Van miért revansot vennie a Real Madrid csapatának az ukrán Sahtar Donyeck együttesén – különösen a Bernabéuban. Nagyjából egy évvel ezelőtt a BL csoportkörben ugyanis a rengeteg hiányzóval, kis túlzással az ifi csapatával érkezve osztott ki méretes pofont a Sahtar a Madrid szentélyében. Az idegenbeli 0-5-tel azért visszavágott nem rég Ancelotti gárdája, de a revans hazai pályán fog szerda kora este beteljesülni.
Talán nem nagyképűség jelenleg a Real győzelmére fogadni, hisz az ukránok nem hogy győzelmet nem értek el a BL csoportkörében, de még gólt sem szereztek. Két vereség mellett egy 0-0-s döntetlennel szerezték egyetlen pontjukat. Feltétlenül meg kell jegyezni, hogy csak a BL-ben nem megy nekik, az ukrán Premier Ligában 13 forduló alatt csak egyetlen vereséget számlálnak, és a Dinamo Kijev mögött, mindössze 3 ponttal lemaradva másodikak. Némileg úgy is tűnik, mintha tudat alatt a BL csak másodlagos lenne számukra és a hazai pontvadászatra koncentrálnának.
A találkozóra mindkét fél bajnoki győzelemmel készült fel, mint ismeretes a Madrid az Elche otthonából hozta el a 3 pontot 2-1-es győzelemmel, míg a Shatar 4-1-re verte a Desna csapatát.
A habfehérek oldalán sajnos továbbra is sérült Gareth Bale, Mariano Diaz, Rodrygo Goes, Fede Valverde és Dani Ceballos bemutatkozása is várat még magára. Visszatért viszont Isco a teljes edzésmunkához, talán csereként már rá is számíthatunk.
Így aztán a következő keretből válogathat Ancelotti:
Kapusok: Thibaut Courtois, Andriy Lunin, Fuidias.
Védők: Dani Carvajal, Eder Militao, David Alaba, Jesus Vallejo, Nacho, Marcelo, Ferland Mendy, Miguel Gutierrez.
KP: Toni Kroos, Luka Modric, Casemiro, Lucas Vazquez, Isco, Eduardo Camavinga, Antonio Blanco.
Csatárok: Eden Hazard, Karim Benzema, Marco Asensio, Luka Jovic, Vinicius.
Kiderül az olasz trénerünk mennyire fog lehetőséget biztosítani olyan fuballistáknak, akik – véleményem szerint – érdemtelenül kapnak nagyon kevés lehetőséget. Elsősorban Miguelre, és Blancóra gondolok. Azzal, hogy Benzema pihent az Elche ellen, ma borítékolható a kezdése, ez nem túl jó hír vagy Jovicnak, vagy nekünk. Mert amikor ők együtt vannak a pályán az még sosem sült el jól, egymás elől szívják el a levegőt. Rossz hír Jovicnak, ha nem játszik, vagy rossz hír nekünk, ha együtt játszatja Benzemával…
Egyébként egy kis adalék Jovic-hoz Ancelotti meccs előtti nyilatkozatából: „Jović boldog itt. Igyekszem annyit foglalkozni vele, amennyit csak lehetséges, szeretem őt, mint csatárt. Ezt ő is tudja, de azzal is tisztában van, hogy Benzema személyében a világ legjobb támadója játszik előtte. Az Elche ellen lehetőséget kaphatott volna, de fájdalmat érzett a térdében. Szeretném, hogy felépüljön, mert akkor játéklehetőséget fog kapni. Már több meccsen is lehetőséget kapott és jól teljesített.” Szóval, jellemző szituáció, hogy nem vagyunk a pontos információk birtokában. Mariano kezdése nyomán többen megjegyezték, hogy Jovic megint el lesz temetve, miközben valójában térd problémája miatt nem kezdett.
A Marca szerint így állunk majd fel, ami egyébként jól körvonalazza Ancelotti legutóbb mutatott „forgatási szándékait”:
Real Madrid: Thibaut Courtois – Dani Carvajal, Ferland Mendy, Eder Militao, David Alaba – Casemiro, Toni Kroos, Luka Modric – Vinicus Junior, Eden Hazard, Karim Benzema.
Remélem legalább két helyen meglep minket Acelotti. De igazából ennek csak a terhek optimális elosztásában lenne szerepe, mert ezt a Donyecket bármilyen kerettel meg kellene most verni!
A hétvégén a Falcaóval remeklő Rayo lesz az ellenfelünk, ha én lennék a tréner, egyértelműen annak a meccsnek rendelném alá a mait. Ha a Donyeck a saját otthonában is kikapott a Sherifftől 2-0-ra, nem hiszem, hogy fejben úgy érkeznek, hogy majd a Bernabeúból viszik el a 3 pontot. Ráadásul sérült ez egyik legjobbjuk, Pedrinho, aki a klub második legdrágább igazolásaként 18 millióért vettek a Benficától. Továbbá hosszú időre kidőlt a Sahtar gólfelelőse, házi gólkirálya is, Lassina Traoré, szóval az előjelek a vendégek számára baljósak. Intő jel ugyanakkor, hogy tavaly is hasonló körülmények között érkeztek. Aztán tudjuk, mi lett… (Nem, ez most nem történhet meg!)
Az ellenfelünk így állhat fel:
Sahtar Donyeck: Andriy Pyatov; Dodo, Serhiy Kryvtsov, Marlon, Ismaily; Maycon, Taras Stepanenko, Marcos Antonio; Tete, Manor Solomon, Fernando.
Csak kis színes érdekességként, a Real Madrid eddig 999 gólt szerzett a BL-ben és elődjében, a BEK-ben. A kerek 100-as értékeket nem kis nevek lőtték, pl. a 200. találat Puskás nevéhez fűződik, az 500.-kat Guti helyezte el a gólvonal mögé, a 600. -at Beckham jegyezte, míg a 700.-at Higuain. Majd CR7 volt a felelős a 800. és a 900. gólért. Veretes névsor, azt gondolom, büszke lehet majd, aki ma az első gólunkat jegyzi, mert ehhez a társasághoz dicsőség lesz tartozni.
A címben szereplő, világ rendjének helyre állása akkor következhetne be, ha az Inter Moldáviában meg tudná verni a Sheriffet majd este, miközben a Real is beteljesíti bátor jóslatomat. Ez esetben az olaszok felzárkóznának a Real mögé a második helyre, azaz a „két nagy” foglalná el a tabella elejét. Az Inter elég stabil az utóbbi időben, harmadik helyen állnak a Serie A-ban, és a hétvégén az Udinese 2-0-s legyőzésével hangoltak a moldáv meccsre. Könnyű dolguk nem lesz, de meg lehet oldani.
A Realtól is pontosan ezt várom!
Külön felhívom az olvasók figyelmét, hogy a találkozó ezúttal 18:45-kor veszi kezdetét!
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…