Goldolatmenés II.

A labdarúgás nem egy egyszerű sport, mára a politika és a pénz szerves, és természetesen egyúttal kiirthatatlan  részévé vált, olyan szimbiózist alkotva, mint daganat a gazdatestben, táplálja, de mérgezi is azt.  Már a 90-es években se csak a játékosok, a taktika és az edző szent hármasának harmóniája kellett a kiugró eredményekhez. A klub gazdasági helyzete, szakmai vezetése és az elnök személye is olyan befolyásoló erővel bírt, mint egy jól megválasztott taktika vagy a játékosok formája.  Három egyesület vizsgálok most, három különböző klubot, három különböző utat.  2014 októberét írjuk, a Real Madrid túl van egy sikeres El Clásicón, s az egyszerű szurkoló hajlamos rózsaszín ködbe burkolózni, de a következő gondolatokkal is szeretném felhívni a madridisták figyelmét, nem minden fenékig tejfel – ugyanakkor gyorsan szívemre is teszem a kezem, igen kevéssé van most okunk a borulátásra, ergo az elemzést nyugodtan vehetitek hipotetikusnak. Azonban, mielőtt nekiveselkednénk, tartozok még egy kötelességgel, méghozzá a folytatás csúszása miatt, tehát mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa (avagy Lars von Trier szerint:mea culpa, mea maxima vulva).

Borussia Dortmund

Az előző részben abbahagyott történetük fonalát újra felvéve, a Dortmund a 90-es évek végére, teljesen kifulladt, a játék és a gazdasága is. A játékosok távoznak, az új igazolások tévesnek bizonyulnak, a vezetés ésszerűtlenül, szinte két kézzel szórja a pénzt, tehát a klub elindul a lejtőn. Ugyan az ezredforduló elején még lesz egy fellángolás Matthias Sammer alatt, egy salátástálban  és egy Feyenoord ellen elvesztett UEFA kupadöntőben testesül meg. A válságot azonban ez sem orvosolja, csak tüneti kezelésnek bizonyul, s 2004-ben beüt a krach, a gárda értékesebb tagjait egymás után adják el, még a rivális Bayern is segíti kölcsönökkel. A klub csődközelbe jut, és a haláltusája egészen 2006-ig tart, amikor jött a váltás, változás. A BVB felvásárlása megkezdődik, s egy helyi biztosító társaság szponzorálása keretében átépül a Westfalenstadion Németország legnagyobb arénájává. A 80720 Dortmund fanatikus befogadására képes létesítmény, innentől kezdve a Signal Iduna Park nevet kapja. Ezzel már csak két tényező hiányzott a képletből, egy zseniális tréner és a tehetséges labdarúgók. 2008 nyarán megérkezik az edző is, egy bizonyos Thomas Dollt váltva – aki jelenleg a Fradinál ténykedik kisebb-nagyobb hatásfokkal.

Heeee??

Jürgen Klopp személyében nyertek egy ténylegesen zseniális mestert, aki taktikailag felkészült, és nagy fokon égve, szenvedéllyel végzi munkáját. A fiatalokhoz is mer nyúlni, sőt, a komplett csapatot fiatal tehetségekre építette, amiben az egész klub partnere volt. Tudatosan az utánpótlás bázisba, a megfigyelőkbe fektették a pénzt, s ennek meg is lett a gyümölcse, hiszen cirka 2-3 év alatt Európai elitcsapatot hoztak létre. 2008-ban érkezett a felnőttekhez Subotic, Schmelzer és Sahin. A következő évben a Bayernből 3,7 millióért Hummels, majd Bender és Grosskreutz. A 2010-es évben tovább épült Kloppó gárdája, mivel érkezett Kagawa, a Japán bajnokságból (jár a piros pont a BVB scoutjainak), Piszczek, Götze és Lewandowski. Ezen játékosok egy része saját nevelés, egy része környező német vagy lengyel kluboktól igazoltak. Tehát 2010-re tulajdonképpen összeállt a nagybetűs CSAPAT, ami a teljesítményben is mérhetővé vált. A 2009-10-es szezonban az 5. hellyel kvalifikálták magukat az Európa Ligába, és két évvel később begyűjtötték a salátástálat, valamint a német kupát. 2013-ban egészen a BL fináléig meneteltek, ahol csak a bombaformában futballozó Bayern München állta útját.  Hogy mégis miért tartom kiemelendőnek a Dortmund példáját? Véleményem szerint bámulatos munkát végeztek, 2006-tól kezdve a nulláról indultak, és 2008-tól, Klopp érkezésétől nagyon gyorsan emelkedtek fel az elitbe, viszonylag kis költségvetésből tették mindezt. Nem igazoltak sztárokat, nincsenek túl hypeolva, nincsenek balhék, csupán teszik a dolgukat. Nagyon szimpatikus filozófiát teremtettek, és maga a csapat, illetve annak játéka is tetszetős. Jürgen Kloppnak egyszer kijár egy olyan klub kispadja is, ahol nem adják el alóla a legjobbakat, és komoly forrásai lesznek csapatépítésre, amennyiben ezen feltételek teljesülnek, akkor retteghet Európa!

Bayern München

MIA SAN MIA – azaz Vagyunk, akik vagyunk!
Ebben az egyszerű mottóban minden benne van a német mentalitásról, és a bajor klub filozófiájáról. Ez az, ami a történelmük során mindig jellemezte, fényes győzelmekkor, s nagy zakóknál egyaránt. A müncheni egyesület az elmúlt 5 évben 3-szor eljutott a legrangosabb európai kupa utolsó fázisába – talán érthető, miért olyan nagy szó ez. Ezzel ugyan jelenleg egyértelműen a top csapatok közé sorolható, de ez nem mindig volt így. A 90-es években mondhatjuk, hogy a mostanihoz képest a béka nemesebbik fele alá csúszott a bőrgatya. Az edzők jöttek-mentek, sőt olyan abszurd helyzet is előállt, hogy maga a Császár, Franz Beckenbauer ült le a kispadra. Ezen sötét időszak első fénysugara 1996-ban érkezett meg, amikor UEFA kupát tudtak nyerni, ezzel pedig 1976 után az első nemzetközi kupa került be a porral lepett vitrinükbe. Mindaddig azonban nem volt áttörés, míg az évezred végére el nem kezdtek kiépíteni egy rettegett keretet, aminek ékköve volt a BVB-töl érkező Ottmar Hitzfeld. 1999-ben a Bayern München újra Európa legrangosabb kupájának döntőjébe került, amit a Manchester Uniteddel szemben drámai körülmények között vesztettek el. A csapatot olyan klasszisok alkották, mint Oliver Kahn, Carsten Jancker, Mehmet Scholl, Effenberg és Elber – bár ez persze ízlés dolga, sokak számára a tipikus antihős kategóriát érdemelték ki csupán. Az új évezredben tovább folytatta jó szériáját az együttes, s két évvel a barcelonai peches végjáték után, a Bayern München Bajnokok Ligája győztes lett. Ezzel Hitzfeld, alig négy évvel a Dortmundi BL siker után újra elhódította a legpatinásabb trófeát. A Valencia aranycsapata elleni döntő az egyik legizgalmasabb volt, hiszen ki ne emlékezne még ennyi év távlatából is, Kahn három hárított büntetőjére?

A 2001-es sikert követően rapszodikus évek jöttek, annak ellenére, hogy a klub tovább építette a csapatot. 2002-ben érkezett a jelenlegi vezér, Bastian Schweinsteiger. Jól látjátok, nem a csülkös bab romlott meg. A német válogatott egyik oszlopos tagja 12 éve szolgálja a bajor egyesületet. Megsüvegelendő teljesítmény. A futball világában is roppant keménynek számító Felix Magathnak alig 1,5 év jutott, s ez alatt egy duplázásra futotta. 2007 különleges fontossággal bírt a Bayern München történelmében, mivel visszatért a svájci sikertréner Hitzfeld, és kavicsot csavarintott az állóvízbe, amely Franck Ribéry, Luca Toni és Klose érkezésével generációváltásban realizálódott. A bombaerős alakulatnak köszönhetően megint egy duplázás jött össze, azonban nemzetközi harctéren csak van Gaal tudott kiemelkedőt nyújtani, a 2010-es Inter elleni BL döntővel. Mégis, az igazi sikerre 2013-ig, Jupp Heynckes-féle űrfociig kellett várni. Ugyanakkor nem lebecsülendő a holland mester munkássága, mivel ő indította el a gárdát a mostani magasságokba. Az átigazolásaikat megvizsgálva, szintén érdekes dolgokra bukkanhatunk. 2009-ben a csapat bővült Ribéry tükörpárjával, Arjen Robbennel, aki igazán nagy sikereket  itt, Münchenben ért el, s én csak itt kedveltem meg, a Barca elleni csörték alkalmával mutatott ihletett formája, egészen belém égett. A Bayern Leverkusentől 2010-ben kölcsönből tért vissza, a saját nevelésű Toni Kroos, aki kis szerencsével nálunk válhat vezérré. Ékes példával szolgál a saját nevelés sikerességére David Alaba, az osztrák védő igazi alapemberré vált. Ugyanebben az évben jött Manuel Neuer a Schalkétól, aki klasszis kapussá avanzsált a bajor gárdában.  Illetve ki lehet még emelni a közelmúlt nagyobb igazolásait: Javi Martínez 40 millióért, Götze 37.5 millióért és Lewandowksi ingyen. Ami igazán kiderült, hogy nem szórják el pénzt felesleges vagy túl hypeolt, tini kislányok kedvence igazolásokra. A keretmélyítést és a hiány posztokat megvizsgálva, és eszerint igazítják a transzferpolitikájukat. A klub gazdasági aspektusa is felettébb figyelemreméltó, hiszem amellett, hogy évről-évre erősítik a csapatot, több mint 10 éve nyereséges az egyesület, amit 75%-ban egy gazdasági társaság birtokol, míg a fennmaradó részt az Adidas, az Audi, és az Allianz birtokol. A Bayern idei bevétele 535 millió körül jár, emellett nincs adósságuk. Az Allianz aréna tavaly bővült 69 ezerről, 71ezerre, ami így is folyamatosan teltházas. Mielőtt kitérnék a Guardiola korszakra, van még egy érdekes számadat, méghozzá a jelenlegi 27 fős keretből 7 saját nevelésű játékosuk van, amiből 6-an alapembernek számítanak.

Csúszik az a sör

Pep Guardiola 2013 nyarán érkezett Münchenbe, s felemásra sikeredett első szezonjában a Barcelonánál látott stílust próbálta meghonosítani, egy roppant stílus idegen környezetben.  A salátástál túl korai bezsebelése után a csapat kiengedett, így a BL végső fázisára már nem tudok kellően felpörögni. Az emlékezetes müncheni 0-4-es Real győzelmet biztos sokáig emlékezetükben lesz a bajor drukkereknek, de még ennél is bosszantóbb lehet számukra, hogy a spanyol tréner sikeresen kiölte csapatából a német mentalitást. Tanulva a tavalyi zakókból, Guardiola idén egy sokkal szimpatikusabb és talán hatékonyabb taktikával operál. Legyen bármi az év végi mérlege, én fontosabbnak tartom azt kiemelni, hogy a kritikák ellenére a vezetőség egyelőre maximálisan kitart mellette, illetve teljes körű szabadságot megengedve végezheti tréneri teendőit.

Real Madrid

Di Stéfano, Puskás, Gento, Hugo Sanchez, Raúl és Zidane. Mind a Real Madrid legendái, annak a klub színeiben kápráztatták el az embereket hétről-hétre, amelyik a 20. század legjobb egyesületének lett megválasztva. A 10 BL címmel a futball történelem rendszerében a legelőkelőbb pozícióját tölti be. A Real Madrid más, mint a többi nagy klub, a Real Madrid egy másik szint. 1985 és ’95 között Ramón Mendoza ült a királyi klub trónján, s uralma első felében roppant sikeres volt a gárda, mivel az első 5 évben 5 bajnoki címet zsebelt be. Illetve ’85-ben és ’86-ban UEFA kupa sikerek, előbbi pont a Videoton ellen történt. A ’90 utáni időszakban a teljesítmény visszaesett, ezzel egyidejűleg a klub gazdasági helyzete is megrogyott. Az 1995-ös év változást hozott, az addigi alelnök személyében, Lorenzo Sanz lett az új vezér. S vele a Real egyik legsötétebb, és egyben legrapszodikusabb időszaka kezdődik meg. Dacára a pénzügyi nehézségeknek, Sanz saját pénzen további sztárok igazolásában látta a siker kulcsát. (ismerős?) Így érkezett az alakulathoz Seedorf, Suker, Mijatovic és Roberto Carlos. 1996-ban a csapat élére új edzőt neveztek ki, Valdanót váltva Fabio Capellót.

Suker és Raúl

Sanz affinitást érzett, hogy rendre beleszóljon az edzők dolgába. Hol a kezdő összeállításában, hol az átigazolásba. (ismerős?) Annak rendje és módja szerint szinte mindegyik tréner viharos körülmények között távozott, miután alaposan összeveszett az elnökkel. Capellót a bajnoki arany ellenére ’97-ben meneszti (bár a talján is alig várta, hogy mehessen…) – 10 évvel később szintén a bajnokság elhódítását követően áll fel a kispadról. Heynckest a BL trófea begyűjtése ellenére távolítja el az egyesülettől. Camacho csak 22 nap erejéig tesz látogatást a madridi kispadon, majd kapcsolatuk hamar zátonyra fut. ’98-ban érkező Guus Hiddink se lesz sikeres. A csapatban belső problémák alakulnak ki, a morál megromlik, Seedorf több ízben is verekedésbe kerül a csapattársakkal. 1999 februárjában régi barátja, John Toschackkal szenved a csapat. A média sorozatos támadását egy ideig állja Sanz, azonban köztük is vita alakul ki, így Toschacknak is odébb kell állnia. A Real Madrid reputációja is csorbát szenved ezen időszak alatt, mivel az edzők sorsa minden eddiginél instabillá vált, a Realé lett a legkönnyebben boruló pad. A több téves igazolás mellett az akadémiája se bizonyul sikeresnek. Csak két tehetség váltja be a hozzá fűzött reményeket, Guti és Raúl.

Raúl fiatalon

1999-ben, dacára a halmozódó adósságállománynak (megint) nagybevásárlásban látja a siker kulcsát, így az alakulat kiegészül többek között McManamannal (őt a Bosman-szabálynak köszönhetően ingyen igazolta), Salgadoval, Helguerával és 30 millió dollárért Nicolas Anelkával. Novemberben házon belülről érkezik a kispadra Vicente del Bosque. A spanyol állandóságot és nyugalomat költöztet a csapatba, ami az eredményekben is realizálódni fog. 2000-ben nagy menetelésbe kezdenek Fernando Redondo vezérletével, előbb két vállra fektetik az elődöntőben, a címvédő Manchestert, majd a fináléban kapitulációra kényszerítik a Valenciát. 2000. nyarán elnökválasztást tartanak Madridban, mely során Florentino Pérez kerül ki győztesen. Érdekesség, hogy a következő években igencsak rosszra fordul az egykori elnök sorsa, mivel 2008-ban börtönbe kerül hamis csekk miatt. Egy évvel később újra sittre kerül, ezúttal műtárgyat próbált kicsempészni Spanyolországból. Mielőtt azonban folytatnám Florentinóval, kénytelen vagyok visszább menni az időben, egészen 1943.-ig. A klub nagyon rossz helyzetbe került, köszönhetően a polgárháborúnak, ezen válság kezelésére Santiago Bernabéu Yeste jelentkezik. Az egyesület leghosszabb ideig regnáló első embere megépítteti az első edzőkomplexumot, felhúzza az új stadiont, a Chamarínt, ami később róla lesz elnevezve. Olyan játékosokat igazol, mint Alfredo di Stéfano, Puskás, Kopa, Rial, Gento, Santaamaría, del Bosque vagy Santillana.

Fáradhatatlanul, teljes odaadással dolgozott szeretett klubjáért, mellyel a futball történelem egyik legnagyobb alakjává vált. Egészen az utolsó pillanatokig tevékenykedett, amikor 1978-ban pont a VB alatt elhunyt. Egész Spanyolország szerette és gyászba borult. Regnálása alatt hat BEK-et, tizenhat bajnoki serleget, hat kupagyőzelmet és egy világkupát gyűjtött a Real Madrid.

Galaktikusok

Ezt a hagyományt kívánta újrateremteni Florentino Pérez, ennek céljából 2000-ben leigazolta Figót, majd 2001-ben Zidane-t, 2002-ben Ronaldót, 2003-ban Beckhamet. Illetve jó érzékkel adott túl egy edzőkomplexumon, kiváló szponzori szerződéseket kötött és ügyes hitelfelvételekkel visszaemelte a klubot a leggazdagabbak közé – vagy legalább az adósságot nagy részét eltűntette. Egy darabig életképesnek is tűnt az általa megálmodott Galaktikus alakulat, mivel del Bosquéval újra BL serleget nyernek, 2002-ben.

Zidane és Raúl a BL fináléban

2003-ban meneszti a sikeredzőt, lapátra teszi a Mórt, s megkezdődik a krízis időszaka. A sztárok igazolásán kívül, a keret mélysége nem megfelelő, a csapat középpályája és védelme maximum középkategóriás, kényszermegoldásokkal tarkított, szemben a támadószekció galaktikusaival. Kialakul a Pavon és Zidane mitológia, Makélélé távozása, névtelen edzők. Gravesen leigazolása, valamint olyan edzőkeringő veszi kezdetét, hogy az egyszeri szurkoló beleszédül. 2006-ban végleg befuccsol a terv, s lemondásra kényszerül. A következő három évben Calderón a presidente, s ez idő alatt 2007-ben Capellóval bajnoki cím áll a házhoz, 2008-ban Schusterrel. 2009-től visszatér Pérez, és Mourinho edzősködése alatt, visszafogottabban tevékenykedik,  bár megválasztása után Madridba csábítja Kakát, Benzemát és persze Cristiano Ronaldót. Tovább építve a galaktikus brigádot, elhozta Bale-t és Hameszt is.

Galatikusok 2.0.?

Konlúzió

Felidézve mit tett Florentino és Fernando:

1. A sikeresség nem garantálja az edző pozícióját

2. A fiatal saját nevelésű tehetségek kisebb szerepet kapnak, fontosabb a sztárok igazolása

3. A gazdasági érdekek felülírják a sportszakmai érdekeket.

A Real Madrid újkori arculatának létrehozásában – amely sokakban negatív érzéseket kelt – jelentős szerepe volt Sanznak és Péreznek. Bár Bernabéu-féle dicső hagyományokat és korszakot szerették volna visszaállítani, a kisebb-nagyobb sikerek ellenére szerintem ez nem sikerült maradéktalanul. A hiba abban keresendő, hogy nem a megfelelő módon tették mindezt. A Yeste-féle hagyományok újjáteremtéséhez nem elég a pénz és a sztárok igazolása. Mindkét elnökből hiányzik a bizonyos fokú ésszerűség, és néha a szakmaiság. Hiszen a királyi egyesület lehetőségei és forrásai nagyobb sikerekre predesztinálják. Azonban nem lehet szó nélkül elmenni Pérez munkássága mellett. A negtívumok mellett rettentő sokat tett a jelenlegi helyzetért. A legnagyobb sztárokat csábítja ide évről.évre, Zidane miatt külön jár a pirospont. Emellett remek pénzügyi érzékkel a leggazdagabb klubok közé emelte a Madridot. Fejlesztette a csapat tréningközpontját,  körülményeit és a stadiont illetve egyéb infrastruktúrát. Küszöbön áll a stadion átépítése és jelenleg talán a világ legjobb edzőjével rendelkezünk. A csapat házatáján ezúttal nincsenek balhék, sőt harmónia és béke uralkodik. Így el kell ismerni, hogy a jelenlegi eredményekben neki is jelentős szerepe van.

A Dortmund és a Bayern ugyan különböző utakat jártak be, de mindenképpen ellenpéldaként szolgálnak a Real Madridnak és a jelenlegi, illetve jövőbeli első embereknek. A másik két példa is mutatja, hogy miképp lehet ésszerűbben, kevesebb pénzből a saját nevelésekre támaszkodva sikeresen vezényelni egy klubot a mai futballban. A posztmegírásához ezúton is szeretném megköszönni Salidigger segítségét! Folytatás következik…