A Real Madrid a szezon egyik legfontosabb – de mindenképpen a legnagyobb érdeklődésre számot tartó – mérkőzésére készül az FC Barcelona vendégeként. A rivalizálás ősi, de ebben a szezonban nem is lehetne szorosabb, hisz a két klub pontazonossággal áll az élen a La Ligában. Egész biztosan nem ez a mérkőzés dönt majd a bajnoki címről (hisz a Bernabéuban is összecsapnak majd a felek tavasszal), de most lehetősége lesz a gárdáknak arra, hogy egy győzelemmel elszakadjanak az ellenfelüktől. Lássuk milyen tényezőket érdemes figyelembe venni az esélyek latolgatásakor! Beharangozunk!
A fogadóirodáknál a Barca győzelme csak 1,7-szerest fizet, míg a döntetlen, vagy a Real győzelem oddsa 4 felett van. A sport-matematikusok szerint magasan a Barca az El Clasico esélyese. Magam is azt gondolom, hogy a hazai győzelem a legvalószínűbb, még ha az oddsok arányai szerintem túlzóak is. Az én „számításomban” nem csak a száraz tények szerepelnek.
A Valencia elleni, igen nehéz idegenbeli találkozó jó felvezetése volt a nagy rangadónak, elég sok szempontból előre vetíti, mire számíthatunk egy jegyzett csapat otthonában. Persze a Barcelona más szerkezetű gárda, mint a Valencia, taktikailag mást igényel a felkészülés, és majd a játék is, de mentálisan szinte ugyanaz. És ez utóbbit is elég fontosnak tartom. Igazából nem nagyon lehet mentálisan jobbat elképzelni, mint Valenciából utazni Barcelonába. De ehhez nagyon kellett Benzema 95. percben szerzett gólja is, hogy „egy szinten lévő” csapatok ütközete lehessen ez a Clasico.
Hazard nélkül
A Real Madrid fontosabb sérültjei fajsúlyos nevek. Hazard, Asensio (akinek hatalmas góljai vannak korábbról a Barca ellen), Marcelo. De Vazqueznek is pontot érő gólja volt még Solarival a Camp Nouban. Egyértelmű, hogy Hazard kulcsfigurája lehetne ennek a mérkőzésnek, és hiánya fájó lesz a Madridnak. A belga abszolválja magasan a legtöbb cselt nálunk, és Messi mögött (jelenleg) második az egész Ligában. Olyan nincs, hogy ez ne hiányozna. A Barca kimaradói ehhez képest jelentőségükben alul maradnak, még akkor is, ha Dembele azért okozhatna kellemetlen perceket.
Hazard labdabiztossága a saját térfélen is elképesztően fontos. Hatékony fegyver ő a presszing ellen, nagyon jó helyen van nála a labda akkor is, ha a feltolt ellenfél zavaró mozgásait kell átjátszani. Az „endzone” közelében meg rendre rá kell duplázni, triplázni az ellenfeleknek, ami a társainak ad nagyobb teret. Na, ez nem lesz a Nou Campban.
A Valencia elleni találkozóhoz képest a felállásban egész biztos adódik pár változás. Általános vélemény, hogy a legfontosabb Casemiro visszatérése lesz a kezdőbe, de én ezt nem feltétlen osztom, mert Valverde és Modric is egész jól megoldotta a középpályás védekezést. Nem hiányzott Case annyira, mint azt mantrázta a legtöbb hozzászóló. Case visszatérte ugyanakkor a csapattársakra is hatással lesz, és van esély arra, hogy Kroos kicsit szabadabban mozdulhat előre, és Valverde is felérhet egy-egy lövésre a második hullámban. Kroost egyébként több forrás is a szokásosnál kissé gyengébbnek látta a Valencia ellen – és ezzel én is egyetértek. Ezért érdekes a statisztika, miszerint Kroos idény rekordot döntött, amikor 108 passzkísérletéből 105 jónak bizonyult. Ezzel arra szeretnék halványan rámutatni, hogy egy statisztika önmagában nem alkalmas arra, hogy teljes körűen ábrázolja egy játékos hasznosságát az adott meccsen.
Remélem nagyobb hatással lesz a mérkőzésre, hogy Nacho helyett egy potensebb ember kerül a bal bekk szerepébe. Tippem Mendy. A védekező szerepkörben kiválóan teljesített a Villarreal ellen, amikor Chukweze-t volt hivatott megállítani, vagy a Sevilla ellen, amikor Jesus Navast kellett semlegesíteni, de említhetjük a Real Sociedad elleni párharcait is Portuval szemben. Támadásban is nagyon lendületes, ő az egyik emberünk, aki sokat fut fel labdával is. Beadásai még időnként pontatlanok, és vannak hibás megoldásai az ellen térfelén, de a Nou Campban a védekező feladatai lesznek hangsúlyosak, ott pedig nincs kérdés. Nagyon meglepne, ha nem a Mendy, Ramos, Varane, Carvajal hátsó sorral kezdenénk – Courtois előtt. Sajnos Odriozola még a keretből is kimaradt – ismét.
Feltételezem, hogy 4-4-2-ben állunk fel a kezdéshez, és ha a játék képe, esetleg az eredmény úgy kívánja, egy cserével átformálhatja a felállást Zidane 4-3-3-ra. Ez persze támadásban időnként automatikusan is meg fog történni az egyik középpályás feljebb lépésével. Ez utóbbit azért is írom, mert ha 4 középpályást kell felrajzolni, akkor azért már van néhány variáció. Casemiro és Kroos helye szerintem beton biztos. Én Valverdét tenném még oda, arra is gondolva, hogy az utóbbi meccseken ő volt az a középpályás, aki a stabil védekezése mellett az ellenfél kapujára is nagyon veszélyes volt. Azt gondolom Bale lesz az az ember, aki a pálya jobboldalát megkapja, és rá hárulhat az a szerep, hogy a 4-4-2-es védekezésből 4-3-3-ba forgassa a csapatot támadásban.
Elől Benzema helye megkérdőjelezhetetlen. Ő a legveszélyesebb támadónk, aki pályafutása legjobb formájában játszik. Ha a Bale-es gondolatmenet helyes, akkor Vinicius fog kezdeni a balon. Ha esetleg úgy dönt Zidane, hogy Bale-t a második félidőben szabadítja rá a már fáradó Barca védelemre, akkor Isco is számításba jöhet a középső vonalban kezdőként, ekkor valószínűbb, hogy Rodrygo lesz Benzema párja elől. Ez utóbbit kevésbé tartom valószínűnek, mert a Valencia ellen Iscót ebben a szerepkörben próbálta ki a francia tréner, és Isco sajnos nem volt meggyőző. Most azt látom lehetségesnek, hogy egy esetleges madridi vezetés esetén jöhet csereként Isco (vagy Modric) – taktikai megfontolásokból.
Bale eddig 5 meccset játszott a Nou Campban, egyetlen gólt szerzett ezen alkalmak során. Igaz volt gólja a 2015-16-os szezonban, amit a szerdán is fújó Hernandez Hernandez elvett tőle és a Madridtól, egy utólag már egyértelműen megállapított, nem létező szabálytalanságra hivatkozva (Jordi Albát fejelte le tisztán). De ez már történelem – reméljük, nem fogja ismételni önmagát. Sajnos Bale utoljára szeptember 1-én rúgott gólt a Ligában (107 napja), akkor a Villarreal elleni mindkét gólunkat ő jegyezte (2-2).
Az ellenfél
A Barcelona újkori történetének legrosszabb bajnoki startját produkálta, és ezzel együtt vezeti a tabellát. A Managing Madrid vezető elemzője, Kyjan Sobhani nagyon helyesen mutat rá, hogy a katalánok legnagyobb gyengéje, az általunk is rendre előtérbe tolt bizonytalan hátsó alakzata. A Barca messze a legtöbb gólt kapta a Liga top 5 csapatából (14), kétszer annyit, mint a Madrid (7), és még a 19. helyen álló Leganés is megúszta kevesebbel. Ráadásul a Barca eddig nem kapott klasszikus kontra gólt (a WhoScored besorolása szerint), az ellenfelek a felállt védelmét törik fel viszonylag könnyedén, vagy pontrúgás után mattolják őket. Viszont az is tény, hogy a Barca a mutatott játékban idegenben gyengélkedik, és odahaza, a saját közönsége előtt rendre sokkal jobban játszik. A Barca hihetetlenül jól használja ki a helyzeteit, az xG mutatóját tekintve 14 góllal múlja fölül a „valószínű” gólok számát. Ez nem kevéssé következik Messi nagyon jó helyzetfelismeréséből, hisz gyakran talál be góllal nem egyértelműen kecsegtető szituációból is. Javarészt ez borítja meg az xG-hez tartozó statisztikákat. Remélem a Real Madrid elemzőinek is feltűnt, hogy Messi a kényszerítőkből visszakapott labdákkal és a cselei utáni lövőhelyzetekből nagyon gyakran lövi az egyenest (azt az oldalt célozza, amelyre épp sodródik, vagy cselez. Erre a kapusedző biztosan felhívja Courtois figyelmét.
Dembele talán hiányozni fog, nélküle kevesebb variációja marad Ernesto Valverdének, és a hírek szerint snowboard baleset miatt nem fog rendelkezésre állni Arthur sem. Viszont úgy tűnik, a baloldalon meglesz Griezmann helye, aki egyre komfortosabban játszik a katalánoknál, míg a jobboldalon Suarez fogja a frászt hozni ránk. Mindketten remek formában vannak. Messi valószínűleg egy kicsit mélyebben fog kezdeni, és nem lenne meglepetés, ha ennek ellenére lenne pár nagy helyzete. Lenni szokott. Külön érdemes felhívni a figyelmet, arra, hogy Messi milyen iszonyatos kegyetlenséggel rugdossa be a szabadrúgásokat. Jó lenne nem túl sok lehetőséget biztosítani neki. Az argentin eddig összesen 41 góllal terhelte meg a Real Madrid hálóját, ez nyilván rekord, ehhez még hasonlóra sem volt példa soha.
Egyébként látunk mi már olyat testközelből, amikor egy csapat a legjobbjait a lelátón tartva is simán nyert egy rangos rivális ellen. A szezonunk talán legcsúnyább veresége volt ez a Cavanit, Mbappét és Neymart is nélkülöző PSG ellen. Ott a Párizs csapatként volt hatékony és egységes, igazából a Real Madridnak is ezt a példát kell követni. Vegyük észre, hogy nincs olyan nagy kaliberű játékosunk, mint Messi, vagy CR, aki egymaga eldönthet meccseket. Benzema teljesítménye megsüvegelendő, de ő nem ilyen típusú játékos. A Madridnak azt a csapatvédekezést kell megvalósítania, amit a Valencia elleni találkozó nagy részében hibátlanul adott elő. De az ott bekapott gól példája jól mutatja, hogy ez csak akkor vezethet pontszerzéshez, ha elejétől a végéig pontosan és egységesen áll oda a csapat. Ha 1-2 ember nem hajlandó visszazárni időben, akkor pont olyan gólok születhetnek, mint amit elszenvedtünk a Valencia ellen is.
Azt gondolom, ha mindkét csapat hozza az átlagos formáját, akkor egy szűk hazai győzelem születhet, esetleg egy döntetlen. A Real oldalán kell az extra ahhoz, hogy ezt a Barcát otthon megverje. (Ezt nem kevéssé Hazard sérülése miatt gondolom így.) Vagy a másik oldalon kellenek hibák, melyeket kegyetlenül kihasználunk. Az El Clasicók története nem kevés piros lappal van nyomatékosítva, nem kell részletezni, hogy egy esetleges emberhátrány bármelyik oldalon alapjaiban határozná meg az összecsapást. Sőt a sárgák gyűjtése, és a második sárga félelmében való kevésbé határozott védekezés is alakíthat ki sorsdöntő szituációkat. (Most azzal nem számolnék, hogy Ter Stegen az 5. percben összefejel Messivel, és mindkettőjüket le kell cserélni.)
Az én elvárásom az, hogy a oda- és visszavágó összesítéseként a Barcával szemben pozitív legyen a mérlegünk. Hogy ha a legvégén is pontazonosság lesz, akkor előttük végezzünk. Ebbe egy szűk vereség is belefér szerda este, ha a Bernabeuban majd kiegyenesítjük a dolgokat.
Fun fact: Sergio Ramos a 43. El Clasicójára készül, és ezzel megelőzi Sanchíst, Gentót, és Xavit.
Mindkét csapat a Nou Camphoz közeli Princesa Sofía hotelben próbál koncentrálni a találkozóra, ami nem szokásos, de most lehet, hogy inkább szerencsés. A katalán függetlenségi törekvések szószólói miatt kellett ugyanis az eredeti időpontról elhalasztani a meccset, és ezek a csoportok, főleg a Tsunami Democràtic, most újfent demonstrációkat hirdettek. Talán kevésbé valószínű, hogy megostromolják a hotelt, ha a Barca futballistái is pont abban szállnak meg. Nagyon nem kellene, hogy ez a meccs a politikáról szóljon, de már pár hete eldőlt, hogy ez most elkerülhetetlen. Amiben azért reménykedni lehet, hogy nem lesz komolyabb atrocitás, de sajnos kizárni sem tudjuk.
A tiszteletbeli kezdő rúgást Marc Marquez MotoGP világbajnok fogja elvégezni.
A találkozó 20 órakor kezdődik.
A Tippeldét 18:30-ig tudjátok kitölteni:
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…
View Comments
Thanks for sharing. I read many of your blog posts, cool, your blog is very good. https://www.binance.com/es/register?ref=PORL8W0Z