Categories: BeharangozóLa Liga

La Liga 26′ 19/38: zárjuk jól az első felét!

Igaz, hogy a Spanyol Szuperkupa miatt előrehozott mérkőzés okán, de ma a meccsek számában elérkezünk a La Liga félidejéhez. A Betis látogat a Bernabeuba, és amíg a Barca 4 ponttal megy előttünk, folyamatos győzelmi kényszerben vagyunk, ha szeretnénk még álmodozni a végső sikerről.

Sajnos, mint ismeretes Mbappe nagyjából 3 hétre kiesett, ami hatalmas érvágás, különösen a Sapanyol Szuperkupa vonatkozásában. Huijsen továbbra is túlterheléses tüneteket mutat, így őt is kihagyja Xabi a mai keretből. Valami biztosan nem kerek a Madrid fizikai felkészítése körül, mert Perez a hírek szerint újra Pitusra bízza az ezzel kapcsolatos feladatokat. Maradnak Xabi emberei, csak szakértőként föléjük, vagy melléjük érkezik vissza a francia szakember.

Többször szóba került az a bizonyos modern gép, mely képes a játékosok ízületeit, izmait monitorozni, és előre jelezni, ha komolyabb sérülés esélye fenn áll bármelyik izomcsoportban. Amikor a klub izomfáradásos tüneteket kommunikál egy-egy játékos kapcsán, akkor ennek a gépnek a jelzését veszi komolyan, és hagy időt a játékosnak a regenerálódásra, ahelyett, hogy túlfeszítve a húrt, eljutna a futballista a konkrét sérülésig. Ez a gép jelzi, hogy Huijsen továbbra is pengeélen táncol, nem jók az adatai.

Jó hír viszont Carvajal visszatérése – mintegy 2 hónap után – nagy kérdés, mennyire lehet formában, és meddig bírja újabb sérülés nélkül.

Kapusok: Courtois, Lunin és  Sergio Mestre.
Védők: Carvajal, Alaba, Asencio, Carreras, Fran García, Rüdiger, Mendy és David Jiménez.
KP: Bellingham, Camavinga, Valverde, Tchouaméni, Arda Güler, Ceballos és Thiago Pitarch.
Támadók: Vinicius., Rodrygo, Gonzalo és Mastantuono.

Barhim a válogatottjánál teljesít szolgálatot, de talán kimondható, hogy az ő hiányát most kevésbé fogja érezni a csapat, és hátha kapni fog a neki szánt percekből Gonzalo, akinek formába hozása nagyon fontos feladat lenne. Azt gondolom, hogy ha Vinicius szeretne még bármilyen pozitív nyomot hagyni a Real idei szezonján, akkor keresve sem lehetne erre megfelelőbb pillanatot találni. Ha maradt benne valami profizmus, akkor összeszedi magát és megmutatja, hogy Mbappe hiányában rá lehet bízni az ellenfél védővonalainak szétzilálását. A képességeit ismerjük, sajnos a hozzáállását is ebben a szezonban. Nézzük meg akar-e/tud-e ezen változtatni! Reménykedhetünk még a feltámadni látszó, a bizalmat újra megkapó Rodrygóban, és azokon a mérkőzéseken, ahol nem feltétel a fizikai párbajok folyamatos megnyerése, még ő is lehet kulcsember.

A Betist illene otthon megverni, ezzel a kerettel is egyértelműen mi vagyunk a jobb csapat, és mint említettem, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy egyetlen pontot is elszórakozzunk.

16:15-kor kezdünk!

Sultan

View Comments

  • Great vibes and very fair odds. It is hard to find a site this honest these days. I'm sticking with bd8999vet from now on.

Share
Published by
Sultan

Recent Posts

BL: Vinícius az olasz fővárosba érkezik

A címet a téli átigazolási időszak vezető híreként is szívesen olvasnám, de ezúttal még csak…

3 nap ago

Liga 26/27 8#: a negyedik helyről várjuk a folytatást

A madridi derbi veresége után José Mourinho már nem kizárólag a játékvezetőkkel foglalkozik. A portugál…

1 hét ago

Liga 26/27 7#: Simeone vs. Mou – 12 év után újra!

Vasárnap délután ismét megáll egy pillanatra Madrid: az Atlético a Metropolitano gyepén fogadja a Real…

4 hét ago

Liga 26/27 6#: ilyen Elchék ellen nem veszíthetünk pontot!

Tavaly az Elche otthonában csak egy 2-2-es döntetlenre futotta, emlékezetesen rossz játékvezetés mellett. Idén sem…

1 hónap ago

Liga 26/27 5#: Ilyen Rayók ellen nem veszíthetünk pontot!

A Real Madrid ma este a Rayo Vallecanót fogadja a Bernabéuban, ahol José Mourinho csapata…

1 hónap ago

BL 26/27: klasszikus ez is – nem lesz egyszerű!

Kevés olyan párosítás akad az európai futballban, amely annyi emlékezetes pillanatot tudhat maga mögött, mint…

1 hónap ago