Ma este a Real Madrid 3 gólnyi előnnyel fogadja a Liverpoolt a BL idei nyolcaddöntőjének visszavágóján. Többekben felmerül, hogy van-e esélye innen a vörösöknek, vagy elég lesz a habfehér mezt kiküldeni a pályára? Máshogy fogalmazva, mennyire lehetetlen, hogy megcsinálja a Pool ugyanazt, amit a Madrid tett Liverpoolban az odavágón?
A Pool hetet vágott a Manchester Unitednek, majd láthattuk tegnap a City-t szintén hetet berámolni a Lipcsének. Ennél kézzelfoghatóbb példa nem is kell, hogy elméleti síkon megválaszoljuk a kérdést.
Szerencsére a gyakorlat azért egészen más.
Egyrészről, még soha nem esett ki párharcban a Madrid 3 gólos előnyről. Soha. A királyi gárdáról az utóbbi évek vonatkozásában egy biztosan elmondható, a fontos találkozókra mentálisan fel tud készülni. Ezek azok a mérkőzések, ahol még az edző személye sem számít annyit, a tapasztalt rutinos játékosok jelenléte a pályán megteremti azt az aurát, melyen belül megszületett a frázis, miszerint „Nunca darse por vencido”.
Hiába kapunk gólokat, hiába mutatkozik remény az ellenfél számára, egyszerűen nem fordult elő soha, hogy olyan mértékben összeomoljon a csapat, mely a vesztét okozhatná. Ahogy össze tudott omlani a MU, és ahogy tegnap szétesett a Lipcse. A MU a Barca kiveréséből és az Angol Ligakupa megnyeréséből érkezett, és pont egy hátradőlésben volt egy olyan összecsapáson, ahol a Pool 8 kaput eltaláló lövésből 7 gólt szerzett.
A Lipcse mindaddig egész jól tartotta magát, míg nem sújtotta két érthetetlen bírói ítélet. Az egyik a 11-es megítélése, a másik a City kapusának, Edersonnak a tarolása, ami után még Werner kapott sárgát reklamálásért. Nyilván jobb csapatnak tartom a City-t és teljesen egyértelműnek a továbbjutásukat, de azt gondolom, hogy teljesen felesleges bírói segítséget kaptak. Ez a két eset abszolút alkalmas arra, hogy a Lipcse játékosok attitűdjét megváltoztassa. Szerintem meghatározó volt a mérkőzés végeredményének kialakulásában.
(Ahogy kézilabdában egy kiélezett helyzetben ítélhet a bíró belemenést, vagy teljesen ellentétesen hetest ugyanabban a szituációban. Hetes helyett gyorsan fordul az addig védekező csapat, a rendezetlen védelmet szétfutja, és gól a másik oldalon. Hasonlóként vízilabdában is egy center körüli habzásban is születhet kiállítás, vagy támadó hiba is. Egy gól itt nem születhetett meg, és lehetőség teremtődött a gólra a másik oldalon – és máris 2 góllal eltoltuk a meccset az egyik irányba. Bírói hozzáállástól függően. A Barca Gate-ben is kerülnek elő abból az időszakból konkrét bírói ítéletek, melyek utólag érthetetlenek, és komolyan befolyásolták a mérkőzéseket. Egyébként a spanyol bírói kar általános felkészültsége a mai napig téma, és látjuk, hogy rosszindulat nélkül is születnek látványosan rossz ítéletek oda-vissza.)
Szóval, a lényeget tekintve nem tartom valós veszélynek a kiesésünket egy 3 gólos előnyről, de a gálázást, vagy a könnyed meccset is nehezen tudom most belelátni a Real Madrid teljesítményébe.
Ancelotti visszakapta Mendy-t, így az LB posztra van egy további variációs lehetőségünk Nacho és Camavinga mellett. Alapvető kérdés, hogy egy formában nem lévő játékost szabad-e egyáltalán bevetni egy ilyen éles mérkőzésen, de még ha játékban lenne Mendy, akkor is felmerülne az edzői szándék kérdése a játék képének formálására. A két francia ugyanis egész másban jó. A statisztikák sosem fogják megmutatni, és számokhoz rendelni a védő helyezkedési képességeit, attitűdjét a csapatvédekezésben. Hogy egy-egy terület levédekezésével hány passzkísérletet hiúsított meg, hogy csupán azzal, hogy lezárt egy passzsávot, hány veszélyes támadás nem tudott kibontakozni. Ezt az edzőnek és a videó elemzőnek kell hozzátenni.
De ha csak a számokat nézzük, azt kell látni, hogy a védekező 1vs1 szituációkban Mendy 75%-ban sikeres, míg Camavinga csupán 46%-ban. Sőt, Mendy ellen átlagosan a meccsenkénti sikeres cselek száma 0,27, míg Camavingánál ez a szám 1,49. Talán nem gondolnánk, de a csapatban Mendynek a legjobb a „vereség mutatója”, 87 La Liga találkozón volt kezdő, és ezek során csak 7-szer kapott ki a csapat. Ebben szerepet játszik az előbb említett helyezkedés is, a hőtérképen látszik, hogy Mendy sokkal mélyebben védekezik, és különösen az előre játékban sokkal inkább van a vonalhoz tapadva.
Ezzel szemben Camavinga a védekező munkájának nagy részét már az ellenfél térfelén megkezdi – viszont nagyobb eséllyel játszák át. Egyértelmű, hogy a támadásainkat Camavinga jobban tudja támogatni, mint Mandy. Ha csak ezeket vesszük figyelembe, máris van egy eszköz az edző kezében, hogy eldöntse, melyik a fontosabb az adott találkozón.
A sérültek tekintetében nálunk nem vészes a helyzet. Alaba visszatérésére kell még várni, a hírek szerint a jól halad a rehabilitációban, még ebben a hónapban visszakaphatja Ancelotti. Benzema játékra jelentkezett, kérdéses azonban, hogy fizikailag hogy van valójában.
A Liverpoolnál Thiago már 5 hete sérült, ennél is rosszabb a helyzet Luis Díaz esetében, aki október óta nem tud játékra jelentkezni. Henderson, bár elutazott Madridba, játéka erősen kétséges és hasonló a helyzet Bajceticcsel is.
Nyilván Klopp nem fogja feladni ezt a találkozót, de a 3 gólos hátrány tükrében, ha az első félidőben nem történik csoda, minden bizonnyal a Premier League-ben rájuk váró feladatokra fognak már koncentrálni. Mint ismeretes, egy halasztott meccs után 8 nap alatt kell majd összecsapni a Chelsea, a City és az Arsenal ellen. Azt gondolom, számukra most prioritás, hogy a BL indulást kiharcolják a 4. hely megszerzésével.
Ha a szívemre hallgatok sima meccs kell legyen, ha az eszem közbeszól, tudom, hogy könnyen kaphatunk egy gólt, és ha a következőt is a Pool szerzi, nyílt lesz a továbbjutás kérdése. Ilyet is láttunk már! Ezzel együtt hitem szerint meg fogjuk oldani a ma esti feladatot. Ne feledjük, fejben mi is járhatunk máshol, hisz a hétvégén a Barcelona vár ránk a La Ligában.
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…