Categories: BeharangozóLa Liga

La Liga 30/38: nem vagyunk jóban a Valenciával!

A szombat délutáni matiné keretében fogadja a Real Madrid a Valencia együttesét a Bernabeu stadionban. A Valenciával akkor romlott meg a klub viszonya, amikor durva rasszista inzultusok érték Viniciust. Majd az árvízes havária után a klubunk nagylelkűen támogatta a várost, mégis a következő vendégjátékunk alkalmával, ismét csak durva szidalmakat és ellenséges fogadtatást kapott a csapat.

Ráadásul a játéktéren is taplón viselkedett a Valencia, de szerencsére január végén elhoztuk tőlük a 3 pontot egy 2-1-es győzelemmel. Sokan kívántuk akkor, hogy essenek inkább ki a viharba! Akkor azt mondtam, hogy hálából majd a Bernabeuban ki kell őket tömni, mint a döglött rókát (denevért), de fókuszálva a jelenlegi helyzetünkre, és a jövő heti, sokkal fontosabb BL mérkőzésre, egyszerűen csak meg kell őket verni.

Különös tekintettel arra, hogy ismét sikerült magunknak egy hosszabbításos találkozót intézni hét közben, és a fáradság mellett a legtöbb játékosunk kisebb sérülésekkel is küzd. Már annak is örülni kell, hogy Lunyin izomproblémái ellenére valószínűleg vállalja a játékot, és nem a harmadik számú kapusnak kell védeni (aztán majd meglátjuk).

Nem a Real Sociedad ellen derült ki, de az a mérkőzés is ráerősített, hogy komoly meccsen Valverdének a jobb bekk pozícióban kell játszania. Egyszerűen nincs más opció. Az is megmutatkozott ismét, hogy mennyire nehéz már ennyi mérkőzéssel a hátunk mögött és még sokkal magunk előtt bármiféle motivációt találni. Az „átlagos” találkozókat egyértelműen megpróbálja a gárda a lehető legkisebb energia befektetéssel lehozni. Az ilyen hozzáállásba nagyon könnyen csúszik bele a hiba. Főleg hátul. És ha borul a meccsterv, akkor általában az a vége, hogy még a „normális” befektetett energia is kevés lenne, további erőtartalékokat kell megmozgatni, és a nap végén a sporolós meccsből, egy extra fárasztó összecsapás lesz. Nagyjából ez történt a Real Sociedad ellen is. Az egyetlen pozitívum, hogy legalább a CdR döntő meglett, és egy győztes meccs után pszichésen könnyebb a regeneráció.

A keret hiányosságai így a szezon hajrájában hatványozottan jönnek ki. A szélső védők hiánya, döntő lehet a továbbiakban. Fran Garcia a maga módján még csak-csak megoldja a feladatát, no ő sem Marcelo szintjén, de egy jó iparos színvonalán, és ha még Vinicius is hajlandó lesz passzolni neki, még akármi is lehet. Valószínűleg a jobbon Valverde ma nem lesz beáldozva, így minden valószínűség szerint Lucas Vazquez kevés hibájáért kell majd imádkozni.  Rüdiger fejesgóljai is mutatják, mennyire hiányzik egy magas center. Talán még Tchou képes időnként fejjel veszélyeztetni, vagy Bellingham, de utóbbiaknak sokkal inkább az lenne a feladatuk, hogy a labdát a centerbe bejuttassák. Egyszerre nem lehetnek itt is, meg ott is.

Viniciust a kupameccs hajrájában mutatott teljesítményéért abszolút dícséret illeti. Nem tudom honnan kapta elő azokat az energiákat, de feltűnően jól bírta a végét nem csak fejben, de fizikálisan is. Ismét volt visszafutásban is kulcs mentése, amikor hatalmas vágtában az ellenfél 16-osán belülről ért vissza a kontrát megállítani a saját 16-osunk vonalán.

A Valencia 16 szezon óta nem nyert a Bernabeuban, az idei formájuk sok kívánnivalót hagy maga után, ennek ellenére a „szimpatikus” edzőjük azt nyilatkozta a tegnap a sajtónak, hogy nyerni érkeznek. Mondjuk azt nem mondhatta, hogy megpróbálják megúszni valahogy. Madrid erősen felhős, 11 fok van, reméljük  Valencia alkalmazkodik ehhez kevésbé. Bár a csili-vili stadionunk teteje zárható, jöhet eső, jöhet hó…

Kezdés 16:15-kor.

Sultan

View Comments

Share
Published by
Sultan

Recent Posts

BL: Vinícius az olasz fővárosba érkezik

A címet a téli átigazolási időszak vezető híreként is szívesen olvasnám, de ezúttal még csak…

3 nap ago

Liga 26/27 8#: a negyedik helyről várjuk a folytatást

A madridi derbi veresége után José Mourinho már nem kizárólag a játékvezetőkkel foglalkozik. A portugál…

1 hét ago

Liga 26/27 7#: Simeone vs. Mou – 12 év után újra!

Vasárnap délután ismét megáll egy pillanatra Madrid: az Atlético a Metropolitano gyepén fogadja a Real…

4 hét ago

Liga 26/27 6#: ilyen Elchék ellen nem veszíthetünk pontot!

Tavaly az Elche otthonában csak egy 2-2-es döntetlenre futotta, emlékezetesen rossz játékvezetés mellett. Idén sem…

1 hónap ago

Liga 26/27 5#: Ilyen Rayók ellen nem veszíthetünk pontot!

A Real Madrid ma este a Rayo Vallecanót fogadja a Bernabéuban, ahol José Mourinho csapata…

1 hónap ago

BL 26/27: klasszikus ez is – nem lesz egyszerű!

Kevés olyan párosítás akad az európai futballban, amely annyi emlékezetes pillanatot tudhat maga mögött, mint…

1 hónap ago