Már a 21. fordulóhoz érkezett a La Liga idei vesenyfutása, a Real Madrid ezúttal a „Dagi” Ronaldo által tulajdonolt Valladolid otthonába látogat. Mivel kora este a Villarreal meglepte a hazai pályán játszó Atleticót (1-1), egy győzelemmel további 2 ponttal meg tudunk lépni a Simeone legénységtől. Meg is fogjuk oldani!
Vinicius ma este tölti le az eltiltásának második mérkőzését, így ismét egy olyan találkozót tekinthetünk meg, ahol Mbappe és Vini nem lesznek egyszerre a pályán. A Las Palmas ellen zseniálisan működött a csapat, ez a meccs nekem egy ideig viszonyítási alap lesz mindenhez, és lehet analizálni a különbségeket bármely meccsel összehasonlítva.
A Salzburg ellen tudott folytatódni a gólözön, de kötelességünk belátni, hogy az osztrákok a biztos kiesés tudatában, a téli szünetből jöttek, enyhén szólva meccs- és motiváció hiányosan érkeztek a Bernabeuba. Ezzel együtt jó hír, hogy a Madrid élt a lehetőségeivel és még egy kicsit gólarányt is javítva lépett túl az ellenfelén. Jó ritmusban maradtunk.
A Valladolid nagyon ritkán tudta megnehezíteni a dolgunkat, igazából a Liga egyik fix kiesőjelöltje évek óta. Idén sincs ez másképp, tök utolsók – ha nem is reménytelen, de eléggé elkeserítő szituációban vannak. Ennek megfelelően Ancelotti akár rotálhatna is itt-ott, elvileg egy kissé felforgatott csapattal is meg kellene, hogy verjük őket.
Meglátjuk mennyire lesz bátor Ancelotti, mert 8 védővel érkezünk, a keretben van Jacobo, Lorenzo és Asencio is, szóval van lehetőség alternatív hátsó alakzatot beküldeni. A középpályán Tchouameni már elérhető, Camavinga még nem. Szerdán a Brest otthonában BL-ezünk, az lesz a sokkal fontosabb mérkőzés – szerintem valahogy észrevesszük majd ezt a kezdőben…
A Ligában egyébként az Espanyol lesz a következő ellenfelünk, majd február 8-án következik a nagy rangadó a Bernabeuban az Atletico Madrid ellen.
Szóval a ma esti eredménytől függetlenül is a tabella élén maradunk, persze a cél egyértelműen a 3 pont bezsákolása lesz.
Kezdés 21 órakor.
A címet a téli átigazolási időszak vezető híreként is szívesen olvasnám, de ezúttal még csak…
A madridi derbi veresége után José Mourinho már nem kizárólag a játékvezetőkkel foglalkozik. A portugál…
Vasárnap délután ismét megáll egy pillanatra Madrid: az Atlético a Metropolitano gyepén fogadja a Real…
Tavaly az Elche otthonában csak egy 2-2-es döntetlenre futotta, emlékezetesen rossz játékvezetés mellett. Idén sem…
A Real Madrid ma este a Rayo Vallecanót fogadja a Bernabéuban, ahol José Mourinho csapata…
Kevés olyan párosítás akad az európai futballban, amely annyi emlékezetes pillanatot tudhat maga mögött, mint…
View Comments
666pGameDownload has everything from what I can see upon initially opening. Its easy to use and its free. Try it out: 666pgamedownload
PH36 Login is super quick and easy to use. No annoying lag that I have experienced. Log in securely here: ph36login
Alright, j77login... Easy to log in, I'll give it that. Haven't explored the whole site yet, but first impressions are good. If you need quick access, this might be the one. Check them out at j77login.