Ismét FIFA Klub világbajnokságra utazott el a Real Madrid, melyre egyetlen európai klub lehet csak hivatalos, amelyik az előző szezonban megnyerte a BL-t. Ezt most le kellett írnom, mert utóbb mutatott teljesítményünk annyira lelombozott, hogy vissza kell valami biztató vonatkozáshoz nyúlni. Igen, mi vagyunk a BL címvédők!
A Mallorca elleni mérkőzés egészen röviden: szégyen volt. Elsősorban a játékosaink teljesítménye, valamint a bíráskodás, nem kevéssé a Viniciusszal való bánásmód. Szarok voltunk nem vitás, egyetlen kaput eltaláló lövésünk a kihagyott 11-es volt, tehát nem érdemeltünk győzelmet, de az is biztos, hogy a Mallorca sem érdemelt egyetlen pontot sem.
A biró teljesen kiengedte a kezéből már az elején a meccset, majd a végén pánikszerűen szórta a sárgákat, mintha muszáj lenne! Vini is megkapta a maga 5. lapját a Ligában, így az Elche ellen se Vini, de Benzema nem lesz majd. Ebből nem biztos, hogy rosszul jövünk ki…de erről majd akkor. Vini sárgája persze a szezon vicce.
Nacho a folyamatos lecsúszását koronázta meg egy szerencsétlen fejes öngóllal. Meccsek óta nem megy neki, egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy egy Real szintű játékos nem tud jobbról beadni, de haladjunk csak sorjában.
A csapások a következőképp alakultak:
Teljesen érthetetlen, hogyan képesek a srácaink ilyen elképesztően beleszarni egy meccsbe. És mennyire képtelenek ezen változtatni. Az Atletico Madrid ellen az első félidő nihilje után, úgy jöttünk ki a másodikra – megint hátrányban -, mintha vért ittunk volna. A passz sebességünk duplázódott, a labda nélküli mozgások elindultak, hirtelen CSAPATTÁ VÁLTUNK, és úgy beszorítottuk őket, hogy a félpályán nem tudtak átjönni. Még a Tico vezetett, de azt mondtam, hogy ezt nem veszíthetjük el! Na, most ennek pont az ellenkezőjét láthattuk. Ha tippmixűnék*, tutira raktam volna rá a 60. percben, hogy gólt sem fogunk rúgni. Ezek is mi vagyunk. Akik megmutatják…de ez már nem megy minden találkozón.
Nekem ez a meccs teljes értetlenség, széttárt kar, lehajtott fej. Szégyen.
Végül írom le, hogy Vinicius vegzálása új szintre lépett. Amit Raillo megengedett magának (a saját mezén lévő Mallorca címert nyomogatta Vini szája felé), azt a bírónak erélyesen szankcionálni kellett volna. Egyértelműen Vinicius „ÜGY” van, minden meccsen, egyre durvábban. Tomás Roncero az AS reálb.zija, azt írta mai posztjában, hogy milyen megkönnyebbülés lesz Vininek a marokkói (lehetséges) 2 meccs, mert nem fogja abuzálni a közönség, és valószínűleg az ellenfél játékosai sem. Szusszanhat egy kicsit. Én ku.ára nem szeretném, ha ez be tudna ivódni a La Liga mindennapjaiba, és bármilyen elfogadás, vagy beletörődés irányába mozdulna el ez a szimptóma. Írom ezt úgy, hogy erőteljes véleményem van Vinicius szerepéről abban, hogy idáig eljutottunk.
A bajnokság felidejében 8 pont a hátrányunk. Nem jó, de nem is tragikus. Azt nem látom, hogy mitől csökkenne. Ez már nagyobb baj. A játékos politikánk fiatal tehetségek megszerzésére irányuló része kétségkívül jövőbe mutató. De, hogy egy Cancelo kölcsön, mondjuk év végéig, hogy a viharba nem fér bele – különös tekintettel arra, hogy ügynöke kifejezetten felajánlotta nekünk -, az érthetetlen. Carlo azonnal rábólintott, de a vezetőség elkaszálta. Miéééért?
A jelenlegi keretünk ennyi mérkőzéssel, ennyi fronton, ilyen szerény rotációval, képtelen kiegyensúlyozott teljesítményre. Ebbe az fér bele, hogy egy-egy fontosabb találkozóra összeszedi magát a gárda, ha épp nem sérült a kulcsjátékosok fele, és megoldja. De még ebben is túl sok a „ha” ahhoz, hogy egy BL döntő kinézzen belőle. Tegyük a szívünkre a kezünket, tavaly is egy élete formájában játszó Benzema, és két kitömött táskányi szerencse kellett ahhoz, hogy az összes fontos párharcot meg tudjuk fordítani. Már a PSG vendégeként súlyos vereséget kellett volna szenvednünk, és ott eldőlhetett volna simán a BL sorsa, az a meccs az isteni gondviselés kezei közé került. Meg még utána vagy 3…
Némileg ennek a levét isszuk ebben a szezonban is. Egyáltalán nem történt meg a keret racionális átalakítása – leginkább bővítése. Mióta nem érkezett igazi csatár? Ha Benzema nincs, vagy nem megy neki, durván lábon vagyunk lőve. Vininek hely kell, lendület, stb, nem tudja Benzema pozíciós játékát pótolni. És Rodrygo sem, akit általában a helyére küld Ancelotti. Elsősorban fizikailag gyenge, másodsorban ő is a kapu felé állva jó igazából, míg Benzema visszafordulva kell, hogy jókora melót beletegyen ahhoz, hogy oda-vissza hintával megbontsuk az ellenfél védelmét. Sajnos jelenleg senki sem tudja Benzema feladatkörét átvenni, akár 50-60%-ban pótolni a mezőnymunkáját. Azt persze hozzá illik tenni, hogy Benzema befejezései nagyon leromlottak, de nélküle befejezési lehetőségekig sem jutunk el. Ha ez találkozik azzal, hogy Vinit leduplázzák, letriplázzák védekezésben, szétrugdossák, kihozzák a sodrából, nem hagyják, hogy játékra koncentráljon, akkor jönnek olyan meccsképek, mint a Mallorca elleni. Esélytelenek vagyunk.
Hol vannak a hatékony átlövések? Valverde, Modric, Ceballos. Egy ilyen meccsen úgy kellene bombázni, mint egy B52-esnek. Kroos és Ase is rúgott átlövés gólt utóbb, akkor azok meg tudtak bennünket menteni. De ezek sajnos esetlegesek.
Szóval van baj. A pozitívumokról most kevesebbet írtam, Ceballos nagyon az, Camavinga és Rüdiger még az, akik nélkül sehol nem lennénk jelenleg.
Szerdán este 20 órakor az Al Ahly ellen FIFA Klub vb elődöntőt játszunk, a másik ágon – Vidallal az élen – végtelenül nagyképűen és arrogánsan nyilatkozó Flamengo 10 emberrel kikapott a másik elődöntőn az Al Hilal ellen. Szóval, ha nyerünk, akkor sem jön össze a Dél-Amerika-Európa döntő. Akármennyire is erre van kiélezve az egész lebonyolítás. Mekkora lenne egy Al Hilal – Al Ahly döntő! A hátránya az lenne, hogy a Flamengo mégis összerugdoshatna bennünket a 3. helyért vívott mérkőzésen. Szóval az elődöntő majdnem fontosabb lesz, mint a döntő. Mert a döntőben azért csak lenne már egy kis motiváció. Az Al Ahly ellen nem nagyon lesz. Csak túl akarunk majd lenni rajtuk valahogy.
Azt hiszem eredménytől függetlenül az lenne most a jó, ha nem sérülne meg senki, és nem kellene megszakadni egyik meccsen sem. Lelkileg jó lenne egy trófeát nyerni, hogy némi mentális muníciót gyűjtsünk be az előttünk álló hetekre. Kelleni fog!
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…