Fontos 3 ponttal, a továbbjutás kivívása alaposan leegyszerűsödött a Real Madrid számára. Zidane legényei jó meccset lehozva ismét legyőzték Conte Interjét. Összefoglalunk.

kezdő finomságok

ZZ ezúttal a Villarreal elleni kezdőt látta legalkalmasabbnak a feladatra. Némileg meglepő volt, hogy Casemiro a hírekkel ellentétben, mégsem kezdett, de valószínűleg eléggé megtépázta a vírus ahhoz, hogy ne bírjon 90 percet. Végül ennek a középpályának kulcs szerepe volt abban, hogy megnyerje a meccset a Madrid, de erről picit később. A másik váratlan, hogy Lucas Vazquez került be a csapatba Asensio / Rodrygo helyett. Rodry már megszokta, hogy főleg csereként számolnak vele, így ez a döntés Asensiónak lehet nagy blow, akár a jövőre nézve is, hiszen akármit gondolok arról, hogy hol kellene lennie inkább Lukácsnak, jelenleg ész érvekkel magyarázható volt, hogy Asensio helyett őt választotta ZZ.

taktika

A beharangozóban úgy fogalmaztam, hogy Zidane van lépéskényszerben, ugyanis Conte az odavágó második félidejében megtalálta, hol tudja megfogni a Realt, ezért a kopasznak kell most valami olyat villantani, amivel meg tudja lepni az olaszt. Ezt meg is tette, úgy, hogy az alapcsapatából hiányoztak emberek. Na, de hogyan?

  • Ramos hiányában a labdakihozatalokat Kroos segítette, aki egészen mélyre lépett vissza osztogatni. Nagy meccset játszott megint a német.
  • Odegaard és Modric az Inter védekező vonalai közötti mozgásával mindig próbált passz opciót jelenteni. Mindketten aktívan segédkeztek építkezni, Casemiro hiánya ezen a ponton jelentett előnyt valójában.
  • Hazard papíron bal szélső, valójában végigszántotta a pályát. Bontott szélen, de mozgott középre, hogy emberfölényes szituációkat hozzon létre, lépett vissza segíteni Toniéknak. 6 „dribble” fűződik a nevéhez a meccsen, ez pontosan 5-el több, mint amit az Inter egész csapata össszehozott (1, Perisic)
  • Nacho felvette Ramos szerepét, ami azt jelenti, hogy védekező munkáján kívül rohamozta az ellenfél kapuját, amikor csak tehette. (De még milyen jól  <3)
  • Zizou ezek mellett sikeresen ellehetetlenítette az Inter (alapból egydimenziós) támadójátékát, azzal, hogy a Real gyakorlatilag nem engedte, hogy eljusson Lukakuhoz a labda. Ritka esetekben amikor ez összejött, akkor a Nacho-Varane Emergency Unit megoldotta a levédekezését.

Mit csinált Antonio Conte?

Kb. ezt

Semmit nem láttunk abból az Interből amelyik agresszív letámadással megzavarta a Madridot az első meccsen. Még csak periodikusan végrehajtott magas letámadások sem voltak. Ültek végig a babérjaikon, nézték, ahogy játszik a Real. Conte ezt nyilatkozta meccs után:

„It was an uphill battle from the get-go: This is the situation, but we certainly did better in the first match against them, when we were more aggressive.”

Jó napot kívánok, nem te vagy az edzője annak a csapatnak? Érthetetlen volt számomra, amit az Inter (nem) csinált a meccsen, de ez maradjon az ő bajuk. Inkább váltok a percről-percre rovatra. Conte ugyanis nem tudott semmit reagálni és a fent elhangzott meccskép nagyjából ráhúzható az egész összecsapásra az elejétől, a végéig.

Első fél óra, egy csapat volt a pályán

4. percben Nacho a meccsen először rontott ki a védelemből. Rögtön center pozícióban kapta a labdát és Barella elkaszálta. A büntetőhöz Ramos és Benzema híján a lehető legjobb rúgó állt oda Ödön személyében. Nem is hibázott, 0-1. Több mint 2 perc folyamatos labdabirtoklás, 47 passz előzte meg a gólt (annyinak számoltam, tévedés joga fenntartva, de nem sokkal).

 

A 12. percben majdnem 2-re növekedett a habfehérek előnye, Lucas Vazquez lövését Handanovic csak mozizta, azonban a kapufán csattant a labda. LV egyébként egész jó meccset hozott le, 1 hibát leszámítva, amire később még kitérek.

A 17. percben Mendy találta magát lövőhelyzetben, azonban ahonnan tavaly bombagólt lőtt, most inkább passzolni próbált. Beadása nem találta meg Vazquezt, itt bizony lőni kellett volna. Újabb nagy madridi lehetőség.

28. percben Eden Hazard a 16-os széléről jobb oldalról eresztett meg egy lövést. Nem volt jó szög, Handanovic ki tudta paskolni.

Farturo kerge percei, montázs

32. percben egy kósza Inter támadás végén úgy pattogott a labda, hogy az Vidal elé került a büntető területen belül. Modric és Varane próbálta levédekezni, utóbbinak sikerült is a LABDÁT elpöckölnie Vidal elől, aki aztán feldobta magát.

 

Jogosan maradt néma a síp, azonban a Tarajos Trash-Talker Tapernyák (akiről Conte azt nyilatkozta, mennyire éretten viselkedik mostanában 🙄 ) nem bírta cérnával és vad reklamálásba kezdett Anthony Taylor játékvezetőnél. Sárga lap lett a jutalma. Igen ám, de hősünk ezek után még egyszer a bíró arcába mászva üvöltözött. Második sárga, piros, mintha a csapatának nem lett volna elég problémája enélkül. Minden esetre, megérdemel egy montázst a teljesítményéről 😀 (hangot fel és wait for it)

Második félidő

A második félidő változást nem hozott a meccs lefolyásában, Conte és csapata Vidal kiállítása után mintha lélekben feladta volna ezt az egészet. Zidane ezúttal magához képest korán, az 59. percben cserélt. Előbb Odegaard-ot váltotta Casemiro, majd jött Rodrygo, Mariano helyett. Utóbbinak örültem, hisz Rodrygo 9-es poszton való kipróbálása még váratott magára eddig. Meg is hálálta a bizalmat a brazil tini, beállása után első labdaérintésből gólt szerzett. 0-2.

1 kép néha többet mond 100 szónál.

Lucas Vazquez beadására érkezett üresen, Hakimi majdnem utolérte és még a szálló labdába bele is ért. Ennek ellenére érthetetlen, miért a marokkóinak adták ezt, öngól gyanánt, így viszont Achraf gól + gólpassz a 2 mérkőzésen. Igaz, a gólpasszt Benzemának adta, a gólt pedig saját kapujába lőtte. OUCH! Ráadásul, mivel Casemiro már a pályán volt, a Madrid be tudott rendezkedni az eredmény tartására is. Game-set-match. Az alábbi jelenet jól szemlélteti az Inter lelkesedését.

A rend kedvéért megemlítem Perisic nevét, aki magányos fecskeként próbált valamit vállalkozni a milánói csapatban. Félidőben állt be Martinez helyett, kétszer próbálkozott lövéssel, először a 70. percben egy nyesése ment mellé, majd 80. percben Courtois-nak kellett védenie ELŐSZÖR A MECCSEN. Bizony, ez volt az Inter első és egyetlen kaput eltaláló kísérlete. Megérdemelten győzött tehát csapatunk, Conte Interje pedig azzal, hogy alulmúlta önmagát, segített is a Real Madridnak. Egyénileg Nacho, Hazard, Kroos kiemelkedőt nyújtottak, Zidane is jól felkészült.

Kétes var ítélet

Az 53. percben egy szabadrúgás utáni elmaradó tizenegyest reklamáltak az Inter játékosai. Nekem ezzel mindössze annyi a problémám, hogy a labda egyáltalán nem az eleső játékosok felé szállt, és Gagliardini is kapaszkodott Vazquezbe. Ez most nem az a meccs volt, ahol ezt befújták, de aki emiatt elcsalt meccset, összeesküvést kiált, az vegye magára a poszt címet nyugodt szívvel. Azért is tettem a végére a controversy-t, mert egyáltalán nem ezen múlott ma az Inter kudarca. Videón a jelenet:

Zárszónak néhány funfact

  • Ez volt az első győzelme a Real Madridnak az Inter otthonában. Eddig 7 meccs, 2 döntetlen, 5 vereség. Rossz sorozat szakadt meg.
  • Arturo Vidal a 3. olyan játékos a futball történelemben aki 3 különböző csapat színében is kiállíttatta magát a BL-ben.
  • Conte BL meccsein 34%-os győzelmi mutatóval bír (11 győzelem, 11 vereség, 10 döntetlen). Fóbia?
  • Luka Jovic üdvözölte Covidos sorstársa Casemiro pályára lépését instagramon
  • Innentől egy győzelem a Sahtar ellen továbbjutást fog érni.

Vamos!

Gwolf

View Comments

Share
Published by
Gwolf

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago