A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel csak a 21. helyen szerénykedünk, úgy, hogy a két legnehezebb idegenbeli meccsünk következik. Szerda este az Anfielden kellene pontot/pontokat szerezni az eddig 100%-os teljesítményt nyújtó Liverpool ellen.
Köztudott, hogy a legnagyobb problémánk az elképesztő mennyiségű sérülttel van, de sajnos sokkal erősebb kerettel is voltak idén nehezen vállalható meccseink. Alaba, Militao, Carvajal, Vinicius, Rodrygo, Tchouameni hiánya durva nyomot hagy még egy Real szintű gárdán is. Szerintem ez a találkozó fix 1-es, bármi, ami ezen kívül alakul, csak meglepetés lesz.
Az egyetlen, amibe talán lehet kapaszkodni, hogy a Poolnak a BL-ben most simán belefér egy botlás, viszont a hétvégén a City ellen fognak játszani a PL-ben, az meg a 8 pontos előnyük birtokában felér egy bajnoki döntővel. Ha lesz egy kis szerencsénk, inkább arra fognak koncentrálni.
Vinicius és Rodrygo kiesésével még nagyobb teher hárul Mbappéra, akiről ugyanezt mondtuk a megelőző bajnokin, de őszintén szólva nem váltotta meg a világot. Gólját Vini hozta össze, és volt vele nagyon önzetlen. Szóval várjuk a kiugró teljesítményt a franciától, de egyre több kétségem van, hogy eljön-e ez valaha. Sajnos, ha 15 meccsenként egyszer húzó ember tud lenni, azzal se megyünk hosszú távon sokra…
Ma kiváló teljesítmény kell Bellinghamtől és Valverdétől, Camvinga nem hibázhat, és az ad hoc védelmünk sem csinálhat hülyeségeket. Térdre, imára, hogy Ceballos ne aludjon bele a meccsbe, hogy legyen a támadásainknak bármilyen ritmusa. Ancelotti nem tudta/akarta elmondani, hogy Valverde, vagy a visszatérő Lucas Vazquez kapja-e meg a jobb bekk pozíciót, de Fran Garcia dicsérete mellett olyat mondott, hogy Mendyre nagy feladat hárul majd szerda este.
Jó lenne meglepni a Pool-t, de ha csak az átlagosat hozzák, akkor mi nem fogunk ma nyerni. Egy döntetlen talán…. Ha meg jól fog ma játszani a hazai gárda, akkor nagy valószínűséggel otthon fogják tartani a 3 pontot.
21 órakor kezdünk.
Itt találhattok majd a meccs előtt stream linkeket.
Konkrétan elfogyott megint a védelmünk, nem mintha egyszer is teljes lett volna a szezonban. Ennek…
Egybehangzó a konszenzus, hogy a ma esti Sevillában sorra kerülő Copa del Rey döntő esélyese…
Ancelotti 19-re lapot húzott és azt gondolja, hogy könnyebben meglesz egy meccsen egy trófea (CdR…
Nagyon nehéz lesz a csapat motivációját összekaparni, nehezen jósolható, mi történik majd ma este. A…
Ha bepasszíroztunk volna egy gólt az Emirates-ben múlt héten, jelentősen bizakodóbb lennék. De ez a…
A halvány reményeink életben tartásához és az Arsenal elleni visszavágó felvezetéséhez igen jó lenne ma…