A Real Madrid, a Celtic otthonában tovább folytatta győzelmi sorozatát a szezonban, immáron 6/6 a mérleg, amire korábban a duplázós 2016-17-es szezonban volt példa. Ancelotti pedig ismét megmutatta, miért van a stílusedzőknek extrém nehéz dolga a Real Madridja ellen, főleg, ha ez szignifikáns játékoskvalitásbeli előnnyel is párosul. Összefoglaljuk 0-3-as glasgow-i sikert.
Ancelotti nem becsülte le az ellenfelet, a tavalyi Liverpool elleni kezdőcsapatot küldte fel, ami valljuk be, a leglogikusabb döntés volt. A beharangozóban említettem, miért jó ötlet Fedével túlbiztosítani a jobb oldalt, illetve miért szükséges Mendy védekezése is majd. Egyéb kérdés nem volt, ami a kezdőt illette.
A kommentszekcióban felmerült, hogy Kroos helyett Camavingával még patentabb lett volna a csapat, de erre a hipotézisre rácáfolt a német karmester. Ancelotti azért játszatta Kroos-t, mert a labdás játék kontrollálását többre taksálta a Celtic ellen, mint azokat az előnyöket, amiket Camavinga tud adni a csapatnak. Legalábbis így akart nekivágni a találkozónak. Ezzel szerintem nem volt baj, és Kroos alá is támasztotta a teljesítményével a döntés helyességét.
A másik wildling, aki nagyot játszott, nem más mint Fede Valverde.
A néhány alkalom, amikor a Celtic-nek sikerült magasan labdát szerezni, többnyire nem a presszingjük sikerességének volt betudható, hanem azok átjátszása után a Madrid játékosai rossz döntéseket hoztak.
Nos, az első félidőben nem adták fel. Mentek, mint a mérgezett egerek. Próbálták távoli lövésekkel tesztelni Courtois-t, próbáltak gyors egyritmusú kontrákból helyzetet kicsikarni, és ha a Madrid visszazárt, akkor az Angeball-t hívták elő, vagyis szélről középre betett labdákból próbáltak gólhelyzetbe kerülni. A legnagyobb Celtic helyzet is ilyen szituáció után adódott a 20. percben, amikor a szélről középre tett labdát a csatár visszagurította a második vonalból érkező Callum McGregornak.
A Celtic kapitányának bombája a kapufán landolt, majd elhagyta a játékteret a labda. Ha ez bemegy és a Celtic megszerzi a vezetést, onnantól nagyon nehéz dolgunk lett volna, mert akkor kénytelenek lettünk volna feljebb húzódni, ami a Celticnek nagyon-nagyon jól jött volna (– mikor nem jön jól egy, vezető gól… mondjuk pont a Real Madrid ellen tavaly.. 😀 de értitek, stílusilag a Celtic sokat profitált volna ha ők szerzik a vezetést.-), ezt meg is említette Postecoglou mester a meccs után.
A meccs képe kb. fél óra után billent a Madrid javára, ekkor már láthatóak voltak azok a jelek, amik a második félidőben padlóra küldték a Celticet, amely a Benzema nélküli – 28. perc sérülés, Ödön váltotta – Madridot sem tudta már igazán féken tartani és a félidő vége felé a magasra tolt védővonal már nem nagyon tudott visszazárni, hogy megakadályozzák a Madrid transition akcióit. A királyiak a 42. percben Vinicius révén szerezhettek volna vezetést, amikor is a saját térfélről adott hosszú labdára hamarabb ért oda a védőknél és nyargalhatott a kapus felé, szélről-befelé. Joe Hart védett.
Félidőben cserélt egyet Ancsa, kiderült, hogy Militao sem tudja folytatni a találkozót, így már 2 vezéráldozatnál tartottunk. A Benzema helyére beálló Hazard botrányosan szállt be a meccsbe… később viszont belejött.
A második félidőben az utolsó Celtic életjel rögtön a 46. percben volt, amikor egy Angeball után a frissen beálló Maeda, ígéretes helyzetben nem tudta eltalálni a kelleténél kicsit erősebben középre küldött labdát. Ez után a Celtic EKG-ja kisimult, elpuskázták a ziccereiket, a Madridon volt a sor.
Oh bhoys, micsoda dominancia és micsoda gólok következtek. Először az 55. percben Vini gólja döntött rekordot, 2004 óta a BL-ben idegenben ennyi passz (22) még sosem előzött meg madridi találatot. Az akció vége kicsit hasonlított a Liverpool ellen szerzett gólra, Fede szaladt el szélen, vágta be középre (ezúttal tudatosan 😛 ) és Vini szépen begurította. Még majdnem a perc is stimmelt, Liverpool ellen 3 perccel később jött a gól.
A 60. percben már kettő volt, ismét transition, ezúttal Eden Hazard volt a felbujtó, ő hozta fel a labdát (Celtic megint fent ragadt), tette le Modricsnak aki megeremtette a lövőhelyzetet, gondosan ügyelve arra, hogy küllővel rúgja be a hálóba aztán a labdát. <3
A 76. percben újabb rekordot döntött meg a Real Madrid. Mióta az Opta statisztikai oldal méréseket végez (2003-4), azóta soha a BL-ben nem előzött meg ennyi egybefüggő passz madridi gólt. Ezt be is illesztem, az egészet, nem is fűzök hozzá sok mindent, Caselele kommentelő szavaival élve, recskaszünetet rendelek el.
Gólszerző Hazard, akit José így értékelt meccs után.
Végére a labdabirtoklásban is nagy különbség alakult ki, 65-35% lett az a statisztika.
Következő ellenfél a Mallorca a ligában, innentől 3 naponta meccsek a VB-ig, szóval hajrá. Amint Militaóról és Benzemáról infók lesznek, a kommentszekcióban már zajlani fog a diskurzus. Hala Madrid, csak így tovább.
Küldöm mindenkinek, aki szereti… meg a Celtic szurkolóknak és Ángelosz mesternek.
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…
View Comments