Visszarázódás. Előző poszt. Cadiz – Real Madrid. Beharang.
Mai ellenfelünk egy igazi kiscsapat. A Cadiz a 80-as évek végét és a 90-es évek elejét leszámítva stabil másod- harmadosztályú csapat volt. 1993 óta mindössze a második szezonjukat kezdték meg szeptemberben a La Ligában. Utoljára a 2005-06-os szezonban néztek be a nagyok közé, de rögvest a 19. hellyel zuhantak vissza a süllyesztőbe. Azóta ismét a másod- és harmadosztály között sodródtak. Az előző szezonban végül második helyen végeztek a segundában, mindössze egy ponttal lemaradva a bajnoki címről.
A két csapat utolsó két ligameccsén Cadizban 2-1-es, Madridban 3-1-es madridi győzelem született. Raúl, Pavón, Becks, Robinho és Roby Carlos rúgták a mieinktől a gólokat. A 3-1-gyel, azt hiszem, most is kiegyeznénk. Összesen 33 meccset játszott egymással a két csapat. 24-6-3 a mérleg 23:77-es gólkülönbséggel.
Azonban nem ez volt az utolsó alkalom, amikor találkoztunk a Cadizzal. A 2015-ös CDR kiírásban ellenük volt az az ominózus meccs, amikor Cserisevet eltiltása ellenére játszatta a pincér, és ami az utolsó szögek egyike volt Rafa koporsójában. Zidane likes this.
Az idei évet aránylag nem rosszul kezdték az andalúziaiak. 2 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség a mérlegük, a forduló előtt 9. helyen állnak a tabellán. Kikaptak az Osasunától, a Sevillától, jött az X a legutóbbi körben a Granada ellen. És megverték a Huescát, illetve kettős emberhátrányban a Bilbaót.
Ami a játékosokat illeti. Tavalyi legjobb gólszerzőjük Alex Fernandez egykoron a Castillában rúgta a pettyest az azóta a felnőttcsapatban a szárnyait bontogató ifjú titánunkkal, Nacho Fernandezzel. Idén nyáron csatlakozott hozzá egy másik ex-madridi támadó, Alvaro Negredo. Rajtuk kívül főleg ismeretlenebb játékosokból áll a gárda, így nem is mesélnék a cserevédő Marc Baro magyar nemesi felmenőiről.
Egyelőre úgy tűnik, hogy a sérült/Covid listára nem iratkozott föl újabb ember (Update: ‘degór de). Tibó válogatottbeli szereplése lett Kurta (de nem Costa), mert elkezdték futtatni, de senki nem szólt a szövetségi kapitánynak, hogy azt a kapusoknak azt nem kell, szóval hazaküldték. Így előfordulhat, hogy Lunya kezd a kapuban, míg Alcső a padon.
Carvajal és Odri még mindig maródi, így vagy Nacho, vagy Lucas kezdhet a jobbon. Esetleg Militao, ha felépült. A többiek kapcsán a következők dönthetnek
Mármint nem Benzema. Hanem a fejezet. Tavaly, ha visszaemlékeztek, a szünetek után mindig javult a csapat játéka. Az első után megtanultunk valamennyire védekezni, a novemberi után még támadni is valamennyire. Aztán alábbhagyott a teljesítmény, jött a Covid és vele a pauza.
A nagy leállás utáni visszatérés után pedig még egy kategóriát javult a csapat játéka. Nagyon remélem, hogy valami hasonlót láthatunk majd, mert különben erős a gyanúm, hogy el fogok aludni a meccs nézése közben.
Zidane-nak maradt néhány játékosa és aránylag sok ideje arra, hogy dolgozzon a taktikán. Ebben az időszakban három fontos feladat volt:
Tippelni ne felejtsetek el itt, vagy alább találjátok meg a formot.
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…
View Comments
Thanks for sharing. I read many of your blog posts, cool, your blog is very good.