Categories: BeharangozóLa Liga

Minden adott a győzelemhez?

A hétközi Copa del Rey mérkőzések után folytatódnak a La Liga küzdelmei a 20. fordulóval. Ha úgy tetszik, indul a szezon második fele. A Real Madrid a Bernabeúban fogadja a Valencia együttesét szombat este 21 órától. A két gárda tradicionálisan nagy meccseket játszik egymás ellen, de kétségtelen, hogy a rivalizálás volt már korábbi szezonokban élesebb is, mint, amilyennek most látszik. Lássuk milyen előzetes hírek mentén csaphat össze a két gárda!

Ancelotti gála kezdőjéből ezúttal csak Carvajal nem áll rendelkezésre, helyén valószínűleg Vazquez kap szerepet. Összeállhat végre megint a Vini-Benya páros, így 10 játékos nevét elég nagy bizonyossággal fel lehet sorolni a kezdőbe. Courtois – Mendy, Alaba, Militao, Vazquez – CKM – Vinicius és Benzema. A maradék egy helyre hárman pályáznak, Hazard, Rodrygo és Asensio. A szaksajtó nagy része Asensióra tippel, jó eséllyel ő kap majd lehetőséget az elején. Carvajal szerencsére jól halad, már együtt edz a társakkal, a Szuperkupára számíthat már rá Ancelotti.

A biztosan hiányzók között Jovic és Bale említhető még Covid, illetve sérülés miatt nem bevethetők. A wales-i kapcsán hitelt érdemlő nyilatkozatok jelentek meg a héten, miszerint a szezon végén befejezi profi futball pályafutását. Általános vélemény, hogy a záró fejezetek nem méltóak a pályafutása csúcsán mutatott teljesítményéhez, és ebben nagyon komoly hozzáálásbeli problémák is azonosíthatók. Mi szurkolók megkönnyebbülhetünk, hogy ez a rétestésztaként nyúló sztori a végéhez közeledik, a klub egyrészt megszabadul egy komoly fizetés terhétől, ugyanakkor csóválhatja Perez a fejét, hogy egy €-t nem tudott kisajtolni a projektből Bale eladásával.

Ha már játékos sorsok, érdemes megemlíteni Iscót, aki a hírek szerint közel van a megállapodáshoz a Florentinával, egyes források azt sem tartják kizártnak, hogy még januárban átteheti székhelyét Olaszországba. Belső infók alapján Perez hajlik rá, hogy elengedje, megspórolva ezzel a féléves fizetését.

Jó hír, hogy eltiltása után Camavinga visszaülhet a kispadra, csereként talán számításba is vehetjük a középpálya frissítésére. Ha jól alakulnak a dolgok, megnézném Ceballost is szívesen, nagyon jól mozgott a kupában hét közben – abban a pár percben, ami rendelkezésére állt.

Blanco neve ismét feltűnik a cserepadon, sajnos megint nem nálunk, hanem az ellenfelünknél. A Valencia szintén megszenvedett a CdR-ben csütörtökön, Cserisev csak a 90+3. percben tudta a 2-1-es végeredményt beállítani, mellyel biztosította a denevérek továbbjutását. A La Ligában sem vitézkednek túlzottan, a Madrid 14 győzelme mellett ők csak 7-et számlálnak és ez csupán a 9. helyhez elegendő. Idegenben eddig 3 meccset tudtak nyerni, 3 döntetlen és 3 vereség mellett. A formájuk ennek megfelelően ingadozó, decemberben tudtak 4-et lőni a Levante otthonában, hogy aztán otthon kikapjanak az Espanyoltól 2-1-re.

Hugo Duro eltiltott, Carlos Soler, sajnos megsérült a kupában, így két komoly játékos biztosan nem szerepelhet majd ma este, ahogy Paulista és Foulquier sem. Visszatérhet viszont Racic. Soler abszolút kulcsembere Bordalásnak, 7 góllal, 2 gólpasszal a Valencia találatainak 35%-ban van benne. Az utóbbi négy olyan meccsét, ahol Soler nem játszhatott, elvesztette a csapata.

Nem kérdés, hogy a találkozó egyértelmű esélyese a Madrid, be is kell húzni ezt a meccset, nehogy a Sevilla vérszemet kapjon! Ők egyébként a bennünket legyőző Getafét fogadják majd vasárnap. Egyébként a Valencia következő ellenfele a Sevilla lesz majd, nem bánnám, ha erőiket oda spórolnák meg! Ebben a fordulóban, a Real Sociedad – Celta és a Villarreal – Atletico ígérkezik még érdekes találkozónak.

Csak említés szintjén jegyzem meg, hogy egyelőre Ancelotti nem mutatott semmi hajlandóságot a keret forgatására, de ezt részben megtette helyette a Covid, vagy kikényszertették a sérülések. Jogosan vetették fel sokan, hogy vajon Casemirónak miért kellett hét közben is 90 percet játszani… Folyamatosan lebeg a fejünk felett a kérdés, hogy vajon meddig bírja megfelelő színvonalon ez a túljátszatott kezdő. Pintus biztosan hozzáteszi a magáét, de csodára ő sem lesz képes. Keveset tudunk az edzések intenzitásáról, felépítéséről, azokból sokkal több van, mint a meccsekből, az ott elvégzett munka és terhelés okos adagolása is nagyon fontos.

Reméljük, ott nagyobb változások vannak Carlo első érájához képest, mint amit a meccseken láthatunk. Valamit nagyon máshogy kell csinálni, hogy most NE zuhanjunk be a Liga második felében, mint tettük anno az olasz vezetésével. Ami biztosan más, az a Liga erőssége. Egy gyengélkedő Barca és Atletico a Liga színvonalát nem emeli, de nekünk könnyebbség lehet, hogy kevésbé lihegnek a nyakunkon. Itt jegyzem meg, hogy Vinicius 4 sárgával áll, szóval a következő után, újból pihenni fog egy meccset.

A találkozót Hernandez Hernandez fújja majd. Magasan a legrosszabb statisztikával rendelkezünk, ha a Grand Canaria-i bíró vezet nekünk, különösen a Barca elleni találkozóinkon mutatott teljesítménye került (jogos) kritikák kereszttüzébe. A számok brutálisak, 15 mérkőzést vezetett nekünk, és ebből csak 5-öt sikerült megnyerni. Nem lenne helyénvaló előre bejelenteni a bírói ellenszelet, de a statisztikák tükrében érdekes vonatkozása lehet a mérkőzésnek a bíráskodás is. A hét közi idegőrlő teljesítményünk után jó lenne, ha úgy állna oda a gárda, hogy a bíráskodásnak esélye se legyen beleszólni a meccs kimenetelébe!

Még egyszer: a találkozó 21 órakor kerül sorra!

Sultan

Share
Published by
Sultan

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

1 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago