Categories: BeharangozóLa Liga

Kötéltánc a szélben 1/4

Nem tudom van-e példa a Real Madrid történetében arra, hogy egy szezonban legalább 61 sérülést szenvedjenek el a csapat tagjai, de attól tartok nemzetközi összehasonlításban is szörnyű ez a statisztika. Vasárnap este úgy kell a Sevillával megküzdeni, hogy Ramos és Mendy megint kiestek, egyetlen meccset bírtak mindketten. Pedig a tét nem más, mint a tabella első helye.

Ebben a kusza, az utóbbi évtized legizgalmasabb (legszínvonaltalanabb?) La Liga évadában akármit is követett el a futball ellen Zidane és a Real Madrid, megint a saját kezünkben van a sorsunk, és esély mutatkozik a spanyol bajnokság megnyerésére.

Ez már önmagában is bizarr jelenség. Ok, a 100 pontos szezonok nem örvendeztetnek bennünket túl sűrűn, de hogy 8 döntetlen és 4 vereség mellett a tabella élére lehet állni, az azt mutatja, hogy a Liga csapatai , és talán az egész bajnokság krízisben van. De nem szeretném senki kedvét elvenni, és kisebbíteni annak a csapatnak az érdemeit, mely az idén a magasba emelheti a trófeát, úgyhogy maradjunk amellett, hogy nagyon izgalmas a bajnoki hajrá. És nem csak az élcsapatok, hanem a kiesőjelöltek között is öldöklő küzdelem zajlik, 3,5 fordulóval a vége előtt még matematikailag nincs biztos kieső, viszont még minimum 7 gárdának van esélye kipottyanni az első osztályból, ami a maga nemében megint csak unikális. Kicsit tisztulhat a kép, ha vasárnap lejátszák a Getafe-Eibar és a Valencia-Valladolid találkozókat.

Azt bizonyosan állítom, hogy a Real Madrid bajnoki startra összerakott keretével egy hozzáértő edző nagyon simán nyerte volna meg az idei kiírást. Egy valid edzővel persze kicsit másként nézne ki a keretünk, Marcos Llorente és Odegaard biztos a keret tagja lenne. Odriozolának lenne önbizalma, nem a szezon végére jönnénk rá többszörös kényszerhelyzetet követően, hogy Militao tud védekezni. Modric 30%-kal kevesebb játékperccel rendelkezne, ahogy Kroos és Benzema is. Lehet Casemiro már tanulná a gyors és hatékony döntési mechanizmust a build up-ban. Jó, lehet, hogy nem Viniciustól, de a kis brazil is járhatna előrébb. Lehet, hogy a Madrid könnyedén váltogatna 2-3 alapjátékot a kiscsapatok buszozása ellen. Elképzelhetőnek tartom, hogy Vazquez, ha többet pihen, nem szenved „fáradásos” térdszalag sérülést, és így tovább. De sajnos a „ha” nem játszik, most abból kell főzni, ami rendelkezésre áll.

Valahogy a sors igen sok lehetőséget dob elénk a szezonban, még úgy is, hogy nyilvánvalóan nem érdemeljük meg. Erre kiváló példa a Chelsea elleni BL elődöntő két mérkőzése. Tuchel srácai mindkét találkozón egyértelműen lefociztak bennünket, de csapnivaló helyzetkihasználásuk miatt egy kicsivel kevésbé fáradt kerettel és – különösen a visszavágóra – jobban összerakott kezdővel simán ki is ejthettük volna őket. Még ha tényleg nem érdemeltük volna meg, akkor is! A BL kiesés negatív hatásait ne becsüljük alá! Eddig működött a narratíva, hogy ha nagyon akarja, akkor összekapja magát a habfehér alakulat, s ennek a legfőbb színtere a Bajnokok Ligája volt. De most oda a medzsik. Ennyi volt. A jelen körülmények között beköltözött a fejekbe, hogy vannak olyan ellenfelek, melyeken akkor sem jut túl a Madrid, ha megszakad. Mert az már nem elég, ha nincs rendszer, ha nincs megfelelő keret menedzselés, és meccsplan.

 A sors most elénk dobott egy előszeretettel hangoztatott újabb döntőt, egy újabb lehetőséget, mellyel élni lehetne.  Viszont a helyzet az, hogy a Sevilla Lopeteguivel nagyon is magára talált, és egy fullos Real Madrid is vért szokott izzadni egy jó eredményért. A jelenlegi Real Madrid ráadásul nagyon messze van attól, hogy fullos legyen. A többször leírt rotáció hiánya végletekig kizsigerelt szűk kerettel, fáradt játékosokkal, 61 sérüléssel és 30 közeli átlagéletkorral dobta be a Madridot a bajnoki hajrába. Nem tudom milyen hatása lehet az állítólag hatékony motivátor Zidane-nak az öltözőben, amikor éppen harmincadjára mondja el, hogy „itt ez a meccs, egy újabb döntő, ezen múlik minden, szedjük össze magunkat még egyszer”. Már ez megy egy ideje, és nem lehet bele újat csempészni.

Egyébként a magam módján optimista vagyok, hisz még mindig azon agyalok, hogyan lehetne megcsinálni jól a végét. De a racionális énem visszarángat a valóságba. Az a Zidane, aki „elüldözte” Llorentét, Odegaard-t, majd hirtelen észreveszi, hogy a kényszerből a Castillából importált játékosok, főleg Blanco és Arribas új lendületet hozhatnának? Egy fiatal játékos sokkal jobban terhelhető. Arribas simán megcsinálta, hogy velünk játszott szombaton, majd vasárnap két klasszis gólt vágott a Castillában. Ők még bírják. Némileg jellemző, hogy legutóbbi két Sevilla elleni hazai La Liga találkozó hőse Casemiro volt, aki összesen három gólt rámolt be ezen alkalmakkor.

A szerencsénk az lehet, hogy a Sevilla sincs acélból, nekik is hosszú volt a szezon, és a Bilbao elleni összecsapásukon már látszott, hogy ők is erejük utolsó tartalékait kaparják elő. Jó lenne 70.000 néző előtt játszani a Bernabeúban, jó lenne, ha a közönség 12. játékosként hajszolná bele a Madridot a győzelembe, de sajnos ez nem az az év.

A sorosolásunk nem túl kedvező az előttünk álló négy mérkőzésre. Sevilla otthon, a Barcát verő Granada idegenben, a Bilbao a San Mamésban, majd a Villarreal otthon. Nagy összegben mernék fogadni, hogy nem húzzuk be mindet. Optimális esetben (ami ugye nem 8 döntetlen és 4 vereség), olyan pontelőnnyel kellett volna egy bajnokjelöltnek erre a 4 találkozóra megérkezni, hogy legyen benne annyi puffer, hogy beleférjen pár pont elszórása.  Lehet, hogy most is bele fog férni…

Ezzel együtt a realitás az, hogy egy ilyen szezon után, a gárda jelenlegi állapotában nem nekünk áll a zászló. Még ebben coviddal sújtott, néző nélküli nihilben sem lehet olyan keretmenedzseléssel bajnokságot nyerni, melyre Zidane képes. Szurkolok a csapatnak, hogy nyerje meg a Ligát, és Zidane költözzön vissza hazájába a válogatottat edzeni.

De azt gondolom, hogy ebben a szezonban azt fogjuk kapni, amit megérdemlünk: a végére szertefoszlott reményeket. Ha ez visz közelebb a megújuláshoz, ám legyen! A gond, hogy ezt minimum 3 éve mondogatjuk.

Várható kezdők:

Real Madrid: Courtois – Odriozola, Militao, Nacho, Marcelo – Casemiro, Kroos, Modric – Vinicius, Asensio, Benzema.

Sevilla: Bounou – Navas, Kounde, Carlos, Acuña – Fernando, Rakitic, Suso, Gomez – Ocampos, En-Nesyri.

 

Sultan

Share
Published by
Sultan

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago