INDULÁÁÁS!!! (Európai Szuperkupa)

Pár évvel ezelőtt magától értetődő volt, hogy még a leggagyibb „felkészülési” meccseket is megnézzem, legyen bármilyen random csapat ellen akármelyik csillagközi időzónában. Aztán az ember rájön, hogy ezeknek nem feltétlenül a felkészülés a lényegük, hanem a marketing tervek teljesülése és a dollár/euro érkezése a csapat kasszájába. Nem sokat lehet ezekből kiolvasni, mert egyrészt gyakran a gárda kerete elosztva megkapja a 2×45 perc egyik, vagy másik felét, másrészt ha valaki sokat játszik, lehet azért, mert épp el akarjuk adni, vagy mert az aktuális edző tényleg meg akarja nézni, mit tud a srác. De ugye ebben az is benne van, hogy az egyén teljesítménye sokszor függ a rendszertől és a társak teljesítményétől is. Egy olyan durva, fizikailag brutális két szezon után, amit az európai csúcsfutball maga mögött hagyott a covid miatt (először a leállás, majd a két szezon összetorlódása + válogatott marhasá… tornák, ugye Kevin?), nem is normális elvárás, hogy a fizikai felkészítésen túl az ilyen haknimeccseken odategye úgy igazán bárki magát.

Ezért aztán az idei marketing mérkőzéseket hanyagoltam. Hanyagoltuk. Persze, az összefoglalókat megnéztük, láttuk, hogy a CKM milyen bermuda háromszög tud lenni, ha akar és ha nem harap torkon a Juve nem létező presszingje, meg micsoda showműsorba ment át a nyugati parton bemutatott EC, de ha komolyan gondoljuk, hogy értelmezni akarjuk az idei csapatot és a Carlo által választott egy-két rendszert, akkor várjuk meg a szeptember közepét. Addig pedig nézzük a látottakat és hallgassunk a leírtakra, mert igyekszünk az idei szezonban is értelmezési keretet nyújtani nektek!

Viszont lesz pár változás. Egyrészt majdnem minden szerzőnk nagyon elhivatottan dolgozik, itthon, vagy éppen egyetem mellett máshol, vagy éppen szezon közben fog költözni és dolgozni máshol. There is no time! Vagyis azzal a kevéssel, amivel tavaly rendelkeztünk (szabadidőkeret), azt a most itthon oly divatos csökkentés csökkentésével mi is muszáj vagyunk kisebb szeletre vágnunk. (No meg, a rövid posztokhoz nem kell sok áram…) 

Hogyan érinti ez a tartalmat? Kevesebb lesz a komolyabb beharang, több az úgynevezett „emlékeztető”. Az összefoglalókat megtartjuk és azok hossza, stílusa az adott posztírótól függ majd.


Ma este 21:00 órától az 1960-as BEK döntő visszavágójára kerül sor. Vagyis: a két csapat nem igazán ismeri a másikat, valószínűleg mindkét gárda a saját bajnokságára készül inkább és bár elmondják, hogy természetesen meg akarják nyerni az Európai Szuperkupát, de ha mégsem sikerül, nem fogják fel egyik oldalon sem soha vissza nem térő lehetőségként. Talán úgy lehetne ezt a meccset lefordítani a gyarló gyakorlatias világ nyelvére, hogy a legnagyobb téttel bíró felkészülési meccs a szezon elején. Bár, a Bundás már elindult és a Franfkurt komoly ellenállást tanúsítva csak 5 gólt nyelt be a bajor sztárcsapattól az első félidőben, tehát elmondhatjuk, hogy ők már igyekeznek felvenni a ritmust. Nosza, ne rontsuk el a kedvüket, rúgjunk nekik mi is 4 gólt!

Ami minket illet, egyre jobb játékkal hoztuk magunkat „állapotba”, ugye az elvesztett EC után egy döntetlen a Club Americával szemben, majd egy magabiztosnak mondható győzelem a Juve ellen. Vajon Carlo mit tesz? Meglepi saját magát és a kezdőbe új igazolást is tesz, vagy tavalyi érkezőt (Camavinga?), vagy a tutira megy és a Pool elleni BL-győztes kezdő 11 lép pályára? Mivel Carlettóról van szó, utóbbira voksolok.

A meccset a kellemes nyarairől híres Helsinkiben rendezik, ami azért is remek, mert 4 nap múlva már Dél-Spanyolországban, Almeira városában mi is nekifutunk a La Liga idei kiírásának. Aki maholnap megfázik Finnországban, kiheveri az 50 fokban Hispániában.


Miben okozhat problémát a Franfkurt nekünk? A német gárdákra lassan évtizede jellemző, hogy az átmenetekben a legerősebbek. Nagyon ügyesen tudják zavarba hozni a labdát éppen megszerző csapatot és az így visszaszerzett labdákkal szinte azonnal ellentámadásba lendülnek. Nem elsődleges céljuk a labdabirtoklás és persze ellenféltől függően a labda nélküli passzívabb, mélyebb védekezést sem szeretik.

Az Eintracht 3421-ben focizott a Bayern ellen és nyilván a München minősége is benne van, de nagyon csúnyán nézett ki ez a felállás működés (avagy nem működés) közben a védekező harmadban. A Bayern úgy lőtt hat gólt, hogy mellette eltalálta kétszer a felső lécet, valamint féltucat olyan helyzete volt, amelyből csak a lövés hiányzott.

KONKLÚÚÚÚÚÚZIÓ: Ha a Bajnokok Ligája döntőben mutatott koncentráció 70%-át hozzák ma Modricék, akkor miénk a kupa! Ha nem, akkor a Frankfurt történetében először nyerheti meg.


Mi várható az összefoglalóban: 

  • a meccs rövid áttekintése
  • érkezőink értékelése és madridi jövőképük pontatlan jóslata
  • bajnoki és BL-menetelésünk  megtippelése
  • távozóink összegzése, köpködés nélkül

Este találkozzunk a kommentmezőben! 

Vamos mi Madrid! 

Jose

View Comments

  • I don't think the title of your article matches the content lol. Just kidding, mainly because I had some doubts after reading the article.

  • Your point of view caught my eye and was very interesting. Thanks. I have a question for you.

Share
Published by
Jose

Recent Posts

BL: Vinícius az olasz fővárosba érkezik

A címet a téli átigazolási időszak vezető híreként is szívesen olvasnám, de ezúttal még csak…

3 nap ago

Liga 26/27 8#: a negyedik helyről várjuk a folytatást

A madridi derbi veresége után José Mourinho már nem kizárólag a játékvezetőkkel foglalkozik. A portugál…

1 hét ago

Liga 26/27 7#: Simeone vs. Mou – 12 év után újra!

Vasárnap délután ismét megáll egy pillanatra Madrid: az Atlético a Metropolitano gyepén fogadja a Real…

4 hét ago

Liga 26/27 6#: ilyen Elchék ellen nem veszíthetünk pontot!

Tavaly az Elche otthonában csak egy 2-2-es döntetlenre futotta, emlékezetesen rossz játékvezetés mellett. Idén sem…

1 hónap ago

Liga 26/27 5#: Ilyen Rayók ellen nem veszíthetünk pontot!

A Real Madrid ma este a Rayo Vallecanót fogadja a Bernabéuban, ahol José Mourinho csapata…

1 hónap ago

BL 26/27: klasszikus ez is – nem lesz egyszerű!

Kevés olyan párosítás akad az európai futballban, amely annyi emlékezetes pillanatot tudhat maga mögött, mint…

1 hónap ago