A hétközi BL találkozó egész jól alakult, az ad hoc védelmünk ellenére is, a City otthonában győzni mindig olyan eredmény lesz, amire az ember felkapja a fejét. Akérmennyire is igaz, hogy a manchesteriek 2 éve sokkal gyilkosabb, könyörtelenebb csapat voltak. Hadd éljek a közhellyel, hogy a győzelmet nem kell megmagyarázni.
Ancelotti a meccs utáni sajtótájékoztatón rámutatott, hogy nagyon „veszélyes” eredmény ez az egygólos előny, mert egy mentálisan nem eléggé összeszedett csapatot könnyelmű játékba is belesodorhat. Ezt a gondolatmenetet tovább görgetve gondolom azt, hogy nagy megkönnyebbülés lehet a gárdának ez a siker, és nem lesz könnyű fejben visszajönni a hazai játéktérre és egy Osasuna ellen maximális koncentrációval pályára lépni.
Pedig pontosan erre lesz szükség, hogy NE fussunk bele egy Espanyolhoz hasonló fiaskóba. Nyilván a minőségbeli különbség adott, de ezt a pályán gólokra kell váltani. Az elmúlt három találkozásunkkor rendre rúgtunk nekik egy négyest (az Espanyol ellen is nagyon szépen nézett ki a múlt), ősszel is a Benabeuból egy 4-0-lal bocsátottuk őket haza.
Ezzel együtt érdemes észrevenni, hogy pontjaik nagy részét otthon gyűjtik be, a táblázat első felében vannak, azonos ponttal a Real Sociedaddal és a Gironával (pedig utóbbi egy meccsel már beljebb van), olyan csapatokat megelőzve, mint a Sevilla, Celta Vigo, vagy a Betis. Ha hagyjuk őket felpörögni, ha elhitetjük velük, hogy van keresnivalójuk, simán lehet, hogy vért fogunk brunyálni a 3 ponttért.
Olvasva a nyilatkozatokat, látva a keretet, valószínűleg lesz némi rotáció, ami nem feltétlen lenne gond, eléggé motiváltak voltak a cseréink a Leganés elleni CdR találkozón is. Szerintem a keretünkből bárki is legyen pályán, ha odatesszük magunkat, nem lehet gond ezzel az összecsapással. Remélem az Espanyol elleni emlékek még nincsenek olyan messze, hogy ne érezzük a felelősséget.
Pont utánunk fogadja majd az Atletico a Celta Vigót (Hajrá Aspas!), és vasárnap megy majd Barcelonába a Rayo Vallecano. Egy és két pont az előny, nem hagyhatjuk, hogy ránk előzzenek!
FIGYELEM! Korai meccs van 16:15!
A címet a téli átigazolási időszak vezető híreként is szívesen olvasnám, de ezúttal még csak…
A madridi derbi veresége után José Mourinho már nem kizárólag a játékvezetőkkel foglalkozik. A portugál…
Vasárnap délután ismét megáll egy pillanatra Madrid: az Atlético a Metropolitano gyepén fogadja a Real…
Tavaly az Elche otthonában csak egy 2-2-es döntetlenre futotta, emlékezetesen rossz játékvezetés mellett. Idén sem…
A Real Madrid ma este a Rayo Vallecanót fogadja a Bernabéuban, ahol José Mourinho csapata…
Kevés olyan párosítás akad az európai futballban, amely annyi emlékezetes pillanatot tudhat maga mögött, mint…