Hallgatóink a Madridi Merengués blog internetes rádiójának interjúját olvashatják. Két szerkesztőtársammal közösen született a poszt. Ma szenzációs adásunk lesz, hiszen vendégeink nem kisebb személyek, mint a fantasztikus sikeredző Carlo Ancelotti, és a már mindent megnyerő Álvaro Arbeloa, vagy, ahogy mi hívjuk, a Spártai. Abból az apropóból beszélgetünk, hogy a Real Madrid mesés győzelmi sorozatban van, mivel a hétvégén már a 18. sikerüket aratták. Valamint szó lesz a csapat következő meccséről, illetve a helyzetéről és sérültjeiről. Csapjunk a lovak közé!
1. Bár sok negatív felhang volt az érdekes 11-es miatt, de én úgy láttam, hogy a csapat remekül játszott. Hogyan élte meg Ön és a csapat ezt a győzelmet?
Nagyon fontos győzelem volt, hiszen egyik riválisunk már nyert aznap, míg a másikra nyomást gyakorolhattunk, mivel csak másnap léptek pályára. Nagy kő esett le a szívemről az első gól után, hisz fél órán keresztül nem sikerült gól rúgnunk, és aggódtam, hogy nem tudjuk majd tartani a közel 4-es gólátlagot. De ahogy mindig is, most is lehetett bízni a spanyol bírói karban! Ennek ellenére keresztet vetettem és imáimba foglaltam Pérezt Jesúst, amiért minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy ne szívjuk meg.
2. A Rijkaard-féle Barcelona rekordja 2005.okt.22. és 2006.jan.29 között alakult ki. A spanyol kupát leszámítva 48 gólt szereztek (10-et a BL-ben) és 7 gólt kaptak. Összehasonlítva a jelenlegi Real 58 találatot jegyzett (12-őt a Bajnokok Ligájában), és 8-szor találtak a kapujukba. Hihetetlen számok! Mit gondol, meddig tarthat ezt győzelmi széria, illetve mely játékosok segítenek a csapat motiválásában? És hogyan motiválja a társaságot hétről hétre?
Remek kérdés, és visszautalnék egy gondolat erejéig az említett statisztikára, mert még érdekesebb, hogy Frank Barcájának a góljai a következőképpen oszlottak el. 17 gólt szereztek az első félidőben, míg a másodikban, az 55. percig 7 gólt, majd az 55. perc után 24-et. Összehasonlítva, mi 31-et az első játékrészben, 4-et a 45. és 55. perc között, és az 55. perc után 23-at. Szezon elején nem voltunk formában, de most minden úgy megy ahogy akarjuk. Nem kell plusz motiváció. Nem létezik annál nagyobb motiváció, mint a Real Madridban focizni. Mindenki folytatni akarja ezt a szenzációs formát és ezért mindent meg is tesznek. Profik.
3. Kedden a BL-ben a Ludogorec látogat el a Santiago Bernabéu-ba. Hogyan készülnek? Meglesz a 19. Győzelem?
A fene egye meg! Most tényleg játszunk megint? Minek? Már továbbjutottunk. Pool és Basel lemeccseli a második helyet, nekünk meg adják oda a 3 pontot. Csak egymás idejét és erejét pazaroljuk… Most komolyan kérdezted, hogy meglesz-e a győzelem? Lenyelem a szemöldököm, ha nem.
4. Milyen csapat fog kifutni erre a meccsre? (Lesz lehetőség pihentetésre!)
Iker pihenni fog. Pacheco kiválóan teljesített legutóbb, de valamikor csak kéne játszatnom Navast, úgyhogy ő lesz. Arbeloát felküldöm, hadd szerencsétlenkedjen kapjon egy kis lehetőséget ő is. Középen Varane és Nacho úgy is megoldja, így Konci is kicsit feljebb léphet. Középre visszatér Isco Illarra mellé, és mivel Kroos fáradt, és van egy olyan reménységünk, mint Medrán, természetesen Kroost fogom majd kezdetni. Elől Chicha lesz Cristianóval és Bale-el karöltve. Jesé majd a második félidőben játszani fog. Bírom, amikor fingatja az elfáradt ellenfelet.
5. Mit gondol, gondban van a Real Madrid a szűk keret miatt? Sok a sérült, hogy fogják így bírni a hosszú és megerőltető szezont?
Nincs szűk keretünk. Minőségi játékosokból áll a keret, akik több poszton is tudnak játszani. Ha kell, szívesen nyúlok a Castillához. Remek játékosok alkotják az utánpótlást, ha gond van, be tudnak ugrani. Előző mérkőzésen is váratlant húztam, de bejött. Univerzális a keret. Nincs szükségünk igazolásra.
6. Carlo, ön régen edzette Zidane-t, amit a könyvében le is ír, hogy nagyon különleges volt, mert mindenki Zidane körül forgott és Önön sokszor átnéztek. Majd tavaly a remek szezon során, mint kollégák dolgoztak együtt. Milyen a viszonyuk? Jelenleg milyen a kapcsolatuk, hiányzik-e a Zidane-nal közös munka, illetve a személyisége?
Nehéz lett volna haragudni Zizou-ra csupán azért, mert zseni, és ebből kifolyólag mindig ő volt a középpontban. (Ráadásul a közismert fejjátéka okán nem is igazán mert szólni neki senki semmi miatt…), és mind az akkori, mind a mostani munkakapcsolatunk kiváló volt. Törvényszerűen feljebb kell lépnie, hisz kiváló edzői kvalitásokkal rendelkezik, és persze… fejben nagyon ott van (mármint nem úgy!). Örömmel látnám azért újra a stábban…
7. Carlo, Önről úgy vélekednek, mint aki a szemöldökében hordja az erejét. Igaz ez?
Hah, ezt többször kérdezték már, mint hinné! A szemöldököm maximum egyedivé tesz, és olyan mókás ezekre a kérdésekre válaszolni!
8. Carlo, igazán nem gondolkodott még azon, hogy kezd valamit a szemöldökével?
ÖöööÖ… Zizzenjünk le a szemöldök-témáról, ha kérhetem…!
Carlo, végezetül, íme, egy névjegy, az unokahúgomé. Véletlenül foglalkozik szemöldök-igazítással is…
Va bene…
Most pedig következzen a Világ és Európa-bajnok spanyol védőnk, hiszen ő se maradhat ki.
1. Arbeloa régóta a csapat tagja, milyen a jelenlegi atmoszféra? Mi a különbség a mostani és a régi között?
Nagyszerű. Nincs feszkó az öltözőben, elfogadjuk a helyzetünket, dolgozunk együtt.
2. Hogyan vélekedik a csapatban betöltött szerepéről? Képes lesz kiszorítani a kezdőből Danit?
(Nevetve:) Á, öreg vagyok én már a magamutogatáshoz, a csatározáshoz. Fiatalabb koromban benne lettem volna, de tudja, az Angliában töltött két év kemény volt. Ott alakult ki a rám jellemző spártai stílus. Mert ott lehet flikk-flakkolni, bűvészkedni, fineszeskedni, legfeljebb kétszer. Harmadjára úgy felrúgnak, hogy fényes nappal is a Tejutat látod, a bíró meg csak akkor fúj, ha már vér folyik. Ott a bűvészkedés nem nyerő, az egyszerűség, hatékonyság a menő. Na, azt ott belém verték, szó szerint. A mai fiatalokat viszont nem értem. Alig érnek hozzájuk, már borulnak, fetrengenek. Keménység nélkül senkiből nem lesz élvonalbeli játékos. Az ilyen nyápicokat Spártában ledobták volna a Taigetoszról…
3. Valószínűleg lehetőséget kap kedden a Ludo ellen, mit gondol, szerez gólt?
Most alázzam meg őket azzal, hogy én is betalálok? 🙂 Persze, ha lehetőségem lesz rá, megteszem, de meghagyom ezt Ronaldóéknak.
4. Arbi, Ön szerint nagyon kikapnak, nagyon kikapnak, vagy esetleg megússzák, és közepesen kapnak ki csak?
Mármint az ellenfél? Hát, ha rajtunk múlik, két számjegyű lesz a különbség. De amúgy meg elképzelhető hogy csak kóvályognak majd a pályán, hogy ott lehetnek a Bernabéu szent gyepén. Ez esetben megkegyelmezünk nekik és megállunk fél tucatnál, lefeküdt ellenfélbe nem illik belerugdosni.
5. Ha netán a sérültek miatt szükség lesz önre offenzívebb szerepben, akkor habozás nélkül jelentkezni fog?
Persze. Volt már idén egy gólpasszom, miért ne lehetne még egy? Amúgy meg bárkit le tudok még futni, csak már nem szeretem fényezni magam. Meg milyen ciki lenne egy 10 évvel fiatalabb szélsőnek, ha simán állva hagyom? A végén még a futballtól is elmenne a kedve. Megnyertem már mindent: 2 x EB, VB, BL, Copa del Rey, spanyol bajnoki cím mind a vitrinben. Nekem már nem kell semmit bizonyítanom. (Nevetés)
6. Korábban szakálla volt, miért borotválta le?
Nos, ennek két oka volt. Az egyik, hogy az edzéseken, és nagy ritkán, amikor együtt játszottunk egy meccsen, a többiek gyakran összekevertek Danival a szakáll miatt. Aztán nem értették, hogy a jobb bekkben levő szakállas, miután megkapta a labdát, miért nem egy csellel rázta le a támadóját és indult el, vagy indított hosszan, ehelyett miért taglózta le az ellenfelet és bikázta ki a lelátóra a lasztit? Akkor kapcsoltak, hogy az én vagyok. Ugye, a spártai stílus, mint már említettem.
A másik ok már személyes. A feleségem Leonidas-nak nevezett, és átvették az ismerősök is, ez megtisztelő volt. De aztán a fülembe jutott, hogy már nemcsak a külsőm és a stílusom miatt neveznek így, hanem, mert a jobbhátvédek rangsorában már csak a 300.-ik vagyok. Ez annyira felbosszantott, hogy azt mondtam, ha nektek babaképű fiatalság kell, akkor megkapjátok.
7. Utólag se bánta meg a borotválkozást?
Nem volt jó húzás, azóta nem úgy megy a játék. De Sámsonnak is kinőtt a haja egy idő után. (Nevetés)”
Végezetül, megköszönöm a két vendégemnek a mai roppant érdekes beszélgetést. Remélhetőleg a Blancók hívei élvezettel olvasták ezen gondolatokat. Kövessenek tovább minket, és este ne hagyják ki kedvenceink szereplését! (Mehet a találgatás ki volt Carlo és Arbi szerepében!)
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…