Elérkezett a nagy változások szezonjának második fordulója. A teljesség igénye nélkül: Zidane helyére Ancelotti, Ramos helyett Alaba érkezett, sultan legutóbbi összefoglalója óta pedig Varane is elhagyta (immár hivatalosan is a Manchester Unitedhez igazolva) szeretett klubunkat. Így érkezünk meg a Levante elleni mérkőzéshez, beharangozunk.
Azzal kezdeném, hogy én még nem láttam az új Ancelotti-féle Madridot – leszámítva persze a Milan elleni barátságos meccset, amit élőben tekintettünk meg Raulitással és normával. Az első fordulóban lejátszott Alaves elleni mérkőzést sajnos egyéb teendőim következtében nem tudtam megtekinteni – sőt, továbbmegyek, még csak összefoglalót se láttam azóta sem.
Ezek hiányában talán érthető, ha a csapat játékát tekintve nem tudok túl sok releváns információval szolgálni. Inkább arról szeretnék írni, hogy milyen elvárásaim vannak a szezonban a csapat, a játékosok és Ancelotti irányában.
Talán a legfontosabb, és az a pont, amit nagyjából Mourinho (de legkésőbb Ancelotti távozása) óta lényegében mindannyian mantrázunk: szükség van egy olyan alapvető taktikai rendszerre, amiben a játékosok otthonosan mozognak, és amiben a fontos játékosaink a leginkább ki tudják használni képességeiket.
Amikor Mourinho távozott, a csapat még egy gyilkos elegye volt a masszív csapatszintű területvédekezésnek és a szélsebes kontráknak.
Ancelotti első érkezésével ez teljesen átalakult egy labdatartásra épülő, ámde továbbra is direkt, a kaput hatékonyan támadó csapattá, amely ugye nemcsak a Décimát és a spanyol kupát hódította el, hanem a következő évben felállított egy azóta is kalapemelésre indokot adó rekordot, a zsinórban megnyert 22 mérkőzéssel, amelyet azóta csak a Bayern tudott megdönteni.
Ancelotti személyével kapcsolatban talán ezt a pontot érzem a legkevésbé aggasztónak. Bár már eltelt pár év azóta, hogy utoljára igazán nagy csapat kispadját vezette, a futball taktikai aspektusában még mindig a zsenik közt kell számontartani.
Nem szeretném azt látni idén, hogy Alaba 3-4-5 poszton tényező egyszerre, hogy Carvajal és Odriozola helyett Lucas Vazquez kezd a bajnokság 38 meccséből 38-on jobbhátvédként, vagy hogy Asensio középső középpályást játszik…
Maradjunk annyiban, hogy ezzel kapcsolatban azért erős kétségeim vannak a talján mestert illetően, lásd például a fenti tweet-et.
Alaba balhátvédként való szerepeltetését én azért ebben a pontban pozitívan értékelem, még ha a múltkori meccsen állítólag nagyobb szükség is lett volna rá középen.
Amivel véleményem szerint bajban leszünk…
Ahogy azt az olasz köszöntésekor említettem, ha van olyan edző, aki még Zidane-nál is nagyobb csőlátással rendelkezik a szezont átívelő keretforgatást illetően, akkor az bizony Carlo. Ha esetleg valaki nem emlékezne: a 2014/15-ös szezonban pont azért ért véget a 22 meccses győzelmi sorozat és lett „katasztrofális” a szezonvég, mert kidőlt a középpályáról a csapágyasra járatott Modric, a többiek pedig szimplán annyira kizsigereltek voltak, hogy nem tudták hozzátenni a szükséges pluszt.
Amennyire követtem Carlo tevékenységét, ezt a tulajdonságát a köztes 3 csapatnál sem sikerült levetkőznie.
Nincsenek túl nagy elvárásaim a csapattal szemben eredmények szempontjából. Új edző, kicserélődött kemény mag – ilyenkor elkerülhetetlen a kezdeti formaingadozás. Azonban annyi kívánságom mégis lenne, hogy ha mindhárom sorozatban nem is, legalább az egyikben legyünk harcban az utolsó mérkőzésig – ha telhetetlen vagyok, akkor legyen ez az egy a bajnokság és a BL. 😛
A Levante mindig veszélyes ellenfél. Stabil alsóházi csapatról beszélünk, de legutóbb 2-1-es sikerrel hagyták el a Di Stefanót, szóval lebecsülni semmiképp nem szabad őket.
A keretünk mára:
A mérkőzés este 10-től (tehát 22:00-tól) tekinthető meg a Spíler2 csatornáján.
Hala Madrid!
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…