Categories: BeharangozóLa Liga

Visszarázódás (Osasuna – Real Madrid)

Folytatódik a La Liga, nincs már spanyol kupa. Visszatér a védelem és az egyik nagy ’hiányzó’. A vasárnap délutáni meccsen a Reyno de Navarraba látogat a királyi gárda az Osasuna vendégeként. Szóljanak be a harangok!

Van honnan visszarázódni. Be kell valljam őszintén és férfiasan, hogy a kupaégésből kb. 15 percet láttam. Az első félidő utolsó 5 percét, ahol olyan fókuszáltan és mereven védekezett a csapat, hogy arra már hasonlatot sem találok. Ezt sikerült megfejelni a második félidő elején bekapott két góllal, és inkább értelmesebb tevékenységet találtam (Steve Jobs életrajzot olvastam Walter Isaacson tollából, mindenkinek ajánlom).

Két írást olvastam el a meccs után. Sultan remek összefoglalóját, ami megerősített abban, hogy jól döntöttem amikor kikapcsoltam a TV-t. A másik Zidane meccs utáni nyilatkozata volt. Explicit természetesen nem mondta ki, hogy nem zavarja annyira a kupakiesés, de nem éreztem azt a szavain, hogy komolyan felzaklatta volna a dolog. Tisztában van ő is a keret elcseszettségével, és az a kettő-három pluszmeccs nem fog hiányozni a csapatnak tavaszról. A rendkívül szűk középpályás-rotáció, a csak kicsivel tágabb védőrotáció és a töméntelen támadó miatt nem tudom, hogy meddig lehetett volna bírni a hármas terhelést. Idén amúgy sem volt elvárás a triplázás, nem fáj elengedni.

Várunk vissza, Veszély Éden!

Következmények?

Nem tudom, hogy a meccs folyományaként-e vagy más okból, de többen ki is maradtak a keretből a vasárnapi csörtére. A félidőben lecserélt James, illetve Brahim, Nacho, és a csereként beálló Rodrygo sem kapott meghívót Pamplónába. Bekerült viszont a keretbe a nagyon hiányzó Bale Carvajal-Casemiro-Mendy hármas, de a PGA world tour eheti szünetét kihasználva Bale is tiszteletét teszi a csapat környékén. Hiányzik még mindig a két sérült Hazard, és Asensio, illetve nem hiányzik, de nem fog játszani Mariano sem.

Múlt

Szeptemberben a Bernabeu két szemtelenül fiatal és tehetséges brazilnak tapsolt amikor legutóbb az Osasuna ellen játszottunk. Vini és Rodry góljaival sikerült nyernünk akkor. Ez a meccs azonban ennél sokkal többet jelentett akkor a csapatnak. A döcögős szezonkezdet, a PSG elleni 3-0-s szopóroller és a Sevilla elleni nehéz győzelem után ez volt az első olyan meccse Zidane fiainak, amit magabiztosan és simán tudtak behúzni. Meg kell ismételni ezt, hiszen ismét egy tragikus meccs után és egy nehéz időszak előtt áll a fehér sereg.

Jövő?

A csapat játékában nem várok változást az elmúlt időszakban mutatott (-Sociedad meccs) stabil és eredményes játékhoz képest, mert Zidanenak nincs rá oka. Számíthat a megszokott kezdőire, ezáltal visszatérhet a stabil védekezés, ami az egész szezonunk alapját képezi. Meglepődnék, ha nem a Courtois, Carvajal, Varane, Ramos, Mendy, Casemiro hatos lenne legközelebb a hazai kapuhoz.

Szerepcsere

Kroos ugyan végigjátszotta a hétközi meccset (de minek?), ennek ellenér rá is stabil emberként tekintek amikor a tippeldén gondolkodom majd. A további struktúra kérdéses: a tavaszi meccsen a KFC előtt Vaskéz, Jovic és Vini kezdett. Bale bal lábát teszem rá, hogy ezúttal nem így lesz (ha esetleg mégis kezd a welszi, és a meccs előtt elveszti a bal lábát, legalább arra már nem tud megsérülni). Kérdés, hogy Zidane inkább pacinkat erőlteti, hátha ezúttal hosszabb időre sérül meg, és végre nem nyektetik vele az újságírók, vagy a Lucas, Isco, Vini hármasból kettő támogatja Benzemát a Pichichiért folytatott küzedelemben. Reális opció még a karácsonyfa, ha az Osasuna betömörülő védekezését inkább középen szándékozik megbontani a mester.

Az ellenfél

Az Osasuna stadionjában mindig kemény dolog játszani. Szívós csapat, fanatikus szurkolókkal és fizikális játékkal. Többször égett már meg itt nagycsapat, és még sokszor is fog. Ami kellemetlen számukra, hogy a csapat idei legjobb gólszerzője, Ávila január végén kidőlt egy keresztszalag-szakadással. Ez persze szeretett csapatunknak kedvez, és a stabil védekezést hozva Kurtának újabb strigulát kéne húznia a Zamora-díjért folytatott versenyben.

Összegzés

A győzelem kötelező, a jó játék opcionális, a sok gól vágyálom. Tippelde itt vagy lentebb 14:30-ig. Tippeljetek és kommenteljetek, vagy megborotválunk egy bébi alpakát! Hala Madrid!

Raulitás

Share
Published by
Raulitás

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago