Categories: Összefoglaló

Semmilyen győzelem: Real Madrid-Espanyol összefoglaló

Szombaton kora délután az Espanyol ellen vívta meg soron következő bajnoki mérkőzését a Real Madrid és aratott 2-0-s győzelmet. A Bernabéu közönsége ezzel a mérkőzéssel bocsátotta hadba kedvenceit a bajnoki versenyfutás szempontjából kiemelt jelentőséggel bíró valenciai és barcelonai vendégjáték előtt. Összefoglaló.

A hétvégi focimatiné előtt a már említett két mérkőzés kapcsán is olyan kérdések lengték körbe a habfehér öltöző környezetét, hogy az elmúlt időszakban sorban kidőlt játékosok (a teljesség igénye nélkül: James, Marcelo, Bale, Hazard) nélkül milyen mozgástere van Zidane-nak a támadószekcióban, már ami a kezdőcsapat összeállítását illeti. A francia a brazil tinikkel a szélen küldte pályára fiait, nem okozva ezzel meglepetést, köszönhetően persze a választási lehetőségek szűkösségének is.

A Real Madrid pályaválasztóként zöld mezben lépett pályára. Ez lehet, hogy csak számomra, de igencsak érdekes választás volt. Minden bizonnyal én vagyok túlságosan konzervatív és maródi, de nekem evidenciának hangzik, hogy egy csapat hazai pályán az első számú szerelésében lép pályára. A korai meccsidőponttal is célzott ázsiai felvevőpiacot célozva a sokadik számú mezben való játék persze jó reklám, de kicsit érthetetlen, amikor az ellenfél kék-fehérével alkotott színkombináció valóságos vizuálterrorként hat az egyszeri meccsnézőre.

A megrökönyödésemen persze hamar túllendültem, hiszen útjára indult a labda és a csapatunk elég jól eltalált fordulatszámon kezdett pörögni, már a találkozó elején. Az első lehetőség a kezdőbe 8 meccs után visszakerülő Vinícius előtt adódott. A brazil elszambázott a balon, majd „jól akarta”-ként kategorizálható lövését az ex-madridi Diego López hatástalanította.
A Fradi ellen csütörtökön az utolsó pillanatokban egyenlítő vendégek a bajnokság egyik leggyengébb csapatához méltó módon lézengtek a pályán. Képességeik alapján bőven a kiesést jelentő vonal alatt kellene végezniük a szezon végén. Igyekeztek a szélről középre lőtt labdáikkal veszélyt teremteni, de a mi belga colosunk magabiztosan szedegette össze ezeket a beadásokat. Courtois-n látványosan látszik az elmúlt hetekben, hogy sokkal koncentráltabban véd, mind előző szezonjában, szerencsére sikerült akklimatizálódnia.

Látszott továbbá az is, hogy Viníciusnak nagyon ízlik a baloldali játék: a 14. percben ismét ő veszélyeztetett a megindulásával, a Benzema elé tálalt passzából azonban nem jött igazán veszélyes lövés, a francia López kezébe tekerte a játékszert. 2-3 perccel később Vinícius ismét főszereplővé vált, ezúttal viszont nem túl dicsőséges szerepben. A hosszan megtolt labdája után teljesen feleslegesen csúszott oda a kivetődő vendégkapusra. Az eset után a rá rontó kék-fehér védőkbe is beleállt, nem is volt kérdés, hogy itt bizony érkeznie kell a találkozó első sárgájának.

Aztán gyorsan jöhetett volna a második is, hiszen Casemiro kőkemény belépője is inkább volt a ringbe való, mint futballpályára. A spori szóbeli figyelmeztetéssel beérte, de elgondolkodtam rajta, hogy mi lett volna jobb. Ha Casemiro begyűjti szezonbeli ötödik sárgáját és ezzel az automatikus egymeccses eltiltását a Valencia ellen leüli, vagy esélyt ad magának, hogy a denevérek elleni meccsen egy esetlegesen beszedett lappal az el Clásicóra tegye magát a kereten kívülre.

Amíg ezen elmélkedtem, befutott a találkozóra az Espanyol is. Pont Casemiro ügyetlenkedésének köszönhetően egy, a tizenhatosunk környékén szerzett labdából jutottak el egy beadásig, ami embert is talált. A fejest Courtois remek reflexmozdulattal védte, de ez bizony komoly kis helyzetecske volt.

A kezdeti lendület a mi részünkről hamar alábbhagyott, látszott a játékosokon, hogy igencsak takaréklángon pislákolnak. A leglátványosabb Benzema indiszponáltsága volt, aki önmagához képest nagyon keveset lépett vissza labdáért. Egyszer aztán, amikor Karim úgy gondolta, hogy kiveszi a részét a kispasszos támadásszervezésből, egyből jött is a veszélyes lövőhelyzet. Ez is jól mutatja, hogy mennyire létfontosságú a francia csatár a mostani Madridnak, nem csak a gólok számát tekintve, de a csapat előrejátékában is.

Viníciussal egyetemben Varane volt még az, akinek a csapatátlagnál nagyobb kedve volt a játékhoz. Sokadszor is tanári ritmusban akasztotta meg az Espanyol támadásszövögetését. A nagy akarásnak aztán meglett a jutalma is. A szokás szerint agilisan mozgó Fede Valverde lövése utáni szöglet után a habfehérek (zöldek?) ügyesen tartották meg a kifejelt labdát, a gyors húzásokkal a kapu elé varázsolt zsugát pedig Varane lőtte a hosszú kapufa mellé az ötös sarkáról. Csatárokat megszégyenítő, higgadt befejezés, ezzel pedig a csapat mezőnyfölénye is számszerű előnnyé alakult: 1-0 a 37. percben!

A félidő hátralevő részében kényelmesen játszhattunk. A langyos lábvízre emlékeztető gurigázásba Vinícius rondíthatott volna bele könnyen, ha ütemtelen és felesleges belépőjét a brazil második sárgájával honorálta volna a bíró sporttárs. Nem tette, de az biztos hogy Vini nagyon hamar el tudja veszíteni a fejét és éretlen hozzáállása valamint forrófejűsége könnyen háttérbe tudja szorítani a brutális tehetségét. Sokkal jobban áll neki, amikor a focival foglalkozik. A félidő egyik utolsó mozzanataként a Courtois által lehúzott szögletből indult el Benzema a saját tizanhatosáról, hogy miután lendületet vegyen, jól tálaljon a nyargaló Vinícius elé, aki egészen a kapuig vezethette a labdát. A befejezései továbbra sem az igaziak, noha mutatnak javulást az eddigiekhez képest: éles szögből a kimozduló Lópezbe lőtt.

A második félidő legelején kis híján ránk ijesztettek a katalánok, amikor ziccerben léphetett ki a vendég támadó. Pontosabban léphetett volna, ha Casemiro nem csúszik be gyönyörűen. Nagy kockázatot vállalt a brazil a kemény szereléssel a tizenhatoson belül, de az élet őt igazolta. Védekező erényei megcsillogtatása után egy kicsit az előrejátékban is jeleskedett, ugyanis a saját térfelén bemutatott szép szóló után indított el egy kontrát, aminek a végén Benzema nagy helyzetét védte Diego López. Casemiro védőmunkáját már jól ismerik mindenhol, de a támadásszervezésben is rendre nagy szerepet vállal, valósággal lubickol a Zidane-tól kapott megtörhetetlen bizalomban.

A nyugodtan csordogáló mérkőzés folyásába Mendy rondított bele egy csúnya szabálytalansággal. Azért is emelem ki a megmozdulását már itt, mert a faultért begyűjtött sárga lapjának még lesz jelentősége. A 70.percben volt egy kis foci is, Vinícius csinálta meg az egy-az-egy elleni játékot ügyesen a bal oldalon, a Benzema elé tálalt cutback passzt viszont a jól érkező francia nem tudta góllal meghálálni. A végső hajrába kezdő Espanyol nagy erőket igyekezett mozgósítani az egyenlítés érdekében. Érezték, hogy ez a meccs még nyílt, és egy kis szerencsével kemény pofont lehetne bevinni a hazaiaknak egy góllal.

 

A Bernabéu eközben megtapsolta a beálló Modric-ot és a levonuló, volt madridi Esteban Granero-t is. A 79. percben aztán tapsolhatott már egy újabb találatnak is. Benzema kapta jól a bedobást, kihasználva, hogy ilyen játékhelyzetnél nincs les. A francia Fede jó bemozgásának és visszapasszolt labdájából két villámgyros húzás után a kapu torkában találta magát, ahol nem hibázott és szépen pattintotta el a labdát López mellett. Ahogy Hajdú B. István kiabálta az osztrákok ellen az EB-n: „Eldőlt a mérkőzés, kettő-nulla!”.

Az utolsó 10 percnek ebben a szellemiségben vágtak neki a csapatok is, egyvalakit kivéve. Ferland Mendy úgy gondolta, hogy ad még egy sanszot az Espanyolnak és egy kis fejtörést edzőjének. Egyértelműen sárgás megmozdulásáért megkapta a második lapját, ami után gyorsan villant a harmadik is, aminek színe így már piros volt. A létszámfölényes helyzettől talán az Espanyol szeppent meg jobban, mint a hazaiak, így a mérkőzés eredménye már nem változott.

Ha szép focit nem is, de magabiztos győzelmet hozott így a találkozó. Ennyi kellett a csapattól, hiszen kemény mérkőzések következnek. A 3 pontnak köszönhetően továbbra is fej-fej mellett állunk a Barcával a tabella élén, és a két, jelentős téttel bíró meccsünk előtt ez a lehető legjobb helyzet. A Valencia és a Barcelona elleni rangadók előtt azonban vakarhatja a fejét a kopasz francia mester, hiszen Mendy eltiltásával tovább szűkült a hadra fogható játékosok köre. Casemiro ráadásul továbbra is egy sárgányira az eltiltástól, így nem telhet gondtalan a felkészülés a következő mérkőzések meccstervének megálmodása. Bízzunk benne, hogy a hétközi, Brugge elleni, már tét nélküli meccsen nem fog gyarapodni a sérültek névsora, hogy aztán a bajnokságban folytatódhasson a jó sorozat, folytatás a Valencia ellen!
Vamos Real!

Bende

View Comments

  • Your article helped me a lot, is there any more related content? Thanks!

Share
Published by
Bende

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago