M, mint marcipán

Be kell vallanom, hogy már régóta motoszkált a fejemben egy poszt róla, de csak mostanra jutottam el odáig, hogy meg is írjam. Nem tagadom, Iker mellett ő a legnagyobb kedvencem a csapatból, és nem csak azért kedvelem őt, mert folyton elalélok a játékától, hanem mert emberileg is egy abszolút szerethető srác. Valahol szégyellem is, hogy sem itt, sem a korona mögött nem szenteltünk neki még posztot, pedig már bőven kiérdemelte az itt eltöltött idő alatt, úgyhogy ezt most pótoljuk, méghozzá rendhagyó formában.

Marci valamivel több mint 26 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot a szamba fővárosában, Rióban. 9 évesen kezdett el a futballal foglalkozni, eleinte futsalt játszott – innen azok a brutál cselek – majd később áttért a nagypályás focira, és nagypapájának is köszönhetően leigazolta őt a Fluminense. A felnőtt csapatban 2005-ben mutatkozhatott be, és mindössze 2 szezont töltött a brazil csapatnál, mielőtt Calderón leigazolta volna őt.

Itt éppen Pipáékat alázza tönkre…

18 évesen került a Real Madridhoz úgy, hogy egyből ki lett kiáltva Roberto Carlos utódjának, ennél nagyobb terhet nem is kaphatott volna. Szerencséjére a brazil kontingens (Émerson, Cicinho, Baptista, Ronaldo, Robinho), de legfőképp maga Robi Carlos mindenben a segítségére volt, Szilveszterkor pl. áthívta őt és kedvesét, hogy ne érezzék már magukat olyan egyedül, szóval a beilleszkedés szinte zökkenőmentesen történt, sőt 2007. január 7-én már debütálhatott is a nagycsapatban a Depor ellen, a második félidőben Ronaldóval melegített, majd csereként váltotta a jó öreg Salgadót. A következő szezonban Bernd Schuster alatt egyre több lehetőséget kapott, gyakorlatilag alapemberré vált, és kezdhettünk megbarátkozni azzal a jóleső gondolattal, hogy a kis brazil személyében egy csiszolatlan gyémántra leltünk, amely gyémánt idővel képes lesz pótolni Robit. Ezt azonban Schuster lelépése után az újonnan kinevezett edző, név szerint Juande Ramos nem feltétlen osztotta ezt a véleményt, ő ugyanis inkább Arbeloa 2.0-át, azaz a hótfogalmatlan Heinzét preferálta helyette a balhátvéd poszton, de mentségére legyen mondva, hogy legalább szélsőként azért számított rá. Az igazi áttörés azonban egy évvel később, Pelle edzősködése alatt következett be nála, parádés szezont futott akkor a mi bohócunk, ezt jelzi a bajnokságban jegyzett 4 gólja és 9 gólpassza, amit azóta sem tudott túlszárnyalni. Mourinho érkezése semmit nem változtatott a helyzetén, ugyanúgy alapembernek számított Zsozé bácsinál is, sőt a támadójáték egyik legfontosabb kulcspontjává vált (Marcelo-CR-Özil trió). Itt kell megjegyeznem, hogy ha meg kéne említenem egy gólt tőle, akkor mindenképpen a Lyon ellen szerzett hihetetlenül fontos találatát hoznám fel. Az a gól pontosan bemutatja, hogy milyen játékos is ő valójában, tulajdonképpen akkor hittem el végleg, hogy idővel belőle bizony nagy játékos lesz.

A mágikus CR-Marcelo páros…

2011 nyarán érkezett a nyakára egy 30 millás rivális, de ez egyáltalán nem zavarta őt, ugyanúgy dolgozott tovább, mint azelőtt, sőt nemhogy nem lettek problémák belőle, hanem még profitált is kettejük rivalizálásból a csapat. Tökéletesen kiegészítették és kiegészítik mind a mai napig egymást. Aztán Mourinho utolsó szezonjában sajno lábtörtést szenvedett, ami megmutatta, hogy mennyire is tud hiányozni a csapatból, de szerencsére még erősebben tért vissza a pályára, Ancelotti alatt – bár voltak gyengébb periódusai – már újra a régi fényében tündökölt, melynek nagyszerű megkoronázása volt a Lisszabonban lőtt gólja. Az utána lévő gólöröm mindent elmondott róla, többek között azt is, hogy mennyire fontos neki ez a klub, nagyon. Azt hiszem, Iker és Ramos után abszolút ő a megfelelő ember a csapatkapitányi karszalagra, és ezt Robi Carlos is így gondolja, aki a következőket nyilatkozta róla még a VB előtt: „Nem számít, hogy Marcelo olyan jó-e, mint én, vagy még jobb, mert történelmet ír. A Real Madridban és a válogatottban is meghatározó. Egy fenomenális játékos, ezért is tartják a világ legjobb balhátvédjének. Nagyszerűen alkalmazkodott a Real Madridhoz és a brazil válogatotthoz is. Nagyon fiatalon igazolt Spanyolországba, kiemelkedő fejlődésen ment keresztül, és azóta már a Habfehérek egyik csapatkapitánya, ami nem könnyű feladat. Ráadásul emberként is szenzációs, remek fickó.” Szerintem ezzel nem lehet vitatkozni.

A helyén van a szíve!

Marcelóról egyelőre ennyit, most beszéljünk általánosságban a szélső védőkről. Régen teljesen egyértelmű volt, hogy egy védő csak a védekezéssel foglalkozott, manapság azonban már elképzelhetetlen, hogy egy full back csak a romboláshoz értsen, legalábbis komolyabb szinten. A mai szélső védőknek képzettnek és sokoldalúnak kell lenniük, hiszen csak így szerepelhetnek hatékonyan egyszerre védekezésben és támadásban is. Ez persze nem azt jelenti, hogy ez az elmúlt időszakban alakult csak ki, ugyanis ezzel, mármint a támadó felfogású szélső védőkkel már régebben is lehetett találkozni, egészen pontosan a brazilok használták először ilyen értelemben ezt a posztot még az 1950-es évek idején. Ekkor terjedt el Brazíliában is a 4-2-4-es formáció, amely tulajdonképpen meghozta számukra 1958-ban az első világbajnoki címet. A brazil rendszer annyit módosult az akkoriban „divatos” 2-3-5-ös felálláshoz képest, hogy a bal-és a jobbfedezet gyakorlatilag visszalépett a védelembe és védő helyett kvázi szélsőként funkcionáltak, azaz rendre felmentek a támadásokkal, amivel komoly gondot jelentettek az ellenfél védőinek, hiszen nem tudták, hogy pontosan kinek is kellene rájuk figyelni, illetve kiváltani.

Említettem a sokoldalúságot, amely az utóbbi években egyre nagyobb fontossággal bír egy játékos esetében, nem véletlenül fogynak a hagyományos szélsők és veszik át a helyüket a tükörszélsők. Míg előbbiek esetében a feladat csupán arra korlátozódik, hogy az alapvonal felé törve a védelem mögé kerüljenek és beadásokkal szolgálják ki a középcsatárt, addig utóbbiak feladata kiegészül a góllövéssel, sőt ez válik prioritássá. Ennek következtében valakiknek át kellett venniük a hagyományos szélsők szerepét, ez végül a szélső hátvédekre hárult. Ők egyrészt, szélességet biztosítanak a csapat számára, amire azért is szükség van, mert a támadóközéppályások sok esetben középre húznak a kapu felé, és ahhoz, hogy továbbra is biztosított legyen a labdabirtoklás az ellenfél térfelén jól jönnek a felfutó védők. Másrészt, az egyéni felfutásaiknak következtében az előkészítésben is szerepet tudnak vállalni, továbbá „overlap„-ot képesek kialakítani az ellenfél szélső védőjével szemben, ami azt jelenti, hogy létszámfölényes helyzet alakul ki a szélen, melynek köszönhetően áttörési pontok jöhetnek létre.

Tudjátok nagyon jól, hogy nálam a statisztika gyakorlatilag kihagyhatatlan egy posztból, most sem lesz ez másképp. Megvizsgáltam pusztán számok alapján, hogy a tavalyi szezonban hogyan teljesítettek az egyes szélső bekkek támadásra és védekezésre lebontva. A védőket az öt topliga BL-ben induló csapataiból vettem. Külön számítottam egy védekezési és egy támadási hatékonyságot, a védekezésnél a meccsenkénti átlagos szerelésekből, lefülelt passzokból, tisztázásokból, blokkolt lövésekből és az elveszített párharcokból (magyarán hányszor cselezték ki az adott hátvédet egy meccsen) képeztem egy számot egyenlő súlyozással, a támadásnál pedig a gólok és az asszisztok számából, a meccsenkénti lövésekből, kiosztott kulcspasszokból, sikeres cselekből, beadásokból és a beadások pontosságának mértékéből. (Coentraónál és Lahmnál a tavalyelőtti szezont vettem figyelembe, mivel a portugál sérülések, míg a német bekk Pep nagy ötletének köszönhetően alig játszott az eredeti posztján.)

– Védekezésben a leghatékonyabb a Chelsea mindkét oldalon bevethető szélső bekkje, Azpilicueta lett, gyakorlatilag a védekezés minden elemében az elsők között volt, továbbá nyugodtan kiemelhetjük Coentraót is, aki a 8. legjobb értékkel rendelkezik, ő és Marcelo között egyébként igazán csak a tisztázások számában van érdemi különbség. Fabio majdnem kétszer annyit (2,9) tisztázott átlagban egy meccsen, mint Marci, ami nyilván abból adódhat, hogy általában sokkal többet tartózkodik a saját tizenhatosa közelében, mint brazil társa, és nem meglepő módon ez a különbség az Arbeloa – Carvajal kettős esetében is fennáll. A legtöbb tisztázás amúgy Evra nevéhez fűződik (5,5).

– Az elveszített párharcokat tekintve bármennyire is meglepő lehet, de Marcelo a legjobbak között van (0,5), pedig róla – némi joggal – az a kép lebegett/lebeg, hogy csak az nem veri meg egy az egyben, aki nem akarja. Igaz, ebben a szezonban ez a szám jóval magasabb (1,7), szóval nem lett hirtelen védekezés specialista, mondjuk Lahm sem lehet büszke ebbéli teljesítményére (1,1).

– A legveszélyesebb játékos támadásban Lahm lett főként a 11 gólpasszának köszönhetően, melynél senki nem osztott ki többet, de Alaba, Marcelo és a két evertonos, Baines és Coleman is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, nem mellesleg utóbbi neve mellett áll a legtöbb gól (6).

– A legtöbb lövést és beadást Alaba adta (1,7 és 1,1), de Maicon, Alves és Marcelo sem marad el tőle sokkal.

– Ami pedig a kulcspasszokat és a sikeres cseleket illeti, talán nem véletlen, hogy mindkettőben a mi Marcink bizonyult a legjobban teljesítőnek (1,6 és 1,3). Carvajal gyengébben teljesített nála, bár ha a tavalyelőtti szezonját vesszük – amikor is a bundás legjobbjának választották a posztján – akkor csak a számok alapján ott lenne az élbolyban, sőt védekezésben egyenesen a legjobb mutatóval büszkélkedhetne.

A kapott eredményeket átlagoltam, majd elhelyeztem őket egy koordináta-rendszerben. Értelemszerűen minél inkább jobbra és feljebb található valaki, annál jobban teljesített támadásban, illetve védekezésben. Látható, hogy Marcelo védekezésben picivel átlagon aluli, azonban ha a támadási hatékonyságot nézzük, akkor messze kiemelkedik a mezőnyből néhány társával együtt. Kurzawa, Zabaleta, Baines, Evra és Ivanovic mindkét hatékonysága átlagon felüli volt. Aztán ott van pl. Azpilicueta, aki bár védekezésben brutál mutatókkal bír, de támadásban egy zsák krumplinak is több haszna lenne helyette.

A statisztika is azt mutatja, hogy Marcelo egészen parádés kis játékos, sőt támadásban szinte senki sem fogható hozzá. Adódik a kérdés, hogy vajon biztos az ő számára legideálisabb poszton játszik? Talán igen, talán nem. Én azok közé tartozom, akik azt mondják, hogy előrébb, pontosabban a középpályán több hasznát vennénk. A poszt elején említettem, hogy Marci Pelle alatt vált klasszis játékossá, borzasztó jó szezont futott a maga 4 góljával és 9 gólpasszával. A chilei jól ráérzett akkor arra, hogy Marcelót bizony egy sorral feljebb is be lehet vetni, ennek következtében sokszor szerepelt a balszélső poszton, méghozzá nem is eredménytelenül.

Ancelotti egész nyugodtan lemásolhatná a chilei edzőt, és alkalomadtán feltolhatná a brazil bekket a középpályára, pláne miután Mariska már nincs a csapatnál, ugyanis ha van játékos a földön, aki kreativitásban, gyorsaságban, cselezőkészségben, mezőnymunkában, védekezésben pótolni tudja az argentint, akkor az Marcelo.

Azt nem állítom, hogy ezzel minden azonnal megoldódna, azaz a védekezésünk is megszilárdulna és a támadójátékunk is még gördülékenyebbé válna, de véleményem szerint az kétségtelen, hogy mindkettőben előre lépnénk. Az a poszt biztosan jobban feküdne Marcelónak, mint pl. Hamesznek, védekezésben pedig szintén többet tudna hozzátenni azon a poszton a brazil, mint Iscóék, ráadásul ebben az esetben Coentrao lenne mögötte, aki jóval fegyelmezettebb. Az egyik fő probléma a védekezésben egyébként is az, hogy a felfutó szélső védőink nem tudnak visszazárni, mert annak még bele kéne férnie, hogy Marcelo felfut és adott esetben nem ér vissza, de ha Dani is felkolbászol, akkor azt már nem lehet kivédeni, jó példa erre legutóbb a Villarreal elleni meccs, amikor kb. öt percenként kerültek az ellenfél támadói a védelmünk mögé a szélen hol Marcelo, hol Carvajal oldalán. Ezen mindenképpen javítana a Coentrao-Marcelo kettős a bal szélen.

Nem normálisak… 🙂

Még mielőtt valaki félreértené, az előbb felvázoltak távolról sem Az Egyetlen Megoldás a csapat problémáira, csupán egy lehetséges opció. Nem is lehetne ezt állandósítani, hiszen Fabio barátunk közel annyi időt tölt az orvosi szobában, mint az Arsenal teljes kerete összesen, arról nem beszélve, hogy óriási luxus lenne emiatt Iscót és Hameszt is a padon jegelni, ettől függetlenül remélem Carlo papa lát ebben fantáziát és jó párszor előhúzza majd a kalapból, pl. egy clasicón mondjuk meg lehetne lepni vele Messiéket, ahogy tavasszal erőteljesen megleptük őket az új poszton játszó Mariskával is. Meglátjuk, mindenesetre teljes nyugodtsággal tölt el, hogy a csapatban sok az összetett játéktudással bíró, sokoldalú játékos, ugyanis a modern futballban egyre inkább ilyen típusú játékosokra van/lesz szükség.

Forrás: 1, 2, 3, 4

———————————————————————–

Este pedig Hajrá, Magyarok!