Categories: BeharangozóLa Liga

Ehhez egy nagyobb hajó kéne.

Villarreal

Nem indult túl jól a szezon a tavalyi EL-győztes Villarreal számára. Hosszú fordulókon keresztül képtelenek voltak nyerni, döntetlent döntetlenre halmoztak. Nem erre számítottak a Sárga Tengeralattjáró hívei az EL-győzelem és a nyári átigazolási szezon után (Spanyolországban a Villarreal költötte a legtöbbet). Nem véletlenül volt felkapott téma a téli átigazolási szezonban, hogy Unai Emery csapatot vált. A Newcastle vitte volna. A Villarreal fejesei nem szerették volna, hogy ez megtörténjen és a vegyes eredményekkel tarkított félszezon nem csorbította a bizalmukat Emeryben, aki hűségből visszadobta a Newcastle busás ajánlatát. Azóta mintha megtáltosodott volna a csapat. Megverték a Sociedadod, gurítottak egy ötöst az Alavésnek és a Levanténak, döntetleneztek a Ticóval, és idegenben győzték le a Betist 2-0-ra az elmúlt fordulóban. A táblázat közepéről (annak is az aljáról) így sikerült a 6. EL-t érő pozícióba kerülniük és még a BL indulást érő helyek is elérhető közelségben.

Játék a számokkal
Ez a darts tábla szemlélteti a Villarreal erősségeit a ligaátlaghoz képest. Náluk nagyobb várható gólt, éppen csak a Real Madrid tudott összeegerészni. Pontrúgásokból is veszélyesek.
Villarreal PPDA: (adatforrás: theathletic)

8.8, vagyis majdnem 9 passzt „engednek” az ellenfélnek, mielőtt visszaszerzik a labdát. Ez a LaLigában 2. helyre pozícionálja őket, mint az egyik leghatékonyabban letámadó csapat. Ebből következtethetünk a meccsképre. A Villarreal akkor se fog békén hagyni bennünket, ha nálunk a labda, ez a stílus pedig nem szokott ízleni általában a Madridnak. Vagy inkább úgy mondom, ha nem koncentrálunk eléggé (hallod Casemiro?) akkor könnyen bajba kerülhetünk. Modric, Kroos, Valverde (Camavinga?) nyomástűrése kulcsfontosságú lesz, nekik nagyon észnél kell lenni majd a meccsen (és persze a védőknek is ha rájuk esik a labdakihozatal terhe).

A Real Madrid a 3. leglassabban támadó csapat a ligában (legkevésbé direkt). (adatforrás: theathletic)

Ez különösebben nem meglepetés, lévén, hogy általában betömörülő ellenfelekkel nézünk szembe, akik ellen a gyors támadásépítést el lehet felejteni. Annak ellenére, hogy ennyire lassan építkezünk, azért Ancelotti ebben a szezonban kicsit finomhangolta a labdaszerzések utáni támadásokat, megpróbálva kiaknázni Vinicius maximum potenciálját. Mindezt sikerrel tette eddig úgy néz ki, számos ilyen labdaszerzés utáni gyors támadásból szereztünk már gólt a szezonban. A Villarreal ellen ez is fontos lehet majd, hisz ők nem tipikusan a sündisznózó csapat, Emery idén többnyire proaktív labdabirtoklós támadójátékot részesíti előnyben, ahogy ezt pl. a szeptemberi összecsapás első félidejében is láthattuk. De persze tudják a klasszikus reaktív Emery focit is játszani, ha kell, és Unai a nagy rangadókra általában tele gatyával áll ki, szóval az sem lenne nagy meglepetés, ha az eddigi labdajáratós, letámadós Villarreal helyett egy konzervatívabb felfogásban küldené ki őket a gyepre. Előbbi esetben jó és gólgazdag meccs lehet belőle, ha viszont a védekezést helyezi előtérbe Emery akkor akár az odavágóhoz hasonló szemkikaparós 0-0 is kinézhet. Kicsit olyan csapat benyomását kelti a Villarreal,  amire illik a mondás, hogy: Jack of all trades, master of none.

A Villarreal és a Real Madrid az élmezőnyben vannak ami a tiszta játékidőt illeti: (adatok forrása: Marca)

Vagyis valószínűleg fair mérkőzésre van kilátás kevés durvasággal, még kevesebb Casemiro lappal. Ez jó lenne, hisz a PSG meccs előtt nem lenne optimális, ha favágás miatt sérülne le bárki a csapatból.

A Villarreal is érdekelt a BL-ben, ők 2 hét múlva a Juve ellen lépnek pályára. Ez a 3. alkalom, hogy továbbjutottak a csoportból. Korábban a képen látható csapatokkal sikerült ez nekik. Lehet sorolni fejből a neveket kommentben 🙂
A Real Madrid furcsa viszonya az xG-kkel idén:

Már említettem, de külön is kiemelem, hogy a ligában az első helyen vagyunk a meccsenkénti várható gólok tekintetében (1.67) és „túlteljesítésben” is (2.11-et lövünk/meccs). A védelem pedig ligamásodik (első a Rayo!) abban, hogy jóval kevesebb gólt kapott mint „kellett volna”. Előbbi Benzema és Vinicius fantasztikus szezonjának tudható be, utóbbi meg főleg Courtois-nak, illetve annak, hogy Carlo felhagyott a szezon elején bepróbált magasra tolt védelmi vonallal, ami valamelyest stabilizálta a védekezést. Ahhoz, hogy sima bajnoki sikerről álmodjunk ezeket a mutatókat fenn kell tartani, mert ennek köszönhető a jelenlegi 6 pontos előny. Azonban csak erre apellálni nem szerencsés, mert akár Vini, akár Benzema kiesik, akkor mehet a fejvakarás, mert a játékunkból következő kisebb várható gólszámot nélkülük nem lehet még meglőni se, nem hogy túlteljesíteni. Néha-néha ugyan be fog figyelni egy Asensio bomba, mint pl. a Granada ellen, vagy a védelemből fejelhet valaki, de jobb lenne egy olyan csapatjáték, ami garantálná, hogy jobb helyzetbe hozzuk a támadóinkat.

Sérültek, hiányzók

Nálunk Mendy és Benzema játéka kérdéses. Miguel a csapattal edzett hétvégén, ez jelentheti azt, hogy Carlo beveti a spanyol titánt. Örülnék neki, kíváncsi lennék, hogy boldogul támadásban Vinivel. Mendyt ilyen szempontból nem nehéz feladat túlszárnyalni. Benzemára mindenképp szükség lenne, de figyelembe kell venni, hogy kedden megyünk Párizsba meccselni. Az ő játékára csak csereként számítok, de Carlo megmutatta már a szezonban, hogy nem fél bedobni sérülésből lábadozva is BigBenzt. A túloldalon a Villarreal legjobbja és elsőszámú gólfelelőse (8 gól) fog hiányozni sérülés miatt, Gerard Moreno. Nélküle nekik is nehezebb dolguk lesz, főleg, hogy az Emery-csapatnak bőven vannak gondjai a helyzetkihasználással idén (1.6-os meccsenkénti xG-re 1.39 gól).

Legutóbb, mikor idegenben győztük le a Villarrealt még Morata is gólt szerzett. Abban a szezonban bajnok is lett a Real Madrid (16/17)

Várható kezdők:

Real Madrid: Zsiráf – Carvajal – Militao – Alaba – Miguel – CKM – Vini – Jovic (pls) – Asensio

Villarreal: Geronimo Rulli; Juan Foyth, Raul Albiol, Pau Torres, Pervis Estupinan; Manu Trigueros, Etienne Capoue, Dani Parejo; Yeremi Pino, Paco Alcacer, Arnaut Danjuma.

Gwolf

View Comments

  • I don't think the title of your article matches the content lol. Just kidding, mainly because I had some doubts after reading the article.

Share
Published by
Gwolf

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago