BL, úton a legjobb 4 közé

A BL idei negyeddöntőinek visszavágójára kerül sok a héten, melynek keretében a Real Madrid Londonban vendégszerepel. A Chelsea ellen már az első találkozón eldönthette volna a párharc sorsát, de a kivégzés elmaradt. Reméljük nem kell majd visszasírni azokat a lehetőségeket.

Igazából ez az a meccs, ami elé nem kell a variációs lehetőségeket sorolni. Nem kell azon lamentálni, mi lesz, ha az egyik csapat szerzi meg a vezetést, és mi történhet, ha a másik. Jelenleg a Real Madrid annyival pont jobb ennél a Chelsea-nél, hogy viszonylag simán kivívja a továbbjutást.  Ehhez jó alapot szolgáltat a 2-0-s előny. Elég húzós érv, hogy ha a meccs folyamán bármikor rúgnak egy gólt a habfehérek, akkor a rendes játékidős továbbjutáshoz 4 gól kellene a Chelsea-nek. Ez azok után elég erős kép, hogy a londoniak az utolsó 5 találkozójukon egyetlen gólig jutottak. A hétvégén otthon kaptak ki a Brighton-tól. Az meg csak maró szarkazmussal nevezhető fejlődésnek, hogy ősszel egy négyest kaptak Brightonban, ahhoz képest már jobb ez a dupla, amivel a hétvégén kikaptak.

Ha kicsit távolabbról nézzük, megállapítható, hogy egy kifejezetten gyenge támadó potenciállal rendelkező csapat tendenciózus lecsúszásban van. 4 bukott edző után, Lampard személyében (vissza)hoztak egy olyan edzőt, aki szintén megbukott korábban a Chelsea-vel. A bukott edzők helyére egy másik bukott edző érkezett, akiről az elmúlt meccsek alapján már most kijelenthető, hogy semmilyen hatással nem tudott lenni a kékekre. A Chelsea 14 pontra van a jövő évi európai futballtól, játékosainak nem kevés hányada minden valószínűség szerint azon gondolkozik, hova igazoljon a szezon végén.

Némi veszélyt az jelenthet, ha a Madrid játékosai közül többen azt hiszik majd, hogy nem is kell már teljes erőbedobással küzdeni a továbbjutáshoz, és már csak a holnap estét várják, hogy ki lesz majd a következő ellenfél. Nem kell messzire menni, tavaly nagyjából így kezdtük a visszavágót a Chelsea ellen. Semmi, de semmi vesztenivalójuk nincs! Jöhetnek ránk 5 csatárral, ha ilyen lázálommal ébred Lampard, az is mindegy. Annál biztosan nem lesz szarabb, mint, amit eddig láttunk tőlük. A 2 gól nem a világ.

Lehet ebből akár sok gólos meccs is, ha úgy alakul a játék képe. A Madridnak stabilan kell védekeznie, és azt az egy gólt be kell rámolni! Ancelotti végre pihentetni tudta idősebb játékosait, Kroos, Modric, Carvajal, Alaba vagy nem játszott, vagy nagyon keveset a Cadiz ellen a hétvégén. Vini is pihenőt kapott, de Camavinga, vagy Valverde meg a koránál fogva olyan, mint egy agár, ha fut előtte a nyúl, nem lehet megállítani. Ők még sok mindent elbírnak.

A két csapat között alapvető különbség, hogy a Real egy egészen jó formaidőzítéssel lényeges sérült nélkül (bocs, Mendy) érkezett meg a szezon legfontosabb időszakába. Benzema feléledt, Vinicius kissé megnyugodott, Modric és Kroos még mindig össze tudja magát kapni egy-egy találkozóra, Asensio hajt a szerződéséért, Camavingával találtunk egy világelit bal bekket, Ancelotti végre elgondolkodott, hogy tudjuk a legjobban használni Carvajalt. És ha minden kötél szakad, jön Nacho. Bármilyen posztra!

Az „öreg” elmondta, hogy olyan a Real Madrid kerete, hogy bárkit is játszat egy találkozón, mindig lesz valaki, aki kevesebb percet kap, mint amit megérdemelne.

Szóval számban megvagyunk, kulcsjátékosaink formában, edzőnk még hozzá tud tenni itt-ott, kétgólos előnyünk van. Csak üljünk le és nézzük, mi jön ki ebből kedd este!

Sultan

Share
Published by
Sultan

Recent Posts

La Liga 34/38: Celta ellen a maradékkal

Konkrétan elfogyott megint a védelmünk, nem mintha egyszer is teljes lett volna a szezonban. Ennek…

6 nap ago

CdR 24/25 döntő: underdogok lettünk?

Egybehangzó a konszenzus, hogy a ma esti Sevillában sorra kerülő Copa del Rey döntő esélyese…

2 hét ago

La Liga 33/38: tartalékosan a Getafe ellen

Ancelotti 19-re lapot húzott és azt gondolja, hogy könnyebben meglesz egy meccsen egy trófea (CdR…

2 hét ago

La Liga: 32/38: a választóvíz, a Bilbao

Nagyon nehéz lesz a csapat motivációját összekaparni, nehezen jósolható, mi történik majd ma este. A…

3 hét ago

BL: várva a csodát, ami nem jön el!

Ha bepasszíroztunk volna egy gólt az Emirates-ben múlt héten, jelentősen bizakodóbb lennék. De ez a…

4 hét ago

La Liga 31/38: Ancelotti nélkül az Alaves otthonában

A halvány reményeink életben tartásához és az Arsenal elleni visszavágó felvezetéséhez igen jó lenne ma…

4 hét ago