Categories: BeharangozóLa Liga

Csak veszíteni valónk van | Beharangozó: Real Madrid – Mallorca

Szerda este a Real Madrid a Mallorca együttesét fogadja. Az őszi mérkőzés okán van miért visszavágnunk a szigetlakóknak, ráadásul a bajnoki versenyfutás szempontjából sem elhanyagolható jelentőségű a találkozó. Beharangozó.

3/3

3-ból 3 győzelem, így fest a csapat mérlege a koronavírus okozta leállást követő újraindulás után. Impozáns mérleg, főleg akkor, ha hozzávesszük, hogy az első helyet is visszafoglaltuk a Barcelona sevillai botlásának köszönhetően (kieg.: a Barcelona azóta nyert a Bilbao ellen). A Zidane által sokat hangoztatott 11 döntőből viszont 8 még hátra van, ebből az első a sorban most a Mallorca elleni megmérettetés.

A csapatok nívóját, formáját, meg úgy önmagában a játékosállomány képességeit figyelembe véve viszont kevéssé lehetne döntőnek nevezni a szerda esti találkozót. A Mallorca ugyanis a kiesés elől menekül, 26 ponttal szerénykedik a 18. helyen, 3 pontra a biztos bennmaradást jelentő pozícióktól. Ezért is festett különösen hátobrzongatóan a két gárda szezonbeli első randija, ahol az akkori vendéglátóink 1-0-ra győzni tudtak.

A vendégektől nem elvárás, hogy ezen a mérkőzésen kezdjék el faragni hátrányukat az előttük állókkal szemben, ebből következőleg némiképp felszabadultabb focit játszhatnak majd. Számunkra viszont ez a talákozó mindent is jelenthet, ezért érdemes óvatosan közelíteni a találkozóhoz, de erre még visszatérünk.

Rotálunk?

Na de nézzük a mérkőzéshez kapcsolódó legfrissebb hírmorzsákat! A legnagyobb figyelem a Sociedad elleni győzelem után minden bizonnyal Ramos és Hazard egészségi állapotára irányult. Előbbi térde kifejezetten csúnyán koccant Isakéval, utóbbi pedig egyetlen percet sem játszott San Sebastiánban. Hétfőn még arról szóltak a hírek, hogy egyikük sem tudott teljesértékű edzésmunkát végezni, de úgy néz ki, hogy nincs komoly gond, hiszen mindketten ott vannak Zidane 23 fős keretében.

Nem úgy, mint az eltiltását töltő Casemiro. A blancók idei (egyik) legjobbja a Szoci-meccsen szedett be eltiltást érő sárgát, így az ő esetében fel sem merült a kerettagság kérdése. Hogy fog festeni így a középpályánk? A legkézenfekvőbb opciónak a jobbszellővé kinevezett Fede tűnik, nálam legalábbis betonbiztosan ő lenne a befutó Casi helyetteseként. Aztán meglátjuk, hogyan tervez ZZ… A francia szeret és tud is rotálni, ki-ki döntse el maga, hogy ennek örülünk-e vagy sem. Az viszont elvitathatatlan tény, hogy képes a teljes következetlenségre és nettó dilettantizmusnak álcázott mesteri húzásokra egyaránt. A lényeg: senkit ne érjen váratlanul, ha „f e l f o r g a t o t t” kezdőt küld majd ki a gyepre.

Mi lesz a forgatókönyv?

A játék képétől egyébként mi mást várhatnánk, mint Madrid-dominanciát? Az újraindult szezonban azért kitűnik az, hogy a játékosok ingaórákat megszégyenítő módon hullámzó intenzitást tudnak produkálni 90 percen belül is. Ezt az iramszabályozást egyébként kifejezetten jól tudja használni a Zidane-féle Real, köszönhetően elsősorban a tempódiktátor Toni Kroosnak.

Igazán nagy bajba akkor kerülhetnek fiaink, ha esetleg nem sikerül gólt szerezni az első félórában, vagy neadjisten először a vendégeknek a sikerül a hálónkba találni. Egy ilyen forgatókönyv esetén már vizionálom magam előtt a srácok tanácstalan fejét, amint kérdően néznek a partvonal felé…

Hajlandó vagyok eskü alatt vallani, hogy tényleg, igazán szerettem volna néhány gondolatot megosztani veletek itt, ami francia edzőnk szájából hangzott el a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón, ám a szokásos szólamok mellett a Casemiro pótlására vonatkozó kérdésre adott „valamit másképp kell majd csinálnunk” válasz után úgy döntöttem, ettől most eltekintenék.

Mit tudunk a vendégekről?

Néhány gondolat a Mallorcáról. Mindent egy kalap alá véve, különösen a játékosállományát tekintve, inkább a másodosztály felé húz a gárda. Idegenben 14 meccs alatt mindössze 5 pontot sikerült kiszurkolniuk, nyeltek ellenben potom 31 találatot vendéglátóiktól. Akit érdemes kiemelni a keretükből, az a hétvégén hatalmas gólt vágó veterán Salva Sevilla. Az ő rúgótechnikája 36 évesen is extra, így a pontrúgásaiból simán lehet galiba. A másik említésre méltó személy pedig a madridi kölcsönjátékos Take Kubo, akinek noha bízom töretlen fejlődésében, nagyon remélem, hogy nem holnap este kívánja megcsillogtatni roppant tehetségét. Ex- és kölcsönjátékosok átka, hess!

Összegzés

Ebben az erőltetett menetrendedben nem tudok haragudni a srácokra egy esetlegesen gyengébb teljesítmény után, vagy egy lassú, unalmas találkozó miatt. Így vagy úgy, de csak a győzelem számít, ha az meglesz holnap este, én elégedetten fogok felállni a TV elől. Mindegy hogyan, de szerezzünk magabiztos előnyt, utána lehet futtatni az időt. Ez persze nem azt jelenti, hogy csökkenhet a koncentráció.

José kolléga megosztotta velem gondolatait a mérkőzés előtt, amelyekkel én is nagyban azonosulni tudok. Alapesetben ezt a Mallorcát röhögve, egy 5-össel kitömve kellene hazaküldeni, függetlenül attól, hogy milyen kezdővel állunk fel. Aztán lásd az októberi odavágót…

Hiába a képességbeli különbségek, erre a mérkőzésre fejben kell igazán komolyan felkészülni. Borzasztóan nehéz lesz egy reális elvárások nélküli gárda ellen pályára lépni, hiszen az ilyen csapatok a feltartott kezek helyett sokkal inkább egyfajta „csakazértis” mentalitással futnak ki a gyepre. Komoly nehézséget okozhat, ha a Zidane legénység nem kellően éberen és koncentráltan kezdi a találkozót. Zizou nagyon ért a mentális felkészítéshez, ezt már többször bizonyította, és a szerdai találkozón is nagy szükség lesz erre. Hiszen ezen a meccsen a Mallorcának nincs veszítenivalója, nekünk pedig csak az van…

Real Madrid – Mallorca

2020.06.24. 22:00

TV: Spíler 2

Vamos Real!

A Tippeldét szerda 20:30-ig tudjátok kitölteni.

Bende

Share
Published by
Bende
Tags: RCD Mallorca

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

6 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago