Categories: La LigaÖsszefoglaló

Real Madrid – Athletic Bilbao összefoglaló

Tegnap éjjel a Real Madrid folytatta hosszú hadjáratát a spanyol bajnoki cím elhódításáért, melyben az aktuális csatát a bilbaóiak ellen kellett megvívni. Real Madrid – Athletic Bilbao összefoglaló következik.

Ahogy azt már a Bendével közösen komponált, összefoglalóhoz illesztett beharangozóban említettem, a Bilbao ebben a szezonban főleg a keménységéről, sőt, több esetben a durvaságáról ismerszik meg.

Első félidő

Ezt alátámasztandó, örök kedvencünk, Raúl García már a 13. percben kiduplasárgázta magát a mérkőzés további részéről. (Sajnos az ez előtti helyzetet felesleges elemezni a mérkőzés további lefolyását tekintve, pedig a még nem emberhiányos Bilbao letámadásával nem egyszer adódtak gondjaink.)

Ennek ellenére az első félidőt szinte végig meddő mezőnyfölényben töltöttük, az első kapu irányába tartó lövésre a 41. percig kellett várni. Azt hiszem, ez jelenleg mindent elmond a Madrid támadópotenciáljáról: emberelőnyben játszva egy félidőn keresztül nem tudtuk eltalálni Unai Simón portáját. Árnyalnám kicsit a képet azzal, hogy a kapujuk előtti területet tankönyvbe illően sündisznózták a vendégek a kiállítás után.

Az, hogy a szünetre előnnyel mehettünk, kizárólag Kroos zsenialitásának érdeme. A németről még később is fogok némi szót ejteni, de az biztos, hogy a tegnapi gólja ott lesz a forduló legszebbjei között. Vinícius visszatett labdáját kapásból, rüszttel bombázta a rövid alsóba, 1-0.

Második félidő

Ha a Madrid lélektanilag fontos pillanatban szerezte meg a vezetést, akkor a Bilbao hasonlóan jelentős időpontra időzítette az egyenlítést.

Ugyanis a szünet után mindössze hét perccel már újra egál volt, miután De Marcos labdájával Capa lépett ki. Az első próbálkozását ugyan hárította Thibaut, a másodiknál azonban már tehetetlen volt a Ramoson megpattanó lövéssel szemben, 1-1.

Nem mondhatnánk, hogy érdemtelenül egyenlítettek volna, hiszen már a gól előtt több veszélyes kontrát is vezethettek.

A madridi mezőnyfölény folytatódott ezután is, azonban ezt sokáig nem tudták gólra váltani kedvenceink.

Egészen pontosan a 74. percig, amikor is a Vinícius helyére csereként beálló Asensio végzett el gyorsan egy szögletet, a hátratett labdát pedig Carvajal ívelte Benzema buksijára, 2-1.

A hosszabbítás kezdetéig nagyobb helyzet nélkül jutottunk el, akkor azonban előbb a Bilbao került ziccerbe (emberhátrányban ziccerbe kerülni… na, mindegy…). Courtois ezt magabiztosan hárította, az ellentámadás során viszont Modric passzából Benzema biztosította be a három pont sorsát, 3-1.

A végeredmény nem tükrözi a pályán látottakat, mert bár 2 büntetőt is számonkérhet a Madrid a bírói karon, játékban nem múlta felül ennyivel ellenfelét. A 2-1 nagyjából reális lett volna.

Az eredmény mögött

El ingeniero

Először is, térjünk vissza egy kicsit Kroosra!

Casemiro „kipontozódásával” Zidane-nak változtatnia kellett. Én a mérkőzés előtt, a kezdőt látván arra gondoltam, hogy Casemiro helyett egy az egyben kerül be Valverde. Ehhez képest kellemes meglepetést szolgáltatott, hogy Kroos volt az, aki visszahúzódott a brazil helyére, az ő szokásos baloldali őrposztját pedig Modric vette át. Így Valverdének Lukita üresen maradt helyét kellett betöltenie többnyire – bár többször is előfordult, hogy ők ketten helyet cseréltek egy-egy támadás erejéig.

Milyen következményei voltak Kroos hátrébb rendelésének?

1, A csapat szimmetrikusabbá vált. Azzal, hogy Toni nem balról, hanem középről irányított, jobban eloszlottak a támadásaink. Aki végignézte a meccset, annak feltűnhetett, hogy Carvajal és Lucas a szokásosnál mennyivel több labdát kap, és mennyivel aktívabb így a jobb oldalunk.

2, Azzal, hogy Casemiro helyett egy labdaokos játékos került a védekező középpályás pozíciójába, teljesen megváltozott a Madrid labdakihozatala. Míg a tankunk pályán tartózkodása esetén Courtois igyekszik a szélsőhátvédek felé indítani a labdakihozatalt, addig tegnap többször előfordult, hogy rögtön Toni kapta a játékszert. Ha a jövőben is előfordulna, hogy Mérnök úr védekező középpályásként szerepel, ez drasztikusan lerövidítheti az építkezési fázist.

3, Fegyelmezettebb előre irányú mozgás a német részéről. Mivel Toni egyik legnagyobb kritikája a lassú védekezésbeli helyezkedés (más néven visszafelé kocogás), ezért üdítő volt látni, hogy tegnap mennyivel megfontoltabban és ezáltal hatékonyabban csatlakozott a támadásokhoz. Modric és Valverde már lekötötték az embereket, a felfutó szélsőhátvédekkel együtt pedig már annyira figyelnie kellett a megfogyatkozott ellenfélnek, hogy Kroosra ritkán maradt ember, így a második hullámba neki visszatett labdákat nyomás nélkül passzolhatta tovább vagy lőhette rá. Ez persze inkább az emberhátrány, mint a posztváltozás következménye, de úgy gondoltam, érdemes megemlíteni.

Ami következtetést ebből levonhatunk: ugyan Kroos valószínűleg nem elég jó megoldás a védekező középpályás pozícióba egy agresszív letámadást folytató csapat ellen, mégis megfelelő kiegészítője lehet Casemirónak a poszton.

Baszk sündisznó

Raúl García kiállítása után olyan mezőnyfölénybe került a Madrid, amelyet idén még nem láthattunk a habfehéreknél. Mégsem történt kaput eltaláló lövés egészen a 41. percig, mint azt már feljebb írtam. Ezt pedig a tegnapi meccsen főként nem a támadóink impotenciájára foghatjuk.

Garitano mester fiai 5-3-1-es felállást vettek fel védekezésnél, és igyekeztek szűkíteni a területet. Ez a kapu előtti tömörülés okozta azt, hogy Benzemához alig jutott el a labda, ha pedig mégis, akkor neki kellett visszalépnie érte. Ezzel lényegében kihúzták a madridiak méregfogát. A széleken ugyanis hiába kerültek többször is Mendy-ék a Bilbao védelme mögé, a beadásokkal hiába kerestek bárkit.

A kiállítás után nagyjából így helyezkedtek védekezésnél – De Marcos és Capa gyakran cseréltek helyet

Egyetlen alkalommal fordult csak elő az első félidőben, hogy az egyik „zsebben” megbúvó Valverdét sikerült megtalálni egy lapos, rövid passzal. Az uruguayi viszont nem tudta kapu felé játszani a labdát – ami egyébként szintén a baszk védelmet dicséri.

Összegzés

Megérdemelt győzelem volt a tegnapi, még ha minden játékosnak fizetnie is kell egy kört Raúl Garciának.

Zidane, úgy tűnik, megpróbálja elhallgattatni a kétkedő hangokat. A rotáció szinte teljes hiánya viszont még visszaüthet, főleg, hogy csak decemberben három meccsünk lesz még!

Amióta visszatért, 3 meccsen 3 győzelem, 7 lőtt és 1 kapott gól – KABALA <3

Folytatás vasárnap este az Eibar ellen, addig meg várunk mindenkit szeretettel a kommentmezőben!

Hala Madrid!

ReAlantos

View Comments

Share
Published by
ReAlantos

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago