Categories: Beharangozó

A 4. felvonás, ami a bajnokságról dönthet

A szezonban vasárnap este találkozik a Madrid negyedjére a Barcelonával. Mint ismeretes, az elsőt a Bernabeuban megnyerte Ancelotti gárdája, majd buktunk a Spanyol Szuperkupában, majd a CdR első meccsén is. A mai találkozó – amennyiben nem nyer a Madrid – valószínűleg meghatározza, hogy a La Ligában marad-e esély a végső sikerre.

A hátra lévő 2 EC-ból a mai a kevésbé fontos, mert az 5. találkozó a CdR döntőjéről fog szólni, és mint ilyen közvetlen trófea nyerési lehetőséghez juttathatja a csapatot. Ha ma nyer a Madrid, akkor sem lesz a saját kezében a sorsa, még mindig leshetjük, hogy a Barca 6 pontot elbukjon. Egy esetleges döntetlen esetén maradna a 9 pont differencia, és annyit „nyernénk” vele, hogy az egymás elleni eredményünk pozitív lenne madridi szempontból, így egy pontegyenlőség esetén is a Madrid nyerné a Ligát.

Ha próbálok objektív lenni, a Liga már elúszott. A Barca túlélte azt az időszakot is, amikor sok sérülttel, eltiltottakkal kellett nem gyenge ellenfelek ellen a meccseket behúzni. Lehet, hogy fog még 9 pontot bukni a katalán alakulat, de ezidő alatt nem látom azt, hogy mi minden találkozót meg tudnánk nyerni. Ancelotti helyében kockáztatnék, és rámennék a győzelemre, mert igazából bármi más eredmény a Barcának lesz jó. Ha 6 pontra csökkentjük a különbséget, az nyomást gyakorolhat rájuk, és nyílttá teszi a hátralévő időszakot, de ahogy írtam, az számunkra még mindig csak a várakozást fogja megnyújtani a katalán botlásra várva.

A komplett nemzetközi sportsajtó, a spanyollal az élen a Liga döntőjéről beszél, de ez valójában a csak a Barca számára az, hisz, ha ők győznek, a 12 pont előnnyel valóban lehet ünnepelni, a Madrid egy esetleges győzelemmel csak időt nyerne. Nagyjából ezek a tények fogják a két csapat motivációja közötti különbséget adni.

Nálunk Alaba nem tudja még vállalni a játékot, de nem állunk messze attól, hogy mindkét gárda a legjobb 11-ét küldje pályára. Igazából mindkét edzőnek rendelkezésére áll a teljes taktikai repertoár. Ez nagyban különbözik attól a helyzettől, amikor a CdR első meccsén fogadtuk a Barcát a saját szentélyünkben. Nos, tudjuk, hogy minden előzetes pozitív jel ellenére kikaptunk. Most nagyjából ellenkező előjelről kellene csodát tenni.

A katalán oldal ünnepre készül, és most nem fogadnék arra, hogy ezt meg tudjuk akadályozni. De HALA MADRID!, cáfoljatok rám!

Sultan

Share
Published by
Sultan

Recent Posts

Spanyol Szuperkupa: újabb EC a szezon első kupájáért

Abból a szempontból különös a vasárnapi esti El Clasico, hogy semleges pályán kerül megrendezésre, és…

23 óra ago

Spanyol Szuperkupa: szét kell ütni a Mallorcát!

A Spanyol Szuperkupa négy csapatosra bővítése, és Dzseddába kiszervezése a mai napig komoly indulatokat vált…

3 nap ago

CdR 2025: első állomás a Minera

A Real Madrid gárdája is csatlakozik a Copa del Rey idei kiírásának küzdelmeihez. Egy meglepetés…

6 nap ago

La Liga félidő: a Valenciával zárjuk az „őszi” szezont

Mint ismeretes egy elmaradt mérkőzést pótlunk ma. A Valencia környéki áradásos katasztrófa miatt kért halasztást…

1 hét ago

La Liga 19/38: végre otthon, jön a Sevilla

Bizonyos szempontból a katari Interkontinentális Kupával lezárult a tavalyi szezon. A lehetséges 6 kupából ötöt…

3 hét ago

Interkontinetális Kupa: Real Madrid – Pachuca

A FIFA - UEFA maffia páros egy kupából kettőt gyártott, szinte jelentéktelenre fogyasztva a maradék…

4 hét ago