Categories: BeharangozóLa Liga

Derbi Madrileño

Az Atlético problémái + merengués azon, hogy lehetne kihasználni a gyengeségeiket

Pálfordulás a keret összetételét illetően

A korábbi években az Atleti középpályás keretállománya sokkal kiegyensúlyozottabb volt, mint ebben a szezonban. Meg voltak a védekező szellemű játékosaik, mint pl. Thomas Partey, Torreira, (Rodri). Rendelkezésükre állt egy mindenhol is bevethető Saúl Niguez, és meg voltak a támadásért felelős mint pl. Lemar, Correa, vagy a Simeone által támadó középpályássá avanzsált Marcos Llorente. Idén a középpálya túl van töltve támadó szellemű, kreatív spílerekkel, a védekezésben erősebb játékosok táborát pedig egyedül Geoffrey Kondogbia képviseli, aki egyáltalán nem tekinthető alapembernek, így legtöbbször a Koke-Rodrigo De Paul középpályával állnak fel, ami főleg az átmenetek és kontrák levédekezésében jelent hátrányt számukra, és nekünk egy olyan pontot, ahol megnyerhetjük a párharcot. Erre a célra keresve se lehetne jobb embert találni az idén bomba formában játszó Viniciusnál, de Rodrygo-nak is megvannak a skilljei a kontrához. Emiatt én Asensio helyett Rodrygo kezdetését tartanám logikusnak. Középpályánkon remélem Fede fog kapni szerepet, nálam kezdene, de a minimum, hogy csereként kapjon súlyos perceket az egyik veterán karmester kárára. Az ő bevállalós, Kovacic-esque ritmusváltásai és gyorsasága is megfelelő csapás lenne az Atleti középpályája ellen. Ráadásul gólerős is, és tavaly a komplexitása miatt szétdicsértük. Idén keveset láttuk és hiányzik!

Oblak formája

A csapat szerkezetének instabilitásait, bizony a default Zamora-díj győztes (elmúlt 5 évben 4x) Jan Oblak is megsínylette. Bizonytalanabbá vált és több kapott gól is a számlájára írható a szezonban már. Reméljük nem ellenünk találja meg újra a god-mode cheat-et. Toniék feladata lesz távolról tornáztatni, mint ahogy az eddigi szezonban hál’isten minden meccsen igyekeznek a 16-os környékéről próbálkozni, elég jó sikerrátával.

Sérültek, egyéni hibák

Sérülések is sújtják most ezt az Atlético Madridot. Nem léphet pályára a gálakezdőjükből Suarez, Trippier, valamint a védőik közül nélkülözniük kell majd Savic, Gimenez és Vrsaljko játékát is. Velük együtt is visszaesett egyébként az Atleti védekezése valamelyest, tavalyhoz, de főleg magukhoz képest. Az Oblakról leírtak a védőknél is stimmelnek. Több egyéni hibával hozzák rendszeresen kellemetlen helyzetbe csapatukat. Az Atleti védelmében kezdhet Hermoso, aki labdaügyes, de az egy az egy elleni párharcokban verhető és az alapjáraton is bizonytalan Felipe. Volt már arra is példa, hogy Marcos Llorente volt a jobbhátvéd, ő pedig sérülésből visszatérve még nem 100%-os. Nehéz dolguk lesz tartani Vinit, akit az ilyen betörésekre (is) és a jó pozícióban kiharcolt pontrúgásokra lehetne használni. Tizenegyest csak azért nem mondom, mert Lahoz lesz a sípmester, így az, hogy befújja-e majd a kétes szitukat, nagyban azon múlik mennyire elégedett a Pérez papától meccs előtt kapott szatyorral.

Pontrúgások levédekezése

Az előbb említettem a pontrúgásokat, mint fegyvert az Atleti ellen. Ezt most külön is kiemelem, ugyanis a szezonban az Atleti szokatlanul gyenge a pontrúgások levédekezésében. Simeone még szeptember nyilatkozta, hogy: „Ha problémát jelent a pontrúgások levédekezése, és túl sok gólt kapunk ezen játékhelyzetek után, akkor azon leszünk, hogy fejlődjünk.” Ehhez képest azóta is gyakran előfordul, hogy set-piece után kapitulálnak mint láthattuk pl. a Mallorca egyenlítőgóljánál, vagy amikor a Valencia egyenlített ellenük egy utolsó pillanatos fejessel, hogy csak két példát említsek a közelmúltból. Felkészülhet Alaba, aki direkt szabadrúgásokból is veszélyes, és a jól fejelő játékosaink, mint Casemiro, vagy Jovic.

Statisztikák, érdekességek
  • Az elmúlt 7 madridi derbin az Atléti nem győzött, Simeone edzősködése alatt ilyen hosszú nyeretlen periódusa nem volt a Real Madrid ellen
  • Ancelotti még sosem győzte le az Atléticót a La ligában, 4 meccs, 1 döntetlen 3 vereség, közte egy 4-0-s zakó 2015-ből.
  • Az elmúlt 3 hazai meccsünkön a Tico előtt lehúztuk a rolót, nem tudtak a kapuba találni

Összességében tehát, ez az Atleti már nagyon más mint pl. a két évvel ezelőtti. A nyári érkezőkkel a tavaly jól működő játékrendszer és keret orrnehézzé vált és még nem talált Simeone megoldást erre a szezonra. Ha sikerül neki kifundálni valamit, akkor úgy érzem a szezon további szakaszában az Atleti lesz az első számú üldöző. Ezért lenne nagyon fontos, hogy ameddig kicsit viharvert állapotban vannak, tetemes (+10 pontos) előnyt össze lehetne egerészni velük szemben. Hala!

Várható kezdő. Benzema a hírek szerint erőn felül próbálja kúrálni magát, hogy bevethető legyen, ám kezdetése olyan rizikó lenne, amit épeszű ember nem vállalhat be a Tico ellen, még akkor sem, ha a jelenlegi Ticóban van a legkevesebb favágó, ahhoz képest, mint amit megszoktunk. Jovic megoldja. Mint említettem, Fede kezdetésének örülnék, csak nem tartom valószínűnek. Az egyetlen kérdés, hogy Rodrygo, vagy Asensio kezd majd jobbon.
Gwolf

Share
Published by
Gwolf

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago