött volna (eddig). Ez pedig: a támadók visszazárása labdavesztés után, egyúttal a Modric-Kroos páros segítése.
Jönnek az indokok is:
Edző
Benítez jó edző, érdemes bízni benne – azokra a csapatokra, amelyek valóban az Ő csapatai voltak, a(z adott bajnoksághoz mérten) rengeteg szerzett gól volt jellemző (Valencia, Pool, Nápoly). A Real Madrid azonban nem az ő csapata (mint ahogy a Chelsea és az Inter sem volt az). Klasszis játékosokkal dolgozhat, mégsem játszathatja úgy a csapatát, ahogy akarja, mert Bale-nek helyet kell találnia benne. Bale ezt tudja, és ennek szellemében is fog játszani. Ragyogni akar. A védőmunka meg nem erről szól.
Új szerepkör – ami a csapat számára nem a legjobb
Gareth a támadó mögött, középen. Bale azonban nem illik ide – ő egy klasszis bal lábbal megáldott, fejben és testben remekül felépített játékos, aki a rohanós meccseken tudja igazán megmutatni magát. Az nonszensz, hogy ő kapja a 10-es posztot, miközben James és Isco “oda születtek”. Sajnos a pénz beszél, Florentino utasít. Ettől még lelkiismeret-furdalás nélkül fogok örülni Béla góljainak és gólpasszainak, de ez egy rossz megoldás, amiért nem tudom elővenni Rafát, neki muszáj Perez “javaslatait” megfogadni. Bántó dolog tudni azt, hogy ez a csapat képes lenne brutális labdabirtoklásra, szétpasszolhatná az ellenfelet, lennének gyönyörű bemozgások, „kínai figurák”, de a gazdasági érdek nálunk a sportszakmai célok felett állnak.
Ezt szeretnénk sokszor látni.
Védekezés vs Ego
CR7 és Bale védekezésben bemutatott teljesítményét mindenki ismeri. A csapat már álmából felkelve is képes megoldani a védekezést Cét tehermentesítve, de azzal, hogy Bale sem lesz hajlandó komoly védőmunkára (tehát nem arra, hogy visszakocog és annyi), úgy a komoly meccseken a csapatszintű védekezésünk erőtlen lesz. (Érdemes egyszer-egyszer labdavesztésnél úgy nézni a játékot, mint Özil: az egészet látni, nem csak a labda útját és figyelni a két játékos mozgását.)
Védekezés a középpályán
Ez pofonegyszerű: Kroos és Modric kevés egy komoly meccsen. Nem azért mert rossz játékosok, hanem azért, mert nem ez az erősségük. Azonban itt megint lehetetlen helyzetben van Benítez. Ahhoz, hogy Kázmért betegye ütközőnek, valakit ki kell hagynia. Nem a BBC valamely tagja lesz az a valaki. Hanem Isco vagy Rodriguez. Mi a gond ezzel? A BBC nem fog olyan mértékben visszalépni, hogy akár a védekezést, akár a támadás-építést, vagy a labdakihozatalt segítse, mint a fenti kettő. A középpálya és a támadóink között megnő majd a távolság és szenvedni fogunk (ívelgetésben testesül majd meg).
Van azért jó dolog is?
Persze! Már fent is írtam hármat, de ide is jut néhány. A BBC a megfelelő támogatással idén is ontani fogja a gólokat, Benítez Valenciájában, Liverpooljában, Nápolyában mindig voltak egész idényen át kitartó, remek egyéni teljesítmények, bízhatunk benne, hogy most sem lesz másként.
A cserepadunk épp annyival van a kezdő szint alatt, hogy adott meccseken nyugodtan szerepelhetnek.
Védekezésben Navas és Ramos irányításával masszívak leszünk, egy ideje megritkultak már a pontrúgásokból benyelt gólok is.
Annyi kell, hogy azokon a kritikus meccseken a művészeink is felcsatolják a heréket és férfiként küzdjenek az első perctől az utolsóig.
Példaként csússzon itt be Modric.
Konklúzió?
Ha labdavesztés(!) után nem segít be a BBC védekezésbe, akkor hideg vizet iszunk szezon végén.
Ennyire egyszerű lenne?
Nyilván nem, én mégis ebben látom a sikerünk vagy bukásunk origóját.
A helyzeteink évek óta szinte minden meccsen megvannak, ez idén is így lesz. Végre a kapuban is jó teljesítmény várható (kapusok terén Iker-fan vagyok, mégis azt mondom, hogy ez így csak azért nem tökéletes helyzet, mert egy évet késett a megvalósítás).
Így kell ezt!
A tavalyi nulla kupa után a társaság éhes a sikerre. Az ember utálja a vereség ízét, a versenyző ember még inkább. Biztos vagyok benne, hogy ha fejben összeáll a társaság, akkor maguktól is orrvérzésig mennek.
Új igazolások
Kovacic szerintem felesleges volt, mert hova? Modric vagy Kroos helyén én még nem láttam játszani sem a horvátoknál, sem az Interben. Ő egy klasszikus támadó középpályás, amiből egyrészt el vagyunk látva, másrészt nem használjuk ki őket. Mivel súlyos milliókért jött, sokszor lesz az első cserénk idén.
Danilo jó játékos, Carvajal meg még jobb. Ki került többe? Akkor van még kérdés, hogy ki kezd? Komolyra fordítva: meg kell ismerni a csapattársak mozgását és megbízható teljesítményt fog letenni az asztalra.
Casemirónak örülök a legjobban. Sokszor nem fog játszani, pedig szükség lenne az ő kellően agresszív játékára a védőnégyes előtt.
Érdekes lesz megfigyelni, hogyan osztja meg a játékpercet Rafa a két remek jobbhátvédünk között és miként oldja meg a középpályán jelentkező zsúfoltságot (Ha kivesszük a BBC-t és a Kroos-Modric párost, akkor a megmaradt egy helyre James, Isco, Casemiro és Kovacic pályázik. Persze, lehet az eltiltásokkal és sérülésekkel is kirakózni, csak az már félmegoldás.)
Kiko Casilla számomra megint értelmetlen igazolás. Ahhoz túl jó, hogy padozzon, ahhoz túl kevés, hogy kiszorítsa jövőre DDG-t.
Itt szeretnék feloldani egy ellentmondást: fentebb írtam, hogy a cseresorunk épp annyival gyengébb, hogy bizonyos meccseken be lehet vetni. Most pedig a négy érkezőnél azt ecsetelem, hogy feleslegesek, kevés játékpercet kapnak majd, közülük hárman a kispadra érkeztek.
A megoldás az, hogy négy olyan játékosról van szó, akik előző csapatukban alapkezdők voltak, itt pedig 20-30 perceket fognak kapni, ritkán lesznek kezdők. Ahhoz, hogy a bennük lévő tudást a pályán is megmutathassák, ahhoz kell a meccsterhelés. Ha ez nincs meg (és nem lesz meg), akkor felemás, de semmiképpen sem a legjobb tudásuk szerinti teljesítményt nyújtják majd. Ezért nem tudom jobban értékelni ezt a négyest, hiába kezdő szintek, nem lesz a lábukban elég játékperc. Gondolom mindenkinek ismerős a helyzet, mikor a Király Kupában az amúgy jó nevű cseréink kezdőként vért izzadnak valami kis csapat ellen.
A többi igazolásról annyit, hogy a Kupában és néha időhúzó csereként látni fogjuk őket: Cheryshev (Őt miért nem adta el Perez?), Lucas Vázquez, Mayoral.
Menny vagy Pokol?
A fentiekben láthattuk mi is várhat ránk, szurkolókra, és a királyi gárdára az előttünk álló idény során (Baw kolléga által). Ennek ellenére pár dolog még így is maradt, ami megjegyzendő és szóra érdemes pont lenne.
1. A magam részéről eléggé biztos vagyok benne, hogy legnagyobb sikerünk a bajnoki arany lesz. Mivel fordul a kocka most és a brutál terhelést a barca fogja kapni, így kevésbé hiszem, hogy idén is képes lesz begyűjteni a bajnoki trófeát. Rafával ez lehetséges lesz számunkra, de azért nagyobb dolgokra én nem számítok tőle, révén, hogy nem igazán bízok mesterünk képességeiben. Másrészt nem lesz azért egy könnyű menet, mert talán az utóbbi évek legnagyobb harca lesz az elsőségért. Messiék mellett én is hasonlóképpen látom, mint a fenti kolléga, hogy komoly veszélyforrás lesz az ATMA és a Valencia is, annak révén, hogy mindketten alaposan megerősödtek a nyár folyamán.
2. A spanyol bajnokság elhódításának épp itt lenne az ideje, hiszen utoljára 3 éve ünnepelhettük, valamint Pérez regnálása alatt amúgyis ritkaságnak számít, révén, hogy csak három alkalommal sikerült. Egymás utáni két évben elsőnek bizonyulni a La Ligában nem is sikerült Florentino elnöklése alatt. Valószínűleg ez is annak tudható be, hogy elnökünk érdekes, és igencsak szélsőséges transzfer politikát folytatott. A folyamatos és tudatos építkezés márpedig előfeltétele lenne egy bajnokság elnyerése szempontjából.
3. Gareth Bale számára roppant fontos év következik, mert egy gyenge szezont még megbocsátanak Madridban is (köszönhetően a gigász méretű transzfer díj miatt), de kettőt már nem hiszem. Ennek érdekében új posztot és még inkább kiemelt szerepkört vagy státuszt kapott. Talán sikerül újra formába lendülnie is, de nagy kérdés lesz, hogy a komoly ellenfelekkel szemben is képes lesz-e hozni ezt. Nem remeg meg a lába és dönt rosszul, mint tavaly oly sok alkalommal. Vajon a kulcsmeccseken (mint a tavaszi Juventus elleni BL elődöntő) is képes lesz vállára venni a csapatot? S annál is inkább kötelező a jó teljesítmény, mert eközben a csapat nem játszat abban az összetételben, sőt a hírek szerint, Iscónál kezd betelni a pohár, ami ha távozásában fog realizálódni, akkor rengeteg szurkoló dühe fog rázúdulni a welszire és persze Pérezre is.
Ti, hogy látjátok? Mit vártok el a csapattól és Rafa Beníteztől?
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…