Categories: BeharangozóLa Liga

Visszatér Vinicius, de Benzema megint sérült

Pamplónáról a legtöbbünknek az utóbbi években egyre több kritikát kapó bikafuttatás jut eszébe, de ma este 21 órától az El Sadarban a Real Madrid fog vendégeskedni. Az utóbbi esztendőkben rendre pontokat hullajtottunk ebben a párharcban, igaz jobbára a Bernabeúban, míg idegenben sikerült a 3 pontot behúzni.

Ez nagyjából sejteti is, hogy ha betolja a buszt az Osasuna, akkor nagyon nehéz feltörni a védelmüket. Ez történik a Bernabeuban, ahová azért ezek a középcsapatok nem nyerni, és támadófocit játszani jönnek. Otthon, ahogy feljebb tolják a soraikat és a saját közönségük előtt már próbálnak valamit támadásban is felmutatni, sokkal könnyebb őket kontrákból mattolni. Mivel most idegenbe megyünk, van esély rá, hogy futballozni is akar majd az ellenfél, és abban azért még jobbak vagyunk.

Az Osasuna idén annyira középcsapat, hogy ennél jobban nem is lelhetne az. A 9. helyen állnak, gólkülönbségük 0. Idei mérlegük 8 győzelem, 6 döntetlen, 7 vereség. Arrasate keretéből hiányozni fog Nacho Vidal és Rubén Pena sérülés miatt, és van olyan szerencsénk, hogy a csapat egyik legjobb támadója, Chimy Avila 5 sárga miatt eltiltott lesz, ahogy Juan Cruz is.

Nálunk is vannak rossz hírek. Kroos gastroenteritise bedurvult, még kórházban is járt. Lefogyott, gyenge, ahogy a Real Madrid közleménye fogalmaz, izomból is veszített, és nem csak ma este, de valószínűleg a Pool ellen is hiányozni fog. További szerencsétlenség Benzema sérülése. Bár Vinicius pihenten visszatér a kezdőbe, de Benzema nélkül nagyon szenvedtük Mallorcán is, és az egész szezonban általában. Talán az egyik legnagyobb feladata Ancelottinak, hogy megszervezze a támadójátékot a francia aranylabdás hiányában. Ez egyelőre nem megy. Jönni kell valami extrának a második vonalból, Valverdétől, vagy Asensiótól, esetleg Ceballostól, mert nem várhatjuk el mindig, hogy Vinicius majd megoldja.

Vini egyébként a legtöbbet fautolt támadó Európában, és ami érdekes, hogy a La Ligában dupla annyi faultot kap idegenben, mint a Bernabéuban. Azt is mutatja a statisztika, hogy a reakciója mennyire nem jó erre, hisz a bajnokságban és a kupában már 7 sárgája van, miközben a BL, az Európai Szuperkupa, vagy a Klub Vb meccseken egyetlen lapot sem kapott. Ezt a különbséget nem magyarázza az, hogy eleve több meccset játszunk a hazai bajnokságban. Az inzultusok negatív hatása a gólok számában is jelentős mértékben megmutatkozik. A kis cselgépünk 60 percenként átlagolt egy gólt a Klub Vb-n, 105 percenként a CdR-ben, 111 percenként a BL-ben, de csak 252 percenként a Ligában. Kicsit kerekítve 3 meccsenként lő egyet. Ezen nyilvánvalóan lehetne, és kellene is javítani. Az ő szintjén – és a Madridban betöltött kulcsszerepe okán – ez kevés! Botorság lenne mindent az ő nyakába varrni, de a Barcával szemben fennálló ponthátrányukat a hiányzó Vini gólok is építették. Szóval most Benzema hiányában megint rá szegeződnek majd a tekintetek, nyomás alatt lesz a csapatunk felől, az ellenfél védői és közönsége irányából is. Meg kell tanulnia ezt kezelni. Ma este az Osasuna részéről a két legfontosabb jobboldali játékos Nacho Vidal és Rubén Pena sem lesz, így talán több lehetősége nyílik majd a védők mögé kerülni. Arraste rendre az egyébként középpályás Moncayolát játszatta ilyenkor RB pozícióban, most is így lesz valószínűleg. Ha mégsem, akkor jöhet a fiatal Diego Moreno, akinek ez a saját posztja. Nagyon kell ma egy jó Vini!

Tovább tart Tsuameni vesszőfutása. A vb óta nem találja a helyét, és Ancelotti szerint fizikailag sem nyerte vissza a formáját. Sajnos újra kapott egy komolyabb rúgást, és nem fog játszani Pamplonában. A hírek szerint a Liverpool elleni szereplése nincs veszélyben. Sajnos, amit az utóbbi meccseken láttunk tőle, az legfeljebb átlagos volt, Camavinga, Modric és Ceballos is egyértelműen többet tett bele a csapatmunkába. A stáb Mario Martínt hívta be helyette ismét.

A kapuba ma visszakerülhet Courtois, hogy formába lendüljön a BL találkozó előtt. Sajnos ő is elég sokat sérült, és nem egy-egy bekapott rúgás, vagy húzódás miatt, hanem krónikus gerincfájdalmak okán – ami értelemszerűen nem jó hír hosszabb távon. A hiányzóink miatt szinte biztos, hogy pályára lép végre Lucas Vasquez, akinek villámgyorsan meg kellene találnia a legjobb formáját, az előttünk tornyosuló feladatok tükrében. Hátul Mendy sérült még, gonoszabb kommentelőink szerint ez nem feltétlen baj, most épp jól megvagyunk, van merítési lehetőség. Reméljük Ancelotti kitalálja ki hibázik majd kevesebbet.

Az, hogy Hazard kerettag, már csak egy kis bulvárhírnek számít. Az megvan, hogy a Ligában szeptember 11-én játszott utoljára?

Mondanom sem kell, hogy kötelező a 3 pont, ha a Ligában szeretnénk még reménykedni bármiben is.

Sultan

Share
Published by
Sultan

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago