Szombat este a jó formában lévő Sociedad látogat a Bernabéuba. Sikerül folytatni a jó sorozatunkat? Mi lesz Bale-el? További kérdések és válaszok alant! Beharangozunk.
Szinte napra pontosan egy hónapja annak, hogy gyökeresen megváltozott a légkör Madridban. Október 22-én győztük le a Galatát a BL csoportkörének harmadik fordulójában. Az 1-0-s idegenbeli siker, valamint az azt követő 4 mérkőzés a szezon elejét jellemző rezignált közhangulat helyett megnyugvást és bizakodást hozott a Bernabéuba.
A törökök elleni mérkőzés tétjét senkinek sem kell ecsetelnem, hiszen a szégyenteljes BL-kiesés réme kopogtathatott volna be egy esetleges újabb pontvesztéssel, ne adj isten vereséggel. Az extra terhet elbírta a csapat és magabiztosan, kompakt, helyenként tetszetős játékkal vertük az egyébként borzasztóan halovány Galatasarayt. A csapat végre stabilan teljesített és tudatosan játszott, a kezdeti török lehetőségeket pedig magabiztosan hatástalanította Courtois. Továbbá ezzel a mérkőzéssel robbant be igazán Rodrygo csillaga is. Ez a meccs volt a kezdő lökése a Madrid jó szériájának.
Hiszen a törökverést követő 4 találkozónkon gólt nem kaptunk, ellenben szereztünk 15-öt. Ez meccsenkénti 3,75-ös gólátlagot jelent, amilyet nem is emlékszem, hogy mikor tudhatott magáénak legutóbb a csapat. Noha az ellenfelek sorát nem a legveretesebb alakulatok képezték (Leganés, Betis, Galata, Eibar) és 3 mérkőzésünket is hazai pályán játszottuk, valamint egy Betis elleni pontvesztés is becsúszott, mégis okunk lehet a bizakodásra.
Az eredmények önmagukért beszélnek. De ami még talán ennél is nagyobb pozitívum, az a mutatott játék képe és az ezzel járó magabiztosság. Elmondható, hogy Zidane mintha megtalálta volna azokat a játékosokat a sötét foltnak számító posztjainkra, akik kiemelkedően jó teljesítményt tudnak nyújtani és extrát tudnak adni a csapatnak. Casemiro sokadvirágzását éli, Carvajal szintén elkapta a fonalat. Üstökösként robbant be Rodrygo, akinek az agilitására hatalmas szükség volt a támadóharmadban. Fede állandóságot és stabilitást ad a gárdának, Kroos így nyugodtan foglalkozhat azzal, amihez igazán ért, valamint végre Courtois is a tőle elvárható szinten véd. A válogatott szünet ilyen szempontból nem jött jókor, meglátjuk, hogy a „pozitív vibe”-okat sikerül-e átmenteni a folytatásra.
Hiszen a Sociedad ellen folytatódik a hajsza a bajnokságban. Az ellen a Sociedad ellen, amely eddig kifejezetten jó szezont fut, a pofás játék hozományaként mindössze 2 ponttal és 3 helyezéssel tanyáznak alattunk a tabellán. Az eddigi egész pályafutását a baszkoknál töltő, szintén baszk mester, Imanol Alguacil második nekifutásra már úgy rakhatta össze csapatát a felkészülési időszakban, ahogy a szája íze tartotta. Első regnálásakor szezon közben kellett átvennie a gárdát, majd 3 hónap után vissza is zavarták a „Szoci” B csapatához. Alguacil érdemei mellett a játékosok egyéni teljesítménye mellett sem mehetünk el szó nélkül, hiszen például Willian José 13 meccsen szerzett 5 gólja nem rossz mutató.
Akire itt azonban elsősorban gondolok, az pont a Madridtól kölcsönkapott Martin Odegaard. A norvég fiatalember eddig 11 mérkőzésén 2 gólt és 3 asszisztot jegyez, valamint szerves részét képezi a Sociedad támadójátékának. Ez pozitívum, már ha azt vesszük figyelembe, hogy a bizalom és a sorozatos jó teljesítmények hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a sorozatos kölcsönadások után egyszer végre a Bernabéuban is az első keret játékosaként számítsanak rá. Az viszont negatívum, hogy jó formáját egy sérülés hátráltatja, így bizonytalan, hogy pályára tud-e lépni a hétvégi találkozón – a Marca szerint játszani fog. Ez esetben fel kell kötnünk a gatyáját Ramoséknak. Mi pedig meggyőződhetünk róla, hogy a kölcsönidőszak hogyan hat a szőke ifjú fejlődésére.
Ha már a jövő egyik lehetséges meghatározó Madrid játékosa szóba került, akkor nézzük meg, hogy mi lesz a múlt egyik jelentős egyéniségével, az utóbbi időben botrányhőssé váló Gareth Bale-el. A hazánk aranylábú fiai ellen kiharcolt EB-részvétel utáni buli hevében csúnyán odapirított a madridi publikumnak, akiket a Marca meg is kérdezett. A szavazáson, mely arra kérdezett rá, hogy mi legyen a walesi sorsa, 50 ezren vettek részt. 37% szerint a játékoson még a téli átigazolási időszakban túl kéne adni. Magam is ezen az állásponton vagyok; Tomás Roncero, a Marca első számú madridista szócsöve viszont az azonnali szerződésbontást sürgette a témában megjelent cikkében.
Kérdés hogy mit gondol a helyzetről Zidane. A francia mester a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján a szokásos lőzungokat sütötte el Bale-el kapcsolatban, miszerint „örülünk a visszatérésének” és „a játékosaim mögött állunk”. Zidane persze kitért a Sociedadra is. Szerinte is tartani kell tőlük, mert fiatal és szép focit játszó társaság, a nyári 2-3 új érkezővel pedig sokat javult a keret.
Apropó keretek!
Zidane az én legnagyobb meglepetésemre nevezte keretébe a már emlegetett Bale-t, így az alábbi játékosokkal számol a mester: Courtois, Areola és Altube; Carvajal, Militão, Ramos, Varane, Marcelo és Mendy; Kroos, Modrić, Casemiro, Valverde és Isco; Hazard, Benzema, Bale, Jović és Rodrygo
A Sociedad Odegaard-al a fedélzeten érkezik.
Összegezve, a mérkőzést nyugodtan minősíthetjük rangadónak, hiszen két jó formában lévő, 2. és 5. helyezett csapat fog összecsapni. A tavaszi BL-résztvétel, ha nem is borítékolható, de valószínűsíthető, így az elsődleges célnak most annak kell lennie, hogy továbbra is tapadjunk a Barcára a tabella élén. Ami még talán ennél is fontosabb, hogy az elmúlt egy hónap jó formáját sikerül-e átmenteni a következő időszakra? Courtois végre kellő magabiztossággal irányítja a csapatot a kapuból. Kérdés, hogy a belga hálóőr tudja-e tovább nyújtani az 5 meccses kapott gól nélküli szériáját? Bale-nek sikerülhet kiszorítani a balhéi ellenére az ihletett formában focizó Rodrygót? Mind olyan kérdések, amikre csak a mérkőzés után tudunk majd válaszolni, addig is várjuk a Ti véleményeiteket a kommentek között!
Vamos Real!
Aki még nem hallgatta meg a tegnapi nap folyamán, annak itt ez a csodás szombati nap, hogy hallgassa José, ReAlantos és Raulitás lágyan búgó hangját. Kölcsönjátékosok, Vini- Rodrygo páros és egyebek. Erről is várjuk a véleményeket a kommentek között!
Szombat, 21.00
Santiago Bernabéu
Spíler2 TV
Tippelde (19:30-ig):
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…