A BL Liga szakaszának második fordulójában a Real Madrid a francia Lille vendégeként lép pályára szerda este. Lehetett volna arról is emlékezetes ez az este, hogy az Mbappe testvérek először futballoznak egymás ellen, de ez mégsem fog megvalósulni, igaz nem azért, amiért elsőre gondoltuk.
Több francia vonatkozás is felmerül ezen a mérkőzésen azon kívül is, hogy a vendéglátó klub ilyen illetőségű. Az első, talán legfontosabb, hogy a mi Mbappénk játékra jelentkezett, ami akkor is jó hír, ha nem lehetünk biztosak benne, hogy pályára lép. A testvére elleni összecsapás mindazonáltal azért hiúsul meg, mert az öccse, Ethan egy komolyabb izomsérülést szedett össze a hétvégén a Le Havre ellen, így több hetet lesz kénytelen kihagyni. Értelemszerűen a mai BL találkozót is. Ismeretes, hogy mindkét fivér PSG sorait erősítette, és egyszerre hagyták ott a fővárosi klubbot, hogy még jobban fájjon, mindketten ingyen. További francia vonatkozás, hogy Camavinga végre valós szerephez juthat, miután Ancelotti az Atletico ellen még nem kockáztatta meg a játékát.
A Lille sorsolása nem túl szerencsés abból a szempontból, amiből a Real Madridé az: két olyan meccsel kezdenek, melyben nem ők az esélyesek. Az első fordulóban ennek megfelelően ki is kaptak a Sporting otthonában 2-0-ra, és azt hiszem, hogy a ma esti találkozón, a Real gyengeségei ellenére sem ők a favoritok. Ebből a nézőpontból a Real Madrid bemelegítése a BL-ben optimálisan folytatódhat, hisz a Stuttgartot sikerült felőrölni otthon, és nagyjából ekkora (lehet kicsit nehezebb) feladat lesz a Lille-t megverni a saját pályáján.
A Marca megjegyezte, hogy a spanyolok nagyon szép sportsikereket értek el Lille-ben úgy általában is. 2015-ben egy legendás meccsen itt harcolták ki a kosárlabda Eb-n a döntőbe jutást a Tony Parkerrel felálló hazaiak ellen. Az őrjöngő francia drukkerek szeme láttára Pau Gasol élete egyik legjobb meccsét tolta le, a 80-75-re megnyert találkozón: 40 pontot dobott és mellé rakott 11 lepattanót is. De voltak itt értékes spanyol sportsikerek a Davis Kupában, a futball Eb-n, és a Párizsi olimpia kézilabda találkozói kapcsán is. Röviden: nyerni járnak a spanyolok Lille-be.
Hogy ez a BL-ben és a Real Madrid esetében is így lesz-e, azt csak reméljük. A Pierre-Mauroy stadionban még sosem jártak a fehérek, értelemszerűen a Lille-el sem találkoztak még soha korábban. A játékunkon van mit javítani, és Ancelottinak is össze kellene kapnia magát, mert nem sikerült tanulni az Espanyol Alavés ellen a végén bekapott 2 gólból. A Tico ellen már eldobtunk 2 fontos pontot a hosszabbításban. Elsősorban ki kellene találni, hogy mit akarunk. Ha ki karjuk buszozni a végét 2-2 szárnyvédővel, akkor álljunk vissza normálisan, hogy ne lehessen egy olyan indítást abszolválni, mint amilyenből a gólt kaptuk. De még inkább szerezzük vissza azt a gyilkos ösztönt, amivel lemészároljuk a kinyíló, sorait feltoló ellenfeleket.
Arról most ne is beszéljünk, hogy milyen gyorsan megkapta a leckét Endrick abban a vonatkozásban, hogy mennyire nem volt helyes (még ha gól lett épp, akkor sem) elönzőzni a helyzetét, amikor egyszerűbb, és korrektebb megoldások is rendelkezésre álltak. A matracosok ellen mindenképp jobban kellett volna megjátszania a kontráját. Két jobb megoldás is létezett, vagy bevárja Bellinghamet egy kombinatív játékra, vagy viszi még és olyan távolságról süti el, ahonnan már kaput találhat és esetleg nagyobb esélye van gólt szerezni. Biztos vagyok benne, hogy el lett neki mondva, mit gondoljon ezekről.
A Lille 50 ezres stadionja egy gyönyörű és modern „mini” Bernabeu, még külalakra és funkcióiban is hasonló. Koncertezett itt sok-sok világsztár, volt benne salakpályás Davis Kupa döntő, de ami fontosabb, hogy elképesztő a hangulata, és ide tényleg nem nyerni járnak a vendégek.
A BL-ben, ahol elvileg rangosabb nemzetközi csapatok is megfordulnak, utoljára a Chelsea tudott nyerni 2022-ben, azóta nyolc győzelem és 3 döntetlen a mérlegük otthon, azaz konkrétan veretlenek. Az utolsó 8 nemzetközi meccsükből hetet megnyertek itt. Szóval, aki sétagaloppra számít ma este, annak felhívnám a figyelmét, hogy milyen harapós ez a Lille hazai közönség előtt. Ha nagyképűen állunk oda, akár ki is kaphatunk. Hogy tompítsam kicsit a pánikot :-), talán a legértékesebb játékosukat, a középső védő Leny Yorót elvitte a United, és bajlódnak a pótlásával. A bajnokságban nem tudják hozni a tavalyi formát és csak az 5. helyen állnak jelenleg, úgy, hogy hat forduló alatt már 8 pontot dobtak el. Szóval ezért nem lehetetlen fogást találni rajtuk.
Napi kis színes hír: a Borusia Dortmund Celtic elleni BL találkozója előtt brutális molinóval készültek a hazaiak. Az UEFA MAFIA felirat pompázott az egyik oldal lelátón, aláírva, hogy nektek nem a sport számít, csak a pénz!
Több országból legalább 20 vezető szurkoló csoport (Németországból a BL-ben érintett Bayern és a Leverkusen is) aláírta azt a proklamációt, melyben tiltakoznak az UEFA korrupt rendszere, és a játékosokat semmibe vevő versenynaptára ellen. Alakul ez…
A találkozóra 21 órakor kerül sor. Stream-eket itt is találhattok majd kb. 30 perccel a meccs előtt.
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…
View Comments
Your writing is like a breath of fresh air in the often stale world of online content. Your unique perspective and engaging style set you apart from the crowd. Thank you for sharing your talents with us.