Egy fontossá vált döntő: Real Madrid – Osasuna

Ismét egy 22 órás időpont, ami spanyol mércével még csak az este legjobb részének kezdete, de Európa más részein az éjfél körüli befejezés már azért elég késeinek számít. De egy Copa del Rey finálénak meg kell adni a módját, és különben is örüljünk, hogy nem valamelyik arab országban kerül rá sor. Mondjuk ehhez a névadó spanyol királynak is lenne már egy-két szava.

A cím leírásakor eszembe jutott, hogy vajon miért a Real Madrid a „hazai” csapat (azaz őt írjuk előre, mert a döntő ugye Sevillában, semleges helyszínen található). Jelentősége abban van, hogy a „hazai” csapat választhatja ki, milyen mezben szeretne játszani, és a „vendég”-nek kell alkalmazkodnia egy ettől eltérő színnel. Jelen esetben a Madrid, valószínűleg a habfehér garnitúrájában fog játszani, míg az Osasuna egy teljesen egyedi mezt készített a döntőre – majd ilyen szemmel is lehet tekinteni rájuk. Szóval azért a Madrid a „hazai” gárda, mert a klubot hamarabb alapították, mint az Osasunát. Gondolom nem egyszer felmerült korábban ez a kérdés, és a tradíciók döntik el, ki játszhat a hazai szettjében.

Az Osasuna története során másodjára jutott be a CdR fináléba, és ez lehet az első alkalom, hogy meg is nyeri. Elsőre a Betis ellen vesztettek 2-1-re. Ezt azért Ancelotti fiai próbálják majd megakadályozni – sokkal nagyobb tapasztalattal, hisz a Real Madrid 40. döntőjére készül, és 20. alkalommal szeretné a díszes trófeát a magasba emelni. Ez az 50%-os hatékonyság azért nem túl jó a Király Kupa döntők tekintetében, valahol mégis azt súgja, hogy a szezon vége felé gyakran harcban lehetett a bajnoki címért a Madrid, és akár tudatosan, akár tudat alatt, fontosabb lehetett az utolsó erők tartalékolása a magasabbra értékelt La Liga elsőség megszerzésére. Ennek annyiban van aktualitása, hogy kedden a City érkezik a szezon legfontosabb meccsére a Bernabeuba. (Hiába kérte a királyi gárda, hogy hadd játszhasson a BL-ben szerdán, az UEFA elutasította a kérést.)

A sevillai helyszín idén nem biztos, hogy sok szurkolót hoz az Osasunának, hisz a döntőig vezető úton a Fuentes és az Arnedo kiverése után mindkét sevillai első ligás klubot, a Betist, majd a Sevillát is búcsúztatták, hogy végül a Bilbao testén keresztül jussanak döntőbe. A Madrid – ha még emlékszünk -, a Cacereno buszozását csak nagy nehezen törte fel, és egy sovány 0-1-gyel jutott tovább. A Villarreal ellen idegenben sikerült győzni (2-3), majd következett az Atletico a Bernabeuban (3-1), és az emlékezetes idegenbeli diadal (0-1, 0-4) a Barcelona ellen.

A Real utoljára a 2013/14-es szezonban emelhette magasba ezt a trófeát, akkor a Barcát vertük 2-1-re Di Maria és Bale góljaival a Mestallában.

Kroos számára nem kell extra motiváció, mindenesetre tény, hogy 2014-ben érkezett a klubhoz, éppen az utoljára megnyert Király Kupa után pár héttel, szóval az ő vitrinjéből is hiányzik még ez a trófea. Egyébként a mai keretből Benzema, Modrić, Nacho és Carvajal nyert csupán CdR-t, szóval a keret nagy részének a legelső alkalom lenne. Fun fact, hogy Camavinga, ha ma nyer a Madrid, akkor 2 szezon alatt megnyeri az összes létező trófeát, ami a klub futballban elérhető a habfehérekkel. (!!!) Szerencsére biztosak lehetünk benne, hogy az is elegendő motiváció lehet számára, hogy duplázzon, majd triplázzon a trófeákból.

Ami a Madrid keretét illeti, igen nagy a variációs lehetőség, mert Mendy és Alaba már leülhet a kispadra, és Modricot is összedrótozták Belgrádban. Ezúttal nincs castillás srác a keretben, de így is – Lucas Vasquezt is ide értve – , 9 játékosból választhat Ancelotti a védelemben. Ezt azért is emelem ki, mert ez volt az a csapatrész, mely Militaóval az élen elszórakozta az utóbbi La Liga mérkőzéseket. Ez egy kupadöntőn megengedhetetlen volna! Elvárható, hogy ezt az eseményt maximális koncentrációval tiszteli meg minden játékos!

A várható kezdő így alakulhat:

Courtois; Carvajal, Militao, Rüdiger, Camavinga; Tchouaméni, Kroos, Valverde; Rodrygo, Benzema és Vinicius.

Az Osasuna így futhat ki a gyepre:

Sergio Herrera; Rubén Peña, Aridane, David García, Juan Cruz; Torró, Moncayola, Moi Gómez; Chimy Ávila, Budimir és Abde.

Az Osasuna számára ez egy történelmi lehetőség, és biztosak lehetünk benne, hogy megpróbálnak majd élni minden kis helyzettel, és megragadnak minden kis nüanszot, hogy a maguk javára fordítsák a találkozót. Masszív, jól összerakott középcsapat, mely ellen abszolút nem elég csak a mezeket kiküldeni a pályára. Legutóbb a Barca ellen a 27. perctől kezdve játszottak emberhátrányban, és csak 5 perccel a vége előtt tudta a meccset eldönteni a katalán alakulat. A klubnak ez lesz a szezon mérkőzése, néhány játékosnak akár élete legfontosabb találkozója. Az Osasuna ritkán kerül megszerezhető trófea közelébe. Biztos vagyok benne, hogy nagyot fognak menni. Egy teljes értékű, motivált Real Madridra lesz szükség, megfelelően hatékony helyzetkihasználással, hogy a végén a fehérek örülhessenek. Nyilván a keret mélysége, értéke, az egyéni kvalitások a Madrid mellett szólnak, de egy egymeccses döntőn bármi megtörténhet.

Ahogy a címben utaltam rá, egy nagyon fontos döntővé vált ez a Madrid és Ancelotti számára, hisz az oddsok nem mellettünk szólnak a BL-ben, és egy megnyert komolyabb kupa nélkül Ancelottinak minden bizonnyal távoznia kell a szezon végén. Nem beszélve arról, hogy mindenképp jelentene egy kis boostot mentálisan is ezzel a győzelemmel nekivágni a City elleni dupla meccsnek.

22 órától a Sport TV adásában élőben követhetjük majd az eseményeket.

Sultan

Share
Published by
Sultan

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago