Categories: La LigaÖsszefoglaló

Sima hazai: Real Madrid – Mallorca (összefoglaló)

Sikerrel vette a soron következő akadályt is a Királyi Gárda, hiszen a csapat 2-0-s győzelmet aratott a Mallorca felett. Mint mindig, úgy ezúttal is kivesézzük a találkozót. Összefoglaló.

A kezdő

Mint azt a Beharangozóban írtam, a két csapat közötti képességbeli különbségek kirajzoldásának egyedül mentális gátjai lehettek volna, ám szerencsére a fiúk nem vették félvállról a találkozót. A kezdő megjelenésekor láthattuk első jelét annak, hogy Zidane is kellőképpen komolyan kezeli a találkozót. A csapat az alábbi hadrendben lépett pályára.

Az első négy névben semmi meglepőt nem láthattunk. Az a tény is igazolást nyert, hogy Ramosnak kutya baja a vasárnapi medvepuszi óta és tudta vállalni a játékot. A balbekk pozícióban francia trénerünk „egy ide-egy oda” elvet követve ezúttal Mendy-nek szavazott bizalmat Marcelo helyett. A középpálya közepén a hiányzó Casemiro helyére Valverde került, társaként pedig az a Modric lehetett ott az első perctől fogva a pályán, akinek a kreatív középpályásaink közül talán legkevésbé büdös a meló. A biztos alap így adott volt ahhoz, hogy az elülső négyesben egy egészen pofás támadókvartett alakuljon ki.

Bale először volt ott kezdőként az újraindulást követően, Vinicius pedig a vasárnap végigdarált 90 perc után ismét megkapta a baloldali támadások szövögetésének megtisztelő feladatát. Annak az Eden Hazard-nak a kárára, aki a felrajzolt formáció után az első néhány percben realizálhatóan középre húzódott, Benzema mögé/mellé. A másik oldalról Kubo-t érdemes említenünk, aki szintén a találkozó legelejétől pályán volt.

A tempó rendben volt

Álmos kezdésről korántsem beszélhetünk, hiszen mindkét csapat magas fordulatszámon kezdett pörögni rögtön a kezdő sípszó után. Ez hamar megmutatkozott helyzetekben is, Mendy baloldali beadása után Benzemának még arra is volt ideje, hogy a labda átvételét követően visszaszaladjon az öltözőben maradt csuklószorítójáért, ám a lövése sajnos középre ment.

A kihagyott nagy helyzetre jött a Mallorca válasza. Előbb Baba távoli kísérlete tekeredett el arcpirítóan közel a jobb kapufához, majd Kubo találta magát lövőhelyzetben egy lekészített labda után, a lövésbe azonban Varane lépett bele határozottan.

Vini-show

Az első negyedóra végén Modric presszingelte kiválóan a vendégek középpályását, a lefordulásból így Hazard vezethette a védelemre. A belga a villámgyorsan felérő Vinicius elé tálalt, akinek a lövését végül sikerült blokkolni. Ha meghúzta volna a visszacselt…

Nem kellett sokat várni a kis brazil következő lehetőségére. Carvajal harcos labdaszerzése után a spori továbbot jelzett (jogosan?), az előrevágott labda pedig Modric-ot találta meg a tizenhatos bal csücskénél. A horvát aranylabdás bevárta a hatalmas sebességgel érkező Vinicius-t, aki a bogyó átvétele után villantott valamit a Copacabana-stílusból: finom bökése a rövidbe hullott. Végre egy olyan kapu előtti megoldás a braziltól, ami kifejezetten stílusos befejezésnek mondható, ráadásul igazán zsigerinek és ösztönösnek hatott! Remek ütemben (ütemtelenül) tette el a kapus mellett. Egy ide!

A gól után egy távoli, sistergős Hazard-löket mellett újfent adódott egy hatalmas Vinicius helyzet. Egy-az-egyben találta magát szemben a kapuval, ám ezúttal az ösztönös perdítés helyett inkább a showt szerette volna megadni a publikumnak tévénézőknek, emelése viszont a kapufáról pattant ki. Erre mondják, azt hiszem, hogy meghalt a szépségben, hiszen ha egyszerűbb megoldást választ, teszem azt kifordított belsővel megcélozza a hosszút, akkor tényleg igazi showmanné válhatott volna 23 perc leforgása után. Ez nem történt meg, ellenben elvitathatlan érdeme a kis brazilunknak, hogy kifejezetten jól ment neki a játék és rengeteget vállalt.

Biztos lábakon álltunk

A félidő második felére aztán alábbhagyott a találkozó lüktetése, nem is nagyon adódott további említésre méltó esemény. A fordulás után aztán egy oldalról beívelt szabadrúgás után a vendégek okoztak némi izgalmat a kapunk előtt. A földre fejelt labda középre ment, így Courtois simán mellre vehette volna, de biztos, ami biztos, inkább fogta.

Az első hazai helyzet a második játékrészben Benzema előtt adódott. A változatosság kedvéért Vinicius pazar átlépős csellel lódulhatott meg a baloldalon, a centerezése picit lelassult, így a francia 9-es nem tudta továbbtolni a hosszún érkező Bale elé – ez lett volna az igazán nagy játék -, erejéből a kapu közepére célzott balos bombára futotta. A Mallorca kapusa biztosan állta a sarat, másodszorra fogta a próbálkozást.

Essék egy szó Bale-ről is, aki abszolút vállalható produkcióval rukkolt elő. A tizenhatoson belül kapta a labdát, kicsit jobbra sodródva, szépen húzta vissza bal lábára, a tekerésébe azonban beleblokkoltak.

Alig egy óra játék után aztán a spori viszonylag könnyű szívvel ítélt szabadrúgást a javunkra, 20 méterre a kaputól, középről. Kapitányunk egyértelművé tette, hogy ezt az állított helyzetet ő bizony bevállalja, és ezzel nem is járt rosszul a csapat. Belső védő létére hihetetlen rúgótechnikája van az embernek, szenzációs tekerését a jobbfelsőbe fészkelt pókfamília bánhatta! 2-0!

Lecsordogált a maradék…

A kétgólos előny megnyugtathatta volna a srácokat, akár túlságosan is. Szerencsére a vendégek tettek róla, hogy ne felejtsék el fiaink: két csapat van a pályán. Budimir bólintását, majd távolról eleresztett lövését kellett védenie Curtának, aki tette mindezt roppant magabiztossággal. Kubo sem szeretett volna úgy távozni a buliból, hogy nem csillogtatja meg tudását. Kis szerencsével ugyan, de egymaga táncoltatta meg a teljes madridi védelmet, hogy aztán a lövése kicsivel kerülje el a kaput. Ügyes a srác, na!

A hátralévő félórában már a pihentetésé volt a főszerep. Előbb Kroos váltotta a középen meglehetősen halovány teljesítményt nyújtó Hazard-t, majd érkezett a spanyol tandem Isco és Asensio személyében. Brahim február óta először kapott néhány percet, illetve Benzemának is jutott 7 minutum pihenő, őt Mariano váltotta. Az a Mariano, aki a végén még hatalmas helyzetben választott bohózatba illő megoldást, így a végeredmény maradt a kettőnull.

Összegzés

Zidane jól rakta össze a kezdőt. A középpálya kulcsemberei (némiképp persze kényszerből) pihenőt kaptak, ráadásul a támadó szellemiség sem maradt el. Az egyedüli felróható dolog Eden feladatköre. Szemmel láthatóan nem ízlik a belgának, ha középen, időnként Benzema mellé felérve kell játszania. Lehet, hogy elvadult ötlet, de talán érdemesebb lenne Bale-t kipróbálni ezen a poszton, már ha persze ragaszkodunk ahhoz, hogy a középső emberek buksiját keressük beadásokkal. Ebben a műfajban a wales-i számára biztosan több babér teremne, mint Hazardnak.

A hátsó sorokat mindenképpen dicséret illeti, hiszen magabiztos teljesítményt tettek le az asztalra. Courtois-nak nem kellett bravúrt bemutatnia, de fogott minden foghatót, ráadásul a vendégek kísérleteiket távolról kényszerültek a kapunknak szegezni – ez a védelmet dicséri. Ramos kirohangálásait is jól kezelte a hátsó négyes, rendre volt valaki, aki visszazárt a helyére középen.

A Fede-Modric középpálya teljes mértékben feledtetni tudta Casemiro hiányát, gördülékenyen segítették a támadások felfejlődését is. A támadószekcióban Bale és Hazard esetleges posztcseréjére már kitértem. Benzema lábában ismét ott volt a gól, ezúttal sajnos ott is maradt. Aki viszont mindenképpen kiemelendő és meglátásom szerint az egész mezőny legjobbja volt ezen az estén, az Vinicius. Nemcsak a pazar gólja, de a kifejezetten érett játéka miatt is. Fegyelmezetten visszazárt, ha azt követelte meg a szükség, ezenfelül pedig igazi vezéregyéniség volt a pálya elülső harmadában. Élmény nézni, hogy mennyire ura a sebességének, bravó Vini, így tovább!

A lényeg, hogy zsebben a 3 pont, így a tabella éléről várhatja a Madrid a vasárnapi, Espanyol elleni folytatást. Ezúttal is várjuk a Ti észrevételeiteket a kommentek között, illetve olvassátok el a mérkőzés alatti kommentekből összeállított válogatásunkat is!

Hasta el final! Vamos Real!

 

Aki esetleg nem látta a találkozót, itt van képekben:

Bende

Share
Published by
Bende

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago