Categories: La LigaÖsszefoglaló

Most Ramos nélkül is ment!

A Real Madrid a 2021-es esztendő első mérkőzését játszotta az Alfredo Di Stefano stadionban. A Celta Vigo ezúttal nem tudta folytatni jó sorozatát, a hazaiak hamar vezetést szereztek Lucas Vazquez fejesével, majd a második félidőben Asensio góljával bebiztosították a győzelmet. A találkozónak volt  néhány szokatlan vonatkozása, ezekről is szót ejtünk az összefoglalóban.

Továbbra is azt látjuk, hogy Zidane elképesztően szűk keretben gondolkodik, már ami a kezdő 11 kiválasztását illeti. Szinte kizárólag kényszerből változtat 1-1 helyen a megszokott összeállításon. Az Elche elleni pontvesztés alkalmával Marcelo kezdett, most visszakapta a helyét Mendy. Ramos gyomor problémákkal küzdött, nem tudta vállalni a játékot, helyére szokás szerint Nacho került. A hátsó alakzatot Varane és Carvajal egészítette ki.

A középpályán a csapágyasra járatott trió kapott ismét főszerepet Kroos, Modric és Casemiro személyében. Elől sem volt meglepetés, a baloldalt megkapta Asensio, középen Benzema helye be van betonozva, meg a jobbszélt ismét Lucas Vazquez nyargalászhatta be. Abban egészen biztos vagyok, hogy a heti két meccses ritmusban ehhez szinte teljes másnapi regenerációs program, és speciális, könnyített heti edzésmunka jár, mert sehogy máshogy nem lehet bírni ezt a terhelést. Főleg nem az „öregeknek”: Benzemának, Modricnak, Ramosnak.

De említhetném a meccsenként 11 km felett futkározó Lucas Vazquezt is, aki nem kora, hanem a beletett energiák miatt túlterhelt. Nem kérdés, hogy, bár idáig viszonylag jól bírják a játékosok, ez a fajta ritmus a melegágya a túlterheléses izomsérüléseknek. Azért sem értem Zidane döntéseit, mert ott van a kispadon egy Odriozola, aki Carvajal Elche elleni hülyesége után – akár didaktikai okokból is – simán kezdhetett volna ezen a meccsen. Valverde játszatása is pihenést nyújthatna Casemirónak (aki egyébként pont kisárgázta magát a következő meccsről). De Mariano is kaphatna 1-1 meccset, mondjuk pont az Elche ellen tettem volna oda, nem a Vigo ellen, de egyik lehetőség sem fordult meg Zidane fejében.

De ha a kezdőjét szétjátszatja, legalább a cserékre odafigyelhetne! Totálisan értetlenül állok a tény előtt, hogy ha a biztonságosnak mondható 2-0 megvan az 53. percben, Iago Aspas már lerúgva (először Asensio trafálta el nagyon durván a támaszkodó lábát, majd Nacho ütközése után le is kellett cserélni), de a 64. percben már Nolito is le van cserélve, miért kell várni a 75. percig az első cserére?  És akkor is csak egyet cserél. De nem egy túlterhelt középpályást visz le, hanem a találkozó egyik legjobbját, Asensiót. Ok, kell a perc a Hazardnak. Rendben. A következő változtatás már csak a 85. percben történik meg. Kapjon esély 3 játékos, hogy hátha labdába tud még érni. Érdemi teljesítmény, vagy annak megítélése kizárt. Pihentetés szempontjából az 5 perccel korábban való levonulás, kb. semmit sem ér!

De az igazi megalázás megint Marianónak jutott, aki a 90. perceben kapott lehetőséget. Remélem, van pályára lépési prémium, mert legalább az pipa ilyenkor. Nem akarok futball szakértőt játszani, de az Elche ellen Viníciust a jobboldalra hozta be, amikor az ellenfél már 18 méterre védekezett 10 emberrel. Lehetetlen lendületből megfutni, cselezni. Mi értelme volt? Nagyon szívesen meginterjúvolnám Zidane-t, mit gondol ilyenkor! Vajon mi tudunk valamit nagyon rosszul, vagy ő képtelen egy normális rotációs rendszert kialakítani?

Ami a mérkőzés legnagyobb furcsasága volt, hogy a Celta a találkozó döntő hányadában kétszer annyit birtokolta a labdát, mint a hazai gárda. Nem tudom, hogy ez tudatos lépés volt, vagy egyszerűen ennyire nem működött az ellenfél térfelén történő labdaszerzésekre irányuló koncepció? Ez is a fáradásunk egyik velejárója? Mindenesetre tény, hogy „nem nálunk volt a labda”. Ha tudatosan engedtük át a terepet, és próbáltunk meg a gyors kontrákkal operálni, ekkor ez bejött.

Bár az 5. percben épp Aspas kapott forintos labdát Nolitotól, és simán megszerezhette volna a vendégeknek a vezetést. A labdát átlöbbölte Courtois felett-mellett, de a kissé lassú játékszert Nacho még beérte és kivágta a mezőnybe. Ebből indult az a baloldali akció, mely Asensiót dicséri. A 16-osra beérve felnézett, és látta, hogy Vazquez a hosszún érkezik. Az alapvonalig húzogatott, majd jó ütemben átívelt a túloldalra, labdája a védő feje felett átszállva pont jó volt Lucasnak, aki higgadtan fejelt a hálóba. Egy ilyen korai vezetés nagyon szerencsés, és alapvetően meghatározza a továbbiakat. Bizonyosan van szerepe abban is, hogy innentől a Celta birtokolta a labdát.

Ahogy a beharangozóban is elhangzott, Aspas abszolút meghatározó játékosa a Celtának, ő a házi gólkirály, és a gólok 86%-ában van benne kulcspasszal, assziszttal, vagy góllal. A La Liga legjobb gólszerzője is ő jelenleg. Denis Suarez a meccs utáni nyilatkozatában megemlítette, hogy Aspas már 2 meccs óta sérülten játszik, ezt a meccset is úgy vállalta be, hogy nem volt teljesen egészséges. Aztán még kapott is eleget, főleg Asensio belépője volt durva, leterhelt támaszkodó lábát rúgta el keményen, meglepett, hogy azután még tudta folytatni. Asensio sárgája jogos volt! Szóval a nem túl acélos Aspas kiválása szerintem végleg megpecsételte a vendégek sorsát. Hiába támadtak többet, jobbára meddő volt a mezőnyfölényük. A második gólunk a letámadást és az ellenfél térfelén való labdaszerzést dicséri. Modric ebben is zseniális. A jó első passz után emberfórban tudtunk rájuk fordulni, a gólpasszt akár Asensio, akár Kroos is gólra válthatta volna, előbbi tette meg. Ezzel le is zárult a meccs érdemi része.

Meglátásom szerint érezhetően jobban játszottunk, és jobban uraltuk a meccset az Elche ellen. Egyik találkozó sem volt a maga nemében jó, de a jobb meccsünkön vesztettünk pontot, és a Celta ellen nyugdíjas tempóban is jött a 3 pont. A győzelemnek örülni kell, de a háttérben megmutatkozó lassulást, koncentráció hanyatlást azért mindenképp meg kell említeni. Egy találkozó képe mindig a két csapaton múlik, divatos azt mondani, hogy egy csapat annyit játszik, amennyit a másik enged neki, de ezzel együtt úgy éreztem, hogy a Celta önmagához képest gyenge volt. Nem volt meg a sebesség, az elképzelés a játékukban, és túl sokat hibáztak. A Madridnak szerencséje volt, hogy korán összejött a vezetés és abban a percben, amikor simán gólt kaphatott volna, inkább rúgott egyet. Onnan lemenedzselte a csapat a találkozót nagyobb hiba nélkül. Ez is erény, és becsüljük meg, de hogy jó játékot nem láttunk, az is biztos. Az eredmény ellenére látszik a fáradás a csapaton.

Modric, mint ismeretes, meghosszabbította egy évvel a szerződését. Jó párszor láttunk már olyat, hogy egy adott játékos az aláírás előtt hajt, robotol, majd meg sem szárad a tinta a szerződésén, pihenő tempóra vált és visszavesz a teljesítményből. Modric nem egy „adott játékos”, ő egy hihetetlenül jó személyiség, és hálásak lehetünk a sorsnak, hogy legalább még egy szezonban láthatjuk nálunk játszani. Ismét a meccs legjobbja volt. Ahogy már annyiszor bebizonyosodott, nem csak az előre formációkban olvassa kiválóan a játékot, de védekezésben az egyik legjobb emberünk. Nagyon jól helyezkedik, helyezkedésével tereli az ellenfél támadásait, elfoglalja a pozíciót a kulcspasszok megindítása ellen, és másodvonalra kényszeríti a támadásokat. Ezek nem látványos, de elképesztően fontos játékelemek. Emellett konkrét labdaszerzései, szerelései már benne vannak a statisztikákban, és azok is impozánsak!

Asensio teljesítménye is kalaplengetést érdemel, feljavult az utóbbi meccsek alatt. A beadásai még gyakran nem elég pontosak, de kétségtelenül látványos az előrelépés az egy hónappal ezelőtti önmagához képest.

Íme pár slide a statisztikusok kedvéért:

SZERK:

Most egy Spanyol Szuperkupával terhelt január következik. 14-én Malagában csapunk össze a Athletic Bilbaóval a döntőért, melyet 17-én rendeznek Sevillában. A másik ágon Barcelona-Real Sociedad elődöntőre kerül majd sor.

Egy pihentetés biztos a 9-én esedékes Osasuna elleni összecsapáson, Casemiro az 5. megszerzett sárgája okán nem lesz a keretben.

A Celta elleni meccs képes összefoglalója:

Sultan

View Comments

  • I don't think the title of your article matches the content lol. Just kidding, mainly because I had some doubts after reading the article.

Share
Published by
Sultan

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago