A szünettel és pozitív tesztekkel teli hét után visszatér az élet a La Ligába. Vasárnap este a kieső helyen (t)anyázó Cadiz csapata. A pozitív tesztekkel és sérültekkel megtépázott Madrid keret gondolkodásra készteti az idősebb Ancelottit. Beharangozunk.
Mindkét oldalon akad ilyen bőven. A Cádiznál leginkább a szerzett pontok mennyisége, amiből nekik van a harmadik legkevesebb a ligában. Ez önmagában aggályos, pedig a védelmük nem zár igazán rosszul a helyezésükhöz képest. 9 csapat is több gólt kapott náluk, de a harmadik és negyedik helyezett Betis és Atleti is csak 2 góllal kapott kevesebbet náluk. A rúgott gólok számában viszont tökutolsók a ligában.
Mondhatnám, hogy akár Lunin is kezdhetne, de egyrészt Carletto még a kevesebb stabilitást igénylő posztokon sem rotál. Másrészt pedig az ukrán Lukához (bár ő a hírek szerint negatív azóta), Marcihoz, Balehez, Rodrygohoz, Asensiohoz hasonlóan pozitív tesztet produkált a héten, így ők feltehetően nem állnak a csapat rendelkezésére a hétvégén. Hasonló cipőben jár a még lábadozó Ceballos és az izomsérüléssel küzdő Benzema valamint Carvajal is. (Update: a poszt pénteken íródott. A keretbe végül Benz és Ceballos is bekerült).
Illetve egy személyes rész arról, hogy miért vagyok mostanában inaktívabb. November 1-től előléptetődtem (germanizmus says hi), ami az elvégzendő munkamennyiség szignifikáns emelkedésével járt. Lassan megtalálom az optimális workflow-t szóval reményeim szerint az újabb évben reaktiválódok.
Be kell valljam, hogy a Cadiz helyzetével kapcsolatban kevésbé vagyok képben. A csapat gólkirálya jelenleg Gonzalo Chocho (gondolom a vezetéknév eredete a játékasztalbúl származik, amelyen az úriember egyik felmenője megfogant) 5 góllal. Az átok miatt fontos lehet, hogy 3 ex- és egy jelenlegi madridi játékos is a csapatot erősíti. Utóbbi a kölcsönben szereplő Victor Chust, aki a védelem közepn nehezíti majd meg feltehetőleg Jovic életét. A legveszélyesebb az átok beváltására Negredo lehet, aki bár idén csak 2 gólnál jár, de nincs is jobb opció, mint az excsapatának betalálni. A maradék két ember a középpályán található: Nacho tesója, Alex stabil kezdő, míg a nyáron a Castillától ingyen érkező Martin Calderón jobbára csereként kerül a gyepre. Alex a csapat második legeredményesebbje, szóval az ő likvidálását is meg kell oldania Kázmérnak.
A hazaiak kezdőjében meglepetés lenne a szükségesnél több rotáció a csapat győzelmi szériáját és az alapból szükséges változtatások mennyiségét látva. Kurta előtt Mendy, Alaba és Mili helye biztos. A jobb oldalon a feltehtőleg védekezőbb szellemű ellenfél miatt én Lucast preferálnám. A C és K betűk adottak a középpályán. Az M valószínűleg nem lesz elérhető, így a kérdés jobbára az F vagy egy újabb C megjelenése. A hírek az F mellett szólnak, de én persze a C-nek örülnék. Elől Vini és Jovic helye nem lehet kérdéses Benz sérülésének fényében. A jobb oldalon pedig három lehetősége van az olasznak: Lucas, akit én a védelembe szeretnék, Hazard, aki a hamburgert szeretné, és egy Raúl alatt idén remekül teljesítő Peter Federico nevű fiatalember. Én Haazrdot sejtem megoldásnak, de Fedét is szívesen megnézném 20-30 perc erejéig legalább.
Nem tudom mit lehet összegezni ezek után. A megszokás hiánya, vissza kell rázódni, na. Sok gólt, jó sört, és élvezhető meccset mindenkinek!
Mindkét Liga riválisunk pihenni tud hét közben, miközben mi egy döntőnek is beillő párharcra vagyunk…
Meglehetősen kritikus pillanatban találkozik a két városi rivális a madridi derbin. Az Atletico Madrid jó…
A sűrű menetrend, és a sokkal fontosabb mérkőzések miatt Ancelotti és a szakmai stáb jól…
A La Liga 22. fordulójában a kisebbik barcelonai együttes, a Espanyol látja vendégül a Real…
Ma este egyszerre, egy időben rendezik a Bajnokok Ligája liga fázisának utolsó mérkőzéseit. A Real…
Már a 21. fordulóhoz érkezett a La Liga idei vesenyfutása, a Real Madrid ezúttal a…
View Comments
Thanks for sharing. I read many of your blog posts, cool, your blog is very good. https://www.binance.com/uk-UA/join?ref=V3MG69RO
The point of view of your article has taught me a lot, and I already know how to improve the paper on gate.oi, thank you. https://www.gate.io/zh/signup/XwNAU