Kirándulás a Bernabéuban

Agyvérzésünk első felvonásán túl vagyunk, a következőre jövő héten kerül sor, amikor is bejelentik a spanyol pincér (Rafa Benítez) érkezését, de a kettő között, hogy legyen némi jobb kedvünk, egy vendég poszttal jelentkezünk. Egy olvasónk és rendszeres kommentelő társunk, nevezetesen andreal nem olyan rég Madridban járt és megkértük, hogy írja le nekünk/nektek élményeit. Hajtás után az ő írását olvashatjátok, fogyasszátok sok szeretettel!

Sokszor játszottam már el a gondolattal, hogy írni fogok a blogra. Most eljött a pillanat, bár az időzítés nem éppen a legjobb. Körülbelül egy hónapja Madridban jártam, és sikerült eljutnom a Perezland Tournak Bernabéu Tournak nevezett stadionlátogatásra. Sajnos úgy alakult, hogy akkor épp nem otthon játszott a csapat, így a meccs kimaradt, de az is be lesz pótolva a közeljövőben. A „túra”, a Real Madridhoz híven fényűző volt, a szó szoros értelmében, és nem spóroltak semmivel. Igazán gazdag és látványos, az ember csak kapkodja a fejét, hogy mit nézzen meg.

Az első állomás a stadion legmagasabb része volt. Gondolva az olyan lustákra is, mint én, nem kell fellépcsőzni a legtetejéig, mivel okosan beszereltek mozgólépcsőket is. A kilátás lenyűgöző volt, be lehetett látni az egész stadiont. Ekkor fogott el az érzés először: „Végre itt vagyok!” A székekhez nem lehetett lemenni, de kialakítottak néhány „selfie” helyet, nehezen is lehetett odaférni, mindenki akart egy képet a háttérben az egész stadionnal. Érdekességképp, a túrára a jegyvásárlás este 7-kor zár, én 6 órára értem oda, de még így is rengeteg ember volt bent.

Miután kigyönyörködtem magam, vissza kellett sétálni (lefelé sajnos már nincs mozgólépcső), és elkezdődött a túra érdemi része, elsőként a múzeum. Ahogy beléptem a terembe, rögtön a Real Madrid-Vasas 1958-as BEK elődöntő első meccséről készült kép fogad, abban az évben nyertük meg ugyebár a 3. BEK serlegünket. A következő rész egy hosszú folyosó, ahol az eddig nyert (szerintem) összes kupát meg lehet nézni, illetve nagyon sok csapat ereklyét, zászlóktól kezdve a plakátokig. Már itt feltűnt, hogy mennyire jól használják fel a digitális korszak adta lehetőségeket. Egy hosszú, interaktív asztal segítségével fényképeket nézegethetünk, dokumentumokba lapozhatunk bele, úgy, hogy mi lapozunk, szelektálunk az érintőképernyőn. Ez jellemző volt végig a múzeumra.

​

Ugyanígy LED falak, ahol a játékosok mozgó alakjai láthatóak, mindenkinél egyéni információkat megosztva. Ami nagyon érdekes volt, hogy az Aranycipők, Aranykesztyűk és Aranylabdák falánál, a szobrok előtt található üveg egy képernyő volt, amin a játékosok
maguk is megjelentek. Mindent a szórakoztatásért!

A legnagyobb felhajtás a Bl serlegeknél volt, csillogó konfettikkel, és sejtelemes hangulatvilágítással, aminek követeztében normálisan lefényképezni, körülbelül 5 másodpercig lehetett, és persze mindenki erre vágyott. 10 percig álltam ott, aztán meguntam. Következőnek a La Decímaval lehetett fotózkodni, ennek az árát rendesen megkérik a látogatás végén, ha szeretnénk hazavinni magunkkal a képet.

Szintén lehetett fényképezkedni a „játékosokkal”, ez azt jelentette, hogy odaphotosoppolják melléd Balet hajráffal együtt. Ezután újra meglehetett tekinteni a lelátót, már le is lehetett ülni, majd a VIP részlegen azt is megcsodálhattam, hol szokott meccset nézni az elnökök gyöngye. Meg kell hagyni, a székek nagyon kényelmesek.

Ezután következett az egyik kedvenc részem, az öltöző. Átjárják az embert azon gondolatok, szavak és tettek sorozata, amik ott történhettek. Minden játékos neve és képe megtalálható a saját kis részén. Én természetesen a „Sergio Ramos” feliratnál selfieztem párat. Ezután végigballagtunk az edzőtermen, illetve a wellness részlegen, és láttam azokat az orvosi ágyakat is, ahol a kötelező orvosi vizsgálaton mutatja az új fogás a mellkasán a kis tapadókorongokkal, hogy „minden rendben van!” Ezután jött talán mégis a legjobb rész, amikor végre talpam alatt érezhettem a Bernabéu zöld gyepét, és ahonnan a legszebb kilátás nyílik a pályára, azaz a padoknál. Ahol Cristiano Ronaldo nem ül, ahol Carletto nem rágózik felhúzott fél szemöldökkel, ahol Silva töltötte az első félévét a Real Madridnál. A kis fotelekbe bele lehet ülni, alig fértem oda, mindenki ott akart magáról egy fotót készíteni. Ha csak egy pillanatra is, de át lehet élni, milyen érzés ott lenni egy meccs alatt. Bevallom, amíg ott ültem egy röpke pillanatra átfutott az agyamon egy éppen zajló meccs képe, a hangzavar, egy puta madre. A gyepet megérintve távoztam, majd következett a sajtószóba, ami elég egyszerű volt. Az emelvényen és a falon kívül csak az újságíróknak fenntartott moziszékek vártak. Természetesen mindenki le akart ülni az asztalhoz, hogy kezét összekulcsolva az asztalon mosolyogjon a kamerába. Ezzel véget is ért a túra, és beléphettem a hivatalos márkaboltba. Itt meg lehetett venni a készült képeket, de megköszöntem a lehetőséget a kép láttán és az ár hallatán, mondván, nem nézek ki elég jól a képen, hogy ez megérne nekem annyi pénzt. Persze nem távoztam üres kézzel így sem. A bolt 2 emeletes, és mindent lehet venni, szó szerint. A Real Madrid címeres habfürdőtől kezdve, a bőröndökön át, az alsógatyákig.

Még így is, hogy nem meccsen voltam ott, nagyon jó érzés volt belépni abba a stadionba, ahol a kedvenc csapatom játszik. Azon emlékek egyike, amikre örökké emlékezni fogok, még ha nem is volt teljes az élmény. Már amikor kívülről ránéztem az épületre, kirázott a hideg, a jó értelemben. Egy álom fele valóra vált, jöhet a másik fele 🙂

!Hala Madrid!