Unalmas meccs, döntetlen, szenvedő játék. Nézzük mi történt szombat délután a Cerámicaban.
A várakozásoknak megfelelően eléggé furcsa kezdőt tett föl Zidane a táblára. Kurta előtt Carvajal, Varane kapitány, Nacho, Mendy alkották a védelmet. A középpályán Modric, Kroos és Ödi szerepelt a 4-3-3-ként felrajzolt felállásban. A frontvonalban pedig Vaskéz (Zsozso májának örömére), Mariano és Hazard kapott helyet.
A 2. perc elején Marcsika fejelt egy csuka gólt. Ezt azonban egy kérdéses aktív/passzív les miatt visszanézte a bíró. A gólt megadta, vezet a fekete sereg, 0-1. A meccs aránylag eseménytelenül telt a következő időszakban. Egyik csapat sem tudott könnyen átjutni az ellenfél védekezésén. Egészen a 20. percig, amikor Parejo fejelt egy remek beadás után, Kurta nagyot védett. A 34. perc körül Mariano tolt egy masszív szólót, de az akció végén Lucasito szexuálta el a helyzet. ÉÉÉs ennyi volt az első félidő. Pörgős meccs, de kevés történés, nagyon kellett az a korai gól.
A második félidőben Farkas Norbi megkoronázta mai teljesítményét egy jó kis Szoboszlaizással. De az árnyékék Iscohoz képest ez már aránylag korrekt volt szakmailag. Vagy nem. A második félidőben ott folytatták a csapatok ahol az elsőben abbahagyták. Az 57. percben Nacho adta el nagggggyon rossz helyen a labdát, de szerencsére Moreno ellőtte a kapu előtt keresztbe. A Villarreal intenzitása érezhetően magasabb lett, de a 60. percig ez nem vezetett eredményhez. A 64. percben aztán kettőt cserél Zizou: Hazard és Ödi le, Isco és Vini be. A 69. percben egy szabadrúgás után Kurta ejtette el a bogyeszt, bár látszólag erősen akadályozta egy hazai játékos. A 70-ben Estupinan lőtte tökéletesen középre a labdát, de Parejo mellébombázta ajtó-ablak helyzetben. A 73. percben Lucasito tekerte mellé a pettyest. A 74. percben Kurta vágta föl tök értelmetlenül Chukwuedzet. A tizenegyest Gerard Moreno be is verte, 1-1. A 85. percben Ase jött Mariano helyére. A 92. percben Kubo eldönthette volna a meccset, de szerencsénkre kihagyta a helyzetet.
A saját kérdésemre egy újabb kérdéssel válaszolok: Kinek, és milyen szempontból?
A meccs élvezeti értékét az alábbi kép jól mutatja. A Real Madridnak 1 lövése volt, ami eljutott az alapvonalig. A gól. Egy. Uno, one, ọkan. A REAL MADRIDNAK. A többit a védelem blokkolta. De ahhoz is egy elég kétes szitu miatt megzavarodott hazai védelem kellett.
Amivel az első félidőben sikerült meccsben maradni, az a koncentráció volt. Zidane aránylag jól összerakta a védelmet, főleg magához és a rendelkezésére álló emberanyaghoz képest. Az ellenfél térfelén letámadott a csapat, ami többször gátolta a Villarrealt a labda kihozatalában. Hátul pedig szorosan visszazárt a csapat, a játékosok jól léptek be egymás helyére és ezzel látványosan nem tudott mit kezdeni az ellenfél. A félidőben azonban ez látványosan megváltozott. Zidane csapata leült, MRI-ék pedig felpörögtek. Itt már érződött, hogy nem lesz egyszerű meccs. A cserékkel pedig az egész még jobban elcsúszott. A madrdidi cserék semmit nem tettek hozzá, azon kívül hogy megkapják a meccspénzt. A koncentráció hiányához plusz egy adalék. Zidane fiai 31 alkalommal vesztették el a labdát (segítséggel és anélkül). A Barca-Atletin 39-et produkált a két csapat együtt.
A meccs végén csak a szerencsén/szerencsétlenségen (mindenki helyettesítse be, ami neki tetszik) múlt, hogy nem kaptunk ki. Kubo eldönthette volna a meccset, egyszerre mutatva fricskát a két edzőnek, de szerencsére/sajnos nem tette.
Vártam valamit, ami miatt nem kell leírnom azt, hogy ez egy nagy kupac fos volt, de nem jött semmi. Három értékelhető teljesítményt emelnék ki a csapatból. És Mariano nincs benne, mert a gólon és a szólóján kívül semmit nem csinált. Ez nyilván nem csak az ő hibája, hiszen a focihoz társak is kellenek. Az egész meccsen összesen 23 alkalommal ért labdához, ami a játékból kivontság definíciója lehetne. Az első dicséret Carvajalé, aki meglepően jól tért vissza, és tulajdonképpen egyedül tudott dinamikát hozni a csapatba. A második Modric, aki hatalmasat melózott, és próbált kreativitást vinni a támadójátékba. Sajnos egyedül ez se ment. A harmadik Kroos volt, aki első blikkre nem csinált komolyabb dolgokat most sem. Azonban az, hogy a középpályás védekezés működött, amennyire működött az az ő érdeme volt legfőképp.
Még Ödegaard kap egy-két mondatot. Tegnap kifejezetten figyeltem a játékát és az látszik, hogy más szinten gondolkodik, mint a többiek. Lászik, hogy nem úgy helyezkedik, mint a többi játékos. Sokszor lép nagyon közel a labdás emberhez, ami a Real játékában nincs benne, ezért a társak sokszor nem értik mit akarna. Azonban néha meg tudja mutatni, hogy mit szeretne. Kis területen megverni az ellenfelet. Az ilyen helyzeteknél a fejmozgásán látszik sokszor, hogy hova szeretné, hogy induljon a társ, mert ő oda tudja elé tenni a labdát. Azonban ezt össze kell rakni a többiekkel. Az edzőnek tudatosan föl kellene ismernie a srác zsenijét, mert ez egy olyan kiszámíthatatlanságot hozna a csapat játékába, ami emberemlékezet óta hiányzik. Ha legközebb egy minimális élvezeti értékkel rendelkező meccset kapok, akkor hozok videókat is erről.
Fos volt, és ez lassan el sem keserít. Ez egyre szomorúbb. Egyelőre marad a nihil, aztán majd egyszer lesz valami. Pacsi azoknak a játékosoknak, akik még akarnak önmagukért, a csapatért és a szurkolókért. Egyszer jobb lesz!
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…
View Comments
Your point of view caught my eye and was very interesting. Thanks. I have a question for you. https://accounts.binance.com/ru/register-person?ref=RQUR4BEO