Categories: BeharangozóLa Liga

Kavalkád ízelítő | Cádiz – Real Madrid

A Real Madrid soron következő ellenfele ezúttal az újonc Cádiz csapata lesz a La Liga 32. fordulójában. A kis csapat korábban megtréfálta fehéreket a szezonban, vajon most is sikerülhet nekik borsot törni a fővárosiak orra alá? Beharangozó.

Szezonjuk

Magához mérten kifejezetten jó szezont fut a „Kalózok” (Los Piratas) becenévre hallgató kis csapat. Granero nem játszott itt? Hacsak valami hirtelen összeomlás nem történik, akkor az idei teljesítményük elegendő lesz a bennmaradás kivívásához, ami a fő céljuk volt a szezon kezdetekor. A Cádiznál ez bizony nagy szó, mivel történelmük alapján egy 1985-től 1993-ig tartó konstans 1. osztályú szereplést kivéve, az első-másod-harmadosztály között ingáztak. Jellemző volt, hogy ritka feljutásaik alkalmával azonnal vissza is zuhantak a Segunda feneketlen bugyrába. Így mondhatjuk, hogy gyakorlatilag történelmi tettet hajtanak végre idén.

Stílusuk

Ha egy mondattal kellene jellemezni őket, akkor azt mondanám, a Cádiz egy olyan csapat, (melynek se íze se kádja), melyet nehéz legyőzni. Ennek oka, hogy tipikus low-block kontracsapat és bárki ellen bevállalják ezt a harcmodort. Azt a kevés helyzetet, amit kialakítanak, igyekeznek hatékonyan értékesíteni. Stílusban a – már kirúgott – Abelardo előtti Alavéshez  és a Real Valladolidhoz tudnám hasonlítani őket. Közös a három csapatban, hogy a Királyi Gárda és szurkolói a kínok kínját élhették át idén ellenük. Az Alavés novemberben győzte le a Madridot, a Cádiz még a szezon elején a 6. fordulóban, a Valladolid ellen pedig 2 nyögve nyelős 1-0-s győzelmet tudhattak be kedvenceink. Ebből nagyjából leszűrhető, milyen összecsapás várható. A liga tökösebb csapatai közül azonban a Ticónak (4-0; 4-2), Sevillának (3-0; 3-1), Real Sociedadnak (4-1), Bilbaónak (4-0) is sikerült megszórni őket, ami mutatja, hogy bármennyire defenzív csapat, azért korántsem egy bevehetetlen erődítményhez hasonlítanak. Ezt erősíti az a tény, hogy a kapott gólok nem túl dicső rangsorában top hármas a Cádiz.

Ezért hangsúlyoztam a magukhoz mérten kifejezést a poszt elején. A jelenlegi biztosnak tűnő bennmaradást annak köszönhetik, hogy a velük kb. azonos szintű ellenfeleik ellen általában győzni tudtak (Eibar, Huesca, Alavés kiesőjelölteket verték), ill. a konzervatív stratégiájuk elég volt sok esetben a döntetlenre és 1-1 kiugró eredményre a nagyobbak ellen. Katalánéktól pl. 4 pontot is sikerült elcsippenteniük.

Felállás

Mint látható az ábrán, leggyakrabban a 4-4-2-es felállást preferálják, de gyakran meccs közben is váltanak 4-2-3-1-re, ha a kreativitásért felelős Álex Fernandez játszik/becserélik. Róla annyit érdemes tudni, hogy 4 góljával és 1 gólpasszával az egyik legtermékenyebbek közt van a sárga mezes csapatból. A Madrid akadémiáján pallérozódott testvérével együtt, Nachoval.

Öcsi-Nacho, avagy Brother from another mother? Nem hasonlít az ifjú Nacho-ra, aki amúgy 2 évvel idősebb nála.

Legveszélyesebb játékosuk kétségkívül a szintén Real Madrid nevelés Álvaro Negredo (reméljük nem Negrónak becézik, mert abból még botrány lehet), aki 7 gólt és 3 asszisztot számlál a szezonban. Csapatszinten ők az anti-tikitaka felfogás megvalósítói: átlagosan 38%-ban birtokolják a labdát meccsenként, nagyon kevés kapuralövésük van (7.9/meccs), a legkevesebbet (216/meccs), valamint legpontatlanabbul (69.1%) passzoló csapatok között vannak. Utóbbi statban csak a Getafe rosszabb a ligában.

Szájíz

A fenti sorokat még a nagy áprilisi hadjárat előtt legépeltem, hogy viszonylag objektív szemüvegen keresztül tudjam vizsgálni a Cádizt, mint ellenfelet. Erre a bekezdésre szántam az aktuális közhangulati kérdéseket, távlati célok alakulását a Liverpool (2x) és Barca elleni csörték után. A hangulat pedig felemás. Bár sikerült megnyerni a Clásicót és kiharcolni a továbbjutást a Pool ellen, de a bajnokságban a Getafe elleni döntetlennel ismét nőtt a különbség az Atlético javára. Kegyetlen ez az április ilyen téren. Először jött 3 szupernehéz, energiagyilkos meccs egyhuzamban, majd könnyebbnek tűnő, de valójában a jelenlegi Real Madridnak nagyon is nehéz feladatok mint a Getafe és Cádiz mély védekezésének feltörése. Még egy kisiklás nem férhet bele, mert mire pislogunk egyet, visszaáll az Atléti előnye, amit hónapok alatt sikerült lefaragni. Ráadásul a Király-kupát megnyerő Barcáról nem is beszéltünk, akik ki tudja, mekkora mentális előnyt merítenek abból a sikerből.

Jó hír, hogy Nacho, Casemiro, Varane újra bevethetők. A középpálya viszont teljesen elfogyott, legalábbis ZZ ideális variációja. Valverde karanténban, Modric tréning közben sérült meg, Kroos pedig nem is edzett a csapattal.

Összefoglalás

A Cádiz legyőzése tehát kritikus jelentőséggel bír. Örülnék, ha olyan hozzáállást látnék a csapattól, mint amivel az Eibart sikerült két vállra fektetni. Az első gólt nem egyszerű meglőni nekik, az említett tökös csapatok meccsein is szükség volt 1-1 extrára ahhoz, hogy sima legyen a vége, ez a plusz általában egy szabadrúgásgól, tizi, pontrúgás utáni kavarodás, nagyszerű egyéni villanás, vagy passz volt. Ezek miatt Vinit mindenképp játszatni kellene Zizou-nak. A többieket meg a lehetőségekhez mérten ésszel és tervvel felküldeni. Hala.

Tippelni se felejtsetek! 🙂

Gwolf

View Comments

Share
Published by
Gwolf

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago