Taktikai csőd (letámadás)

Miért hiányzott egy ember a letámadásunkból, miközben a védelmi vonalban ugyanekkor szintén emberhátrányban voltunk – avagy a támogató játék meglétéről és hiányáról…

A Villarreal-Real Madrid góljairól engedtessék meg, hogy a lehető legrövidebben értekezzek:

• ki nem kényszerített, bődületes egyéni hiba Mendy-től eredményezte az első gólt. A Villarreal még csak fel sem vette igazán a letámadási sémában alkalmazott pozíciókat, mi viszont már a labdakihozatalhoz helyezkedtünk el, amikor egy olyan pontatlan passzt indított útjára, amely után jómagam meccsekre a kispadra száműzném.
• A két megadott tizenegyes egyikét sem adtam volna meg, de elfogadom a bíró ítéletét, mert a kezezés gumiszabálya a sporik döntésére bízza azok megítélését, így aztán vajmi kevés következetességet lehet felfedezni a döntésekben. Ha valamiért tizenegyest adtam volna, az Parejo ütőmozdulata. Fontos, a szabály már a mozdulatot is bünteti. Számomra érthetetlen, hogy a VAR miért nem vizsgálta. Rüdiger egy ütemmel később történő összeesése nem lehet indok erre, mert ahogy írtam: már a mozdulatot is büntetni kell.

A mérkőzés során azonban sokkal csúnyább dolgok kavarták fel lelki békémet. A Villarreal (elméletileg) gyengébb képességű játékosokkal támadásszervezés címszó alatt a teljes mérkőzésen megette a(z elméletileg) jobb játékosokból álló Real Madrid együttesét, mely ekkor védekezett labda ellen; valamint a Real Madrid letámadása egész egyszerűen nem működött, és ennek javítására az edzői stáb részéről nem is kapott segítséget a csapat.

Két fontos dolgot kiemelnék ebből: véleményem szerint támadásszervezésben és a letámadásban volt égbekiáltó a taktikai különbség, valamint azt, hogy a gyengébb játékosokat egy kellően egyszerű és mégis hatékony rendszer magasabb szintre emel – és vice versa. Mielőtt legyintenétek erre, azt is elmondom, hogy legalább a maradék két játékfázisban (labdavesztés és labdaszerzés átmenete) nem láttam nagy különbséget a két gárda között, valamint a Villarreal labda elleni védekezése szintén óriási hiányosságokat mutatott (a vezető góljukig, utána persze egyszerűbb volt szorosabban védelmi vonalakkal védekezniük).

(Ez a poszt a letámadásról szól. Holnap, beharangozó helyett, a támadásszervezés kerül vizsgálódásunk figyelmébe. )

Természetesen a képességek és rendszerek mellett – főleg a mostani felállás miatt is – be kell emelni vizsgálódásunk témái közé a játékosprofilokat és játékospárokat is. Kellő minta hiányában csak megérzésemre hagyatkozva tudom azt írni, hogy valószínűleg a Rüdiger-Alaba belső középhátvédpáros nem tud elég jó mixet alkotni. Hiszem, hogy a Militao-Alaba és a Militao-Rüdiger is jobban működne. Ugyanígy igaznak vélem feltételezésemet, miszerint Militao képes ugyan egy átlagos jobb oldali védőt eljátszni védekezésben, de sem nálunk, sem a brazil válogatottban nem láttam, hogy támadásban képes-e támogató játékot nyújtani a jobbszélső támadónak, vagy képes a rá kijátszott helyzeteket értékesíteni, vagy tovább építeni.

Megfigyelésem szerint a három belső védő elhelyezése egyrészt elcsúszott azon, hogy a Rüdiger-Alaba belső páros nem tud jól működni, míg a Rüdiger-Militao jobb oldali páros elcsúszott Militao helyezkedési és a kettejük kommunikációs hibáin. Két rosszul reagáló játékosnak pedig még egy jó formában lévő Fede is igen nehezen tudna segíteni, nekünk ráadásul egy rosszul játszó Valverde jutott szombaton.

Talán nem mondok újat így, a mérkőzés után napokkal, hogy a Real Madrid letámadási sémája nem működött a meccsen. Két alkalmat tudtam felfedezni, amikor ugyanúgy eladta a hazai csapat a saját térfelén a labdát, mint ahogyan Mendy a Villarreal első gólja előtt. De ezen kívül nagy általánosságban azt éreztem, vagy érezhettük, hogy sem a letámadásban nem voltunk kellően hatékonyak (mintha emberhátrányban lennénk), valamint a saját védőharmadunkban sem voltunk hatékonyak, és szintén úgy tűnt, mintha emberhátrányban lennénk. Azonban ezt megfordítva azt is ki lehet jelenteni, hogy a Villarreal saját labdakihozatala és a hazaiak támadóharmadban történő játékánál is azt lehetett érezni, hogy valahogyan mindig találnak egy üres embert, egy tiszta passzsávot.

De hogyan történhetett meg mindez, ha 11 játékossal szemben 11 játékos állt?

Benzema kérdő tekintete, széttárt karja

Johan Cruyff óta tudjuk, hogy: „Futballozni nagyon egyszerű, de egyszerű futballt játszani a világ legnehezebb feladata.” Ha mindig van kinek passzolni (szabad ember), akkor lehet építkezni, vagy labdát tartani. De ezt megvalósítani… Abban van a trükk. Ehhez mozogni kell, elmozogni. Ehhez viszont tényleg rendszer kell, amelyet a Villarreal el is sajátított Setién segítségével a VB ideje alatt – ezt bizonyították ellenünk.

A letámadásnak alapvetően az a célja, hogy a lehető leghamarabb megszerezd a labdát amelyet az ellenfél hoz játékba (a gegenpressing esetében ez annyiban más, hogy annak célja, hogy a lehető leghamarabb visszaszerezd az elvesztett labdát, amellyel az ellenfél éppen elkezdi a labdaszerzést követő játékfázisát, amely mindig rendezetlen helyezkedést feltételez (vagy rendezetlenebb, mint ha egy kirúgás/szabadrúgás/bedobás esetén a labdát alapvetően birtokló csapat játékosai nyugodtan felveszik a pozícióikat a pályán).

A letámadás során, előre megbeszélt séma alapján, a támadó jelzlésére a labda nelküli gárda megkezdi a labda nélküli mozgását, amellyel azt szeretné elérni, hogy

a) a labdaügyetlenebb szélsővédő kapja meg a labdát, akit szoros presszinggel és az oldalvonal közelségével abuzálva eléri a letámadó csapat, hogy eladja valamilyen formában a labdát, vagy

b) a labdát birtokló csapat minél hátrébb arra kényszerüljön, hogy felemeli a labdát, azaz már nem birtokolja, hanem szabad labdává válik és arra mindkét gárda lecsaphat (azonnal, vagy a „második labdáért” harcolva).

Természetesen a hátulról, lapos passzokkal építkező gárda éppen ezt a két opciót akarja kivédeni:

a) vállalja a felemelt labdákban rejlő kockázatot (elveszítheti a labdabirtoklást), mert egy erős, magas centerrel játszik, aki megnyeri a fejpárbajokat (maga birtokolja a labdát, vagy „második labdaként” csapattárs felé tudja azt továbbítani, vagy

b) támogató játékkal kipasszolja a védőharmadban a letámadó csapatot, így a pálya centrumába érve építkezhet tovább az ekkor, ezen a területen éppen emberhátrányos ellenféllel szemben.

A Villarreal szinte mindig utóbbit választotta, amihez a Real Madrid edzői stábja sajnos egész meccsen asszisztált.

Ezen a kiragadott képen (11. perc) nem is azt látjuk, hogy a Villarrealnak egy támogató játékosra lenne szüksége (szükség volt rá kicsit később egyébként, Alex Baena volt az, aki visszalépett), hanem azt, hogy a Real Madrid megadja a lehetőséget arra, hogy Karim távol a társaktól 3 az 1 elleni szituációba kerüljön és égesse az energiáját – és ez alaptételként az egész meccsen nyomon követhető volt. Kettő az egy elleni is igen könnyű, de ha hárman cicázhatnak egy játékossal szemben, az tényleg halál. Érthetetlen a többi madridi játékos távolsága. Pedig ez ingahatás: ha Fede, Luka fentebb pozícionálja magát, akkor a hazaiaknak is hátrébb kell húzódni, hogy rá tudjanak segíteni Albiolék labdakihozatalára, ami szűkebb területet jelentene, ami alapvetően a letámadó csapatnak kedvez. A nagy terület a labdatartó csapatnak támogatás – vagyis: letámadásnál annál valószínűbb egy-egy hiba kikényszerítése, minél szűkebb területre tudod az ellenfeledet terelni (emiatt is fájdalmas Mendy labdaeladása, mert ő nyomás nélkül passzolta el magát).  Ettől még tény, hogy ebben a konkrét szituációban egy extra megoldás kellett a hazaiak védőjétől, hogy Karim ne szerezze meg a labdát, ahogyan a videóban is látható. Az is megfigyelhető, hogy a csapatunk feleslegesen volt távol a Villarreal tizenhatosától, hiszen a labda játékba hozásától számítva pár pillanattal később már ott voltak, majd a sikertelen letámadás után gyorsan vissza is kellett rendeződni a saját védőharmadunkba.

Tudom, bagatellnek tűnhet 20-30 métereken rugózni, de az erőbeosztás miatt ezek igenis fontosak, ráadásul ezek a felesleges (azért felesleges, mert alapból magasabban lehetett volna helyezkedni, nem azért felesleges, mert sikertelen volt a letámadás) 20-30 méteres sprintek egyre inkább kiveszik az erőt (robbanékonyság) a lábakból és csökkentik az agy oxigénszintjént (reakcióidő), ahogy megyünk bele a meccsbe, valamint a játékosok moráljára is rossz hatással van, hiszen tapasztalt és képzett játékosokról van szó, akik tudják, milyen az, ha nem hatékony egy-egy séma (= várják, hogy az edzői stáb korrigáljon legkésőbb félidőben).

Jöjjenek a videók! Először 5 Real Madrid letámadás-próbálkozás. Nézzétek meg többször, és keressetek benne mintákat!

#eredményes

#célravezető

#produktív