Ma este kissé fel- és megforgatott kerettel futunk neki a Király Kupa következő fordulójának. A zöld gyepen ismét a spanyol futball egyik óriásával csapunk össze. A Bilbao együttese a Real Madrid és a Barcelona mellett azon szűk csoportba tartozik, amely még soha nem esett ki az első osztályból. A két csapat a Liga legjobb formában lévő gárdái közé tartoznak, ráadásul az utóbbi időszakban kétszer is összecsaptak. Tehát mit lehet még elmondani? December 22-én két gyors góllal jeleztük a San Mamésben, hogy nekünk kell a három bajnoki pont. Sunset Sancet még a 10. percben jelezte, hogy nekik ehhez azért lenne egy két szavuk, de gólt már egyik csapat sem ért el. A Spanyol Szuperkupa Pénzbegyűjtő Tornán a döntőben ütköztünk velük és nyertük meg a trófeát egy nagyon sima találkozón. Érdekes, hogy a Bilbao ezen a tornán az Atetico, a döntőt követően pár nappal később a Barcelona ellen játszott jobban. Ehhez fontos adalék, hogy az Atletico egyszerűen nem elég masszív, nem elég kompakt, nem elég (jó értelemben) fizikális csapat a korábbi Cholo-csapatokhoz képest. A Barcelona pedig egy válságban lévő, fontos posztokon megfiatalodott, tehetséges, de tapasztalatlan csapat, ahol a nagy öregek hiába hoznak átlagos, vagy annál is jobb egyéni teljesítményt (Pique pl. nagy tanár most), egyszerűen nem koherens a csapat. Egyénileg, csapatszinten még nem tudnak meccsen belül sem jól teljesíteni és akkor messze vagyunk attól, hogy jó meccsek sorozatáról beszéljünk.
A csapatok a téli átigazolási szezonban nem voltak aktívak. A keretünkben a sérülések (Benzema, Mariano, Mendy) és a válogatott meccsek okoznak (brazil játékosaink és Fede) bonyodalmakat, valamint Marcelo piros lapja a már említett döntőből. A védelmünk így aztán nagy valószínűséggel így áll fel: Carvajal, Militao (fáradt lesz, hibázni fog), Nacho/Alaba, Nacho/Alaba (fiatalabbik Williams gyorsasága nagy gondot fog okozni). A középpályán Casemiro helyett játszhatna most Camavinga, előtte a Modric-Kroos páros kőbe van vésve. Elől viszont szabadon garázdálkodhat Carlo: Jovic kezd, ez fix. A szélekre a két fiatal brazil („20 évesek, kipihenik magukat…”) mellett Hazard és Asensio is opció, valamint persze Lucas is elérhető. Óh, és persze Bale is. In that order.
A Bilbao felállt védelemmel szemben kissé gyengébb támadóerőt tud felmutani, mint mi. Ők jobban tudnak támadni kontrából, mint most mi ugyanebben a játékelemben. Ezért lesz az, mint az előző két meccsünkön, hogy mi a Barcához képest mélyebben fogjuk tartani a labdát, nem fogunk „agyig” felmenni, hogy a védelmi sorunk is a felezőnél vegye fel a pozíciót… Ismet csak: Williams testvérek. Beep-beep.
Mivel válogatott szünet volt, szerintem felesleges a korábbi formából kiindulni. A másfél hetes szünet után mindkét csapat lendülete megtörhetett. Ebből a szempontból örülök, hogy a csapat egy CdR találkozóval kezd, mert egy esetleges gyengébb teljesítmény után (lásd: szuperkupa utáni első és második Elche meccsek) inkább a kupából essünk ki, mint veszítsünk pontot, pontokat a bajnokságban. Az Elche elleni meccsek mindenkinek beleégtek a rövidtávú memóriájába, gondolom, nem kell feleleveníteni, hogy milyen szenvedés volt mindkét találkozó… A Bilbao is hasonló meccset nyomott a Szuperkupa döntője után, ők a Rayo ellen idegenben szenvedtek, de ők velünk ellentétben legalább nyertek. De beszédes, hogy a Rayo 66%-ban birtokolta a labdát, majdnem 30 kapuralövéssel próbálkozott, míg a Bilbao csupán 9 alkalommal. Igaz, hogy az egyetlen gólt az Athletic szerezte, de a teljesítményük közelében nem volt a Barca ellen mutatotthoz képest, ahol ugyan szintén keveset birtokolták a labdát (33%), de ez akkor nekik tudatos játékterv volt, hiszen kontrákra építették a játékukat. Beszédes, hogy a Barca ellen 19 alkalommal lőttek kapura, amiből 7 alkalommal el is találták a ketrecet. A Rayo ellen ez a mutató már nagyon bezuhant.
Az Athletic keretében előzetesen nem szerepeltek az alábbi játékosok: Yeray Alvarez (a védelem egyik oszlopa), Iker Munain, „Naplemente”, Oscar de Marcos, Asier Villalibre (ritkán használt csatár), Unai Vencedor (suhanc középpályás). Azért nem lepődnék meg, ha a felsorolt játékosok közül néhányan legalább a kispadra leülnének…
A párharc győztese a Sociedad-Betis meccs győztesével találkozik a következő körben, míg a másik ágon már kialakult a Rayo-Valencia csata.
A meccset 21:30-tól követhetjük nyomon (Sport 2).
A végén még mutatok egy nagyszerű képet Bilbao városárol. Látjátok a San Mamést? 🙂
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…