Reményeinket felspannolták az Inter ellen, hogy aztán vérlázító produkcióval fojtsák le az Alaves ellen. A „hazai” pályán elért 1-2 nem csak kínos a Madridra nézve, hanem már egy igen jelentős hátrányt is mutat a tabellán. Real Madrid – Alaves összefoglaló.
Zidane az alábbi kezdőt küldte fel a baszk kiscsapat ellen:
A mérkőzés harmadik percében Marcelo tett haza egy labdát igen sután, amiből így szöglettel következhet az Alaves. A beívelt labdát Nacho kezére fejelték, így az 5. percben Lucas Perez büntetője után már mehetett is közepet kezdeni a Madrid, 0-1.
A Madrid támadásairól ez idő tájt elmondható, hogy a legtöbb veszélyt a pontos keresztlabdák okozták, amivel a lassan tolódó Alaves-védelem több alkalommal sem tudott mit kezdeni. Kár, hogy ezen keresztlabdák után a beadásokból nem alakult ki veszély.
(Ugye mindenki érzi, hogy az Inter elleni, Odegaard-ra kihegyezett támadójátékhoz képest ez milyen lagymatag?)
Az Alaves sorra dolgozta ki a helyzeteket, amikből többnyire szögletig jutottak. A 19. percben már a negyedik szögletüket végezhették el, majd az ötödiket is még ugyanebben a minutumban. Casemiro visszatérésével sajnos nem javult a védelem, sőt…
29. perc, csere a Madridnál, Rodrygo lépett pályára az újfent megsérülő, de legalábbis fájdalmas arccal levonuló Hazard helyett…
A 39. percig kellett várni az első komolyabb helyzetre, amikor Lejeune eladott labdájából kétszer védett bravúrral Pacheco, Kroos próbálkozásai után. Elég hervasztó, hogy az ellenfél ajándéka nélkül nincs helyzet.
És nagyjából ennyi volt a félidő.
Kiábrándító, hogy ezt a langyos kocogást, amit a fehér mezes játékosok a pályán bemutatnak, a Real Madrid névvel kell társítanunk.
49. perc, Courtois eladott labdájából Joselu lő gólt, 0-2.
ReAlantos itt majdnem belealudt a nihilbe, így a következő érdemi események:
A 73. percben talán az első értelmes Madrid-akció, Lucas-Isco-Rodrygo háromszögelés, melynek végén a fiatal brazil lőtte el keresztbe a kapu előtt. Röviddel ez után pedig Lucas Vazquez egyéni akciója kerüli el alig a kaput.
86. perc, Casemiro góljával szépít a Madrid, 1-2.
Az ötperces hosszabbítás legvégén Isco még csavart egy felsőlécet, de más említésre méltó nem történt. Újabb vereség, amellyel már 9(!) pont a hátrányunk vesztett pontok tekintetében a Ticóhoz képest.
Egyetlen szó van, ami megfelelően leírja a Real Madrid jelenkori helyzetét: nihil.
Ha épp úgy jön ki a lépés, akkor előfordul, hogy a csapat nyerni tud. Sőt, még ennél is tovább megyek, akár bravúros eredmények is születhetnek.
Az viszont, hogy a 15. helyezett Alaves ellen hátrányban úgy kocognak az embereink – és itt most felesleges individuális kiemelést alkalmazni, kompletten említhető az egész csapat, tisztelet a kevés kivételnek -, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, és mintha nem lenne eredménykényszer, az vérlázító.
Az, hogy az „edző” fejében a hátrányba kerülés esetén sem történik meg az az átkattanás, hogy kreáljon egy, a hátrány elkerülésére legalkalmasabb forgatókönyvet, hanem a kényszerű cserén kívül először a 60. perc környékén hajlandó változtatni először, az pedig azt mutatja, hogy vagy nem ért ilyen szinten a futballhoz (ami a pályafutását tekintve igencsak kétséges), vagy egyszerűen nem is érdeklik az eredmények, és csak a kivárásra játszik, hogy a jövő évben egy sztárigazolással felfrissíthesse a keretét. Mindkét esetben szégyellem, hogy egy ilyen hozzáállású ember a Real Madrid vezetőedzője lehet.
Tegnap odáig jutottunk, hogy az amúgy általában fegyelmezetten futballozó és viselkedő Kroos több mélységi passzal is próbálkozott a védelem mögé, sikertelenül. Ebbe én egyetlen dolgot tudok belelátni: a német mérnök annyira megelégelte a céltalan labdatoszigálást az ellenfél védelme előtt, hogy az amúgy begyakorolatlan, kockázatos megoldás mellett döntött. Érted, Kroosról beszélünk… Azt meg már csak halkan teszem hozzá, hogy a sárga lapját egy labdaeldobásért kapta.
Amikor az amúgy legnyugodtabb játékosaid egyike kezd el így viselkedni, az már komoly problémákra utal. És nem, nem Zidane-t célzom most ezzel – vagy legalábbis nem közvetlenül -, mert nem vagyok száz százalékig biztos abban, hogy ez az ő hibája. Abban viszont biztos vagyok, hogy az ő felelőssége lenne változtatni a helyzeten.
Ha pedig az a helyzet, hogy a bajnokságot nem tekintjük prioritásnak, akkor az lenne a kérdésem, hogy ugyan, mi lenne az? A BL-beli teljesítményünk nem indokolná, hogy a bajnokság el legyen engedve; ha pedig a Király-kupa vagy a Szuperkupa a cél, akkor engem erre a szezonra felejtsünk el, vagy dobjunk egy busz kerekei alá – az legalább illene a Király-kupához. Egy Real Madridnál nem fogok annak drukkolni, hogy csípjük el a BL-indulást érő helyek valamelyikét, vagy hogy pl. jussunk be a BL legjobb 8 csapata közé. Ezzel a kerettel legalább egy fronton győzelemért illene harcolni.
Kommentben jelezzétek a véleményeteket ezzel kapcsolatban, tényleg kíváncsi vagyok, ki mit gondol erről a helyzetről!
Folytatás jövő hét szerdán a Sahtar ellen, ahol egy győzelem esetén megszerezhetjük a továbbjutást. Ennél többet jelenleg nem tudok kívánni. Illetve abban sem vagyok biztos, hogy jelenleg ez lenne-e a legjobb a csapat számára. De üljünk le a meccs elé, szenvedjük végig, és szurkoljunk – ki-ki vérmérséklete és rövid- illetve hosszútávú céljai szerint!
Hala Madrid!
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…