A képlet pofonegyszerű: továbbjutunk még a kezdő sípszó előtt, ha a Brugge nem nyer a Galatasaray otthonában. Ha a belga csapat nyer, nekünk is nyerni kell, hogy ne legyen ki-ki meccs az utolsó fordulóban. Persze, hallom a reakciót: ne foglalkozzunk a másik meccsel, csak magunkra koncentráljunk. Ám a mai forgatókönyv nem ez utóbbi nézőpontot támogatja, hiszen a a csoport másik mérkőzése a korábbi idősávban fog zajlani.
Nem megbántva a már 20-30 éve itthonról is PSG-törzsszurkolóként létező milliárdnyi embert, de a modernkori PSG egy wannabe klub. Ennek a jelenlegi projektnek (vagyis az arab tőke megjelenése óta) vannak sportszakmai céljai, de a legnagyobb sikert (BL) nem tudja elérni. Ennek több oka van, ezek közé tartozik az, hogy a jelenlegi, súlyos pénzen összevásárolt játékoskeret olyan klubhoz érkezett, amelynek a tulajdonváltás miatt nincs kialakult, historikus értékrendje. A játékosok a brutális fizetésért/aláírási pénzért és a feltételezhető fhanszia Galaktikus-csapatért igazoltak ide (vagy ügynöki nyomásra), s azt nem tudjuk elképzelni az amúgy zseniális, klasszis, kimagasló ésígytovább képességű-tehetségű játékosokról, hogy „mindigisapéezsgébenakartamjátszani”, „gyermekkoriálmomváltvalóra”. Nincs olyan renoméja a PSG-nek, mint nekünk, a Barcelonának, a Juventusnak, Bayern Münchennek.
Könnyű hasonlóságot vonni a PSG és a City között, ám csak azoknak, akik távolról tekintenek a két klubra. Igen, a tőke forrása és #levelvégtelen mennyisége azonos, ám az angol klub szisztematikus, átgondolt és profi háttérmunkával akar építkezni és ez már Pep érkezése előtt is nyilvánvaló volt. Pep után is ez lesz az irány. A francia sztárcsapat mögül azonban valószínűleg 3 év múlva kifarolnak az arabok, ahogy a katari vb elmúlik és senki nem látja, hogy mi lesz utána. Akár egy kártyavár, úgy omolhat majd össze a PSG (ők lehetnek a francia Anzsi), vagy lehet, hogy komoly befektetők kezébe kerül a klub. Akárhogy is lesz, véleményem szerint a mostani PSG egyeduralkodó otthonában, mert a többi francia klub nem képes ilyen gazdasági erőt felmutatni, amit át képes alakítani hazai sportszakmai sikerekké. Ám a BL-ben nem tudja átlépni az árnyékát ez a gárda, mert bár a a csoportkörök megfeleltethetőek a francia bajnokság felsőházával – ha a nehézségi szintet nézzük, de a kieséses szakaszban a legjobb tizenhat a legtöbbször nekik egyenlő az aktuális BL-álmokból való ébredéssel.
Tuchel nagyon szisztematikus, gondolkodó, tervező edző, de hiányzik belőle valami karizma, ami akkor adhatna többet a csapatának, amikor a taktikai-technikai tudás önmagában nem elég a győzelemhez.
Nagyot szólt a szeptemberi meccsünk eredménye és játékképe, de senkit ne tévesszen meg az akkori 90 perc. A jó erőkből álló és jó formának örvendő PSG hazai pályán tükörsimán verte a sérülésektől tépázott, rossz egyéni és csapatszintű teljesítménynek örvendő Real Madridot. Az a meccs volt a fordulópont Zidane-nál, azóta rátalált Rodrygóra és Valverdére, a csapat a győztes útra, Hazard a Norbi-termékekre és a javuló formájára.
Ez a mi otthonunk, s bár lehet, hogy a Brugge elintézi nekünk, hogy a mi meccsünk kezdősípszava előtt továbbjussunk, de nem szabad kikapni ma. Több okból sem. Egyrészt nekünk is ki kell ***** az asztalra a ********, mert a múltunk és a jelenünk, valamint a sértett lelkünk ezt kívánja. Másrészt, ha félvállról vesszük a meccset, előfordulhat, hogy középhosszú távon lejtmenetbe kerül a csapat teljesítménye.
A legjobb összeállításban ki kell menni és játszani úgy, ahogy az elmúlt egy hónapban (csak Ramosnak szóljon valaki, hogy az első percektől koncentrálni kell).
Zidane térfelén pattog az a bizonyos. Modric vagy Kroos, vagy KFC helyett CKM? Mendy vagy Marcelo? Nem tudjuk pontosan, milyen beszélgetések zajlottak le a keret és az edző között, vagy az egyes játékosok és Zidane között. Ám ha ma Mendy és Kroos játszik, előbbi Marcelo, utóbbi Modric helyett, akkor kijelenthetjük, hogy Zidane meghozta a döntését és ha így lesz, ahogy fentebb írtam, akkor azt üdvözölhetjük is. Modric már nem képes hetente 2*90 percet magas szinten játszani. A jó itt nem elég jó. A PSG ellen főleg nem. A Sociedad ellen mestermunkát tett le az asztalra, de 34 évesen nem várhatjuk el tőle, hogy ma is így tegyen. A CKM pedig képtelen tartósan jól teljesíteni, lassú, sablonos, kiszámítható.
A mai meccs túl fontos, a mai ellenfél túl jó és túl gyors, ahhoz, hogy Marcelo kezdjen. Ezt nem kell külön ragoznom, úgy érzem.
5 különbség a két meccs között
Megjöttek a belgák – A két madridi, Hazard és Kurta. A szezon első BL-meccsén a kurta stabil volt, mint a forint a válság idején. Hazard pedig még a beszoktatás fázisában járt, és a közepesen hasznos mezőnymunkán kívül nem sokat adott a csapatnak. Mindkettő fájt akkor a fehéreknek, és mindkettőben hatalmas változás állt be.
Ex-madridiak helyett 400 millió – Az első meccsen a sérült Mbappé és az eltiltott Neymar helyett a Sarabia – Di Maria páros farkalta meg a csapatunkat. Ma minden bizonnyal a sztárpáros kezd, akik idén is a hátukon viszik az olajvárosiakat. Nem lesz egyszerűbb
M helyett R – azaz Militao helyett Ramos. Kapitányunk első fordulós eltiltása után kopasz mestere rendelkezésére áll, és vele érezhetően jobban működik a csapat játéka, mint Militaóval. A brazil Varane-nal alkotott párosa a Mejia – Pavón duót idézte az első meccsen, mind támadásépítésben, mind védekezésben. Kell a Kapitány, meg persze az, hogy ő koncentráljon is.
FCK – James tuti ezt gondolja sérülése miatt. Ő is tudja, hogy a Fede Casemiro Kroos sor fog kezdeni középen. Az első meccsen Valverde és Lukita hiányában a kolumbiai kezdett, de a csapat középpályája egy jobbfajta ementáli és egy molyrágta garbó szerelemgyerekére hajazott. Kroos a legutóbb brillírozott a válogatottban, ráadásul hétvégén pihenhetett. 96%-os passzpontosság, készülj!
Rendszer vs. káosz – A korábbi meccsen Zidane csapata semmilyen szinten nem (rendszerben) működött. Tragikus csapatjáték, presszing elleni tehetetlenség és impotens támadójáték a három jelző ami eszembe jut a csapatról. Ez azóta teljesen megváltozott, így minden adott, hogy végre meglássuk, hogy élesben mire megy Zidane csapata egy elitbe tartozó ellenfél ellen.
De jure nyerni kell. De facto tovább kell jutni.
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…
View Comments
I am currently writing a paper and a bug appeared in the paper. I found what I wanted from your article. Thank you very much. Your article gave me a lot of inspiration. But hope you can explain your point in more detail because I have some questions, thank you. 20bet