Mint azt bizonyára sokan tudjátok, Spanyolországban rendkívüli időjárás van jelenleg: esik a hó. Ez a jelenség hosszú évekig teljesen megszokott volt nálunk is, aztán kissé kevesebb karácsonyunk lett fehér. Ami viszont most lényeges, hogy Hispániában olyan mértékű a havazás, hogy az ottani belügyminisztérium is küldhetné az sms-t, hogy ne hagyja el a kocsiját (repülőjét), ha mégis, akkor szálljon át másikba. A Real Madrid gépe – sok más géphez hasonlóan – órákig nem tudott felszállni tegnap este a Barajas repülőtérről (illetve a Bilbao gépe nem tudott ott landolni, akik először visszarepültek, majd újra Madrid felé vették az irányt). Jelenleg a Szövetség kezében van a döntés joga, hogy:
a) megtartják a találkozót az előzetesen megadott időpontban (21:00 óra)
b) megtartják a találkozót 12:00 órától (ezt a Real Madrid kérvényezte, eddig nem láttam információt arról, hogy a hazai csapat is mellé állt volna ennek a kérvénynek), ha így lesz, akkor ebben a fordulóban NEM LESZ TIPPELDE
c) elhalasztják egy későbbi időpontra a találkozót (a Szövetség ezt csak akkor vállalná be, ha méteres hó mellett MEGACÁPÁK, METEOROK, SPANYOL ADÓELLENŐRÖK is potyognának az égből).
Érthető a Szövetség is, a versenynaptár olyan szinten zsúfolt (mint szinte minden más országban), hogy óriási gondot okoz bármilyen új időpont kijelölése (lásd: Juventus – Napoli, utóbbiak sikeres óvása után).
A játékvezetőnek van még jogosítványa, hogy lefújja a találkozót a kezdő sípszó előtt a pálya alkalmatlanságára, az időjárási körülményekre hivatozva, de egyrészt olyan veszett hideg nincs, másrészt a pályát minimum elégséges állapotba lehet hozni.
Ha már hideg… Személy szerint az Osasuna irritál a legjobban a spanyol mezőnyből, amióta eszemet tudom. Varacskos disznó harcmodor és kitartás, alattomosság, a futball csalása, mocskos szituációk, idegesítő kameraállás, tulok játékosok. Vagyis minden, amit nem szeretek a fociban. Jó, mindig vannak olyan csapatok, akik bunkereznek, csalják a focit ellenünk, de az Osasuna álllllllllllllandóan és nem csak ellenünk.
Ez klisé, de igaz, sajnos tapasztalatból tudom, hogy a normálistól eltérő időjárási körülmények és az ezekből fakadó, normálistól eltérő pályaviszonyok minden esetben a kevésbé technikás focit játszó csapatnak kedveznek. Amikor a körülmények rákényszerítik a csapatokat a küzdelemre, a foci fizikai attribútumainak felerősítésére, az minden esetben az előzetesen gyengébb csapatot hozzák helyzeti előnybe.
Vagyis, a győzelmi kényszerben lévő (fogadjuk el, hogy az elméleti +8 pontos előny ott van az Atletico zsebében, így is motiváljuk a saját sikeréhségünket) Real Madridnak ma piszok nehéz dolga lesz ma.
Ezért aztán józanul elvakult madridista szurkolóként előzetesen elfogadom és áldásomat adom rá a saját és a Ti nevetekben is a mocskos, nézhetetlen focira Zidane játékosainak. Élvezettel fogom abszolválni, ha élvezhetelen meccsen gyűjtik be a három pontot Ramos vezetésével a srácok.
Ramos esetében a PSG felemlegetését egyébként egyszerű blöffnek tartom, a párizsiak sem olyan balgák, hogy egy 30-as éveinek közepén járó, egyébként klasszis játékosért adjanak X összeget és Y fizetést, ahol Y magasabb, mint a Perez által ajánlott madridi fizetés.
Zidane a sajttájon egyébként a szokásos semmitmondó válaszok mellett három fontos dolgot azért kiemelt: számára Lucas és Ramos szerződéshosszabbítása is fontos; a srácokkal felkészültek minden körülményre (időjárás, pálya); a kezdő kiválasztásában nem fog szerepet játszani a pálya és az időjárás.
A keretünkből Rodrygo és Jovic sérülés miatt maradt ki – pedig utóbbi mekkora dugót lőtt a legutóbbi egymás elleni meccsen! Carvajal pedig eltiltás miatt. Vagyis Lucas lesz a jobbhátvédünk. Miért, talán arra gondoltatok, hogy Odriozola? 😀
Az Osasuna az utolsó 10 bajnokiján nem nyert. Az utolsó 10 meccsén kétszer ugyan győztesként jött le a pályáról, de ez a két alkalmom CdR találkozók voltak alacsonyabb osztályban szereplő együttesek ellen. Tehát az utolsó 10 bajnokin van 4 döntetlenjük, 6 vereségük, 9 lőtt és 21 kapott góljuk.
Ezek alapján minden azt vetíti előre, hogy a Real Madrid az abszolút esélyes.
Már most, legutóbb, amikor ilyen volt az előzetes forgatókönyv, még extrém körülmények sem voltak, sőt, még egy bitang jó első félidőt is adtak a srácok, mégis arcpiritó X lett a vége, mert elchesték a srácok a második 45 percet.
Ezúttal pedig még Holle anyó is ellenünk van.
Mindezek mellett valóban igaznak tartom, hogy a mai meccs megjósolhatatlan.
Egyedül annyi biztos, hogy Kroos le fogja játszani 300. mérkőzését habfehérben. Ennek, ha alibizve is, de szívből örülök!
Ha 21:00 órától játszanak, úgy 19:30 a határidő. Ha 12 órától, vagy bármikor délután, úgy ezt a fordulót nem fogjuk számolni a játékban. Az Osasuna honlapján 10:00 órakor élesített posztja alapján jelenleg az eredeti kezdési időpont van érvényben.
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…
View Comments